Majális

Nem az az igazi probléma, hogy a Fidesznek nincs mondandója az úgynevezett munkásosztály (kevésbé, de azért szintén anakronisztikus kifejezéssel: a bérből és fizetésből élők) számára. Utoljára az a Rogán Antal próbálkozott a megszólításukkal, akinek azt sem hiszi el a publikum, amit kérdez. A „keményen dolgozó kisember” az ő interpretációjában ugyanolyan politikai (marketing)termék volt, mint a polgári Magyarország. No de a Fidesz a „nemzeti” - offshore székhelyű, a közteherviselésből részt nem vállaló, az alkalmazottakat gyengén fizető, közpénzből gazdagodó és járadékvadász – nagytőke pártja, érthető, ha nem üzen semmit a munkásoknak. Sem május elsején, sem máskor.

Az a baj inkább, hogy az ellenzéknek sincs a dolgozóknak címzett érvényes ajánlata. Pedig mondani éppen volna mit egy olyan országban, ahol az egész régión belül messze a leglassabban emelkedtek a reálbérek, és a legkésőbb érték utol a 2008-as válság előtti szintet. Mondhatnák, hogy ők nem orosz érdekű gazdaság- és energiapolitikát folytatnának, de ezt a Jobbiknak még a saját hívei sem hinnék el; ami így szépen ki is oltotta a bérunió – nyilvánvalóan csak egy nagyon szoros európai integrációban megvalósítható – ígéretét. Mondhatnák, amint az MSZP tette, hogy visszaadják a munkavállalók meg az elesettek jogait – csakhogy a Munka Törvénykönyve kiherélése és a szociális juttatások megfaragása nem az elmúlt, hanem az azelőtti nyolc évben kezdődött, ami bizonyára sokat levont a garantált minimumjövedelemre meg az általános fizetésemelésre vonatkozó vállalások hihetőségéből. Mondhatnák, hogy kezdenek valamit a dolgozói szegénységgel – az LMP mondta is, de a zöldpárt meg a 2018-as kormányváltás elvi lehetőségéről mondott le, ami így együtt szintén nem volt elég vonzó csomag a dolgozó tömegeknek.

Akárhogy is, az ellenzéki pártoknak nem sikerült elnyerniük a munkavállalók bizalmát, és ezen utólag már az sem segít, ha a választási (le)szereplés után a kitűnő ötletekkel még a legszűkebb időkben is nagylelkűen bánó kibicek most azt javasolják nekik, hogy forduljanak a szakszervezetek felé, segítsék a munkavállalói érdekképviseletek megerősödését, mert az majd nekik is jó lesz. Az az igazság, hogy az elmúlt 20-25 év tapasztalatai alapján a szakszervezetek sikítva menekülnek, ha egy-egy párt feltűnik az ablakuk alatt (amelyik nem, az meg úgy jár, lásd a fideszes kötődésű Munkástanácsok történetét). Be kell látni, hogy egy ilyen együttműködésből – legalábbis, ha a barátkozás a színfalak előtt történik – egy szakszervezet nehezen tud jól kijönni. Azokat a jogokat és jogosítványokat, amelyekre a szakszervezeti szférának a politikától szüksége lenne, legfeljebb a (látványosan ellenérdekelt) kormánytól kérhetnék – az ellenzéktől egyelőre csupa olyasmit kaphatnak, amiből inkább kilábalni szeretnének.

A szakszervezetek megizmosodása nélkül aligha lesz idehaza érdemi ellensúlya a narancsburzsoáziának. Az viszont tényleg rejtély, hogy ezt az erőre kapást hogyan tudná segíteni a saját válságai kezelésére is képtelen oppozíció.

Szerző
2018.05.02 08:15

Terv, utasítás!

Elvonna a kormány 28 milliárd forintot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetésből, mert mint azt Palkovics innovációs miniszter mondotta volt, össze kell hangolni és ezzel hatékonyabbá tenni a kutatásokat, garantálni kell az Akadémia gazdálkodásának átláthatóságát. (Persze lehet, hogy a kormánynak ez ügyben előbb a saját portája előtt kellene sepregetnie.)
Több akadémikus a valódi oknak azonban az intézmény autonómiáját tartja. Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő. Ezen kell most változtatni. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint az MTA visszakaphatja a 28 milliárdot, ha az Akadémia új "menedzsmentjébe" - paritásos alapon - kormánydelegáltak is beülhetnek. Ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. De a tudós testületnek az "aktuálpolitizálástól" is vissza kellene térnie a „bölcs semlegességhez”.  
Lovász László, az MTA elnöke erre azzal válaszolt, hogy elfogadható számukra a kormány javaslata, ha a kutatóhálózat működéséhez közvetlenül szükséges összeg a kutatói bérekkel az MTA kezelésében marad, ami évi 17,1 milliárdot tesz ki a szóban forgó 28 milliárdból. Emellett garanciákat kér arra is, hogy az innovációs tárcához benyújtott pályázati források szakmai felügyeletét továbbra is ők gyakorolhassák. 
Lássuk be, kevés az esélye annak, hogy Orbán elfogadja ezt a javaslatot, hiszen ez valójában visszaverné az MTA megszállására tett kísérletét. A miniszterelnök forgatókönyve szerint a testület semmit sem nyerne, de nagyon sokat veszíthetne. Például az autonómiáját, a kutatás szabadságát és sok tehetséges fiatal kutatót. Azaz a jövőt.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:09

Éljen a munka társadalma!

Nagy lépést tettünk előre a teljes foglalkoztatás irányába. 
Na jó, azért akkorát nem, mint az átkosban, amikor a rendőrök árgus szemekkel vizslatták az utcán járó-kelő embereket, és ha napközben valaki olyat láttak, aki gyanúsan ráérősen jött-ment, azt azonnal igazoltatták. Megnézték, van-e bejelentett munkahelye, ha nem volt, közveszélyes munkakerülőként áristomba dugták. Az persze senkit nem érdekelt, hogy akinek volt munkahelye, ott mivel töltötte az idejét, de a statisztika szép volt, ismeretlen volt a munkanélküliség.
Innen nézve azok tényleg szép idők voltak. Tökéletesen megértem, hogy manapság is valami ilyesmi lebeg a NER urainak szeme előtt. Az év elején közzétett adatok szerint egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, óriás léptekkel haladunk a munka társadalma felé. Az év eleji 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály miniszter akkor azt mondta: egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság. 
Mindannyian tudjuk, aki dolgozni akar, az ne legyen finnyás. Jó lesz, ha ezt minden állami alkalmazott megjegyzi magának, mert ha beindulnak a beígért nagy leépítések a közszférában, akkor lehet majd választani: akit elbocsátanak, az beállhat a mintegy 250 ezer emberből álló munkakereső sor végére, vagy valamelyik nagyáruházban elszegődik árufeltöltőnek. Ha szerencsés, és korábban egy minisztérium pénzügyi osztályán dolgozott, akár még pénztáros is lehet az üzletláncnál. Akinek ez sem sikerül, ne csüggedjen: igaz, a munkanélküliek 37,9 százaléka legalább egy éve keres állást, de Varga miniszter szerint aki ma Magyarországon dolgozni akar, az előbb vagy utóbb egészen biztosan talál magának munkát.
Nem megvetendő az sem, ha közmunkát. Az ember büszkén elmondhatja magáról, nem heverészik odahaza naphosszat, ha kell, lapátot, seprőt ragadva munkálkodik a köz javán. Ahogyan annak idején a gyárkapukon belül sem kérdezte meg senki a ténfergőket, mi az, amit éppen nem csinálnak, a közmunkásokat sem szégyeníti meg senki ilyen kérdésekkel.
Falun különösen nem tesznek ilyet. Mindenki tudja, hogy közel s távol ez az egyetlen olyan munka, amiért többet fizetnek, mint ha valaki segélyért kuncsorog. Átkozzák is a gazdák a közmunkát, mert nem találnak embert, aki elmenne a termést betakarítani, nincs a faluban senki, akit jó pénzért rá lehetne bírni, hogy szabadidejében az idősek háza körül segítsen takarítani, levágja a füvet, netán helyére tegye a tetőn elmozdult cserepet. A közmunkások, ha letették a seprőt, békésen hazamennek. Ők már megkeresték azt a pénzt, amire a napi betevőhöz szükségük van. Majd holnap megkeresik a következőre valót is. És a gyerek se lát más példát maga előtt: tizenhat évesen „közmunkába” lehet állni, felesleges iskolába járni, szakmát tanulni.
Fogalmam sincs, kikből lesz ilyen körülmények között Debrecenben autószerelő az új gyárban, de megnyugtat, hogy amikor Parragh úr egyenesen azt szerette volna, tizenöt évesen szűnjön meg a tankötelezettség, biztosan tudta, mit csinál. 
Jó úton járunk. Közel már a munka társadalma.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:10