Csehország;Taxisofőr;rablógyilkosság;

2018-05-02 13:00:00

Acélhuzallal fojtotta volna meg a cseh taxist a két magyar

Taxisra támadt értékeiért két magyar férfi Csehországban – írja az ugyeszseg.hu. A Fővárosi Főügyészség az elkövetőkkel szemben nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

A vádlottak 2017 augusztusában Csehországba utaztak dolgozni, de mert a körülményekkel elégedetlenek voltak, ezért már pár nappal később úgy döntöttek, hogy hazautaznak. Vonattal utaztak Magyarország felé, azonban a kalauz őket még Csehország területén, az egyik állomáson leszállította, mivel nem volt jegyük.

Az állomáson várakozva a vádlottak felfigyeltek az állomás előtt parkoló taxikra, és a vád szerint elhatározták, hogy az egyik taxisofőr pénzét, illetve értékeit erőszakkal megszerzik. A két férfi beült az állomás előtt várakozó egyik taxiba - egyikük a sértett mögé, társa a sértett mellé ült. Ezután megmutatták a sofőrnek a telefonjukon az általuk előre kinézett, pár kilométer távolságra lévő elhagyatott helyet, ahova a fuvart kérték.

Amikor a bejelölt úti célhoz, egy kiserdő melletti földúthoz értek, a sértett háta mögött ülő vádlott egy bicikliről leszerelt fékhuzallal fojtogatni kezdte a taxisofőrt. Eközben a jobb első ülésen ülő vádlott társa a védekező sértettet arcon ütötte. a sértettnek még időben sikerült a huzalra – a huzal és a nyaka közötti részen – ráfognia, ezért azt végül le tudta feszíteni a nyakáról, így ki tudott szabadulni a fojtásból. Ekkor a vádlottak kirángatták az autóból, és mindketten több alkalommal megütötték. Amikor a férfi a földre került, a vádlottak megpróbálták az autót eltulajdonítani, azonban azt nem tudták elindítani. Ezt a helyzetet kihasználva, a sértettnek sikerült elfutnia egy közeli településre, ahol értesítette a cseh rendőrséget.

A két férfi átkutatta a gépjárművet, kitépték a taxi navigációs készülékét, de végül csak három doboz cigarettát vittek magukkal. Később visszamentek az állomásra, ahonnan vonattal Magyarországra utaztak; a nyomozók egy hónappal később itt fogták el őket.

A vádlottak jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak. A főügyészségi indítvány alapján, a vád szerinti bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.