tanoda;Tanodák Éjszakája;

2018-05-03 07:16:00

Kapu a világ felé – Éjszakáznak a tanodák

Május 11-én, pénteken negyedik alkalommal rendezik meg a Tanodák Éjszakája elnevezésű országos figyelemfelkeltő akciót. A szervezők célja, hogy bárki megismerhesse a magyarországi tanodák munkáját, foglalkozásokat vezető önkénteseket és fejlesztő pedagógusokat, és legfőképp a gyerekeket, akik számára ezek a helyek kaput nyitnak a világ felé.

Az eseményt 2014-ben rendezték meg először azzal a céllal, hogy megismertessék a társadalommal az intézményrendszer fogalmát és annak tevékenységét. A szervezők a bárki számára nyitott programokkal szeretnék felhívni a figyelmet a hátrányos helyzetű gyermekekre, akiknek a tanodák a helyi adottságokhoz rugalmasan alkalmazkodó szakmai segítséget jelenthetnek, valamint arra, hogy milyen értékek lakoznak bennük, amelyet a velük foglalkozók nap mint nap tapasztalnak.

A rendezvény főszervezői az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózat tagszervezetei, valamint az Alsószentmártoni és a Gilvánfai Tanoda munkatársai. Ez utóbbiba látogatók többek között betekintést nyerhetnek az E-tanoda program működésébe. A Telenor Magyarország és a 21. századi Pedagógiáért Alapítvány projektje, amelynek partnere a Microsoft Magyarország, a kortárs mentorálásra épül. Lényege, hogy budapesti gimnazisták segítenek a tanulni vágyó, hátrányos helyzetű társaiknak, akiknek heti rendszerességel online tanórákat tartanak iskolai tantárgyakból. A 2017-ben egy pilot keretében indult program hamarosan a harmadik félévét zárja, és mentoráltjai jelenleg Gilvánfán, Magyarmecskén és Alsószentmártonban vesznek részt a programban.

Infó: A Tanodák Éjszakájának helyszíneiről és a május 11-én délutántól az éjszakába nyúló programokról részletek az esemény Facebook-oldalán találhatók.