Perlik az álmokat

Publikálás dátuma
2018.05.03. 07:34
Donald Trump falakról álmodik Fotó: AFP/Ron Sachs

Pert indított az Egyesült Államok hét állama annak érdekében, hogy töröljék el azt a szövetségi programot, amely átmeneti haladékot biztosít a kitoloncolással szemben annak a mintegy 800 ezer fiatalnak, akiket gyermekkorukban a szüleik illegális bevándorlóként hoztak az országba.

Ezek a fiatalok amerikai oktatásban részesültek, legtöbbjük ma dolgozik vagy egyetemre jár, és – az „amerikai álom” megvalósulásának a reményére utalva – „álmodóknak” nevezik őket.

Barack Obama, az előző, demokrata párti elnök 2012-ben a kongresszus megkerülésével, elnöki rendelettel vezette be az úgynevezett Késleltetett Intézkedés a Gyermekkorban Érkezettekért (DACA) programot.

A tavaly januárban hivatalba lépett Donald Trump republikánus elnök igazságügyi minisztériuma jogellenesnek minősítette Obama eljárását. Trump ez év márciusig adott határidőt a törvényhozásnak, hogy jusson kétpárti megállapodásra, és dolgozzon ki olyan bevándorlási törvényjavaslatot, amely rendezi az „álmodók” helyzetét is, lehetővé téve számukra az Egyesült Államokban maradást, az amerikai állampolgárság megszerzését. A megállapodás azonban nem született meg: az ellenzéki demokraták elutasították egyebek közt annak a fehér házi követelésnek a teljesítését, hogy szavazzák meg a mexikói határ mentén az illegális bevándorlók távoltartását célzó fal építési költségeit.

A határidő lejártával három liberális szemléletű szövetségi kerületi bíróság – San Franciscóban, New Yorkban, illetve Washingtonban – úgy rendelkezett, hogy a DACA program alapján továbbra is be kell fogadni a kedvezményigényléseket.

A többségében hagyományosan konzervatív Texas, Alabama, Arkansas, Dél-Karolina, Louisiana, Nebraska és Nyugat-Virginia együttesen nyújtotta be most a keresetet, amely a DACA program azonnali eltörlését kéri, arra hivatkozva, hogy Obama elnök a rendelettel hatásköri túllépést követett el.

Az amerikai jogrendet jól ismerő kommentátorok azt valószínűsítik, hogy az ügyet az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága fogja végérvényesen eldönteni.

Szerző

A Fradi legyőzésével életben tartotta bajnoki esélyét a Győr

Publikálás dátuma
2018.05.02. 21:53
Fotók: Szalmás Péter
Hiába vezetett Győrben négy góllal is a Ferencváros, végül 26-24-re nyert a címvédő ETO, így még semmi nem dőlt el a női kézilabda-bajnokságban.

Érzékelhetően ott volt a feszültség a levegőben.

Noha nem láthattunk a fejébe, Elek Gábor, a rangadót megelőző 21 mérkőzés alapján hibátlan FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője feszültséggel teli optimizmust sugárzó tekintettel nézett a jövőbe mintegy másfél órával az elsőség szempontjából meghatározó összecsapás előtt az Audi Aréna parkolójában. Ott, ahol együttese szinte napra pontosan három éve, 2015. május 14-én nyert legutóbb (az a siker nem mellesleg a klub máig utolsó bajnoki címét eredményezte). A csendes gondolkodást aztán a Győrbe legkorábban megérkező FTC-szurkolóknak köszönhetően hamarosan mosoly váltotta, mikor pedig elérkezett az elbúcsúzás ideje, a közös képeket kérő drukkerek vállveregetés kíséretében engedték útjára a trénert.

A csarnokban persze már nem ilyen barátságos hangulat fogadta a vendégeket. Amikor a hazai női kézilabdázás bajnoki döntőjének is beillő párharca előtt 40 perccel kifutottak a parkettre a Ferencváros játékosai, éles füttyszóval köszöntötték őket hazai oldalról, miközben természetesen a vendégtábor üdvrivalgás közepette üdvözölte az övéit. Az arénát színültig megtöltő nézősereg egyébként kezdésre zöld-fehérbe borította a lelátót az előre kihelyezett csillogó lapok segítségével, a kapu mögötti szektorban szurkoló győriek pedig élőképpel készültek.

A találkozót az idénybeli egyetlen vereségét tavaly októberben, a Népligetben elszenvedő Győr kezdte, de egy vendéggól, Schatzl Nadine találata nyitotta. A 6. minutumban, 3-1-es vendégvezetésnél elhúzhatott volna, ám ziccert rontott a Ferencváros, a 13. percben pedig már a Győrnél volt az előny – nem utolsósorban a csapata hat addigi találatából négyet szerző csapatkapitánynak, Görbicz Anitának köszönhetően.

A házigazda magához ragadta a vezetést, de a folytatásban képtelen volt lerázni riválisát. Az FTC jellemzően egygólos lemaradással állt, a hajrá perceiben viszont fordítani tudott: a játékrész vége előtt négy perccel Háfra Noémi, Schatzl Nadine és Lukács Viktória egy-egy gólja után hárommal elhúzott (10-13), ezt a fórt pedig a szünetre is megtartotta (félidőben 15-12-re vezettek a fővárosiak).

Valamit ki kellett találnia a szünetben a győrieknek, az őszi kudarc miatt ugyanis az egymás elleni összevetésben még egy szűk, egygólos vereség is a Ferencvárosnak kedvezett volna. Stine Bredal Oftedal kezdte meg a hátrány ledolgozását, ám mivel a vendégek védekezése remekül működött, sokáig az igyekezet ellenére sem csökkent az ellenfelek közti különbség. A 41. percben mégis Elek Gábor kért időt, miután az ETO feljött egyre, a szusszanásnyi szünet mégsem fékezte a győri lendületet: Kari Grimsbö hetest hárított, Nicke Groot pedig – szintén büntetőből – egalizált.

A játék képe a véghajrában sem változott, helyenként kapusbravúrok is kellettek hozzá, hogy ne tudjon újra vezetni a pályaválasztó vagy a fehérmezes vendéggárda. Az 54. percben aztán a cunderrel eredményes Puhalák Szidónia góljával remek hajrába kezdett az ETO, amely Oftedal és Bódi Bernadett találataival eldöntötte a mérkőzést, 26-24-re nyert.

A kétgólos vereséggel ugyan oda a Ferencváros idei veretlensége, a bajnoki címről még nem kell lemondania Elekéknek: az idény végén a gólkülönbség dönt majd a Győr és az FTC között. E tekintetben pillanatnyilag a Győr jobb, ugyanakkor a budapestiekre eggyel több bajnoki vár még.

A feszültség garantált a sorozat május 23-ai zárásáig.

A további program - K&H Bank Liga

A Győrre még három, az FTC-re négy összecsapás vár az idei kiírásban. A címvédő május 5-én a Fehérvárt fogadja, 19-én Budaörsre látogat, majd 23-án a Békéscsaba ellen, hazai közönsége előtt búcsúztatja az évet, míg az FTC vendégül látja a Kisvárdát és az idényzárón a Vácot, közben Békéscsabára és Kecskemétre látogat.

Szerző

Birkózó Eb - Korpási és Kiss bronzérmes

Korpási Bálint bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. A BVSC tavalyi Eb-győztese a helyosztón a lengyel színekben versenyző, örmény származású Gevorg Dahakjant győzte le 10-0-s technikai tussal. Korpási, aki karrierje második Eb-bronzérmét gyűjtötte be, a magyar küldöttség második bronzérmét szerezte meg Dagesztánban Lőrincz Tamás (77 kg) keddi sikerét követően. Szerdán még Szabó Lászlónak (82 kg) és Kiss Balázsnak (97 kg) is sikerülhet ugyanez.

Kiss Balázs bronzérmet nyert a kötöttfogásúak 97 kilós súlycsoportjában az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.(MTI)

Szerző
Frissítve: 2018.05.02. 21:56