Éles kritikát kapott Handó Tünde

Publikálás dátuma
2018.05.02. 22:12
Fotó: Vajda József

"Az OBH elnöke egyes személyzeti ügyekben hozott határozatait a törvényi és alkotmányos követelmények ellenére nem megfelelően indokolta meg." Egyebek között e következtetésekre jutott az idén január 30-án megalakult, új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT) által létrehozott vizsgálóbizottság, amely az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének, Handó Tündének a bírói és bírósági vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítására vonatkozó gyakorlatát ellenőrizte. A szakbizottság munkáját az OBT egyszer már meghosszabbította, mert nem kapták meg Handótól a kért adatokat, de a tanács szerdai ülésén ismertették a bizottság jelentését, amely rendkívül kritikus Handóra nézve.

Az OBT-ülés azzal kezdődött, hogy – az április 18-án bejelentett négy tag és egy póttag lemondása után – újabb három OBT-tag és öt póttag távozásáról adott hírt a soros elnök. Ismertette Handó idevágó írásbeli álláspontját is, miszerint így az OBT működésképtelenné vált, ám a jelenlévő Darák Péter, a Kúria elnöke, aki hivatalból tagja a tanácsnak, ennek ellentmondott, s az OBT ülésen megjelent 11 tag egyhangúlag úgy határozott, hogy működőképessége biztosított. 

A mai OBT ülés összefoglalója itt olvasható.

Szerző

Virágzik a pókbangó ( megírjuk...)

Publikálás dátuma
2018.05.02. 21:29

Komka Péter, az MTI fotósa Eger közelében örökítette meg a virágzó pókbangó (Ophrys sphegodes) látványát, ami azért is örömteli dolog, mert a különös nevű növény igen ritka jelenség ma már, fokozottan védett.

A pókbangó a spárgavirágúak (Asparagales) rendjébe, a kosborfélék (Orchidaceae) családjának bangó (Ophrys) nemzetségébe tartozó, Magyarországon fokozottan védett növényfaj. 10–30 cm magasra nő meg, tőlevelei hosszúkás-lándzsásak, tompa végűek, világoszöldek és fényes felületűek. Nevét onnan kapta, hogy a vékony, zöld száron ülő, apró vörösesbarna és "szőrös" virágai rovarra, vagy pókra emlékeztetnek.  Április végén és májusban virágzik, szubmediterrán növény.

Élőhelye inkább mészkedvelő, mocsár-, láp- és homoki rétek, nedves kaszálók, esetenként mocsárrétek, szikes puszták növénye. Előfordul többek között a Kiskunságban, a Bükk-vidék területén, a Fertő mellett, a Balaton-felvidéken, és Ásotthalom környéki réteken. Az utóbbi évtizedekben jelentősen visszaszorult és élőhelyeinek legalább feléről el is tűnt. (Wikipédia)