Bulvár;Hosszú Katinka;Shane Tusup;

2018-05-05 15:28:00

Hosszú Katinka egyedül?

Egyedül érkezett vissza közös amerikai kiruccanásukból Hosszú Katinka, ami azonnal találgatásokra adott okot - írja a Blikk.

Furcsa apróságokra hívta fel a figyelmet a Ripost  is. Hosszú Katinka a napokban ünnepelte 29. születésnapját, ugyanakkor a jeles napon készült fotókon az Iron Lady párja nélkül volt, úszóival és munkatársaival szülinapozott, a lap szerint az edző-férj Instagram-oldalán sem köszöntötte fel az olimpiai bajnok sportolót. Pedig köztudott, hogy kibékülésük óta ismét előszeretettel használják a különböző közösségi média felületeket.

Békülésüket követően a pár Amerikába utazott, hogy az úszónő újra formába lendüljön, ám minden jel arra utal, hogy Katinka onnan már egyedül érkezett haza. A Ripost utánajárt, mi lehet ennek az oka.

„Katinka csak pár napra érkezett Magyarországra különböző üzleti, céges-, és szponzorációs események miatt. Ha ezeken túl van, akkor megy vissza Amerikába” – árulta el a lapnak Katinka sajtósa, Kiss Kinga, aki azt is elárulta, hogy jövő héten kiderül az is, idén mikor úszik először versenyen Hosszú Katinka, ugyanis minden eddigi 2018-as versenyét lemondta korábban.