Marx 200 - Pusztán a gondolat erejével

Kevés olyan ember élt a Földön, aki Marx Károlyhoz hasonló hatást gyakorolt volna a dolgok menetére, a társadalomtudományra, a társadalmi-politikai gondolkodásra. Mindezt úgy, hogy nem volt sem katonai, sem gazdasági, sem politikai hatalma. „Csak” a gondolataival, azok erejével formálta a világot. Ez a siker egyfelől csak akkor érthető meg, ha Marx eszméit nem különítjük el a görög – zsidó - keresztény kulturális – humanista hagyománytól, hanem ellenkezőleg, annak részeként, fejlődési állomásként tekintünk rájuk, és így értelmezzük azokat. Másfelől ez az utóélet csak azért válhatott ilyen grandiózussá, mert a kapitalizmus sokáig olyannak mutatkozott, amilyennek Marx látta. A tőke széttörte a régi világot, újat épített helyette, de mindkét esetben hatalmas árat fizettetett a társadalommal, és fizettet ma is, a globalizáció időszakában. Erre a problémára keresett megoldást Marx, amit a modernitás, a szabadság és az egyenlőség együttesében: a kommunizmusban vélt megtalálni. Ám a szocializmus nem volt képes e három érték összeegyeztetésére. Nem véletlen, hogy az 1968 utáni négy évtizedben a marxizmus visszaszorult a tudományban, az ideológiák világában, a politikában. Úgy tűnt, a történelem végleges ítéletet hozott ebben az ügyben. Ám az sem véletlen, hogy 2008 óta a vagyoni-jövedelmi egyenlőtlenségek látványos növekedésének, a környezeti problémák elmélyülésének, a bizonytalan élethelyzetek szaporodásának láttán sokak fordulnak Marx felé. Sokan látják megint úgy – és joggal -, hogy a tőke, a tőkés társadalom abba az irányba fordult, amelyről ő beszélt.

Harmadik oka Marx túlélésének maga az életmű: gondolkodásának minősége, az a tudományos módszertan, amellyel eredményeit elérte, az az elemzési mód, az a világlátás, amelyet ő fejlesztett ki. Ebben az összefüggésben a történelmi és logikai megközelítés egyidejűségét szokták kiemelni. Marx fő, ma sem meghaladható, megkerülhető teljesítménye, hogy a gazdaságot, a politikát, az ideológiát és a kultúrát együtt, egymáshoz kapcsolva látta és láttatja. Ő a társadalmat olyan egésznek tekintette, amelyet saját magából, újratermelésének módjából, saját viszonyain keresztül, alapvető struktúráját feltárva lehet megérteni. A társadalomtudományokban, a történelemtudományban ez az együtt-látás olyan követelmény, amelyet azok sem utasíthatnak el, akik nem értenek egyet azzal, hogy vannak gazdasági-társadalmi alakulatok, hogy a termelőerők és a termelési viszonyok szerepe kiemelt a hosszabb távú folyamatokban.

Meg kell jegyezni, ebben az értelemben Marx determinista volt, de nem úgy, hogy azt állította vagy gondolta volna: a gazdaság mindent és mindig maghatároz. Szerinte a világ lehet rosszabb annál, amint éppen van. Úgy vélte azonban, hogy azok, akik a leginkább megszenvedik az életfeltételek és körülmények rosszabbodását, képesek lesznek a helyzetet, a válságot a maguk és a társadalmi többség javára fordítani. Ezért tett meg minden tőle telhetőt a munkásmozgalom megerősítésére és felkészítésére, hogy az – ha eljön a pillanat - képes legyen forradalmat csinálni és forradalmi változásokat végrehajtani, a többséget a hatalom gyakorlásába bevonni.

Ma nincs munkásosztály, vagy ha van is, elmosódtak a kontúrjai, tagolt képződmény. Nincs munkásmozgalom, a kommunizmust kompromittálta a sztálinizmus, az államszocializmust a saját diktatórikus és bürokratikus gyakorlata. Sokak gondolják, hirdetik: mindez azt bizonyítja, hogy Marx terve megvalósíthatatlan – és éppen ezért káros utópia volt.

Ennyi lenne? Ezzel nem engedhetjük elintézni Marxot. Mondjunk le örök időkre a szabadság és egyenlőség együttes igényéről? Adjuk fel a kapitalizmus-kritikát? Csukjuk be a szemünket a társadalmi igazságtalanságok előtt? Ne vegyük észre a környezet ijesztő méretű romlását, a potenciális háborús veszélyeket? Igen, Marx is utópista, helyesebben utópista is volt, de nehéz lenne vitatni, eszméi révén jobbá is, mássá is lett a világ.

Azok nem utópisták, akik azt hiszik, ilyen marad, maradhat a világ?

Konferencia Budapesten
Marx 200, 1818–2018, Egy hosszú élet és utóélet címmel konferenciát rendez a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye május 30-án, szerdán a Politikatörténeti Intézetben. (1054 Budapest, Alkotmány utca 2.)



Salvini törekvése máris hajótörést szenvedett

Publikálás dátuma
2019.04.17 10:30

Fotó: AFP/ MIGUEL MEDINA
Erősebbek lesznek a populisták az új Európai Parlamentben, de legfeljebb csak a harmadik legnagyobb frakciót alakíthatják meg.
Igazi horrorfilmre emlékeztetett a vasárnapi finn választás. Bár a felmérések 20 százalék körüli eredményt jósoltak a szociáldemokratáknak, a szavazatok feldolgozásánál rohamosan csökkent a baloldali párt előnye, mígnem mindössze 0,2 százalékkal, egyetlen mandátummal előzték meg a Finn Pártot. Finnországban az eddigi választásokon általában alulmérték a Finn Pártot, most is ez történt. A formáció az utolsó napokban kapott erőre, arra azonban senki sem számított, hogy ennyire megszorongatja a szociáldemokratákat. Ez a radikális jobboldali párt szólította meg legsikeresebben a bizonytalan szavazókat. Emilia Palonen finn politológus a Die Weltnek elmondta, a jó szereplés oka, hogy a Finn Párt végig napirenden tudta tartani a migráció kérdését. Az országban volt példa bevándorlók által elkövetett szexuális bűncselekményekre, amit újra és újra fel lehetett hozni. Ám a választók mégsem ezt tartották a legfontosabb témának. Az emberek legfőképpen azért váltották le a kabinetet, mert az fokozatosan bontotta le a hagyományosan erős szociális rendszert. A jobboldali populisták pedig – mint más európai országokban is –azt ígérték, hogy javítanak a legszegényebbek sorsán. Ez általánosságban is jellemző a szélsőségesekre: az alacsonyabban iskolázottakat, a lecsúszott középosztályt célozzák meg, mint például Franciaországban a Nemzeti Front, vagy a sárga mellényesek. Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali radikális Liga elnöke célja az, hogy az európai parlamentben egységesítse a három jobboldali radikális, populista frakciót, ezzel akár a legnagyobb pártcsaládot hozhatnák létre Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) néven. Bár több párt csatlakozott mozgalmához, köztük az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), ezen a héten pedig Marine Le Pen Nemzeti Gyűlésétől (RN) is hivatalos bejelentés várható, Salvini törekvése máris hajótörést szenvedett. Azzal, hogy a britek minden bizonnyal részt vesznek az európai parlamenti választáson, a toryk biztos, hogy maradnak az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakcióban, amelyben a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) is helyet foglal. Ez azt jelenti, hogy Salvini a legjobb esetben is a háromból csak két frakciót tud majd egyesíteni, bár mint majd láthatjuk, ez sem annyira egyszerű. Több párt egyelőre nem is jelezte részvételi szándékát, köztük Geert Wilders holland Szabadságpártja (PVV), vagy a belgiumi Flamand érdek. Ezen politikai erők egyelőre a Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) nevű frakcióban foglalnak helyet. A holland szélsőjobb új „sztáralakulata”, a Fórum a Demokráciáért szintén nem mutatott érdeklődést, a párt az ECR-hez kíván csatlakozni. Látszólag logikus gondolat ugyan az olasz belügyminiszter részéről, hogy egy zászló alá kívánja terelni a radikális populista pártokat, ám ezeket csak egyvalami köti össze: a bevándorlás elutasítása. Igaz, még ezzel kapcsolatban sem egységesek, amint az Európa jövőjéről alkotott elképzeléseik is különböznek. A milánói zászlóbontáson jelenlévő német Alternatíva (AfD) vezetője, Jörg Meuthen elismerte, nem is kell mindenben egyetérteniük. Miközben azonban akár a szociáldemokrata, akár az európai néppárti, de említhetnénk a Zöldek, a liberálisok vagy a Balpárt képviselőit, összekötnek pozitív értékek, a populisták csak valami elutasításában tudnak közös nevezőre jutni, pozitív értékrendről azonban nem lehet beszélni. Salvini törekvése már akkor elbukott, amikor nem sikerült a Fideszt, illetve a lengyel Jog és Igazságosságot (PiS) magához édesgetnie. Utóbbi párt azért is ódzkodik az együttműködéstől, mert mind a Liga, mind az FPÖ kiváló orosz kapcsolatokkal rendelkezik.

Belső viszályok

Egetleny populista frakció sem tekinthető egységesnek. Az Europe Elects szerint bár várhatóan az új EP-ben már nem jön létre a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) frakció, az ebben helyet foglaló pártok nem folytatják automatikusan Salvini mozgalmában. E képviselőcsoport tagja például az olasz kormány másik szereplője, az Öt Csillag Mozgalom (M5S), amely elhatárolódott az olasz belügyminiszter kezdeményezésétől. Ha az új mozgalom száznál több mandátumot szerezne, akkor már biztosnak tűnik a harmadik hely. Ezzel pedig elég nagy frakciót alakíthatnának ahhoz, hogy a pártcsalád döntéseket vétózzon meg az Európai Parlamentben. Az Europe Elects abból indul ki, hogy az új frakció 84 mandátumhoz juthat, de a képviselőcsoport kiegészülhet váratlan partnerekkel. (Ne feledjük, egyelőre az is a levegőben lóg, hogy a Fidesz melyik pártcsaládban folytatja.) Az már most biztos, hogy a jobboldali populisták minden korábbinál erőteljesebben hallatják a hangjukat az EP-ben. Ugyanakkor a francia politológus, Martial Libera úgy véli, hiába érnek el összességében jó eredményt az euroszkeptikusok az EP- választáson, ha alapvető kérdésekben sem tudnak közös nevezőre jutni, akkor nem jutnak messzire.

Salvini személye nem vonzó több populista vezető számára sem. A migrációval kapcsolatos elképzeléseit sem osztják, sem Budapesten, sem Varsóban. Az olasz belügyminiszter ugyanis nem csak a menekültek befogadását utasítja el, hanem azt is követeli, hogy a már Olaszországban lévő bevándorlókat más uniós országok fogadják be. Szolidaritást akar a többiektől, ez azonban szitokszóval ér fel a menekültkérdést illetően mind a magyar, mind a lengyel kormány számára. Kissé meglepő az Alternatíva csatlakozása a Salvini-mozgalomhoz, mert az Európa-politikát illetően az AfD kissé kilóg a szélsőségesek sorából. Igaz, még mindig nem kristályosodott ki, merre orientálódik a párt. A radikális populista irányvonalat követi-e, vagy a mérsékeltebb utat választja. Az utóbbi két évben soraiban többségbe kerültek a radikálisok. Jelenleg az AfD egyszemélyes párthoz hasonlít, ahol mindenről Jörg Meuthen dönt. A társelnök azért is választhatta szövetségesként Salvinit, mert egyfajta példaképnek tartja az olasz vezetőt. A belügyminiszter kis pártból épített fel egy országosan is erős tömörülést. Az AfD különösen Németország keleti részén népszerű, azokban a régiókban, ahol a társadalom egy része kirekesztettnek érzi magát, több nyugati tartományban távolról sem annyira közkedvelt. Salvini pártja tavaly június óta kormányzati tényező, s Meuthennek talán nem is annyira távlati célja a kormányzati szerepvállalás. Hogy mekkora ellentétek feszülnek a szélsőséges pártok között, azt jól mutatják az AfD és a görög neonáci Arany Hajnal közötti különbségek. Az Alternatíva ugyanis elutasítja az Athénnak nyújtott mentőcsomagot. Az AfD idővel az euróövezetből is kilépne, a Liga, vagy Le Pen pártja azonban ezt levette a napirendről. Nagy kérdés azonban, hány mandátumra tud majd szert tenni Salvini mozgalma. Ez a Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) jelenlegi frakciójára támaszkodik. Az ENF a mandátumbecsléssel foglalkozó Europe Elects jóslata szerint 62 mandátumra számíthat az új EP-ben. Amennyiben az olasz belügyi tárca irányítója mindhárom euroszkeptikus, bevándorlásellenes frakciót egységesítené, akkor 160 körüli mandátumot szerezhetnének, erre azonban jelenleg semmi esély sincs. Két frakció fúziója esetén száz körüli mandátumra számíthatnának, ez esetben komoly versenyfutásban lehetnek a liberálisokkal a harmadik helyért.

Ők alkotják a populisták magját

Matteo Salvini azért gondolhatta, hogy neki kell egy Európa szintű euroszkeptikus mozgalom élére állnia, mert a jobboldali populista pártok közül a Liga számíthat a legjobb eredményre az EP választáson. Közvélemény-kutatóktól függően 31-35 százalékra számíthat. Egyértelmű ugyanakkor, hogy a párt elérte zenitjét, nem tudja tovább gyarapítani híveinek számát. Jó eredményt érhet el az Osztrák Szabadságpárt, amelyre 22-25 százalék szavazhat. Az FPÖ ugyan csatlakozott Salvini mozgalmához, de a pártvezető, Heinz-Christian Strache, igyekszik megválni a szélsőségesektől. Bizonyítani kívánja, hogy a párt alkalmas a kormányzásra. Ugyanakkor a legtöbb ideológiai különbség talán a Liga és az FPÖ között fedezhető fel. Két oroszbarát tömörülésről van szó, s mindketten tagjai hazájuk kormányának. Különbség azonban, hogy míg az olasz kabinet meghatározó ereje a Liga, Salvini nem is fogja vissza magát, Strache kénytelen megfelelni Sebastian Kurz elvárásainak. Ami az oroszbarátságot illeti, Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Gyűlés sem marad el mögöttük. Ha a RN ígéretének megfelelően valóban, hivatalosan is csatlakozna a populista mozgalomhoz, az szintén komoly fegyvertény lenne Salvininek, hiszen a francia párt 20-22 százalékra lehet jó. Ugyanakkor nincs teljes összhang a Liga és a RN között sem. Marine Le Pen egyébként felszámolná a schengeni övezetet, ami semmiképpen sem állna Salvini érdekében. A belügyminiszter csak annyit mondott, lezárják a repülőtereket is, ha Berlinből menekülteket akarnak visszatoloncolni az országba. Ez azonban természetesen nem a schengeni vívmányokkal való leszámolást jelenti. Csatlakozott a mozgalomhoz a Finn Párt, amely kis híján megnyerte a vasárnapi parlamenti választást, valamint a júniusi parlamenti voksolásra készülő Dán Néppárt, amely 14 százalékkal a harmadik helyen áll a közvélemény-kutatásokban. Ugyancsak a mozgalom tagja lesz a spanyol Vox. Az ibériai országban április 28-án rendezik meg a parlamenti választást, s a jobboldali populista erő tíz százalék körüli eredményre számíthat. Ez azért kellemetlen, mert fél éve még nem is igen létezett szélsőjobb Spanyolországban, s a Vox tavaly december óta vált egyre népszerűbbé. Felemelkedését nagyban köszönheti Salvininek: lezárta az olasz kikötőket a menekültek előtt, akik ezért Spanyolország felé vették az irányt.

Frissítve: 2019.04.17 10:30

Magyar labdarúgás: közpénzeső, veszteség, hazugság

Publikálás dátuma
2019.04.15 06:45

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az első osztályú magyar labdarúgás egyre jobban hasonlít a hazai kormánypárti sajtóra: egyikben sem számít a nézettség, a pénzt pedig mindkettőben a politika osztja.
A foci 2011 és 2017 között több mint 200 milliárd forintnyi átengedett társasági adót (tao) kapott – ehhez képest szinte csoda, hogy néhány éve újra elkezdett veszteséget termelni. Három éve, 2016-ban még csupán a Diósgyőr volt deficites a klubok által közzétett kimutatások szerint, a következő évben (amiről 2018-ban készült mérleg) már a csapatok negyedénél veszteség mutatkozott.
Az egyik lehetséges magyarázat a focistafizetések elszállása. A legfőbb bevételi láb az átengedett társasági adó (tao), vagyis önmagában emiatt is teljesen átláthatónak kellene lennie az ágazatnak (a kormány az Európai Bizottsággal 2011-ben és 2017-ben kötött tao-megállapodásban vállalta, hogy tíz éven át elérhetővé teszi a támogatási szerződéseket, amiből máig semmi nem valósult meg, sőt két minisztérium a jogerős bírósági döntésekkel dacolva nem hajlandó kiadni a papírokat, többek között a felcsúti futballklub támogatásairól). A klubok költségvetéséről így leginkább önbevallással készült információink vannak, amelyeket még az európai szövetség, az UEFA sem hisz el – a közzétett számokat a szervezet 110 százalékos szorzóval igyekszik közelebb vinni a valósághoz. A költségvetések legnagyobb tétele a bér, amelyre 2017-ben összesen 17,5 milliárd forintot költöttek a csapatok. Egy átlagos magyar focista havonta 2-3 millió forintot keres bruttóban, arról pedig a fideszes kormánytöbbség gondoskodott, hogy a nettó ne legyen sokkal kisebb a bruttónál: ősszel törvényt módosítottak azért, hogy a labdarúgók esetében ne évi 250, hanem évi 500 millió legyen az ekho-határ, vagyis az a küszöb, ami alatt minimális adóval lehet fölvenni a fizetést. Az évi 500 millió havi 40 milliós bért jelent.
A klubok költségvetésének megcsapolására, az ingyenpénz kivételére számos trükkös módszer létezik. A legegyszerűbb, hogy a sztárjátékosok játékjogával nem a klub, hanem a tulajdonos (vagy annak egy sokadik cége) rendelkezik, így eladáskor nem a klubhoz érkezik a bevétel – de vannak kifejezetten költséggenerálásra, a támogatások kilapátolására létrehozott céghálók is a csapatokat üzemeltető cégek környékén. Ha a permanensen veszteséges Diósgyőrtől eltekintünk, az NB I-ben egyetlen ember, George F. Hemingway, a Honvéd volt tulajdonosa tett be jelentősebb összeget a csapatba a saját vagyonából, de egyrészt már ő is kiszállt, másrészt stadiont a Honvédnak sem a tulaj, hanem az állam épített, vagyis az egyenleg a társadalom szempontjából ott is negatív.
Frissítve: 2019.04.15 12:49