Nyugatra vándorolnak a napszámosok is

Publikálás dátuma
2018.05.08. 07:06
Fotó: Hornyák Dániel

Egyre nagyobb gondot okoz a 800-900 hektárnyi hazai szamóca földön a szüret. Hiába emelkedtek az elmúlt években az alkalmi munkabérek – ma már 800-1400 forint közöttiek az óradíjak – alig lehet megfelelő napszámost találni. A legalacsonyabb napszámot a szabolcsi szamócásokban dolgozók kapják, a magasabb összeget pedig a Pest-, illetve Győr-Sopron-Moson megyében keresik az alkalmi munkások. Szamóca szürettel a közmunkásbér kétszeresét, háromszorosát is megkereshetik a napszámosok.

– A napszámoshiány egyik oka, hogy sokan Ausztriába, Németországba mennek mezőgazdasági idénymunkára mert ott 8-10 eurós, 2500-3100 forintos órabérrel számolhatnak, s ezzel a magyar gazdák nem versenyezhetnek – mondta Apáti Ferenc, FruitVeb-Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Emiatt az évi átlagosan 10 ezer tonnás hazai szamóca termés betakarítása is egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. A szakember megjegyezte: van olyan szamóca nagytermelő, aki éppen a munkaerő hiány miatt hagyott fel ennek a gyümölcsnek a termesztésével.

Elvileg Romániából, Ukrajnából és a Vajdaságból is jöhetnének alkalmi vendégmunkások, ám észak-keleti szomszédunkból az emberek inkább Lengyelországba mennek. A román alkalmi munkások pedig meg sem állnak Olaszországig, Spanyolországig. A Vajdaságból is szívesebben mennek az emberek Ausztriába. Az agrárium megsegítésére szánt közmunka program alkalmatlan a munkaerőhiány megoldására, mert az abban résztvevő emberek jelentős része nem rendelkezik még azokkal a minimális ismeretekkel sem, amelyek a kertészeti ágazatban elengedhetetlenek.

Azért is nehéz a szamóca szüretre embert találni, mert a legtöbb kertészeti ágazathoz képest is csak rövid időre képes foglalkoztatni az alkalmi munkásokat. A tavaszi-nyár eleji betakarítási időszak mellett az augusztustól októberig tartó ültetési, földmunka feladatokkal együtt is legföljebb 4-6 hónapi elfoglaltságot kínálhatnak a szamócás gazdák. Amikor viszont van munka, akkor sok ember kell: szedési időszakban hektáronként 8-15 napszámos is elkel.

Apáti szerint az elkövetkező 10 évben sem javul a hazai munkaerő helyzet. A társadalom elöregedése, a kivándorlás, az egyes kistérségek kiürülése nem sok jóval kecsegtet. Emiatt mind kiélezettebbé válik majd a munkaerőért folytatott küzdelem, ami további béremeléseket gerjeszt a kertészeti ágazatban is. Ez pedig megjelenik majd a gyümölcs árában is.

Szerző

Érik az eper, nincs, aki szedje

Publikálás dátuma
2018.05.08. 07:05
ELSZÍVÓ HATÁS - Nezdei Sándorné szerint ezer forintos órabérért sem találni már embert a faluban. Az állástalanok inkább a könny

A kocsi hőmérője 27 fokot mutat, a tűző napon is izzasztó a meleg, de azonmód kellemesnek tűnik a kinti klíma, amikor belépünk a fóliasátor úgy ötven fokába és 98 százalékos páratartalmába. Ilyen miliőben állni és lélegezni is megterhelő, nemhogy hajladozni negyven centis magasságban – ahogyan azt jelenleg százak teszik Csökölyben, ahol az áprilisi melegek előrehozták az eperszezon kezdetét.

A kis, belső-somogyi településen az 1960-as évek óta eprésznek, a legenda szerint Madarász Jóska egy gigei barátjától vette az ötletet, hogy a helyi, homokos föld igencsak jó talaja lenne a szamócának: s való igaz, a helyi eper illata és zamata miatt hamar messze földön híressé vált. A csökölyi eper fogalom, mondhatni, igazi brand – mint a makói hagyma vagy a csányi dinnye –, nem véletlen, hogy az élelmes kereskedők rendre odabiggyesztik árujuk fölé a kis táblára az ár mellé, hogy portékájuk a somogyi faluból származik, még akkor is, ha spanyol vagy görög importgyümölcsöt kínálnak.

– Ha tényleg annyi eper teremne a faluban, mint amennyit ezzel a névvel eladnak, Kaposvárig nyúlnának az ágyások, ami azért harminc kilométer – jegyezi meg sokatmondón az egyik csökölyi gazda, aki hozzáteszi, szerencsére egyelőre a márkahamisítás nem tudta elvenni a helyi gyümölcs jó hírnevét.

A csalók mellett sokkal inkább az időjárás és a munkaerő hiánya zavarja a csökölyieket. Előbbi miatt az elmúlt évtizedben talán, ha két esztendő akadt, amikor a tervezett mennyiséget tudták szüretelni, a fagy, a viharok, s persze a májusi jégesők sokszor átírták a terveket – az eper ugyanis igencsak érzékeny, a legkisebb időjárásbeli kilengéseket is megsínyli.

– Tudom, mindenki azt hiszi, csak panaszkodni tudunk – legyint Sarkadi Istvánné. – De ez a mostani extrém meleg sem az igazi. Túl gyorsan érik a gyümölcs, nincs ideje megnőni a szemeknek.

Vagyis egy szabvány, hatkilós ládába darabra sokkal több kerül, ami persze mennyiségileg veszteség. És az epresek szerint minden forintnak helye van, hiszen a gyümölcs nemcsak munka-, de meglehetősen pénzigényes is.

– A fóliás epret, ha első szezonos, februárban kell palántázni – avat be az eprészés rejtelmeibe Sarkadiné. – Egy palánta, fajtától függően 40-70 forint, egy hektárra kimegy belőlük vagy ötvenezer. Ami alapból 2-3,5 millió forint. Utána folyamatosan kezelni kell, gyomlálni és permetezni kell, utóbbi két hónapon át hetente kétszer esedékes, alkalmanként 30-40 ezer forint, ami megint szűk egymillió forint. Közben levelezni és locsolni is kell, a szabadföldit az érés előtt két-háromnaponta ismét vegyszerezni, ugyanis az atka és a csimasz pillanatok alatt végez a terméssel.

Egy átlagos, fél-kéthektáros földterületen ehhez persze nem elég a család, munkásokat kell felvenni, akik 800-1000 forintot kapnak órabérként.

– Illetve mostanában szívesen fizetnénk, csak éppen nincs ember – tárja szét a kezét Nezdei Sándorné. – A faluban alig találni valakit, a szomszédos községekből kell toboroznunk a szedőket.

Pedig Csökölyben a legfrissebb, márciusi adatok szerint is 13,5 százalékos a munkanélküliség, ami cirka száz állástalant jelent, ezen kívül a faluban leginkább közmunkára számíthatnak a helyiek – akiket utóbbival jellemzően meg is elégszenek.

– Asszonyoknak való az a hajladozás – ingatja a fejét a presszó teraszán üldögélők közül József, aki maga is közmunkás. – Nem bírja férfiember a hatvan fokot a sátorban, meg aztán a dereka sem erre való az embernek.

A többiek bólogatnak, s akkor sem találunk támogatót köztük, amikor megjegyezzük, az eperszezon alatt akár a közmunkásbér három-négyszeresét is össze lehet szüretelni, ami bizonyosan jól mutatna a családi büdzsében.

– Kihajtják az emberből a szuszt – állítja Péter, majd nagyot kortyol a söréből. – Hajnalban kell kezdeni, még szinte meg sem virradt, már az eperföldön gürizik az ember. Aztán délelőtt vége, este viszont menni kell megint. S akkor nem elég a meló, még a szúnyogok is megesznek.

Olyan pontosan írja le a munkát, hogy megkockáztatjuk, kipróbálta már, ám kiderül, mások történetei alapján festi le ilyen plasztikusan a megpróbáltatásokat…

– Amióta van közmunka, nagyjából nem kapunk embert a faluból – bosszankodik az egyik epertermelő. – Némi fűkaszálásért meg árokkaparásért megkapják a közmunkások a havi ötvenezer forintjukat, de néha még ennyit sem kell csinálniuk, csak regisztrálják őket, aztán felveszik a pénzt. Utána pedig, amíg kitart a járandóság, ülnek a kocsmában, isznak és cigiznek.

– Gigéből, Jákóból vannak szedőink – ismeri el Nezdei Sándorné, aki az idén hat fóliasátorban 20 ezer palántáról szüretelhet. – Két-három faluból kell összeimádkozni az embereket olyan munkára, amire tíz éve még válogathattuk a csökölyieket. Nekünk amúgy szerencsénk van, jó a csapat, megbízható, dolgos emberek. Akad köztük, aki napi nyolc órában dolgozik normál munkahelyen, s előtte meg utána jön epret szedni.

A szüret pedig nem várhat, ha beindul a szezon, a kereskedők az egész országból érkeznek a faluba, akad, amelyik kisbusszal, mások teherkocsival viszik a termést. Ők is tudják: már a fóliasátras íze is messze veri az importét, a bakhátas, illetve szabad földi pedig valóban egyedülálló. Nem véletlen, hogy több kereskedő az osztrák határ mellől jár Csökölybe, s a Lajtán túl árulja a gyümölcsöt.

– Jelenleg hétezer forintot adnak egy hat kilós ládáért – állítja Sarkadi Istvánné, vagyis úgy 1150 forintra jön ki kilója. A piacon pedig most még elkérnek érte kilónként 2500-3000 forintot. A vásárlók persze azt hiszik, a termelő gazdagodik meg az eperből, pedig éppen csak annyit ad, hogy valahogy megéljen belőle az ember.

– Nem véletlen, hogy egyre többen abbahagyták már – erősíti meg egy középkorú gazda. – Régebben szinte minden háznál foglalkoztak eperrel, ma már csak a falu harmadában. Az áruért kapott pénz nagyjából a fele a haszon, már, ha a befektetett munkát nem forintosítom. Persze nem is szabad: ha visszaosztja az ember munkaórára, elszégyelli magát, hogy mennyiért dolgozott. De hát valamiből meg kell élni, nem járhat mindenki dolgozni a városba. Nekünk ez jutott: a hírneves csökölyi eper.

Szerző

Érik az eper, nincs, aki szedje

Publikálás dátuma
2018.05.08. 07:05
ELSZÍVÓ HATÁS - Nezdei Sándorné szerint ezer forintos órabérért sem találni már embert a faluban. Az állástalanok inkább a könny

A kocsi hőmérője 27 fokot mutat, a tűző napon is izzasztó a meleg, de azonmód kellemesnek tűnik a kinti klíma, amikor belépünk a fóliasátor úgy ötven fokába és 98 százalékos páratartalmába. Ilyen miliőben állni és lélegezni is megterhelő, nemhogy hajladozni negyven centis magasságban – ahogyan azt jelenleg százak teszik Csökölyben, ahol az áprilisi melegek előrehozták az eperszezon kezdetét.

A kis, belső-somogyi településen az 1960-as évek óta eprésznek, a legenda szerint Madarász Jóska egy gigei barátjától vette az ötletet, hogy a helyi, homokos föld igencsak jó talaja lenne a szamócának: s való igaz, a helyi eper illata és zamata miatt hamar messze földön híressé vált. A csökölyi eper fogalom, mondhatni, igazi brand – mint a makói hagyma vagy a csányi dinnye –, nem véletlen, hogy az élelmes kereskedők rendre odabiggyesztik árujuk fölé a kis táblára az ár mellé, hogy portékájuk a somogyi faluból származik, még akkor is, ha spanyol vagy görög importgyümölcsöt kínálnak.

– Ha tényleg annyi eper teremne a faluban, mint amennyit ezzel a névvel eladnak, Kaposvárig nyúlnának az ágyások, ami azért harminc kilométer – jegyezi meg sokatmondón az egyik csökölyi gazda, aki hozzáteszi, szerencsére egyelőre a márkahamisítás nem tudta elvenni a helyi gyümölcs jó hírnevét.

A csalók mellett sokkal inkább az időjárás és a munkaerő hiánya zavarja a csökölyieket. Előbbi miatt az elmúlt évtizedben talán, ha két esztendő akadt, amikor a tervezett mennyiséget tudták szüretelni, a fagy, a viharok, s persze a májusi jégesők sokszor átírták a terveket – az eper ugyanis igencsak érzékeny, a legkisebb időjárásbeli kilengéseket is megsínyli.

– Tudom, mindenki azt hiszi, csak panaszkodni tudunk – legyint Sarkadi Istvánné. – De ez a mostani extrém meleg sem az igazi. Túl gyorsan érik a gyümölcs, nincs ideje megnőni a szemeknek.

Vagyis egy szabvány, hatkilós ládába darabra sokkal több kerül, ami persze mennyiségileg veszteség. És az epresek szerint minden forintnak helye van, hiszen a gyümölcs nemcsak munka-, de meglehetősen pénzigényes is.

– A fóliás epret, ha első szezonos, februárban kell palántázni – avat be az eprészés rejtelmeibe Sarkadiné. – Egy palánta, fajtától függően 40-70 forint, egy hektárra kimegy belőlük vagy ötvenezer. Ami alapból 2-3,5 millió forint. Utána folyamatosan kezelni kell, gyomlálni és permetezni kell, utóbbi két hónapon át hetente kétszer esedékes, alkalmanként 30-40 ezer forint, ami megint szűk egymillió forint. Közben levelezni és locsolni is kell, a szabadföldit az érés előtt két-háromnaponta ismét vegyszerezni, ugyanis az atka és a csimasz pillanatok alatt végez a terméssel.

Egy átlagos, fél-kéthektáros földterületen ehhez persze nem elég a család, munkásokat kell felvenni, akik 800-1000 forintot kapnak órabérként.

– Illetve mostanában szívesen fizetnénk, csak éppen nincs ember – tárja szét a kezét Nezdei Sándorné. – A faluban alig találni valakit, a szomszédos községekből kell toboroznunk a szedőket.

Pedig Csökölyben a legfrissebb, márciusi adatok szerint is 13,5 százalékos a munkanélküliség, ami cirka száz állástalant jelent, ezen kívül a faluban leginkább közmunkára számíthatnak a helyiek – akiket utóbbival jellemzően meg is elégszenek.

– Asszonyoknak való az a hajladozás – ingatja a fejét a presszó teraszán üldögélők közül József, aki maga is közmunkás. – Nem bírja férfiember a hatvan fokot a sátorban, meg aztán a dereka sem erre való az embernek.

A többiek bólogatnak, s akkor sem találunk támogatót köztük, amikor megjegyezzük, az eperszezon alatt akár a közmunkásbér három-négyszeresét is össze lehet szüretelni, ami bizonyosan jól mutatna a családi büdzsében.

– Kihajtják az emberből a szuszt – állítja Péter, majd nagyot kortyol a söréből. – Hajnalban kell kezdeni, még szinte meg sem virradt, már az eperföldön gürizik az ember. Aztán délelőtt vége, este viszont menni kell megint. S akkor nem elég a meló, még a szúnyogok is megesznek.

Olyan pontosan írja le a munkát, hogy megkockáztatjuk, kipróbálta már, ám kiderül, mások történetei alapján festi le ilyen plasztikusan a megpróbáltatásokat…

– Amióta van közmunka, nagyjából nem kapunk embert a faluból – bosszankodik az egyik epertermelő. – Némi fűkaszálásért meg árokkaparásért megkapják a közmunkások a havi ötvenezer forintjukat, de néha még ennyit sem kell csinálniuk, csak regisztrálják őket, aztán felveszik a pénzt. Utána pedig, amíg kitart a járandóság, ülnek a kocsmában, isznak és cigiznek.

– Gigéből, Jákóból vannak szedőink – ismeri el Nezdei Sándorné, aki az idén hat fóliasátorban 20 ezer palántáról szüretelhet. – Két-három faluból kell összeimádkozni az embereket olyan munkára, amire tíz éve még válogathattuk a csökölyieket. Nekünk amúgy szerencsénk van, jó a csapat, megbízható, dolgos emberek. Akad köztük, aki napi nyolc órában dolgozik normál munkahelyen, s előtte meg utána jön epret szedni.

A szüret pedig nem várhat, ha beindul a szezon, a kereskedők az egész országból érkeznek a faluba, akad, amelyik kisbusszal, mások teherkocsival viszik a termést. Ők is tudják: már a fóliasátras íze is messze veri az importét, a bakhátas, illetve szabad földi pedig valóban egyedülálló. Nem véletlen, hogy több kereskedő az osztrák határ mellől jár Csökölybe, s a Lajtán túl árulja a gyümölcsöt.

– Jelenleg hétezer forintot adnak egy hat kilós ládáért – állítja Sarkadi Istvánné, vagyis úgy 1150 forintra jön ki kilója. A piacon pedig most még elkérnek érte kilónként 2500-3000 forintot. A vásárlók persze azt hiszik, a termelő gazdagodik meg az eperből, pedig éppen csak annyit ad, hogy valahogy megéljen belőle az ember.

– Nem véletlen, hogy egyre többen abbahagyták már – erősíti meg egy középkorú gazda. – Régebben szinte minden háznál foglalkoztak eperrel, ma már csak a falu harmadában. Az áruért kapott pénz nagyjából a fele a haszon, már, ha a befektetett munkát nem forintosítom. Persze nem is szabad: ha visszaosztja az ember munkaórára, elszégyelli magát, hogy mennyiért dolgozott. De hát valamiből meg kell élni, nem járhat mindenki dolgozni a városba. Nekünk ez jutott: a hírneves csökölyi eper.

Szerző