Két ország keskeny hídon

A 70 éves Izrael egyre inkább önállósul, néha úgy érezzük, elszakad a diaszpóra zsidó közösségeitől, Közép-Európától, ahol a cionizmus született. A magyar zsidóság, Izrael bölcsője kulturális híd lehet az ünnepelt ország és a mi régiónk között.

Most vasárnap 35 fát ültetett a Szent István Parkban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Izrael állam megalakulásának 70. évfordulóját köszöntve. Azért 35-öt, mert a másik 35-öt Izraelben, Jeruzsálem mellett már elültettük pár hete. A magyar zsidók nem csak Izrael 70 éves fennállását ünneplik most, hanem Magyarország és Izrael több szálon összekapcsolódó történetét is. A fák túlélnek minket, ők a közös történelem tanúi.

Egy református prédikátor, Farkas András már a XVI. században a magyar és a zsidó nép történelmének rokon vonásairól szólt. Később, a XIX. században pedig Pesten született meg a politikai cionizmus két talán legfontosabb alakja, Max Nordau (Nordau Miksa) és Herzl Tivadar. A cionizmus bölcsőjét nálunk ringatták, ott, ahol ma is Közép-Kelet Európa legnagyobb zsidó közössége él. Erről a Mazsihisz székházában, Herzl szülőhelyét meglátogatva maga Benjamin Netanjahu is beszélt.

Az izraeli politika Teddy Kolleket, Jeruzsálem legendás polgármesterét is Magyarországnak köszönheti. Izrael Efrájim Kishontól, a pesti zsidó humortól tanult meg nevetni, és szomorú elsőség, de a zsidómentő, nácikkal kényszerűségből tárgyaló cionista újságíró, Kasztner Rezső lett az első politikai gyilkosság áldozata az újjáéledt államban. A jelenlegi Izrael talán legfontosabb ellenzéki politikusa Jair Lapid, a legendás Tommy Lapid fia szintén magyar származású, és többször is tanújelét adta már, mennyire fontosak számára magyar gyökerei.

Sokan mentek ki 1945 és 1956 után abba az Izraelbe, amellyel 1967-től már nem volt diplomáciai kapcsolata az akkori szovjet tömbnek, így Magyarországnak sem. A magyarországi Izrael-ellenesség erős politikai irányként erősen korlátozta a zsidó közösség mozgásterét, bár a szovjet vagy a lengyel változathoz képest enyhébbnek volt mondható. Történelmileg így alakult. Mi, akik Izrael dacos, elszánt szeretetében nőttünk fel, akik a néphadsereg katonájaként szurkoltunk az akkor „imperialista agresszornak” mondott Izraelért a ’73-as, jomkipuri háború során, jól emlékszünk minderre.

Izrael egyik szent városában, az északi Cfáton, ahol a kora újkor kabbalistái éltek, áll a Magyar Zsidóság Múzeuma, amely ezeket a mindinkább történelmi emlékké váló kapcsolatokat megőrzi, hiszen az új nemzedékek már egyre inkább izraeliek lesznek, s kevésbé őrzik a magyar nagyszülők múltját: Izrael népe velük érkezik igazán haza ősei földjére. Történelmi pillanat a 70. évforduló: Izraelben az eleven zsidó múlt lassan az ország távoli történelme lesz. A múlt már nem lesz elég mostantól: újra ki kell találni a magyar zsidóság és Izrael, Magyarország és Izrael kapcsolatait.

Izrael politikailag távolodik az Európai Unió „magjától”, miközben az EU keleti tagállamaival, hazánkkal is egyre mélyül politikai szövetsége. A százezres magyarországi zsidóság a kultúra révén közvetíthetne Magyarország, Közép-Európa és Izrael között, lehetne híd Kelet és Nyugat között, mint régen, Herzl és Nordau idején. A gondolat, amelyből Izrael született, Pesten fogant meg, közöttünk. Lehet még szerepünk nekünk, magyar zsidóknak Izrael és Magyarország közös életében - ennek kellene lennie a jövőben a Mazsihisz egyik fontos „külpolitikai”, kultúrdiplomáciai célkitűzésének. Ezért ültettünk el kétszer 35 fát itt és ott, Pesten és Izraelben. Mert a fák túlélnek bennünket és a jövőnek üzenünk velük.

2018.05.10 08:03

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52

Ígéret, közöny

Amióta a horvát bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok reménykednek.
A számmisztika szerint - bár ennek hitelessége őszintén szólva erősen megkérdőjelezhető - a 38-as szám az ökölbe szorított kezet jelképezi. De feltehetően pontosan áll ez azokra az ellenzéki képviselőkre, akik éppen ennyien jelentek meg a parlament rendkívüli ülésnapján, hogy a volt devizahiteladósok egyre tarthatatlanabb helyzetét megvitassák. Ökölbe szorult a kezük, mert azt ugyan már megszokhatták, hogy az - ellenzéki indítványra - rendre augusztusban összehívott ülésen a kormánypártok padsorai üresen maradnak, és így hiába várnak a napirend megtárgyalására, arra azonban még nemigen volt példa, hogy cinikus módon a miniszteri bársonyszékek mindegyike is üres marad. 
Orbánék vállukat vonogatva átsiklanak afelett, hogy a devizahitelek forintosítása és a bankokkal való elszámoltatása egymillió szerződést érintett, és napjainkban - a közüzemi és egyéb tartozásokat is beleértve - már kétszer ekkora a fizetési nehézségeket tükröző szerződések száma. 118 ezer végrehajtási stádiumba jutott, s csak az elmúlt negyedévben 2500 kilakoltatás történt.
Amióta a horvát legfelsőbb bíróság a devizahitelesek szerződéskötéskori árfolyama mellett tette le a voksot, a hazai adósok ismét reménykednek. A kilakoltatási tilalom felélesztésében, kálváriájuk lezárásában, a kormány józanságában.  
"A kormány számításai szerint az a helyzet, hogy (ha) a hiteleiket visszafizetni nem tudó embereket kiteszik a hitelező pénzintézetek az utcára, majd utána azok munkanélkülivé válnak, egzisztenciájukban süllyedésnek indulnak, családjaik szétesnek, gyermekeikről az államnak kell gondoskodnia, (ez) összességében nagyobb terhet jelent a köznek és az államnak, mint ha kellő időben avatkoznánk közbe. A kormány azt az álláspontot fogja képviselni: a kilakoltatást el nem fogadó jelzálog-hitelezési rendszert teremtsük meg Magyarországon."
A 2010-es választásokat a devizahitelesek terhei megoldásával megnyerő Fidesz elnöke, Orbán Viktor programbeszédéből idéztünk. Elhangzott a Parlamentben, telt padsorok előtt.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:54