Harminc kilométeres (!) torlódás alakult ki az M1-es autópályán

Publikálás dátuma
2018.05.10. 13:07
Illusztráció/AFP fotó
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán harminc kilométeres torlódás alakult ki az útfelújítások miatt, a sor Herceghalomtól Tatabányáig tart - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel csütörtökön.

A társaság tájékoztatása szerint Herceghalom és Bicske közelében dolgoznak az úttest felújításán, az egymástól mintegy 15 kilométerre lévő helyszínek között már összeértek a feltorlódott járművek. Szerda este óta a fővároshoz közelebbi szakaszon még éjszaka sem csökkent 10-12 kilométer alá a torlódás hossza, mivel május 10-én és 11-én Ausztriában kétnapos nemzeti ünnep van, és a vendégmunkások nagy része útra kelt.

Az autósoknak érdemes az M1-es autópályával párhuzamos fő- és mellékutakat használniuk, ugyanakkor több helyen az alternatív útvonalak is telítettek. Az M1-es autópályán Hegyeshalomtól egészen Herceghalomig, a Budapest felé tartó oldalon valamennyi változtatható jelzésképű táblán előre jelzik a torlódást.

A Magyar Közút Zrt. mindent elkövet, hogy az M1-es autópálya bicskei szakaszán, a 28-as kilométerénél zajló munkálatok helyszínét a lehető leghamarabb visszaadhassa a forgalomnak, de a 40-es kilométernél a pályaszerkezet javítási munkái hosszabb ideig tartanak, így a megnövekedett forgalom miatt továbbra is torlódásra kell számítani.

A közlekedőknek érdemes utazás előtt tájékozódniuk az Útinform oldalán vagy a 336-2400-as telefonszámon, illetve navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy elkerülhessék a jelentős torlódásban érintett szakaszokat - közölte a társaság.

Szerző

Elvehetik Tállaitól az adóügyi megbízást

Publikálás dátuma
2018.05.10. 12:50
Tállai András beszélget Kósa Lajossal Fotó: Molnár Ádám
Parlamenti államtitkár maradhat, de az adóügyektől búcsúznia kell Tállai Andrásnak a Magyar Idők szerint.

Hosszú cikkben taglalja a kormányalakítás részleteit a Magyar Idők, egy félmondattal pedig Tállai András jövőjére is kitérnek: a lap szerint parlamenti államtitkársága megmarad, de elveszik tőle az adóügyeket.

Átalakul eközben Tállai korábbi munkahelye is: Nemzetgazdasági Minisztérium megszűnik, feladatait várhatóan a Pénzügyminisztérium veszi át.

Kérdés, hogy az adóügyek elvétele után Tállai András búcsúzik-e majd a NAV elnöki posztjától is; a Magyar Idők ugyan erre nem tér ki, de a politikus főfináncként több megkérdőjelezhető lépést tett – ezek közül a legismertebb, hogy a Molnál egy telefonhívással elintézte az olcsóbb benzinárt választókerületében, az Mezőkövesden és térségében.

Fociklubja, az Zsóry Mezőkövesd FC sradionjában viszont adószakértő szerint is vizsgálatot kellene folytatni: a 24.hu írta meg, hogy hogy a NAV-elnök fellegvárába látogató újságírók az étteremben és a büfében sem kaptak számlát a vásárlás után. A klub közölte, rágalmazás miatt perelnek majd, mert az egyik helyen adtak blokkot, a másik büfénél pedig szerintük a portál manipulálta a felvételt.

Levélben érdeklődtünk az adóhatóság sajtóosztályánál, hogy várható-e személyi változás a közeljövőben a az adóhatóság vezetésében, és ha igen, ki lesz majd Tállai utódja. Ha érkezik válasz, frissítjük cikkünket.

Szerző

Drága "bözsi" - 1,7 milliárdért reklámozták az utalványt az ATV-n

Publikálás dátuma
2018.05.10. 12:28
Fotó: Kállai Márton
Az időszak, amiről az Átlátszó ír 2010 és 2016 közötti. A hat év alatt különböző médiumokban legalább nettó 6,2 milliárd ment el erre a célra.

A portál beszámolója szerint rendőrségi feljelentés kellett ahhoz, hogy végül megküldje az Átlátszónak az állami tulajdonú Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt., hogy hol és mennyiért hirdetett 2010 és 2016 között. A jogerős bírósági ítélet nyomán kiadott adatok szerint ebben az időszakban az ATV-nél, az ECHO TV-nél, és a Magyar Időknél költötték el a legtöbb reklámpénzt, és további Fidesz-közeli médiavállalkozások is részesedtek a tortából. 

(Az Átlátszó 2013 dolgozott azon, hogy az adófizető polgárok megtudhassák: mennyiért reklámozzák az Erzsébet-utalványokat. A munkát idén februárban koronázta (majdnem) siker, ám a jogerős pernyerés után sem kapták meg az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt-től  (EUF)  az adatokat, ezért büntetőfeljelentést tettek a cég ellen a rendőrségen.)

A végül célba érkező információk szerint hat év alatt legalább nettó 6,2 milliárd forintot költöttek az utalványok reklámozására.

A teljes cikk, illetve a hatalmas összeg médiumokénti eloszlása itt olvasható/látható. 

Szerző