Kis-Balaton;nyári táboroztatás;KISZ;vízügyi igazgatóság;építőtábor;

2018-05-11 15:42:00

Múltunkban élünk: újra jönnek az építőtáborok

Munkára nevelne a Kis-Balatonnál tervezett építőtábor, a résztvevők a helyi nemzeti park tanösvényeit tartják majd karban.

Újra divatba hozná az építőtáborokat a beteg gyerekek üdültetésével foglalkozó Holnapocska Tábor, a tervet a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is támogatja -hangzott el a szervezők pénteki, Zalaszabarban tartott sajtótájékoztatóján, az eseményről a távirati iroda is beszámolt.

Az ötletadó Szabadics Zoltán szerint táboruk a családi értékekre, a munka és az egészség megbecsülésére tanít – eddig több ezer beteg gyereket nyaraltattak, most viszont a dolgozni vágyó fiatalokra is gondoltak, önkéntes munka fejében szállást, ellátást kínálnak nekik.

Az építőtáborok két, meghirdetett turnusa már most betelt: augusztus végén 20-20 diák vehet részt a táborban, akik jurtasátorban laknak majd, és a napirend szerint a délelőttöket munkával, a délutánokat pihenéssel tölthetik.

A résztvevők szakmai irányítás és munkavédelmi felkészítés mellett részt vesznek a Kis-Balaton tanösvényeinek karbantartásában, a növényápolásban, a sétányok, kavicsos utak felújításában, a faszerkezetű építmények rendbetételében. „Sokan talán először végeznek majd kétkezi munkát, de így látni fogják, hogy van látszata, eredménye a tevékenykedésüknek” – jegyezte meg a rendezvényen Gaál Zoltán, a vízügyi igazgatóság vezetője. Az ingyenes programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja.

Bár a szervezők újfajta építőtáborként emlegetik programjukat, a név alapján lehetetlen nem a Kádár-kor vívmányára gondolni: az eredeti tábortípust 1956 után indította útjára a Minisztertanács, hogy munkával és szocialista propagandával állítsa pályára a fiatalok gondolkodását, és eltérítse őket az „ellenforradalmi” mozgolódástól. A rendezvényeket a KISZ szervezte – emlékeztet a Múlt-Kor történelmi portál. A táborok a csúcsponton akár negyvenezer diákot is fogadtak nyaranta, és bár a diákok az útépítéstől a gyümölcsszedésig minden munkafolyamatban részt vettek, tényleges gazdasági teljesítményük csekélynek számított.