Torkig van Orbán álmával az átlagmagyar

„Az biztos, hogy a profi labdarúgásra nem szabad költségvetési pénzt költeni.” Egy mondat, amely a Publicus Intézet legfrissebb, a Vasárnapi Hírek megbízásából készített kutatása szerint a magyarok mintegy 80 százalékának véleményét tükrözi. Az idézet viszont valójában Orbán Viktortól származik, aki még 2010 elején, a miniszterelnöki székbe készülve fogalmazott így. Hatalomra kerülve aztán kormánya elképesztő mértékben kezdte önteni az állami milliárdokat a magyar labdarúgás feneketlennek tűnő kútjába, mit sem törődve azzal, hogy a többség ezt már nem nézi jó szemmel - a Vasárnapi Hírek elemzése.

„Oktatásra, kultúrára, sportra mindig lesz pénz! Mert a pénz olyan, mint az idő, arra jut, amire akarjuk, hogy jusson” – hangzik egy másik kijelentés a miniszterelnök már említett, 8 évvel ezelőtti nyilatkozatából. Nos, hogy a hármas felsorolásból az első két területtel valóban bőkezű volt-e azóta a kormány, erősen kétséges, ami viszont biztos: a sportra, és ezen belül is főként a labdarúgásra tényleg „akarták, hogy jusson”.

Üres stadionok, méregdrágán

Az egyik legnagyobb tételt a sokat kritizált stadionépítések jelentik. Az Orbán-kormány 2010-es regnálása óta, a már bejelentett beruházásokkal együtt, nagyjából 340 milliárd forintot költött arénákra az NB I-es és NB II-es klubok, illetve a válogatott számára. A jókora tortából a legnagyobb szeletet éppen utóbbi, vagyis a még mindig csak készülő új Puskás-stadion hasítja ki, amelynek költségei a becslések szerint valahol 200 milliárd körül állhatnak meg, ezzel Európa egyik legdrágább sportlétesítménye lehet. A probléma ráadásul, hogy – bár az alacsony színvonal és nézőszámok miatt szinte az össze beruházás megtérülése problémás – az összes közül ezt lesz a legnehezebb hosszútávon nyereségesen üzemeltetni, hiszen a magyar válogatott évi 5-6 hazai meccsén kívül egyelőre nem látszik, mit rendeznek majd benne. Ráadásul hozzátehetjük, a nemzeti együttes mostani formáját nézve nem garantált, hogy bármikor megtelik a nagyjából 65 ezres nézőtér.

A csillagászati összegek és a szerény teljesítmény közt feszülő ellentmondást a jelek szerint a választók is érzik, a Publicus Intézet lapunk megbízásából készült felmérésében legalábbis a megkérdezettek 79 százaléka nem ért egyet azzal, hogy első- és másodosztályú focicsapatok állami pénzen kaptak vagy kapnak új stadiont. Úgy fest, ez a terület egyike azon keveseknek, ahol még a kormánypárti szavazók is nehezményezik kedvencük politikáját: a magukat Fidesz-szavazónak vallók 60 százaléka is ellenzi a közpénzből épülő arénákat, és – 10 százaléknyi válaszmegtagadó mellett – csak feleannyian (30 százalék) vannak a támogatók a fideszesek között. Az ellenzéki szimpatizánsok elsöprő mértékben elutasítók a kérdésben: az MSZP-sek 96, a Jobbikosok 95 százaléka szerint ezeknél a beruházásoknál nincs helye az állami milliárdoknak, de a bizonytalanok 85 százaléka is ezen a véleményen van.

A taót nem „veszik be”

Ha a stadionépítésekről azt mondtuk, hogy ritkaságszámba menő módon még a fideszes szavazók többsége sem áll ki teljes mellszélességgel pártja intézkedése mellett, akkor ez hatványozottan igaz a tao-programra, amely mindössze a válaszadók 7 százaléka, és a kormánypártiaknak is csak a 15 százaléka szerint „jó úgy, ahogy van”. A 2011-ben bevezetett rendszer lényege, hogy a cégek a nyereségük után fizetett adó egy részét nem a költségvetésbe fizetik be, hanem odaadják egy sportegyesületnek az öt látványsportág (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong) valamelyikéből. A taóról – ha addig bárkinek lett is volna kétsége efelől – tavaly ősszel a Kúria is kimondta, hogy közpénznek minősül. A 24.hu internetes portál legutóbbi, 2018. áprilisi összesítése szerint a programban a 7 év alatt a klubokhoz és a szövetségekhez nagyjából 522 milliárd forintnyi állami forint került, az összes támogatás 40 százalékát pedig a foci szerezte meg (228 milliárdot). Fentebb utaltunk rá, hogy (néhány százaléknyi titkolózó mellett) az összes megkérdezett mintegy 90 százalékának, de még a Fidesz-pártiak 80 százalékának is valamilyen gondja van a tao-rendszerrel. A kritikák meglehetősen sokrétűek: vannak, akik szerint a társasági adónak teljes egészében a költségvetésben a helye, míg mások jónak tartják, hogy a cégek felajánlhatják annak egy részét, csak épp a sport mellett más területekkel is bővíteni kellene a kört (például oktatás, egészségügy), de akadnak olyanok is, akik szerint jó helyen van a pénz a sportban, csak túlzónak tartják a látványsportok, és különösen a futball részesedését.

A taóval kapcsolatban számos – például átláthatósági – aggály is felhozható, ám kétségkívül az egyik legszembetűnőbb visszásság az, hogy mennyire egyenlőtlenül oszlanak meg az egyes csapatok közt a pénzek.
Az elmúlt évek legnagyobb nyertese egyértelműen az Orbán Viktor által alapított felcsúti Puskás Akadémia, amely a hírek szerint már 17,6 milliárd tao-forinttal gazdagodott. Utána óriási szünet, majd következik a Tállai András elnökölte Mezőkövesd (3,3 milliárd), de még a Seszták Miklós szívéhez közel álló Kisvárda is nagyjából annyi pénzhez jutott (2,2 milliárd), mint a Ferencváros vagy az Újpest. Ebből úgy fest, számos cég, mikor mérlegeli, kinek ajánlja fel adóforintjait, nem az adott csapat népszerűségét veszi alapul, hanem annak „politikai beágyazottságát”. Azt, hogy a tao-programban az ország összes sportklubja közül toronymagasan Felcsútra jut a legtöbb pénz, a felmérésben résztvevők 6 százaléka nevezte helyesnek, és a Fidesz-táboron belül is csak 11 százalék, vagyis ez az aránytalanság tényleg csak a kormánypárti szavazók „keménymagjának” nem szúr szemet.

Csak egy álmot kergetünk

Az Orbán-kormány tehát 2010 óta már túl van az 500 milliárd forinton, ami a futball-költekezéseket illeti. Bármilyen furcsa, de az összeg nagysága csak a „kisebb baj”, az igazi probléma, hogy kézzel fogható eredmény egyelőre csak az a sok-sok betonkolosszus, amely többnyire üresen tátong a magyar bajnokikon. A Publicus Intézet friss adatai szerint a magyar választók 72 százaléka, vagyis majdnem háromnegyede szerint az elmúlt évek állami támogatásainak hatására nem javult a magyar labdarúgás színvonala – ami a válogatott Andorra és Luxemburg elleni vereségeit, illetve a nemzetközi porondon már nyáron elhasaló klubokat látva nem meglepetés. A legderűlátóbbak természetesen a Fidesz-szimpatizánsok, de még a körükben is kétszer annyian vannak (55-27 az arány), akik közpénz-milliárdok ide vagy oda, nem látnak semmi fejlődést.
A Fidesz az utóbbi években profi volt abban, hogy megtalálja (vagy ha kell, felszínre hozza) azokat a témákat, amelyek foglalkoztatják a közvéleményt, és rendre azt is kommunikálta, amit az emberek többsége hallani akart – erre vélhetően meg is vannak a maga, nagy mintán készülő házi kutatásai. Úgy tűnik azonban, a labdarúgás valamiért más, a kormány ennek a sportágnak annak ellenére sem akarja elengedni a kezét, hogy a beleölt közpénz-milliárdok jól láthatóan szúrják a választók, de még a saját táboruk többségének a szemét is. A miértre talán választ kapunk, ha felidézünk egy másik 2010-es Orbán-interjút, amelyet a Sport Tv-nek adott: „soha nem értettem egyet azokkal, akik azt mondják, hogy a magyar foci soha nem lehet olyan, mint amilyen egykoron volt. (…) Hiszem, hogy lesz is egy-két korosztály, amely felrepít minket a csúcsra.”
Racionális stratégia helyett tehát itt inkább valamiféle álomról van szó – méghozzá nagyon drágáról. És mivel az álmait sokszor nehezen engedi el az ember, a futball egyre mélyülő kútjába alighanem a következő években is ömleni fognak az állami milliárdok.

Számokban a vélemények:

60 százaléknyi Fidesz-szavazó is ellenzi a stadionokra költött közpénz-milliárdokat

7 százalék tartja jónak a tao-rendszert úgy, ahogy van

11 százalék nevezte helyesnek, hogy a tao-programban magasan Felcsútra jut a legtöbb pénz

25 százaléka szeretne az MSZP szavazóknak olimpiát, igaz, az legkorábban a 2030-as években lehetne

Olimpia bármi áron?

A választók szűk többsége, egész pontosan 51 százaléka támogatná, hogy Budapest a közeljövőben olimpia rendezésére pályázzon – derül ki a Publicus Intézet friss kutatásából. Az ötlet ellenzőinek tábora 44 százalékos, míg 5 százalék nem foglalt állást a kérdésben. Mindez jelentős trendfordulást jelent, a Publicus ugyanis az elmúlt szűk két évben már harmadszor végzett felmérést ez ügyben, és most először kerültek fölénybe az olimpiapártiak. 2016 augusztusában 50-45, 2017 februárjában pedig 65-32 volt az arány a tiltakozók javára. Utóbbi vizsgálat éppen a Momentum népszavazás kezdeményezése idején készült, ekkor alighanem a heves ellenkampány miatt voltak jelentős túlsúlyban azok, akik nem akartak Budapestre ötkarikás játékokat.
Ezt támasztja alá, hogy, bár mostanra a Fidesz táborában is valamelyest nőtt a támogatók aránya (66-ról 72 százalékra), az olimpia ötlete arányaiban az ellenzéki szimpatizánsok közt lett jóval elfogadottabb: az MSZP-seknek 2017-ben csak 6 százaléka, most viszont 25 százaléka, míg a jobbikosoknak tavaly 14, most 38 százaléka támogatná a rendezést. A magyarázatok között talán szerepelhet az is, hogy időközben lezajlott egy magyar szempontból történelmien sikeres, aranyat hozó téli olimpia, ami néhányaknak „meghozhatta a kedvét” az ötkarikás játékokhoz.
A következő „kiadó” olimpia egyébként a 2032-es, amelynek helyszínéről várhatóan 2025-ben dönt majd a NOB. Addig is a jelek szerint csaknem minden szükséges létesítmény felépülhet, a kérdés csak az, milyen áron, és – ha nem lesz olimpia – miből lehet fenntartani a rengeteg létesítményt. A 2017-es vizes vb költségei, az előzetes becslések sokszorosánál, nagyjából 150 milliárd forintnál álltak meg, a következő nagy beruházás pedig a Csepelen épülő atlétikai stadion lehet, melynek csak a tervei majdnem 5 milliárdba kerülnek. Ez az építkezés egyébként akár megspórolható lett volna, ha a 200 milliárdból épülő új Puskás-stadionba futópályát is terveznek, az azonban végül csak a futball igényeit szolgálja majd ki.

SZÁMOK