- Tetovált lelkek

A moldáv Alexander Tinei műtermébe lépve sápadt, elgyötört arcú emberek tekintenek rám, falfehér testükön kék vonalak futnak végig. A képeket nézve a látogató úgy érezheti, hogy az emberi lélek mélybugyraiba száll alá. Tinei ugyanis előszeretettel mutatja meg a lélek bűnökkel terhelt, sebzett oldalát, és nem fél felfedni annak gyengeségeit sem.

Tineit 2000-ben egy amerikai barátja invitálta Budapestre, hogy dolgozzon a belvárosi éttermének galériájában, ahol kiállíthat más moldáv és magyar művészek mellett. Tinei rögtön elfogadta a felkérést, országában ugyanis kevés teret és elenyésző támogatást kap a kortárs képzőművészet. – Moldova mezőgazdasági ország, ahol a művészközösségek csak a helyi értékek bemutatását ösztönzik. Még ma is ez a helyzet – mondja Tinei. A moldáv Édineţ kisvárosában felnőtt művész ráadásul teljesen elzárva érezte magát a kommunizmus évei alatt, de apja házi könyvtárának köszönhetően korán megismerkedett az irodalmi klasszikusokkal és bújta a művészeti albumokat is. A katonaságnál egy festőbarátja ajánlására határozta el, hogy művészeti pályán halad tovább. A képzőművészeti egyetemet elvégezve Szibériában vállalt állást egy művészeti iskolában mint rajztanár, és itt rendezte első kiállítását is. Egy rövidebb moszkvai tartózkodás után visszatért szülővárosába, de hamarosan Magyarország felé vette az irányt.

Budapesten Tinei több galériát is felkeresett, de azok sorra elutasították. – Nem bántam, hogy így alakult. Akkor jöttem rá, hogy változtatnom kell a művészetemen – mondja. Az első fordulópontot 2000 nyara hozta el, amikor Tinei ellátogatott az akkor még a Várban működő Ludwig Múzeumba, hogy megnézze az Andy Warhol kiállítást. Tinei nem hitt a szemének, amikor megpillantotta a pop art pápájának ötvenöt eredeti kiállított művét, melyek között az ikonikus Campbell Leveskonzerv, Marilyn Monroe vagy Jackie Kennedy is szerepelt. – Teljesen sokkoltak a képek. Bár a hatvanas években készültek, de sokkal modernebbek mint az én akkori festményeim – emlékszik vissza. Tinei aznap este lehangoltan tért haza lakásába. – Rá kellett döbbennem, hogy unalmas a stílusom, unalmas a gondolkodásom, és ezen sürgősen változtatnom kell – mondja.

A második fordulópontot a német festőművész, Gerhard Richter művészeti albuma jelentette, melyet egy barátja ajándékozott Tineinek. A művész nem értette, hogy Richter miért fest le fekete-fehér fotókat fura, álomszerűen eltorzított formában. Úgy érezte még több nyugati művész munkáját kell megismernie, így sorra látogatta a főváros könyvesboltjait. A kedvence az Írók Boltja volt, melynek emeleti galériáján képes volt órákig bújni a művészeti albumokat. – Moldovában a művészeti képzésem megállt Matisse és Picasso képeinél – mondja Tinei, aki éveket töltött azzal, hogy behozza „lemaradását”. – Budapest számomra maga volt a művészeti akadémia.

Tinei idővel elhatározta, hogy képeivel a jelenről fog beszélni. Fel kellett azonban tennie magának a kérdést, hogy mely szimbólumok fejezik ki leginkább a kortárs életérzést. A választ számos helyen kereste, divatújságokban, filmekben, reklámokban, kiállításokon, míg végül a Margit-szigeti Palatinus Strandon találta meg. – A medencében szétnézve eszméltem fel, hogy majdnem minden fürdőzőn tetoválás van – mondja Tinei, aki ezután sorra sötétkék színű vonalakkal látta el figurái testét. Festményein a kék vonalak mint artériák húzódtak végig a hófehér karokon, lábakon, vagy borították be a figurák nyakát, orrát, arcuk egyes részeit. Egy 2005-ben megrendezett bécsi kiállításra már többek között tetovált figurákkal is érkezett, melyek később a „védjegyévé” váltak.

A testekre rajzolt kék vonalak azonban nem puszta stíluselemként szolgálnak. Amellett, hogy jelzik a jelen atmoszféráját, felfedik a figurák múltban szerzett lelki sebeit, lélekállapotuk zavaros voltát. A hatást csak fokozza, hogy a képeken Tinei megfosztja az alakokat a természetes környezettől, és a valóságból kiszakítva piszkosszürke vagy koromfekete terekbe helyezi őket.

A valós lélekábrázoláshoz azonban a művésznek is fel kellett tárnia saját énjét. – Az alkotás során először magamat kellett megismernem, és félelem nélkül ábrázolnom – mondja Tinei, aki csak ezután tudott kellően belebújni figurái bőrébe. Tinei szerint egy alkotónak fel kell vállalnia saját gyengeségeit, hisz csak így lehet az ábrázolt tárgy kellően hiteles. – Ha pedig egy művész kellően mélyre hatol, az akár gyógyító erejű is lehet.