pénzügyi krízis;

2018-05-12 18:40:00

Egy börtöntöltelék lett az új pénzügyminiszter

Kétszer kellett börtönbe vonulnia Lim Guan Engnek, akiből most Malajzia pénzügyminisztere lett. A kormányfőként 92 évesen újrázó Mahatir Mohamed záratta be - és most ő emelte tárcavezetővé.

Mahatir Mohamed, Malajzia régi-új miniszterelnöke egy olyan szakembert nevezett ki pénzügyminiszterének, akit korábban kétszer is börtönbe záratott, írja a hvg.hu. A nemzetközi pénzügyi körökben viszonylag ismeretlennek számító Lim Guan Eng akkor került kétszer is börtönbe, amikor Mahatir 1981-2003 között megszakítás nélkül kormányfőként szolgált: a Mahatir Mohamad vezette kormányok korlátozták az ellenzékiek szabadságát, s Lim Guan Enget zavargások szításának vádjával ültették le.

Most a miniszterré kinevezett Lim Guan Eng mosolyogva állt korábbi politikai ellefele oldalán. Az új tárcavezető a Reuters szerint nem csak azért számít különlegesnek, mert kétszer is volt rács mögött, hanem azért is, mert ő a második olyan szakember, aki Malajzia hatvan évvel ezelőtti függetlenné válása óta a kínai kisebbség tagjai közül kikerülve töltheti be a pénzügyminiszteri tisztséget. Az 58 éves Lim korábban a turisták között népszerű Penang állam főminisztereként bizonyította be rátermettségét.

A 92 évesl Mahatir Mohamad azért tért vissza a nyugállományból, hogy legyőzze az utóbbi években szolgáló, korrupcióval vádolt kormányfőt, Nadzsib Razakot. Razak korábban Mahatir Mohamad emberének számított, s jórészt neki köszönhette, hogy eljutott a miniszterelnöki tisztségig.