Oly izgalmas volt, mint egy jól megfűszerezett disznómáj-pástétom. Automobilos támadás érte, amilyent csak az amerikai cowboy-filmekből ismert eddig városnak közönsége, azzal a különbséggel, hegy a támadók nem álarcosok, hanem Hrotkó úr szerint álorcátlanok voltak.
Éppen hazafelé kocsikázott 9 óra tájban a Hűvösvölgyből, felesége társaságában, amikor öt ismeretlen támadó lefogta a lovat és — szó, ami szó, - ütlegelni kezdték Hrotkó Rókust.
Közel és távol pediglen hallgatott a néma éj, csak a hold sápadt sugara volt a szóban forgó becsületsértést eljárásnak egyetlen tanúja. Ily körülmények között Hrotkó Rókus elhatározta, hogy maga is a tettek mezejére lép, és ahogy a sertéseket szokta, fülön fogta a főtámadót, behúzta rövid úton, a kocsi ablakán és ott könnyű testi sértést követett el rajta. Majd kirántotta a revolverét, amire usgyé, a támadók automobiljukba szállva elröppentek az éji homályban.
A rémes eset, amely fölötte alkalmas arra, hogy a konszolidált viszonyainkba vetett bizalmat megingassa, minthogy Budapesten egyáltalán nem szokás, hogy öten, vagy még többen egy emberre támadjanak és ez a magyar erkölcsökkel is ellenkezett volna, — szóval a rémes eset nem maradhatott titokban.
Hrotkó Rókus bejelentette a támadást a rendőrségen, mondván, hogy egyik konkurrens hentesmesterre gyanakszik. Hentesmesterre! Az lehetetlen.
Honnan teljék egy budapesti hentesmesternek automobilra? Pedig hát automobilos és nem repülőgépes támadók voltak Rókus ellenfelei.
Népszava 1922. május 15.