Magyarok

A magyar emberek soha nem múló hálával tartoznak Orbán Viktornak és újonnan alakuló kormányának, amiért minden gond ellenére szilárdan képviselik őket. Külön elismerést érdemel, hogy nem csupán azokra érvényes ez, akik rájuk szavaztak, hanem mindenkire. És ne akadjunk fenn azon, hogy úgy lett kétharmaduk a parlamentben, hogy nem többen (sőt!) voksoltak rájuk, mint amennyien ellenük. Szerencsére a jól kialakított választási törvény korrigálja ezeket az anomáliákat.

Így aztán nem meglepő, hogy a miniszterelnök szerint a magyar emberek a Stop, Soros törvénycsomagra szavaztak. Nem pártokra, vagy azok tagjaira tehát, hanem a civil szervezetek és a menedékkérők ellen irányuló jogszabályokra. Természetesen kivétel nélkül. Vagyis az új kormány csak az ő akaratukat teljesíti, amikor gőzerővel dolgozik, hogy szinte rögtön a parlament elé terjeszthesse a csomagot, valamint a gránitszilárdságú alaptörvény hozzá tartozó módosítását.

Nem történt oly régen, jól emlékezhetünk rá, az előző ciklusban azért halasztották el a szavazást a Stop, Sorosról, mert nem volt meg a kétharmaduk. S lám, nem hiába bíztak benne, hogy a választás után meglesz. Így teljesíthetik az összes magyar ember kívánságát,

ami nem mellesleg a hatalmon lévők szinte egyetlen, de annál hangsúlyosabb választási ígérete volt.

Vagyis már most sem számít az a több mint két millió ember, aki a kormányváltásra voksolt. Még kevésbé számítanak azok a magyarok, akik a Nyílt Társadalom Alapítványoknál dolgoztak eddig, s azok Berlinbe költöztetése most érzékenyen érintheti őket. Időben és jobban meg kellett volna gondolniuk, hogy - ha áttételesen is - Sorosnál vállaljanak munkát. Talán mindezeket az állampolgárokat mostantól nem is tekinthetjük magyar embereknek, hiszen ők a jelek szerint szemben állnak a jóságos hatalommal, amely pedig mindent megtesz értük.

Ami azt is jelenti, hogy jelentősen fogy a magyar. Érthető, hogy a hatalom most minden erejével igyekszik ösztönözni a szüléseket. Bár néhány millió embert nehéz lesz pótolni.

Szerző

Migráncs szendvics

Egy migráns vagy vendégmunkás dobhatta el azt az afrikai sertéspestissel fertőzött szendvicset, amit egy vaddisznó megtalált és befalt Heves megyében. Legalábbis Nagy István agrárminiszter-jelölt szerint. Igaz, e tekintetben sem bizonyítékokkal, sem érvekkel nem szolgált.

Ám ha ennél a hipotézisnél maradunk, akkor is felvetődik néhány kérdés. Például, hogy az a migráns muszlim vagy keresztény volt-é. Mert ha Allahot imádta, akkor talán még Soros György kedvéért sem harapott volna disznóhúsos szendvicsbe. Ha pedig vendégmunkás volt, akkor vélhetően ukrán, esetleg szerb nemzetiségű lehetett, mert jelenleg szinte csak közülük kerül ki az a néhány ezer ember, aki megjelent a hazai vállalkozásoknál.

Ha a miniszterjelölt sületlenségét egyáltalán komolyan vesszük, akkor leginkább egy ukrán vendégmunkás jöhetne szóba, ugyanis ez az emberre veszélytelen, de a sertésekre végzetes kór Grúzián, Örményországon, Oroszországon és Ukrajnán, Románián át érte el Magyarországot. És nem is először. A szakemberek többször találkoztak már eddig is ezzel a betegséggel, számukra nem jelent nagy újdonságot. Ám ha a szendvicsteóriát a helyén kezeljük, az a peches vaddisznó akár valamelyik hazai település szeméttelepén, vagy a kukák tartalmából is fogyaszthatott fertőzött sertéshúst, illetve készítményt.

Az agrárszakemberek a szerintük a posztra teljesen alkalmatlan Fazekas után bizakodva fogadták a terültet sokkal jobban ismerő Nagy jelölését. Ám a „bogaras” előd után kaptak egy „szendvicses” embert. A bornírt kijelentések oka mindkettejük esetében az Orbán Viktorhoz való feltétlen hűség bizonygatása lehetett.

Persze Nagy Istvánnál sem azt kell figyelni, amit mond, hanem amit tesz. Csak remélni lehet, hogy miniszterként, letudva a kötelező kűrt, „migráncs szendvics” helyett a magyar mezőgazdaság égető gondjaival fog foglalkozni.

Szerző

Charles Gati: Amerika hallatja a hangját

Az új amerikai nagykövetjelölt múltheti meghallgatása alapján biztos, hogy a szenátus megszavazza Trump elnök kiszemeltjét, David Cornsteint. A meghallgatás során ugyanis kiderült, hogy az egység teljes: a külügyi bizottság republikánus elnöke, demokrata elnökhelyettese és a magyar körülményeket leginkább ismerő Benjamin Cardin szenátor mind arra biztatta Cornsteint, hogy igyekezzen a magyar kormányt jó irányba – nyugati irányba - téríteni.

A biztatásra nemigen volt szükség. A nagykövetjelölt szokásos bevezető nyilatkozata félreérthetetlen volt. Első feladata, mondta, az amerikai érdekek és értékek (szólásszabadság, sajtószabadság, vallásszabadság) terjesztése, a második a két ország közötti gazdasági kapcsolatok további bővítése, a harmadik az antiszemitizmus terjedésének fékezése, a negyedik a szövetségi kapcsolatok ápolása lesz. Kiállt a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett is.

Cornstein szövegét a Fehér Ház és a State Department illetékesei bizonyára jóváhagyták. Sőt – urambocsá! – hasonló szöveget hallhattak volna a szenátorok Hillary Clinton jelöltjétől is. Amerikában ugyanis a liberális és a konzervatív közvélemény egyaránt egyre élesebben kritizálja a magyar kormányt. A három mérvadó amerikai napilap közül csupán az elmúlt hétvégén kettő részletesen foglalkozott a magyar politikai élettel. A New York Times Orbán beiktatási beszédét ismertetve szóvá tette a miniszterelnök 2030-ig terjedő, fontoskodó terveit, míg a Washington Post az állampolgársági papírokkal való üzérkedés kapcsán beszámolt az amerikai vízummentesség esetleges felfüggesztéséről.

Ha Magyarországról esik szó, a hivatalos amerikai álláspont lényegében évek óta változatlan. Igaz, volt egy olyan nagykövetasszony, aki - amikor a Fidesz még ellenzékben volt – bedőlt Orbán oroszellenes retorikájának. Egy másik pedig elolvadt Orbán kézcsókjától, és sokáig elhitette magával, hogy az ő hatására a miniszterelnök úgymond „gyökeresen meg fog változni.”

Cornstein, bár ő is politikai kinevezett, meghallgatása során semmi jelét sem adta az ilyen vagy ehhez hasonló naiv elképzeléseknek. Érzékelni látszik, hogy akkor lesz sikeres nagykövet, ha apró lépésekkel bizonyítja Amerika tartósan képviselt értékeit a magyar társadalom és a magyar kormány felé, nem pedig akkor, ha megpróbálja meghívatni Orbánt a Fehér Házba.

A nagykövetjelölt egyik problémája inkább az, hogy manapság az amerikai külpolitika túl gyakran változik és lényeges ellentmondásokba keveredik. A másik gond az, hogy a reménybeli új nagykövet vajmi keveset tud a magyar történelemről, kultúráról, politikáról; a meghallgatáson még Raoul Wallenberg neve is ismeretlen volt számára. Új állomáshelyén nagy szüksége lesz megbízható, jól informált munkatársakra.

Cornstein első nyilatkozata biztató kezdet. Azt sugallja, hogy tiszteli azokat az értékeket, amelyek lehetővé teszik számára – egy Magyarországról kivándorolt amerikai zsidó unokájának –, hogy az Egyesült Államokat Budapesten képviselje.

Szerző
Charles Gati