Rendszerszint

Legnagyobb reményünk a béke – jelentette ki videóüzenetében Donald Trump, miközben felavatták a Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetséget, amivel jogilag is elismerte Izrael fővárosát. Az amerikai elnök békereményét mindjárt megalapozta félszáz palesztin halott és kétezer sebesült. Budapest persze legott követte példaképét és – többekkel - megakadályozta, hogy az Unió kritizálhassa Washingtont, egy percre attól, hogy a Közel-Kelet megint lángba boruljon, aminek csak gyenge füstje lesz az újabb menekültáradat Európa felé.

A magyar kormányfő több mint európai súlyt kapott, mi pedig emlékezhetünk Václav Havel cseh köztársasági elnök 2002-es szavaira: “Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is.” És: már régen nem Magyarországról vagy a Fideszről van szó, arról a sokak által álmodott álomról, hogy van jó meg rossz fideszes. Akiben kicsit is munkált a józan ész, már rég otthagyta a pártot. Aki meg nem, az szolgálja tovább azt a világtrendet, amely a sok sebből vérző liberális parlamentarizmust hivatott – szerintük - felváltani.

Példa rá Navracsics Tibor uniós biztos hétfői interjúja a kormányszócső Magyar Időkben. Azt mondja: a brüsszeli bírálatok ellenére „Magyarországon nincs rendszerszintű probléma a jogállamisággal.” Sunyi egy békemondat Orbánnak címezve. A magyar jogállamisággal ugyanis csak egy rendszerszintű probléma van: az, hogy már nincs. Mondhatná Navracsics is, hogy még létezik kormánykritikus média, gyülekezési szabadság, független ítélkezés, élnek a civilek. Még. A rendőrállam nemlétét azonban nem igazolja, hogy nincsenek kakastollasok, akiknek felbukkanására hirtelen csend lesz a kocsmában. A gyülekezési szabadság nem csupán annyi, hogy a rendőrség nem veri szét a Kossuth téri „bolhacirkuszt”.

Rendszerszintű gond akkor van, ha a hatalom bolhacirkuszként él meg egy százezres kormányellenes tüntetést. Annak folyományaként, hogy a kormányfő - Európában értelmezhetetlen - illiberális társadalmi berendezkedést hirdet, amit mostanában - Magyarországon értelmezhetetlen - kereszténydemokráciára cserél, bár az értetlen mai Európa a kereszténydemokrácia szülöttje (is).

Navracsics valósága ennél is csavarosabb: "a trend a balközép pártok jelentős térvesztését mutatja, a kereszténydemokrata erők talán még tartják magukat, de a radikális baloldali és az újszerű, főként bevándorlásellenes jobboldali pártok erősödnek. Ha ez érvényesül a jövő évi uniós választásokon is, akkor az európai integráció stabilitásának eddigi zálogát adó szociáldemokrata–kereszténydemokrata–liberális nagykoalíció kisebb arányban kap képviseletet a parlamentben, mint eddig.”

Érthetjük ezt úgy – és csak úgy érthetjük –, hogy egy fundamentalista nemzetállami európai közösség majd nagyobbra nyithatja az ő orbáni száját is. Az az újabb közel-keleti menekültekkel terhelt, stabilitását vesztett Európa már annak a világnak a része lesz, amelytől az Isten óvjon meg bennünket. Békereménye ellenére, nem fog.

Szerző
2018.05.16 08:15

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
2018.12.15 10:10
Frissítve: 2018.12.15 10:34

Utcaharc

Védekezik és támad a kormány, beveti az erőszak eszközeit, beveti a kommunikációs arzenáljának teljes kelléktárát. Védekezik, mondom, pedig dehogy védekezik; mintha ezekben az emberekben egy csöppnyi kétség sem lenne, hogy amit tesznek, az helyes-e. Lám, milyen puha kifejezéseket használok: azt kérdezem, hogy helyes-e, pedig régen túljutottunk azon, hogy értelemre és érzelmekre ható szavakat használjunk. 
Ott, ahol az ellenzéki, hangsúlyozottan parlamenti ellenállást puccsként akarják lefesteni, ott a hatalom azt üzeni a társadalomnak: a demokráciát érte támadás, az emberek szabadságára tör az ellenzék, és ezt csakis ők, a szabad Magyarország védelmezői képesek elhárítani.
Pedig pont az ellenkezője az igaz. Ma az utcán vannak az emberek. Jó, megengedem: a lakosságnak elenyésző kisebbsége vállalja a nyílt szembenállást, a többség még mindig – Csepeli György szép kifejezésével élve – az egyéni túlélési technikákra rendezkedett be. De vajon milyen demokrácia az, ahol – és most Antall Józsefet idézem – alá kell merülni, ha az emberek túlélni akarnak? 
Hogy meddig marad így, nem tudom. Az biztos, hogy Orbán Viktor nem fordul vissza, ma már az erő szavából sem ért. Maga mögött tudja a rendőrséget, szinte a teljes nyilvánosságot, ezért úgy hiszi, megvannak a módszerei, ha valaki mégsem ért a szép szóból.
A teljes kormányzati és képviselői kara felsorakozott mögötte, Gulyás Gergely a legrosszabb Németh Szilárdot idézi már. Ennek a rendszernek nincs önkontrollja, nem képes módosítani az irányon, a kormánykeréknél álló embert már fegyveresek védik. Elszállt belőlük a bizalom, de velük szemben sincs már. 
Felszámoltak mindent, ami a változás, változtatás lehetőségét biztosítaná. Haraszti Miklós úgy fogalmazott: jogászi diktatúra van Magyarországon. Lehet, hogy igaza van. De a jogászi diktatúra, ha nem képes érvényesülni, átcsaphat, sőt át is csap valódi diktatúrába. Ha már ott tartunk, hogy a miniszterelnököt a parlamentben testőrök védik, és azt merik hazudni, hogy megtámadták - fizikailag is - a kormányfőt, akkor ott már nem a jogászok uralkodására kalkulálnak.
A Fidesz, Orbán Viktor jogászai már mindent megtettek, amit meg lehetett és meg kellett tenniük, hogy kiépíthessék totális uralmukat. Megszálltak minden független intézményt, kiüresítettek minden hatalmi ágat, lényegében felszámolták – így, vagy úgy – az ellenzéket, maguk alá rendelték a sajtót Nyugodtan állíthatjuk: tönkretették a demokráciát. 
Ami, sajnálatos módon, azt is jelenti, hogy vele szemben már nem lehet ezekkel az eszközökkel harcolni. Illúzió azt hinni, parlamenti felszólalásokkal, még oly látványos, Házon belüli akciókkal, kerekasztal beszélgetésekkel, publicisztikákkal elérhető bármi. Nem, a Fidesz valóban elérte a látszat-demokrácia felső határát. 
Új szakaszba léptette az ellene folytatott harcot. Ha mással nem, azzal mindenképpen, hogy egyértelművé tette, nincs tovább demokratikus harcmodor sem. Az utcának kell szólnia, bármennyire nem szeretnénk is.
2018.12.15 08:44
Frissítve: 2018.12.15 08:47