Charles Gati: Amerika hallatja a hangját

Az új amerikai nagykövetjelölt múltheti meghallgatása alapján biztos, hogy a szenátus megszavazza Trump elnök kiszemeltjét, David Cornsteint. A meghallgatás során ugyanis kiderült, hogy az egység teljes: a külügyi bizottság republikánus elnöke, demokrata elnökhelyettese és a magyar körülményeket leginkább ismerő Benjamin Cardin szenátor mind arra biztatta Cornsteint, hogy igyekezzen a magyar kormányt jó irányba – nyugati irányba - téríteni.

A biztatásra nemigen volt szükség. A nagykövetjelölt szokásos bevezető nyilatkozata félreérthetetlen volt. Első feladata, mondta, az amerikai érdekek és értékek (szólásszabadság, sajtószabadság, vallásszabadság) terjesztése, a második a két ország közötti gazdasági kapcsolatok további bővítése, a harmadik az antiszemitizmus terjedésének fékezése, a negyedik a szövetségi kapcsolatok ápolása lesz. Kiállt a Közép-európai Egyetem (CEU) mellett is.

Cornstein szövegét a Fehér Ház és a State Department illetékesei bizonyára jóváhagyták. Sőt – urambocsá! – hasonló szöveget hallhattak volna a szenátorok Hillary Clinton jelöltjétől is. Amerikában ugyanis a liberális és a konzervatív közvélemény egyaránt egyre élesebben kritizálja a magyar kormányt. A három mérvadó amerikai napilap közül csupán az elmúlt hétvégén kettő részletesen foglalkozott a magyar politikai élettel. A New York Times Orbán beiktatási beszédét ismertetve szóvá tette a miniszterelnök 2030-ig terjedő, fontoskodó terveit, míg a Washington Post az állampolgársági papírokkal való üzérkedés kapcsán beszámolt az amerikai vízummentesség esetleges felfüggesztéséről.

Ha Magyarországról esik szó, a hivatalos amerikai álláspont lényegében évek óta változatlan. Igaz, volt egy olyan nagykövetasszony, aki - amikor a Fidesz még ellenzékben volt – bedőlt Orbán oroszellenes retorikájának. Egy másik pedig elolvadt Orbán kézcsókjától, és sokáig elhitette magával, hogy az ő hatására a miniszterelnök úgymond „gyökeresen meg fog változni.”

Cornstein, bár ő is politikai kinevezett, meghallgatása során semmi jelét sem adta az ilyen vagy ehhez hasonló naiv elképzeléseknek. Érzékelni látszik, hogy akkor lesz sikeres nagykövet, ha apró lépésekkel bizonyítja Amerika tartósan képviselt értékeit a magyar társadalom és a magyar kormány felé, nem pedig akkor, ha megpróbálja meghívatni Orbánt a Fehér Házba.

A nagykövetjelölt egyik problémája inkább az, hogy manapság az amerikai külpolitika túl gyakran változik és lényeges ellentmondásokba keveredik. A másik gond az, hogy a reménybeli új nagykövet vajmi keveset tud a magyar történelemről, kultúráról, politikáról; a meghallgatáson még Raoul Wallenberg neve is ismeretlen volt számára. Új állomáshelyén nagy szüksége lesz megbízható, jól informált munkatársakra.

Cornstein első nyilatkozata biztató kezdet. Azt sugallja, hogy tiszteli azokat az értékeket, amelyek lehetővé teszik számára – egy Magyarországról kivándorolt amerikai zsidó unokájának –, hogy az Egyesült Államokat Budapesten képviselje.

2018.05.16 08:02

Könyörgök, csak az ajtóig!

Van az a közhellyé dermedt mondás, miszerint birka nép a magyar. Hogy hazánk lányainak és fiainak tompa eszét, végtelen türelmét, netán jól kommandírozható voltát (több száz jószág rebben irányba, ha a nyájat keríteni kezdi a csahos) csúfolja-e ez a szóösszetétel, az mindegy is.  
A birkaság mindegyik ismérve egy irányba mutat: a komótos kérődző szereti, sőt elvárja, hogy más döntsön helyette, és akkor sem tér ki a béketűrésből, ha túl szikes a legelő, túl sok bárányt ragadnak el a farkasok, túl gyakran sújt le a juhász botja. Akkor sem fordul szembe vagy próbál kitörni, ha túlnyírják, és a penge már nem a gyapjúba, hanem a húsba vág. Most a kabinet arra készül, hogy a húst is lefaragja a magyar robotosok csontjairól. Dolgozók százezreivel fizettetné meg elhibázott gazdaságpolitikája árát, amit arra alapított, hogyha egyetlen nagy összeszerelő üzemet csinál az országból, és a dolgozók éhbérért szorgoskodnak, akkor árad a külföldi tőke, és prosperálnak a hazai kis- és középvállalkozások, miközben megúszható a termelékenység javítása. Az összeszerelő üzemből azonban dobbantott mintegy félmillió munkás, és a munkaerőhiány azzal fenyeget, hogy nem jönnek, horribile dictu elmennek a nagy cégek. Jogot ad hát a kormány a munkáltatóknak, hogy túlnyírják a munkavállalókat, ha kell, kvázi hatnapos munkahetet vezessenek be. Amikor a kabinet utoljára nyúlt volna bele létformába és zsebbe (lásd netadó), akkor több tízezer ember áradt az utcákra. Most a szakszervezetek demonstrálnak, utakat zártak le, a parlamenti ellenzék érdemben obstruál. Az utcákat eddig mégiscsak pöttyözték az elégedetlenek csoportjai. Mert a magyar most is a mást várja, azt a bizonyosat, aki majd helyette. A többség azt hiszi, de legalábbis azt mondja, hogy a média tényfeltáró cikkeinek oroszlánrésze lehet a hatalom buktatásában. A többségnél deklaráltan nem értékválasztási tényező egy szavazáson a mutyi, a korrupció. Akkor mit tárjon fel hát a média? Az emberek többsége vallja, hogy a közösségi média fontos szerepet játszik egy kormánydöntésben. A balos Facebook-világ posztjai már sokszor elkenték a kabinet száját – persze csak ebben a zárt, saját valóságban. Restség, fásultság vagy töketlenség ez (mindenki válasszon hevülete szerint), de leginkább álszentség. A magyarok többsége ugyanis azt is vallja, hogy a hatalom megreccsentésében a parlamenten kívüli eszközöknek (sztrájkoknak, tüntetéseknek) jelentős szerepe van, illetve a rezsimet egy olyan mozgalom szoríthatja meg, ami egy parlamenten kívüli mozgalomból támad, és az utcán cseperedik, erősödik. Csakhogy ehhez fel kellene állni a fotelből, a hokedliről, és ki kellene menni a bejárati ajtón. Higgyék el, a többi már megy magától.
2018.12.15 10:10
Frissítve: 2018.12.15 10:34

Utcaharc

Védekezik és támad a kormány, beveti az erőszak eszközeit, beveti a kommunikációs arzenáljának teljes kelléktárát. Védekezik, mondom, pedig dehogy védekezik; mintha ezekben az emberekben egy csöppnyi kétség sem lenne, hogy amit tesznek, az helyes-e. Lám, milyen puha kifejezéseket használok: azt kérdezem, hogy helyes-e, pedig régen túljutottunk azon, hogy értelemre és érzelmekre ható szavakat használjunk. 
Ott, ahol az ellenzéki, hangsúlyozottan parlamenti ellenállást puccsként akarják lefesteni, ott a hatalom azt üzeni a társadalomnak: a demokráciát érte támadás, az emberek szabadságára tör az ellenzék, és ezt csakis ők, a szabad Magyarország védelmezői képesek elhárítani.
Pedig pont az ellenkezője az igaz. Ma az utcán vannak az emberek. Jó, megengedem: a lakosságnak elenyésző kisebbsége vállalja a nyílt szembenállást, a többség még mindig – Csepeli György szép kifejezésével élve – az egyéni túlélési technikákra rendezkedett be. De vajon milyen demokrácia az, ahol – és most Antall Józsefet idézem – alá kell merülni, ha az emberek túlélni akarnak? 
Hogy meddig marad így, nem tudom. Az biztos, hogy Orbán Viktor nem fordul vissza, ma már az erő szavából sem ért. Maga mögött tudja a rendőrséget, szinte a teljes nyilvánosságot, ezért úgy hiszi, megvannak a módszerei, ha valaki mégsem ért a szép szóból.
A teljes kormányzati és képviselői kara felsorakozott mögötte, Gulyás Gergely a legrosszabb Németh Szilárdot idézi már. Ennek a rendszernek nincs önkontrollja, nem képes módosítani az irányon, a kormánykeréknél álló embert már fegyveresek védik. Elszállt belőlük a bizalom, de velük szemben sincs már. 
Felszámoltak mindent, ami a változás, változtatás lehetőségét biztosítaná. Haraszti Miklós úgy fogalmazott: jogászi diktatúra van Magyarországon. Lehet, hogy igaza van. De a jogászi diktatúra, ha nem képes érvényesülni, átcsaphat, sőt át is csap valódi diktatúrába. Ha már ott tartunk, hogy a miniszterelnököt a parlamentben testőrök védik, és azt merik hazudni, hogy megtámadták - fizikailag is - a kormányfőt, akkor ott már nem a jogászok uralkodására kalkulálnak.
A Fidesz, Orbán Viktor jogászai már mindent megtettek, amit meg lehetett és meg kellett tenniük, hogy kiépíthessék totális uralmukat. Megszálltak minden független intézményt, kiüresítettek minden hatalmi ágat, lényegében felszámolták – így, vagy úgy – az ellenzéket, maguk alá rendelték a sajtót Nyugodtan állíthatjuk: tönkretették a demokráciát. 
Ami, sajnálatos módon, azt is jelenti, hogy vele szemben már nem lehet ezekkel az eszközökkel harcolni. Illúzió azt hinni, parlamenti felszólalásokkal, még oly látványos, Házon belüli akciókkal, kerekasztal beszélgetésekkel, publicisztikákkal elérhető bármi. Nem, a Fidesz valóban elérte a látszat-demokrácia felső határát. 
Új szakaszba léptette az ellene folytatott harcot. Ha mással nem, azzal mindenképpen, hogy egyértelművé tette, nincs tovább demokratikus harcmodor sem. Az utcának kell szólnia, bármennyire nem szeretnénk is.
2018.12.15 08:44
Frissítve: 2018.12.15 08:47