Vereségünk okai

A 2018-as országgyűlési választásokon a Fidesz megszerezte harmadik alkotmányozó többségét. Minden a kormánypártnak kedvezett: a választási rendszer, a Fidesz-sajtóiroda részévé züllesztett közmédia, az óceáni nagyságú erőforrástöbblet – szó sem lehetett arról, hogy a választási küzdelemben a felek egyenlő feltételek mellett mellett mérkőzhessenek. Ennek ellenére ki kell jelentenünk: az ellenzék – mely a brutális erőfölény tudatában vett részt a megmérettetésen – elbukott. A Fidesz a 2014-es eredményéhez képest jelentősen növelte szavazótáborát. Erre az ellenzéki oldalon egyedül az LMP volt képes. A többi párt támogatottsága stagnált vagy csökkent. Videkén szinte eltűnt a baloldal. A Jobbik több tucat egyéni képviselői helyet remélt, de kénytelen volt egyetlen eggyel beérni. A Demokratikus Koalíció minden várakozást alul múlt, a Momentum nem tudta megugrani parlamenti küszöböt. És bár az az LMP a voksok számát tekintve történelme legjobb eredményét érte el, mégsem tudott országos középpártá erősödni. A Fidesz szavazatnövekedése miatt kimondhatjuk: ezt a választást egyszerre nyerte meg Fidesz-KDNP és vesztette el az ellenzék.

Utóbbi elsődleges vereség-reakciói elhibázottak voltak: az említett egyenlőtlen feltételek miatt kesergett, illetve belebonyolódott egy terméketlen és eredménytelen bojkott vitába. Szinte egyedül Gyurcsány Ferenc volt kivétel, aki az eredmények ismeretében azonnal, pontosan és őszintén kimondta: „nem találjuk az ellenszerét (…) a Fidesz politikájának.” És ezzel a lényegre világított rá: az ellenzék tartalmilag nem tudott válaszolni a Fidesz politikájára. Magyarán: annak a Demokratikus Koalíciónak az elnöke - amelynek politikusai aranyérmesek voltak mindenki leárulózásában, aki nem tartott lépést aktuális hatalomtechnikai ötletelésükkel - hirtelen megvilágosodott és belátta: közös problémánk gyökere tartalmi és nem technikai volt.

Ez az írás a tartalmi gondokkal kíván foglalkozni. Hiszen a technikai kérdéseket (például az összefogást) azért kellett folyamatosan napirenden tartani, mert hiányzott a tartalmi mondanivaló. Ezért igaz az az álláspont, hogy a koordináció részletkérdés volt, mégpedig abból a fajtából, amit a politikusoknak egymás és a négy fal között kellett volna rendezniük. Ugyanakkor Rónai Egon az ATV Húzós című műsorában a lényegre tapintott: azért erről kérdezte az ellenzéki politikusokat, mert ez volt az egyetlen történés a mi oldalunkon. Mentegetőzésképpen fel lehet sorolni az értelmiségiek, a balliberális közbeszéd és a civilek bűneit – de az nem ad felmentést egyetlen politikusnak és politikai közösségnek sem. A felelősség mindig a politikusuké. Hogy elkezdődött és sok folytatást megért az a szappanopera, amelyik arról szólt, holt tart az ellenzéki politika jelölt-castingja; ki, mikor, kit árul el; ki kinek a bérence, ügynöke – nos, ez az ellenzéki politikusok hibája. Az enyém is, és azé a politikai közösségé is, amelyhez tartozom. E hibákat viszont csak akkor nem követjük el újból, ha kielemezzük vereségünk okait.

A feladat a tartalmi kérdések megválaszolása. Ami persze újra aktuálissá teszi a technikai kérdéseket is – de a sorrendet nem szabad felcserélni. Hiszen a 2018-as választásokból nyilvánvalóan látszik: kizárt, hogy a jelenlegi pártstruktúrában jelentős politikai sikert lehessen elérni. De a pártstruktúra önmagától nem változhat meg. Kizárólag akkor változhat, ha akadnak olyan szereplők, akik képesek együttműködni – közös ügyekben, közös felületen.

A második kvótanépszavazás

A hódmezővásárhelyi időközi választás után a jobboldali politizáló osztály attól zsongott, hogy a migráció napirenden tartása kevés lesz a Fidesz választási győzeleméhez, jobb lenne a kormányzás eredményeiről beszélni. A Fidesz vezetése mégis másképp döntött, továbbra is a migrációt, és a hozzá szorosan kapcsolódó Soros-kampányt tartotta fókuszban. Ráadásul még intenzívebben vádolta az ellenzéket azzal, hogy lebontaná a határkerítést és beengedné az illegális bevándorlókat. Így a migrációs veszély jól megfogható tétet adott a választásnak: ha nem a Fideszre szavazol, akkor jönnek az illegális migránsok. Ez a tét a magyarok egy jelentős részét az urnákhoz terelte.

A migráció kapcsán az ellenzéki pártok reakciója egységes volt: a témával nem szabad foglalkozni, inkább az oktatásra és az egészségügyre, az „emberek valódi problémáira” kell fókuszálni. Ez a logika alapvetően nem volt elhibázott, hiszen egy olyan kérdésben, amiben az emberek jelentős többsége egyetért a kabinettel, kár lett volna versenyezni – egyetlen ellenzéki párt sem tudott volna például azzal az üzenettel pluszszavazatot szerezni, hogy még magasabb kerítést épít. Ám ahhoz, hogy az ellenzék sikerrel hallgathasson a migrációról, egy alapvető feltételt teljesítenie kellett volna: nyilvánvalóvá kellett volna tennie, hogy közte és a kormány – vagyis a választópolgárok között – nincs véleménykülönbség. Azaz az ellenzék is úgy gondolja: az illegális migráció rossz és Magyarországnak joga van megvédenie a határait.

Amikor a kvótanépszavazáson Keresztes László Lóránt képviselőtársammal ketten, ellenzéki politikusként vállaltan nemmel szavaztunk, sok kritikát kaptunk. Ugyanakkor, meggyőződésem, hogy a kérdésre a nemzeti érdeket figyelembe vevő választ adtunk – és amennyiben az ellenzéki politikusok többsége is így tett volna, más eredmény tértünk volna el április 8.-án.
Az, hogy ki dönt arról, ki élhet egy ország területén, az önrendelkezés legalapvetőbb kérdése. Ráadásul baloldali szempontból sem védhető, hogy létezne olyan emberi jog, miszerint mindenki ott élhet, ahol akar. A jóléti állam létének alapja, hogy az állampolgárok az adók és járulékok befizetése révén jutnak hozzá szolgáltatásokhoz. Vagyis a jóléti állam kockázatközösség – a sokat emlegetett szolidaritás képezi az alapját. Csakhogy ez a szolidaritás jól körülhatárolt csoportot feltételez, ahol közösek a normák, az értékek és a kultúra. A baloldal egyik fő vívmánya a jóléti állam, amely csak határokkal és korlátokkal létezhet. A bevándorlás a közösön kiharcolt bérek letörését, a megélhetési költségek emelkedését eredményezi, miközben nagyon is alkalmas a profitmaximalizálásra.

Ez persze nem jelenti azt, hogy azt a gyűlöletkeltő stílust, amivel a Fidesz hergelte a magyar embereket, ne lenne szabad, sőt ne kellene elutasítani. De egy stílusvita nem elegendő egy ilyen fontos és hatásos politika legyőzéséhez. A 2018-as választást úgy is felfoghatjuk, mint a második kvótareferendumot. Ezt veszítettük el másodjára.

A globális elit a magyar nép ellen

A Fidesz jelszava az volt, hogy „nekünk Magyarország az első.” A hatalom kampányának legalapvetőbb mondanivalóját úgy lehetne összefoglalni, hogy ők a lokális nép a globális elit ellen. (Cinikusan szólva a Fidesz legjelentősebb politikai teljesítménye, hogy összesen 12 év kormányzás után elitellenesnek tudott mutatkozni.) A kormánypárt kommunikációja az elnyomott, a nemzetközi összeesküvés ellen küzdő szabadságharcos mítoszára épült – mindezt úgy, hogy tükörfordításban használt amerikai kampányszlogeneket.

Orbán Viktor és kormánya minden mondatával direkt felhergelte az EU politikai erőközpontjait és a nyugati sajtót. A magyar miniszterelnök azzal srófolta föl világpolitikai jelentőségét, hogy Európa sötét lovagjaként szembement a nagy konszenzus nem gazdaságpolitikai részével, és ideológiailag megkülönböztette magát. Főszereplő lett Európa színpadán. De nem azért, mert – ahogy például Techet Péter írja az Azonnalin – szembement a német ipari lobbival vagy az EU alapvető gazdasági felépítésével. Pont az ellenkezője történt: Orbán csupán a puha ügyekben volt kemény. A neoliberális európai konszenzus kiszolgálójaként szabadságharcot folytatott szimbolikus ügyekben, mindenhol megkereste az általa SZDSZ-nek ítélt alapvetéseket és ellentmondott neki.

Az ellenzék pedig ebben a vitában folyamatosan belecsúszott a globális elit lokális védelmezőjének szerepébe. Az „Európa, Európa” skandálások, a fejlett nyugatozás, az európai értelemben vett konzervatív/liberális/szocialista/zöld közösségek várása semmi másra nem volt jó, csak arra, hogy áthúzza ezt a vitát a szimbolikus térbe. Márpedig ezt a vitát csak a materiális térben tudjuk megnyerni. Azzal, ha elmondjuk, hogy az Orbán-kormány többet ad a multiknak, mint bármelyik szocialista kormány; ha megmutatjuk, hogy az egykulcsos adóval hozott egy külföldről importált, a magyar embereknek káros ideológiát hozott be.

Európa nem fogunk nekünk segíteni. Nem várhatjuk, hogy ezt a kormányt külföldről döntsék meg. Minden olyan lépéssel, minden olyan gesztussal, amivel külföldről akarunk a kormányra nyomást gyakorolni csak azt igazoljuk, hogy tényleg ők a magyar nemzetet képviselő bátor szabadságharcosok. Itthon kell leváltani a kormányt. Egyszerűen azért, mert nem képviseli a magyar emberek érdekeit.

A balliberális konszenzus vége

Techet Péter írja említett cikkében, hogy „ma már a nyilvánosság csatornái, terei kinyíltak. Nem fontosabb egy Die Zeit-esszé, mint a Mindenegyben blog nyelvtani hibáktól hemzsegő írása.” Ebben tökéletesen igaza van.

A politikai felhatalmazást kétféle legitimáció alapozhatja meg. Vagy a többség képviselete, vagy az a meggyőződés, hogy a jobb minőségű emberek, az erkölcsileg felsőbbrendűek élcsapata hivatott a vezetésre. Egy demokráciában az előbbiek győznek, az utóbbiak veszítenek. Az ellenzék ezt már tudja. Ezt mutatja a „Sokak Magyarországa” illetve, a „mi vagyunk a többség” jelszó – de itt még van teendőnk. Ugyanakkor ez azt jelenti, hogy igenis sokkal fontosabb, milyen üzenetet tudunk eljuttatni egy tetszőleges magyar településre, mint az, hogy mit ír a Die Zeit vagy bármelyik nagypresztízsű világlap.
Azok, akik még mindig az „élcsapat típusú” politikai legitimáció birtokosainak tekintik magukat, a balliberális politizáló és duruzsoló osztály nagy öregjei közé tartoznak. Ők minden irónia nélkül írnak le olyan mondatokat, hogy „a bunkók világuralma kezd kiteljesedni.” Ők azok, akik hivatva érzik magukat, hogy az összes ellenzéki képviselőjelöltnek megszabják, ki, kivel fogjon össze. Ők azok, akik előríják, meddig nem szabad a Jobbikkal még csak vitázni sem, és mikor kell benne szövetségest látni, összefogni vele. Könnyű lenne rájuk fogni az ellenzék sikertelenségét, és kikiáltani őket bűnbaknak.

Lendvai Ildikó mondta egyszer, hogy a politika olyan, mint a váltófutás: akik elől futnak, akkor tudják a váltót átadni, ha utolérik őket. Hogy a balliberális értelmiség ötletei mennyire relevánsak, az attól függ, hogy a politika miben hallgat rájuk. Ameddig nincs egy alternatív közvetítő közeg, nincs egy alternatív észosztó osztály, addig ők értelmezik a politikát (a médiában is), ők lesznek hatással a közügyekre. A politika felelőssége és dolga ezzel szemben az, hogy ha más üzeneteket tart helyesnek és hasznosnak, akkor teremtse meg a feltételeit e tartalmak megjelenítésének. Az ellenzéki politikusoknak a szűkülő médiatérben egymás árulózása helyett inkább érvelniük kellene, melyik döntést miért tartják jónak vagy hibásnak. Ha így tennénk, akkor mindannyian többre mennénk.

Az, hogy a Fidesz harmadszor is alkotmányozó többséget szerzett, közös kudarcunk. Aminek oka van. Az első feladat, hogy végiggondoljuk: mit rontottunk el. Nem fogunk az összes okban egyetérteni, de ha higgadtan kibeszéljük a jó és rossz kompromisszumokat, ha józanul elemezzük a valóságot, akkor fel tudunk nőni a szavazók által elvárt felelős viselkedéshez. Ha nem tesszük, marad a sértődöttség, a hisztéria – és a sikertelenség.

Szerző
2018.05.16 09:42
Frissítve: 2018.05.16 11:24

A macedón menekült hete

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy börtönbüntetésre ítélt macedón miniszterelnök, aki a börtön helyett Budapestet és a szabadságot választotta. Jobb ma egy menedékjog, mint holnap egy cella alapon. De hol volt? És hol nem volt? Közben pedig vajon ki segítette, netán vitte egyik helyről a másikra?  
Íme, a dodonai válasz: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy „a magyar állami hatóságoknak semmi köze ahhoz nem volt, hogy a volt macedón miniszterelnök saját államának területét elhagyta.” 
Csakhogy ezt nem is állította senki. Annál inkább azt, hogy miután Gruevszki valahogy kijutott Macedóniából, a magyar állam mégiscsak kinyújtotta feléje Orbán Viktor segítő kezét. Vagy autóját. Vagy repülőgépét.
Szorosan felsorakozott Gulyás mögé Hidvéghi Balázs, a Fidesz előretolt kommunikációs igazgatója. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy reagált az albán sajtó értesülésére – amely szerint a volt kormányfőt az albániai magyar nagykövetség autójával magyar diplomaták szállították tovább –, hogy ezt Gulyás Gergely már cáfolta, hiszen megmondta, hogy a magyar kormány nem működött közre Gruevszki Macedóniából történt távozásában.
Abban viszont minden jel szerint nagyon is közreműködött, hogy aztán idetaláljon Budapestre. Gulyás délelőtt még nem tudhatta, mit ír majd az albán média délután, így azt előre nem is cáfolhatta. Főleg, hogy a magyarok nem Macedóniából csempészték ki Gruevszkit, hanem már Albániából Montenegróba. Hogy onnét hová vitték és hogyan, azt egyelőre nem tudjuk, mivel azonban közben az is kiderült, hogy az Orbán Viktort gyakran szállító magánrepülő Belgrádban járt, márpedig ott éppen nem volt semmilyen futballmeccs, elképzelhető, hogy Gruevszki luxus menekülő járművet is kapott tőlünk. 
Az igazság körmönfont kerülgetésére, vagyis a hazug mellébeszélésre Gulyás Gergely egy másik közlése is jó példa. Mint mondta, Gruevszki „egy magyar külképviseleten tett szándéknyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy menedékjog iránti kérelmet kíván benyújtani.”
A törvény azonban ilyen szándéknyilatkozatot nem ismer. Lehet, persze, hogy a nyilatkozat csupán egy SMS volt, amely úgy szólt, hogy „Viktor, segíts! Nikola”, de akármit szándékozott is kérni Gruevszki akárhol, menedékkérelmet csakis Magyarországon adhat be. Ehhez pedig ide kellett hozni. És ezt a szívességet a magyar kormány, úgy látszik, készségesen megtette. Amire az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt sürgette, hogy Gruevszkit adjuk ki Macedóniának, hiszen ott átlátható és alapos eljárásban ítélték jogerős börtönbüntetésre. Hidvéghi az ezt firtató kérdésre így válaszolt: az amerikaiak „egy szuverén ország belügyeibe avatkoznak be ezzel a nyilatkozattal.”
Ne már! Az amerikai nyilatkozat ugyanis csupán reakció arra, hogy Magyarország egy Macedónia nevű független ország belügyeibe avatkozott be azzal, hogy idemenekített egy börtönbüntetésre ítélt politikust. Így tiszteli az Orbán-kormány a szuverén nemzetállamok függetlenségét.
2018.11.17 08:17
Frissítve: 2018.11.18 09:05

Körvadászat polgármesterekre

Vadásznemzet vagyunk, nem kétséges. Kezdődött a csodaszarvast űző Hunorral és Magyarral, tart egészen Semjén szarvasáig. „Száll a madár, ágrul ágra,/ Száll az ének, szájrul szájra”, nálunk mindig vadásznak valamire, valakire. Változó sikerrel, mert a lúzer Hunor és Magyar a szarvasnak bottal ütötte a nyomát, és nem elég, hogy eltévedtek, még meg is kellett nősülniük. Bezzeg Semjén! Igaz, ő jobban fel volt szerelkezve: esetében egy egész helikopter szállt ágrul ágra.
Most nagyszabású, országos körvadászat indul. Ezúttal ellenzéki polgármesterekre. A barázdásbálnák és a hegyi gorillák úgyis lekerültek nemrég a kihalással fenyegetett fajok listájáról, megürült helyükre majd odaírják a magyar ellenzéki polgármestereket. Eddig se voltak népszerűek kormánykörökben, de valahogy elviselték, hogy ilyen állatfaj is van. Arról azért gondoskodtak, nehogy túlszaporodjanak. Most stratégiaváltás van: ki akarják irtani őket.
A körvadászat nemcsak az önkormányzati kampány előjátéka. Többről van szó. Az ellenzéki polgármester folyamatos veszélyt jelent. Különösen szúrja a szemet vidéken, amit a Fidesz saját hitbizományának tekint. Morognak a fideszes településvezetők is: az önkormányzati vagyont és intézményeket elrabolták, az egykori autonómia romokban, a lakosok mégis az ő fülüket rágják, ha nincs szaktanár az iskolában, altatóorvos a kórházban. Kezd elegük lenni. Még az kéne, hogy összedugják a fejüket szókimondóbb ellenzéki kollégáikkal! 
A polgármestereket mintha nem is sújtaná annyira a politikusokat övező általános bizalmatlanság. Megjelent a várakozás: hátha ezek fognának össze valami országos kezdeményezésben, ha már a pártoknak nemigen sikerült. Van abban új Messiás-várás, de némi valódi lehetőség is, hogy sokan remélik: majd Márki-Zay, Botka, Gémesi, Wittinghof meg a többiek, a pestiek is, együtt zászlót bonthatnak egy demokratikus mozgalomban, amelyben a pártok is önfeladás nélkül helyet találnak.„Összenő, ami összetartozik?”- riadozik a kormánylap, Botka és Márki-Zay találkozásának hírére. A Magyar Idők – bevált embervadászati szaklap - már augusztusban felírta a receptet. Botkára mondta, de a többire is értendő: „jobboldali szakértők szerint előbb akciót kell indítani Botka ellen – meg kell akadályozni, hogy polgármesterjelölt lehessen”.
És indul a körvadászat. Megint Arany szavaival: „Minden zugot megüldöznek,/ Minden bokrot átaldöfnek”. Nagy hallalival kezdődik, a mameluk sajtó szó szerint ugyanazokat a szövegeket rikoltja. Márki-Zay migráns- és cigánysimogató. Gémesi a felelős a szemétbotrányért, lehet, hogy éjszaka titkon kukákat is borogat. Botka a nemzetellenes parkolási világösszeesküvés része, mert apparátusa ingyen parkolóhelyet adott az önkormányzatban, a hatóságoknál dolgozóknak. 
Ha már imígyen felverték a vadat, a hajtók – a helyi Fidesz-aktivisták - szűkülő körben megpróbálják fárasztani és bekeríteni. Minden napra jut rágalmazó szórólap, aláírásgyűjtés, („Akarja-e Ön, hogy Botka László segítségével közvetlen környezetébe migránsokat telepítsenek?”), „monnyonle” sajtótájékoztató, balhé a testületben. Aztán jönnek az igazi vadászok – a nagypolitika emberei, kormányhivatalok, hatóságok -, és lőnek.
Mindegy, hogy mivel. Ha ezzel nem találnak, akkor majd amazzal. Botka esetében inkább Münchhausen báró meséjét követik, aki egyszer valódi töltény híján cseresznyemagokkal lődözött a puskájából. Ez a parkolási sztori még csak cseresznyemagnyi sincs, minden városban hasonló a gyakorlat, de első fokon a bíróság mégis felfüggesztett börtönre ítélte a jegyzőt és az alpolgármestert. Ahol vadásznak, ott lőnek is. Nem tudom, túl sok, vagy túl kevés parkolóbérletet osztottak-e (öt év alatt 300-at, tehát évi 60-at), de hogy az Elios országában épp a maffiaállam képviselői maffiázzák le emiatt a teljes szegedi vezetést, az azért arcpirító. Főleg, hogy hang nélkül átvette és használta a bérletét a később vádat emelő ügyészség, a rendőrség, a bíróság, rendszeresen két tucat fideszes és KDNP-s politikus, köztük a helyi Fidesz-szervezet elnöke. Aki tavaly kénytelen volt elismerni, hogy a kormányhivatal vezetőjeként sem látott ebben semmi szabálytalant. Na jó, de akkor még nem volt nála a vadászpuskája!
Gémesit egyenesen a kormány bűnével vádolják. Nem ő, hanem az állam hozta létre a szemétügyi KLIK-et: a nagy állami kuka-holdingot, centralizálási mániától hajtva és üzletet szimatolva. Amely aztán még az ombudsman hivatalos jelentése szerint is képtelen volt feladatát ellátni, a szemétdíjat sem számlázta rendesen, így aztán adósa maradt az önkormányzati szemétszállítóknak. A Pest és Nógrád megyében működő ettől be is csődölt (nem egyedül), nem volt pénze munkabérre és üzemanyagra sem. És ki a hibás? Naná, hogy Gémesi. Mint nyilatkozták, bizonyosan „politikai érdekből leállította a szemétszállítást”.
Az urak vadásznak. Könnyen jön a vadászbaleset. A fél ország betévedt a golyózáporba. Nem tudta, hogy vadászterületen él. Azt hitte, ez a hazája. Már késő kimenekülni. A hajtók figyelmeztetően sziszegnek: Fel ne állj! Ki ne dugd a fejed!
2018.11.17 08:16
Frissítve: 2018.11.18 09:04