Kivonni a forgalomból

Az élelmiszerrel való játszadozás időtlen idők óta hangsúlyosan jelent meg a különféle társadalmak büntetőjogi szabályai között. Az ókori Görögországban kútmérgezés esetén az elkövető mellett a kútőrséget (bizony, volt ilyen – vajon miért?) is halállal büntették, hiszen a közösség egyik alapvető életfeltételét veszélyeztették figyelmetlenségükkel. Az ételrontásért, vagy akár csak annak felvetett lehetőségéért évszázadok óta könnyen mérték a halált, és teljesen jogosan: aki az élethez szükséges anyagok rontásával operál, az a közösség létének egészét fenyegeti.

A napokban jelent meg a hír, hogy egy tejterméket ismeretlen valaki mérgező anyaggal szennyezhetett be. Az ügyről valószínűsíthető, hogy szimpla zsarolás, gyaníthatóan a tettes is meglesz hamar, de a helyzet önmagában is elég riasztó. Technikailag egyszerű dolgokról beszélgetünk most. Magát a terméket megmérgezni szinte lehetetlen, mert az élelmiszerbiztonsági rendszer minden hibája ellenére működőképes, és kiszedi a forgalomból a gyanús árukat. Ugyanakkor a gerilla-módszerrel szemben szinte alig van védekezés. Hülye emberek voltak, vannak, lesznek. Nem nagyon lehet érteni azt a japánt, aki kirúgását azzal próbálta megtorolni korábbi munkaadóján, egy nagy áruházláncon, hogy veszedelmes anyagot injekciózott bébitápszerekbe. Azzal is nehéz mit kezdeni, amikor kiskamaszok egy adriai üdülőhelyen összetört hashajtót szórtak a grillezésre kikészített húsokra, előre nevetve a remek mókán: hogy fognak majd futkosni a kedves vendégek a mosdóba. A tréfa nem jött be, ketten életüket vesztették, mert a szer más gyógykészítményekkel együtt már halálos elegyet alkotott.

Évtizedekkel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy az élelmiszerbiztonság végül világpolitikai, gazdaságstratégiai tényezővé válik. Hát azzá vált. A folyamat hátterében kikerülhetetlenül ott van a tömegtermelés, ami elvileg teljesen zárt rendszerben állítja elő mindazt, amit a boltokban megvehetünk. A fogyasztók tájékoztatására ezerféle előírás létezik, amelyből minden adat azt sugallja, hogy az adott termék tényleg az, aminek hirdetik. Mi ezt az árut bizalommal vesszük le a polcról, és nem igazán jut eszünkbe a kétely, hogy talán nem is azt vettünk, amit akartunk. Nagyjából ezt a helyzetet hívják fogyasztói bizalomnak.

Azok a modernkori kútmérgezők, akik önös, netán politikai vagy egyéb érdekből ezt meg akarják ingatni, a tűzzel játszanak. Ha egy társadalom eljut oda, hogy feltételeznie kell: a mindennapos fogyasztásának alapvető tényezőiben – ideértve az ivóvizet, a szennyeződésmentes levegőt, és úgy általában mindent, ami az élet fenntartásához szükséges – veszélyek vannak, akkor a társadalom közbizalmi alappillérei inognak meg.

Ez óriási baj.

Szinte felmérhetetlen, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos, úgynevezett suttogó propaganda mikor és mennyi kárt okozott egyes szektoroknak. Emlékezzünk rá, hogy a fogyasztók tudatában a mérgezéshez hasonló az a tünetegyüttes, amely időnként zsír-olaj, csirke-disznó, vaj-margarin „háborúkba” torkollott, persze mindegyik mögött ott van egy-egy neves kutatóintézet, rosszabb esetben politikai támogatás – ugyan melyik egészségesebb, mint a másik?

Az átlagos vásárló számára az igazi vezérmotívum az árcédula. Ritkán olvassák el a vevők pontosan, mit is vesznek, hiszen a már emlegetett közbizalom lényege pontosan ez. Kirakták a pultra, tehát nincsen baj vele. Mindenki, aki ezzel az alaphelyzettel játszik, ezt a viszonyrendszert támadja - neki minden büntetés kevés.

A magyar élelmiszer-ipari körülmények és a hozzákapcsolódó kereskedelem meglehetősen szigorú regula szerint működik. Nem állítható ugyan, hogy nálunk ne volna bizonytalan eredetű áru a pultokon, de az erre szakosodott hatóság meglehetősen jó arányban találja meg azokat. Ez a feltételezett tejes zsaroló nem lehet túl nagy lumen, mert ha az lenne, tudná, hogy egy élelmiszerlánc számára néhány tízezer liter tej forgalomból való kivonása nem igazán nagy tétel. De amit művel, annak lehetősége mégiscsak dermesztő. Nincs, nem lehet olyan indok, ami erre bármilyen módon jogot adna neki. Őt és idióta társait kéne igazából kivonni a forgalomból.

2018.05.17 08:05

Allah Viktorral van

Ahogyan napról-napra kapjuk a török valuta, a líra válságáról szóló híreket, annál ismerősebb a környezet, a török elnök reakcióiban saját magyar vezérünkre és az őt körülvevő bizalmasokra ismerünk. Az elhibázott török gazdaságpolitika nyomán a valaha robusztus törökországi gazdasági növekedés megtört, a megtakarítók mentik ki Törökországból a pénzüket, a vállalatok képtelenek a külföldi devizában felvett adósságaik kamatait – a deviza eltűnése miatt – időben törleszteni. A török líra egyetlen hét leforgása alatt elvesztette valahai vásárlóértékének a felét. 
Ebben a helyzetben minden a modern gazdaságtörténet eseményeit kicsit is ismerő befektető, elemző arra számít, hogy a török központi bank drasztikus kamatemelésbe fog, amivel az országot elhagyni készülő pénzeket visszafordítja, megállítja és jelentős áldozatok árán stabilizálja a helyzetet. A török vezér azonban ahelyett, hogy a megszokott ortodox megoldást választaná, a magyar vezér szövegkönyvéből tart felolvasást: mondván, világméretű spekulációs összeesküvés szövődött Törökország ellen, amit a törökök fel fognak számolni, mert a török gazdaság alapjai erősek és Allah a törökkel van.
A magyar vezér – részben a szerencsének, részben a példátlanul kemény és elsősorban az alacsony jövedelműeket, szegényeket, az oktatást és az egészségügyet sújtó költségvetési politikának köszönhetően – a korábbi húzd meg-ereszd meg időszakot maga mögött tudva, pénzügyi stabilitást élvezhet. Sőt ennek a pénzügyi stabilitásnak az alapjain az ország jogosulttá vált az Európai Uniótól érkező támogatásra, amit a vezér saját híveinek a gazdagodása érdekében használhat fel, és az uniós szappannal felfújhatja a gyors magyar gazdasági növekedés buborékát is. Az állami- köztük az uniós - pénzek felhasználásának és a családi gazdagodásnak a csatornarendszerét legjobb kollégiumi barátja, pártja valahai pénztárosa építette meg, aminek következtében minden uniótól származó pénzt háromszor költenek el. Egyszer szóban (a parasztvakítás érdekében), másodszor a későbbi uniós ellenőrzés megtévesztéséhez minimálisan szükséges fejlesztések vékony pénzen való megvalósítására, harmadszor a család gazdagodásához szükséges, vastagon fogott plajbásszal és az előre kijelölt pályázati győztesekre. 
Ennek a csatornarendszernek a megalkotója, nevezzük nevén: Simicska Lajos azt a sajátos nagyvezíri szerepet töltötte be szultánja, Orbán Viktor mellett, mint (a Szulejmán sorozatból közelebbről megismert) Ibrahim nagyvezír a nagy Szulejmán mellett. Tudjuk, hogy Szulejmán összes nagy hódítását és győzelmét Ibrahim nagyvezír készítette elő, vezette le és szilárdította meg. Amikor Szulejmán selyemzsinórja végzett Ibrahimmal – aki az európai civilizáció kedvelője, az európai hatalmak (így Velence) szövetségese is volt –, Szulejmán már nem jutott egyről a kettőre, fényességes uralkodása megrekedt. 
Nem így a magyar szultán, Orbán Viktor szekere. Amióta felszámolta nagyvezíre: Simicska hatalmát, azóta megszűnt a társuralkodói, a hatalom-megosztói rendszer, hívei csupán időleges szpáhi-birtokokat kapnak, és könyörtelenül elcsapja őket a birtokról, ha nem teljes lelkükkel szolgálják urukat. Kizárólagos és felvilágosulatlan abszolutista hatalma megszilárdításával átveszi az Európát hódoltató nagy Szulejmán szerepét, legalábbis a pénteki rádiószózatokban erről regél új magyar regéket. 
Hazánk polgárai Viktor szultán és vazallusai politikájának megfelelően nagyjából ugyanakkora bruttó hazai terméket termelnek – euróban –, mint amikor átvette az uralkodást. Igaz, a hazai valuta 2010 óta bekövetkezett nagyjából 20 százalékos leértékelődése miatt vagyonuknak és jövedelmük vásárlóértékének csak a 80 százalékát költhetik el, tudhatják magukénak, amikor összehasonlítják magukat (euróban) visegrádi versenytársaikkal. A leértékelődés ellen a külföldre vitt befektetések útján védekezett az, aki ezt megtehette, a szegény magyar nincsteleneknek meg be kellett érniük a migráncsok elleni hergelődéssel. A minap is, aki meghallgatta Viktor szultán rádióregéjét a 2030-ra elérhető magyar versenyképességről, meg a Nyugat, a liberális demokrácia alkonyáról, annak A tanú című filmből ismert gátőr szavait volt érdemes ismételgetnie: „nem szeretnék a liberális Nyugat bőrében lenni!”
A nagy ideál, Erdogan, a török diktátor gazdaságának nehézségei, a szegény törökök irtózatos veszteségei, a török vállalatok vergődése a nyitott magyar gazdaság számára is folyamatos nehézségeket, komoly kockázatot jelent. Törökország nem erős bástya, hanem a gyenge láncszem az autokratikus rezsimek láncolatában. Minthogy a magyar jegybank is hisz – ortodox intézkedések megtétele helyett – a magyar gazdaság fundamentális alapjainak erejében, miközben a magyar valuta gyengülésén csak az állam urai keresnek, abban reménykedhetünk, hogy a török elnök hozzánk is elküldi Allahot, hogy velünk legyen. Ez ebben a keresztény, illiberális katyvaszban, ahol ahány gyerek, annyiféle keresztelő, már nem okozna túlságosan nagy kavarodást.
Netanjahutól a Jehovát, Erdogantól Allahot, Putyintól a Megváltót helyezheti a magyar vezér az oltárára, hogy ezekkel megerősödve induljon Európa meghódítására.
2018.08.17 08:36

Boldogság

Örülhetnek a magyar adófizetők: egy egész wellness-szállodakomplexumuk lehet Szlovéniában. Egy olyan cég tett ugyanis ajánlatot a Terme Lendava megvételére, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában áll. Így nyer értelmet Orbán Viktor nem is olyan régen elhangzott mondata: „Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk, legyenek gazdag és boldog nép”. Közös érdek tehát az együttműködés. 
Persze minden nem megy simán, de a nehézségek leküzdése csak erősíthet magyarokat és szlovénokat egyaránt. A miniszterelnök ugyanis a jobboldali Szlovén Demokrata Párt májusi kampánygyűlésén beszélt, hogy támogassa régi barátját, a bevándorló-ellenességben (is) kitűnt Janez Jansát. Fájdalom, pártja választási győzelme ellenére mégsem ő alakít kormányt, hanem a baloldal, pedig Orbán arra is figyelmeztetett akkor, hogy az ország sorsát nem szabad "semmiből jött pártocskákra bízni", és olyanokra sem, akikről tudható, hogy "Marx és Lenin köpönyegéből ugrottak elő".
A wellness-szállodakomplexumot ez csak annyiban érinti, hogy sok ellensége van ott is a "magyarok bejövetelének", tehát egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul az üzlet. De ha mégis, akkor óriási lehetőségek nyílnak. Már csak azért is, mert ez a komplexum - amely a 120 szobás, öt medencés szállón kívül kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket is magába foglal - egész közel van a lendvai fociakadémiához. Amit viszont - minő véletlen - a magyar állam 1,3 milliárd forinttal támogat. A helyi futballcsapat pedig - nem mellesleg - a Zalaegerszeg (ZTE) tulajdonosáé. Így aztán politika és gazdaság, valamint érdekek, pénzek és lehetőségek szépen összeérnek. 
Amint tanult kollégám megjegyezte, a világ egy nagy, terített asztal, és ami Orbánnak megtetszik, azt lecsipegetik az adófizetők. Nem kétséges: mindenki boldogságára.
2018.08.17 08:35