Sokan nem tudják, hogy egy intézmény vezetőjének ma önállóan egy vasszöget sincs joga megrendelni. Már nincs „anyagbeszerző”, aki kiugrik érte a vasboltba. Nem, azt előbb meg kell indokolni, majd jóvá kell hagyatni a központi vízfejjel, az ágazati „felügyelő hatósággal”. Ha formailag helyes az „előterjesztés”, akkor néhány napon belül megjön a jóváhagyás. Ezt követően el lehet küldeni a megrendelést. Mivel az államot ma már a vállalkozások 99 százaléka megbízhatatlannak tartja, csak előre utalás után hajlandó szállítani. De olyannal is találkoztam, ahol még árajánlatot se adtak, mert egy kis értékű beszerzésen a haszon nem fedezi a macera költségeit... Tehát a beszállító küld egy díjbekérőt, amit az intézmény a korábbi engedélyhez csatolva ismét beküld a felügyeleti szervhez. Ott néhány nap alatt eldöntik, rendben van-e, ha igen, akkor visszaküldik, és az intézmény utalhatja a vasszeg árát. Ha valami formai kifogás van, akkor a felügyeleti szerv elutasítja, és az intézmény „lemeccselheti” a potenciális beszállítóval. Ha végre átutalják a vételárat, akkor a beszállító „teljesít”. Ezután jön a végszámla, amit könyvelés előtt szintén jóvá kell hagyatni. Lényegtelen, hogy sok milliós, százezres, vagy ezer forint alatti (!) ügyletről van szó, az eljárás ugyanaz. És addig nincs szög, kilincs, nem kapcsolható a villany, csöpög a csap, stb. És akkor még nem számoltuk ennek a bürokratikus eljárásnak a költségeit: hány ember hány órai munkája szükségeltetik ahhoz, hogy a vasszög az intézményhez kerüljön, mennyi irat, papír keletkezik, mennyi a postaköltség, a futárok költsége stb, és ez hogy aránylik a vasszög árához. De mindez nem számít. A Hatalom rajta tartja a szemét minden filléren. Amit nem ő költ el...
