Avarkeszi Dezső: Választás 2018 (1.)

Publikálás dátuma
2018.05.19 09:35
LEPEDŐNYI SZAVAZÓLAP - A többes jelölés lehetőségét kihasználva már a 2014-es választásokon megjelentek az úgynevezett kamupárto

2018. április 8-án általános országgyűlési képviselő-választást tartottak Magyarországon. A választás során a Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados többséget szerzett az Országgyűlésben. Jelen írás célja annak vizsgálata, hogy a jogszabályi környezet, a jogállamiság, a demokrácia helyzete, a kampány, a voksolást megelőző és a szavazásnapi események alapján szabad és tisztességes volt-e ez a választás.

Oszthatatlan fogalom

Egy választás lehet-e "részben" szabad és tisztességes, vagy "szabad, de nem tisztességes"? A magunk részéről egyetértünk az Eötvös Károly Intézet (EKINT) által megfogalmazottakkal: "Az Eötvös Károly Intézet álláspontja szerint a szabad és tisztességes választás egyetlen oszthatatlan fogalom. Ezzel azt állítjuk, hogy egy választás »részben szabad«, »részben szabad, de nem tisztességes«, illetve ehhez hasonló minősítése annyiban értelmes beszéd, hogy alkalmas lehet a rossz és a még rosszabb árnyalatainak megkülönböztetésére, de arra a kérdésre, hogy egy választás szabad és tisztességes-e, lehet és kell is igennel vagy nemmel válaszolni."

Hogy erre a kérdésre megadhassuk a választ, szükséges, de nem elégséges feltétel a választási jogszabályok vizsgálata. Át kell tekinteni jogállamiság, a sajtószabadság kérdéseit, a választáson induló jelöltek és szervezetek esélyeit, a választási szervek tevékenységét, a kampányt, a kampányfinanszírozást, a valóságos folyamatokat.

A sajtószabadság helyzete

E kérdés bevezetéseként ismét az EKINT-et kell idéznünk: "Közhely, de le kell írni, hogy szabad és tisztességes választás nem képzelhető el szabad sajtó nélkül. E követelmény nem azt igényli, hogy vizsgáljuk meg, vajon a választás idején működik-e az adott országban szabad sajtó, hanem azt, hogy az ellenzéknek, összehasonlítva a kormánypárttal, hasonlóak-e a lehetőségei arra, hogy eljuttassa üzeneteit a választópolgárokhoz (…) Továbbá ahol a közszolgálati média helyén állami propagandacsatornák működnek, ott a szabad és tisztességes választás egyik alapeleme bizonyosan hiányzik."

Az elmúlt hetekben több elemzést olvashattunk a sajtószabadság helyzetéről. A G7 külön vizsgálta a nyomtatott, az online sajtó, valamint a televíziók és rádiók kiegyensúlyozottságát: "Az összes eladott lap 62 százalékát a kormányzathoz köthető kiadók adják el. (…) Ha csak a közélettel is foglalkozó lapokat vesszük, akkor még nagyobb a kormányzati túlsúly, az összes eladott közéleti lap 77 százalékát ilyen cégek adják ki. (…) A Fideszhez köthető vállalkozók tulajdonában álló honlapok illetve a közmédia oldalai összességében csak a teljes magyar internetes forgalom 19 százalékát tették ki. Az internetes oldalak között azonban jóval több olyan van, amelyik egyáltalán nem foglalkozik politikával, közügyekkel. Ha ezeket elhagyjuk, akkor már sokkal szorosabb az állás: a Fideszhez közel álló honlapok a teljes forgalom 41 százalékát adták. (…) Mivel csatornaszintű adatokat nem leltünk fel, azért azt feltételeztük, hogy a TV2 és az RTL csoportok teljes nézettségét a fő adók adják, ahol vannak híradók, illetve az MTVA szinte minden csatornáján is megjelennek a híradások, ahol nincsenek, csak 1-2 százalékos nézettséget tudnak felmutatni az elérhető adatok alapján, így ettől eltekintettünk. Közélettel még a Hír TV, az ATV és az alig kimutatható Echo TV foglalkozik. Ha csak ezeket a tévéket vizsgájuk, akkor már a nézettség fele a Fidesz-közeli cégeké. (…) Igazán ellenzékhez köthető rádió alig van, csak a Klubrádió és a Simicska Lajos által éppen megszüntetendő Lánchíd rádió rendelkezik mérhető hallgatósággal. (…) A fideszes túlsúly mindenesetre a rádióknál a legnagyobb, a hallgatottság alapján 73 százalék a párthoz köthető vállalkozók vagy a közmédia adóit hallgatja."

De az EBESZ választásokat monitorozó csoportja is kemény megállapításokat tett a témában: "Az információhoz való hozzáférés, valamint a sajtó és az egyesülés szabadsága korlátozva volt, többek között a közelmúltbeli jogi változások következtében."

Kampányfinanszírozás

Szintén az EBESZ jelentés tette szóvá kormány részvételét a kampányban: "Az április 8-i országgyűlési választásokat az állam és kormánypártok anyagi forrásainak jelentős átfedése határozta meg, aláásva a jelöltek lehetőségét arra, hogy egyenlő feltételek mellett versengjenek. A választópolgároknak sokféle politikai választási lehetőségük volt, ennek ellenére a megfélemlítő és idegenellenes retorika, a média elfogultsága és a nem átlátható kampányfinanszírozás szűkítette a valódi politikai vita terét, korlátozva a választókat abban, hogy teljes tájékozottság birtokában dönthessenek. (…) A kampányok közfinanszírozása és a kampánykiadási plafon célja, hogy minden jelölt számára egyenlő esélyt biztosítson. Ennek ellenére a jelöltek egyenlő feltételek mellett történő megmérettetésének esélyét jelentős mértékben rontották a kormány tájékoztató hirdetéseire fordított túlzott kiadások, amely felerősítette a kormánykoalíció kampányüzenetét."

Ráadásul a kormánypártok egyetlen mondanivalója, a menekültellenesség már évek óta az állami, valamint a kormányközeli sajtó napi témája. A tévénézők még a labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseinek, valamint az olimpiai közvetítéseknek a szüneteiben is rendszeresen nézhették, hallhatták a sokszor hazugságokra épülő gyűlöletkampányt.

Egypárti törvény

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényt és az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvényt a Fidesz-KDNP pártszövetség egyedül, az ellenzéki pártok bevonása, valamint társadalmi, szakmai vita nélkül fogadta el. Ezeknek - a korábbi választási törvényekhez képest - megváltozott szabályai minden esetben a kormánypártokat segítették. Többek közt megváltoztatták a körzethatárokat, egyfordulóssá tették a választást, bevezették a győzteskompenzáció intézményét, választójogot adtak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgároknak, ugyanakkor jelentősen megnehezítették a külföldön dolgozó vagy tanuló választópolgárok szavazását, lehetővé tették a többes ajánlást, segítve ezzel az ún. "kamupártok" indulását.

Győzteskompenzáció

A 2014 előtti választásokon a rendszer arányosságát biztosítani hivatott kompenzáció intézménye úgy változott meg, hogy nemcsak a mandátumot nem szerzett jelöltre leadott szavazat minősül töredékszavazatnak, hanem töredékszavazat "a mandátumot szerző jelölt szavazataiból a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám" is. Vagyis az eredetileg az arányosságot szolgáló intézményt sikerült úgy megváltoztatni, hogy az pont az arányosság ellen hasson. Megállapítható, hogy a győzteskompenzáció nélkül 2018-ban (és 2014-ben) a Fidesznek nem lett volna kétharmada.

Levélszavazás

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgárok levélben szavazhatnak az országgyűlési választáson. A rendszer teljesen áttekinthetetlen, ellenőrizhetetlen. Nem tudni, hogy akiket választóként regisztráltak, élnek-e egyáltalán, illetve hogy regisztrálásukat ők maguk kérték-e. Ugyanígy ellenőrizhetetlen, hogy maguk adták-e le szavazatukat, vagy helyettük mások. Teljesen zavaros bizonyos határon túli magyar szervezetek szerepe a folyamatban. Maga Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke írta az Átlátszó Erdély portálnak küldött levelében: "Különösen aggályos lehet, ha a választópolgár által a regisztrációhoz megadott, és az ellenőrzése alól kikerült személyes adatait a segítő (különösen, ha az politikai szervezet) tárolja, és ezzel lehetősége nyílik arra, hogy – a saját címét megadva szavazólap-kézbesítési címként – a szavazási levélcsomagot a választópolgár helyett (annak tudta nélkül) átvegye, az azonosító nyilatkozatot a választópolgár adatainak felhasználásával kitöltse, és a választópolgár helyett szavazatot adjon le."

Többes ajánlás

A jelenlegi szabályozás a korábbitól eltérően lehetővé teszi, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhasson. Ezt kihasználva már a 2014-es választáson megjelentek az ún. "kamupártok". Ezeket az EBESZ így jellemzi: "Bár jelentős számú jelölt indult, többségük nem folytatott aktív kampánytevékenységet, és vélhetően azzal a céllal regisztráltak, hogy hasznot húzzanak a közpénzen finanszírozott kampánytámogatásból, vagy hogy szoros verseny esetén megosszák a szavazatokat."

Ugyanakkor tömegesen fordultak elő a hamisítások, ajánlásmásolások. Szintén az EBESZ jelentésből idézünk: "A 2018-as választásokkal kapcsolatban az ügyészséghez 229 bejelentés érkezett, és 194 esetben indult nyomozás, szinte kizárólag az ajánló aláírások összegyűjtésével kapcsolatban."

Számos esetben több jelölt ajánlásai között ugyanazok a nevek azonos sorrendben szerepeltek, sokszor jól láthatóan más aláírással. Az aláírásokat azonban a választási szervek nem ellenőrizték, mivel az eljárási törvény ezt nem írja elő. A megindult büntetőeljárásoknak pedig nincs hatása a választási eredményekre.

Választási bizottságok

A választási bizottságok választott és delegált tagokból állnak. A választott tagok túlnyomó többsége kizárólag a kormánypártok akaratának megfelelően került megválasztásra. Az EBESZ-jelentésnek a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) tagjaira vonatkozó megállapítása érvényesnek tekinthető az egyéb választási bizottságokra is: "Jóllehet az NVB tagjainak jelölési mechanizmusa kellő alapot biztosít egy független és pártatlan választási adminisztrációhoz, az NVB tagjaival szemben támasztott előírások hiánya, valamint az NVB jelöltjeinek személyével kapcsolatos széles körű és nyilvános egyeztetés elmaradása csökkentette a választási szervek munkájába vetett általános bizalmat."

Az EKINT sarkosabban fogalmaz: "A választási szervek pártatlan demokratikus működése ugyancsak a szabad és tisztességes választás alapkövetelménye. A Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda ennek a követelménynek nem felelnek meg."

A "kamupártok" megjelenésének tapasztalható egy járulékos következménye is. Közülük azok, amelyek jelöltet, illetve listát tudtak állítani, jogosultak voltak tagokat delegálni a választási bizottságokba. Delegáltjaik aztán az esetek többségében együtt szavaztak a választott tagokkal, illetve a kormánypárti delegáltakkal.

(Folytatás a Szép Szó következő számában)

Nagy Zöld Fal: az elsivatagosodás védőgátja

Publikálás dátuma
2019.04.16 11:30

Fotó: Shutterstock
A klímaváltozás miatt délre terjeszkedő Szahara megállítására 15 kilométer széles és 7700 kilométer hosszú mesterségesen létrehozott erdősáv szeli keresztül Afrikát, Szenegáltól Dzsibutiig.
Hagyományosan az emberek azért emelnek falakat, hogy elválasszák országaikat és népeiket egymástól, hogy a kőfalakon belül élők megvédhessék magukat a kívülről érkező veszélytől. A Nagy Zöld Fal Afrikában épp ellenkező megfontolásból épül, klímavédelmi szempontból egyedülálló kezdeményezés: arra, miként lehet enyhíteni a globális felmelegedés okozta csapásokat, hogyan lehet megmenti 232 millió ember élőhelyét - írja a sokszinuvidek.hu. Az élő fal ötlete először az 1970-es és 1980-as években vetődött fel Afrikában, akkoriban jött létre egy szervezet, akik a kezdetek óta több tízmillió fát ültettek el, főleg lakott városokban és farmokon. A 2000-es évek közepén ezt a kezdeményezést elevenítette fel Nigéria elnöke, Olusegun Obasanjo. 2007-ben az afrikai államfők rendes ülésén el is fogadták a gigaprojektet. A kezdeményezés mögé akkor 11 ország állt (Burkina Faso, Csád, Dzsibuti, Eritrea, Etiópia, Mali, Mauritánia, Niger, Nigéria, Szenegál és Szudán). Jelenleg már húsz állam vesz részt a faültetésben, írja az MNN. A térség mára kihalt, száraz és kopár lett, ahol fogytán az élelmiszer és a víz. Aki csak teheti, elmenekül innen. Az kritikus terület, ahol a zöld fal megépülhet, a Száhel övezet (vagy éhségöv), amely a világ legnagyobb sivatagának, a Szaharának a déli részén található. Valamikor füves szavanna borította, az elhúzódó aszályok azonban gyökeresen megváltoztatták a térség klímáját. A Szahara évről évre hatalmas területet hódít el az övezet lakóitól, akik kénytelenek folyamatosan délebbre költözni, menekülve a sivatagi forróság és szárazság elől. A hatalmas kopár térség átszeli az egész afrikai kontinenst. Az éghajlatváltozás frontvonalán van, ahol a helyiek milliói szembesülnek a globális felmelegedés okozta pusztító hatással. 1968 és 1974 között elmaradtak az esők, tartós szárazság sújtotta az övezetet, 250 ezer ember halt éhen, és milliók kényszerültek elhagyni lakóhelyüket. A csapadék mennyisége mára jobbára csak a köles termesztéséhez elég. Az év csapadékos napjainak a száma fokozatosan csökken. Az elmúlt években súlyos aszályok sújtották a térséget és gyakoribbá váltak a por- és homokviharok. A Nagy Zöld Fal 780 millió hektár elsivatagosodott vidéken húzódna, a terület az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint jelenleg 232 millió embernek ad otthont. Ha sikerül befejezni a a szárasságtűrő fákból kialakított zöld falat, az 7700 kilométeres hosszával és átlag 15 kilométeres szélességével a világ legnagyobb ember alkotta „építménye” lesz. Nyugatról keletre Dakartól (Szenegál fővárosa) Dzsibutiig (Dzsibuti fővárosa) terülne el. A program teljes költsége meghaladja a nyolcmilliárd dollárt, de az Európai Unió, a Világbank és az ENSZ is támogatja az elképzelést. Ugyanis a Nagy Zöld Fal nemcsak klímavédelmi szempontból páratlan kezdeményezés, hanem elősegítheti a térségben a békét is. A projekt olyan országok között valósul meg, ahol eddig a szegénység és kilátástalanság miatt sok volt a konfliktus, és háború dúlt. Többnyire a szárazságot jól tűrő fafajtákat, például akácot telepítenek, de a zöld fal közé zöldséget és gyümölcsfákat is ültetnek. A fák ugyanis árnyékot adnak, csökkentik talajnedvesség kipárolgását, lassítják a csapadék lefolyását, így a kutak újra megtelhetnek vízzel. A gigaprojekt, vele a faültetések, számtalan afrikai család utolsó mentsvára lehet, és megélhetését is biztosítja. A program eddigi legeredményesebb országa Szenegál, ahol 2010-re 525 kilométer hosszú faültetvényt hoztak létre, 11 millió fát sikerült elültetni. A 2016-os adatok szerint négymillió hektárt vontak be így a mezőgazdaságba.
Szerző
Frissítve: 2019.04.16 11:31

Ungváry Rudolf: Azok a szép napok Badacsonyban

Publikálás dátuma
2019.04.14 16:30

Fotó: Tóth-Baranyi Antal
1944 napsütéses nyarának közepén a badacsonyi Örffy-villa manzárdszobájába váratlanul lakó érkezett. Robert Gaston Marie Aymar de Dampierre gróf, aki 1940-ig Franciaország, majd a német megszállás után a kollaboráns Vichy-kormány magyarországi követe volt. 1942-ben ezt már nem bírta a gyomra, lemondott (kevésbé fennkölt oka az volt, hogy az ellenállásban résztvevő unokaöccsét elfogták és internálták), de diplomata-útlevele lejárt, és magánemberként a háborús viszonyok között nem tudott visszatérni a hazájába. Továbbra is részt vett a követség többi alkalmazottjával együtt a francia hadifoglyok támogatásában, akik ide szöktek Ausztriából, mivel Magyarország nem állt hadban Franciaországgal. A követségen Hallier attasé egy ideig titokban még rádióadót is működtetett. A németbarát Vichy-kormány pénzén a francia tisztek továbbszökését segítette Jugoszlávián és Isztambulon át Afrikába, de Gaulle szabadcsapataihoz. A bennszülött egységek kiképzéséhez égető szükség volt tisztekre és tiszthelyettesekre.
Dampierre és felesége közben továbbra is mondén társasági életet élt, mert Magyarország a háború alatt paradicsom volt a többi, Németországgal szövetkezett államhoz képest – persze annak, aki nem volt zsidó. Dampierre a megszállás napján, amely vasárnapra esett, a marista francia szerzetesek miséjét hallgatta a Hőgyes Endre utcai templomukban a lányával. A bujkáló francia hadifoglyok ennek a rendnek a védelme alatt tudtak egymással feltűnés nélkül találkozni. (1944 végén a rend tucatnyi tagját halálra is ítélték kémkedésért és zsidómentésért, a végrehajtást csak az oroszok gyors előrenyomulása akadályozta meg.) Amikor 1944. március 19-én a Gestapo megjelent Dampierre lakásán, csak török származású feleségével, Leïla Sélim Pacha Mehaméval tudták kárpótolni magukat, elvitték hát magukkal az oberlanzendorfi munkatáborba. Onnan a magyar külügy szabadította ki barátnője, Almássy grófné közbenjárására. Voltak hát kiskapuk – legalábbis, ami az elitet illeti. Ezt követően Dampierre-ék meghúzták magukat egy zsidó barátjuk által rendelkezésükre bocsátott budai lakásban.
A németek már a Kállay-kormánytól is a kiadatását követelték. Akkoriban id. Antall József, az 1990 utáni első magyar miniszterelnök apja volt a menekültügyi kormánybiztos. A Magyarországgal nem ellenséges állam egykori követét jogszerűen nem adhatta ki, és bizonyára nem is vitte volna rá a szíve.
A megszállás után a Sztójay-kormánynak valamit azonban mégiscsak tennie kellett. Ha Dampierre zsidó lett volna, ez a kormány talált volna megoldást a kiadatásra, de a gróf pedigréje bombabiztos volt. A nagy francia forradalomig Flandria örökös grófjainak, többek között „Flandria oroszlánjának” (1249–1322) kései leszármazottja a megjelenésével minden társasági körnek emelte a fényét. A magyar politikai elit, amely addig is kezét-lábát törte, hogy a gróf megtisztelő jelenlétét élvezhesse, megpróbálta tovább szabotálni a német követelést. A legcélszerűbbnek valamilyen látszólagos házi őrizet vagy kényszerlakhely kijelölése látszott.
Itt jött a képbe Örffy Imre, aki már évek óta jóban volt a követtel. Igazi, tősgyökeres magyar megoldás született. Dampierre és felesége a német megszállás előtti két nyarat az Örffy-villában töltötte, és bizonyára szorgos látogatói voltak magánstrandjának is. Számtalan helyről ismerhették egymást, Örffy Imre, akkor már a felsőház tagja, mindenhova bejáratos volt, és különösen arrafelé forgolódott, ahol nyugati kapcsolatokat is ápolhatott, ami politikai nézeteiből igencsak következett. Vagy az Interparlamentáris Unió, vagy a Királyi Magyar Yacht Klub, vagy a felsőházi fogadások lehettek azok a helyek, ahová ő is, Dampierre is járt. Örffy a Kisgazdapárt képviselőjeként még a húszas évek elején a „csizmás”, baloldali Nagyatádi-Szabó-szárny és a keményebb jobboldal között helyezte el magát. Amikor a harmincas években a felsőház tagja lett, még inkább megerősödött ebben a szerepében, mert ez a második, nagyon konzervatív kamara ebben az időben – szemben az alsóházzal – mind határozottabban kezdett ellenállni a szélsőjobboldali törekvéseknek. Örffy ebben is éllovas volt. 1941-ben határozottan ellenezte a hadüzenetet a Szovjetuniónak, órákig tartó obstrukciós beszédet tartott a szavazás megakadályozására, 1943-ban pedig a zsidók munkaszolgálata elleni felszólalása akkora port vert, hogy a sajtó is foglalkozott vele. Ugyanakkor igyekezett nem összerúgni a patkót a szélsőjobboldallal. A közvetítés, a kompromisszumok embere volt, nagyon hitte, hogy ezek az eszközök mindenkivel szemben alkalmazhatók. Lehet, hogy aztán volt olyan pillanat is, amikor rá kellett jönnie, hogy ez nem feltétlenül van így.
A magyaros, de a fenyegetettséget bizonyára kedélyes légkörrel leplezett alkudozás eredményeként a gróf számára a kényszerlakhely az Örffy-villa manzárdja lett. Mintha az Isten is úgy rendelte volna, hogy még a legnehezebb időkben is a szép Balaton mellett kell magyarországi nyarait töltenie. A grófot ezután is többször citálták kihallgatásra Budapestre, de sikerült sértetlenül átvészelnie a következő néhány hónapot. Alig mutatkozott a környéken, csak néhányan tudtak róla, és az ő emlékezetüket is megviselte az idő.
A nyilas puccs napjaiban, bennfentes barátai figyelmeztetésére, gyorsan elköltözött. Még utazóládáinak egy része is visszamaradt az Örffy-villában, és az utolsó villanyszámla kifizetésére sem került sor. Az Esterházyak bakonyi erdejében, egy vadászházban töltött el két hónapot feleségével, biztonságban, szarvasra vadászva. Aztán 1944 utolsó napjaiban Szentendrén kötöttek ki. Ott kellett Dampierre-nek az oroszokat meggyőznie arról, hogy tényleg nem kém, hanem francia követ. Isten ekkor is a tenyerén hordozta, nem a moszkvai Lubjankában kötött ki, mint svéd diplomatatársa, Raoul Wallenberg. Végül Bukaresten, Odesszán, majd Isztambulon keresztül családostul visszautazhatott a hazájába. Kiegészítésül, hogy nagyobb legyen a társaság, Odesszában egy hatalmas bőröndben a hajóra csempészték a család és az egyik attasé feleségének szívbéli barátnőjét, magyarzsákodi Hegedűs Lóránt volt pénzügyminiszter filigrán félzsidó lányát, Évát. Őt a szovjetek magyar állampolgárként nem engedték volna Odesszában hajóra szállni. Éva néhány év múlva Tunéziában megismerkedett a későbbi francia miniszterelnökkel, Raymond Octave Joseph Barre-ral, és feleségül ment hozzá. Barre akkor került újra a lapok címoldalára, amikor élete alkonyán védelmébe vett a francia zsidók deportálásában tevékeny részt vállalt, illetve a holokausztot tagadó személyeket, mondván, hogy „azért jóravaló emberek”.
Mára már csak az Örffyek leszármazottaiban él a manzárdszoba lakójának halványuló emléke, aki egykor az erkélyen felszolgált reggeli elköltése közben még ráláthatott a tóparti magánstrand árnyas lombjai között a cölöpökre épített fürdőházakra, a színét a napszaktól függően változtató Balatonra, és elmélázhatott azon, hogy mindez milyen hasonló ahhoz, amit a Genfi-tónál látott, és mégis mennyire más.
A villa ma lakatlan, lassan pusztul. A manzárdszoba alatt a födém beszakadt, a pergola oszlopsorát ledöntötték. A balatonudvari temető sírköveire emlékeztető, szív alakú mintázatokkal díszített öntöttbeton-kerítés fala a Római út felől helyenként már át van törve, a méteres szívek domborzata lassan elmosódik. A környező nyaralók mai tulajdonosainak emlékezetében nem maradt egyéb, mint hogy valaha a környéken egy angol kémet rejtegettek…
A „zsidó” Lessner-nyaraló alig 250 méterrel feküdt feljebb az Örffy-villánál, melynek egyik fennmaradt fényképén jobb szélen, a háttérben látszik a Lessner-nyaraló Péntek-árok felé néző, zöld faoszlopos bejárata. Körülötte egészen más történet zajlott, és ma már semmit nem sejthetünk arról, ki mit tudott a másikról akkoriban.
Örbői dr. Örffy Imre 1945. május 7-én, hajnali négykor, kiskamondi birtokán, a nyilas zaklatást és az orosz bevonulást is túlélve, pisztolyával öngyilkos lett.

(Az írás a Jelenkor Kiadónál a közeljövőben megjelenő, Balatoni nyaraló című regény részlete)