Donald Trump;Robert Mueller;Rudy Giuliani;

Az elnök ügyvédje a vizsgálat lezárását sürgeti

A vizsgálat lezárására szólította fel Donald Trump ügyvédje azt a különleges ügyészt, aki a 2016-os amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozási kísérletek, illetve a republikánus elnökjelölt kampánycsapatával feltételezett összejátszás ügyét hivatott felderíteni.

Az elnök jogtanácsosi gárdájához tartozó Rudy Giuliani, aki korábban New York republikánus polgármestere is volt, a jobboldali Fox News tévécsatornának adott nyilatkozatot helyi idő szerint szerda este - annak az első évfordulóján, hogy Robert Mueller korábbi FBI-igazgató megkapta a különleges ügyészi megbízást az igazságügyi tárcától.

„Eltelt egy év. Hozzájutott 1,4 millió dokumentumhoz. Kihallgatott 28 tanút. És nincs semmi olyasmi a kezében, ami alapján kezdeményezné az elnök meghallgatását” – érvelt Giuliani amellett, hogy Muellernek be kellene látnia, Donald Trump nem játszott össze az oroszokkal, és ezt a vizsgálatot most már be kellene fejezni. „Már eleget kínoztuk az elnököt” – mondta, és hozzátette, hogy a vizsgálat folytatása nehéz súlyként nehezedik az elnök vállára.

A különleges ügyész hivatala eddig 19 személlyel és három orosz vállalattal szemben emelt vádat. A felhozott vádpontoknak azonban nem mindegyike kapcsolódik szorosan a vizsgálat tárgyához. A Muellernek adott mandátum arra is kiterjed ugyanis, hogy minden egyéb olyan jogellenes cselekmény ügyében eljárjon, ami a célirányos vizsgálat mellékszálaként jut a tudomására.

Így például akadt Trump korábbi munkatársai között olyan, akinek adóelkerülő üzelmeire derített fényt a vizsgálat. Van azonban olyan ügy is, ami kifejezetten Trump környezetének valamelyik volt tagja – így például Michael Flynn korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó – és orosz hivatalos személyek közötti bizalmas kapcsolattartással függnek össze. Flynn és Rick Gates, az egykori kampánycsapat második embere elismerte bűnösségét, és úgymond együttműködik Mueller hivatalával, de azt egyelőre nem tudni, hogy ez az együttműködés eredményezett-e további bizonyítékokat.

Trump megválasztása óta több olyan értesülés bukkant fel a médiában, hogy az elnök kampánycsapata Hillary Clinton demokrata párti ellenjelöltre nézve kompromittáló információkat remélhetett az oroszoktól. Giuliani most azt mondta a Fox Newsnak: minden kampányban mindenki keresi a foltot az ellenfélen, de tény az, hogy Trumpék semmi ilyesmit nem használtak fel – márpedig ha lett volna összejátszás az oroszokkal, akkor a tőlük szerzett értesüléseket fel is használták volna.