Ellenzéki fájások

Az ellenzéknek görcsei vannak. Még nem világos, hogy ez szülési fájás vagy agónia , de nem kell hozzá sok idő, és majd ez is kiderül. A rángás végigrohant a Jobbikon és az LMP-n, hogy aztán ne kerülje el a szocialistákat és a segítségükkel a parlamentbe egyetlen újoncként bekerült Párbeszédet sem. Az eltérés legfeljebb az, hogy a Jobbikot, az LMP-t és az MSZP-t a választási kudarcot követő útkeresés miatti, természetesnek mondható belharcok gyötrik, míg Karácsony Gergelyék frakcióválságát külső erő okozta. Már amennyiben a liberális párt erőnek nevezhető. Egyedül a Demokratikus Koalíció megingathatatlan: amíg Gyurcsány Ferenc van, addig ők is, és amíg ők, addig Gyurcsány Ferenc is. Irigylésre méltóan egyszerű képlet, kár, hogy ez is éppen hogy csak elég volt a parlamenti küszöb megugrásához.

Se erő, se pénz, se ötlet. Ez így haláltusára utal. Van viszont pár új, az ellenzéki közvélemény - az ország fele - számára egyelőre hitelesnek tűnő arc, például Karácsony, Hadházy, Mellár, Márki-Zay. Ebből még kijöhet valami. Közéjük tartozhatott volna Bősz Anett is, de neki más, előre tudhatóan a sikertelenségbe vezető utat választottak. Érthető, hogy a politizáláshoz pénzre van szükség, de most nagyon úgy néz ki, hogy a pénz miatt kitört vita végképp el fogja lehetetleníteni a liberálisok politizálását. Fodor Gábor nem hogy nem kap befutó helyet a jövő évi európai választáson, de az is valószínűtlen, hogy valaha oda tudjon férkőzni az előbb-utóbb majd szükségszerűen összeülő ellenzéki kerekasztalhoz. A liberális eszme ezt is túl fogja élni, de Fodor és köre esetében erre nem érdemes mérget venni.

Most persze nagy a szemforgatás, megy az értetlenkedés, hogy miképpen ajánlhatott az MSZP elnöke pénzt a liberálisoknak. Egy pillanat alatt merül feledésbe, milyen nyomás nehezedett tavaly a szocialistákra, hogy produkáljanak valamiféle koalíciót, szövetséget a Fidesz monolit tömbjével szemben. Jószerével az egész évük erről szólt, Botka László felbukkanásával majd bukásával és Karácsony "kitalálásával". Az LMP, az Együtt és a Momentum nem állt kötélnek, maradt a koordináció a DK-val és a közös lista a Párbeszéddel, meg azzal, akit még olcsón meg lehetett szerezni. Most már persze jól látni, hogy az utóbbi többet ártott, mint használt, de akkor sokaknak tűnt úgy, hogy annál jobb egy ellenzéki fotó, minél többen szerepelnek rajta. Pedig nem.

Könnyű lenne a szocialistákon gúnyolódni, de hát nem történt semmi meglepő, régóta ez a magyar politikai gyakorlat. A Fidesz például hosszú évek óta így építgeti a maga táborát. Egykor felvásárolta a kisgazda frakció zömét, aztán az MDF néhány öreg motorosát... Ki tudja megmondani, hány százalékot kapna Semjén Zsolt, ha a KDNP külön méretné meg magát? És azt, hogy a Fidesz ilyen-olyan kasszáiból mennyi megy a kereszténydemokratákhoz?

Az ellenzéknek először is közvetlen és távlati céljai tisztázására van szüksége. Ha ez megvan, akkor ötletre, hogy miként juthat el odáig. Csak ezt követheti azok kiválasztása, akik vissza tudják hozni a morált a politikába. Bár már ott tartanánk.

Szerző
2018.05.22 08:09

Allah Viktorral van

Ahogyan napról-napra kapjuk a török valuta, a líra válságáról szóló híreket, annál ismerősebb a környezet, a török elnök reakcióiban saját magyar vezérünkre és az őt körülvevő bizalmasokra ismerünk. Az elhibázott török gazdaságpolitika nyomán a valaha robusztus törökországi gazdasági növekedés megtört, a megtakarítók mentik ki Törökországból a pénzüket, a vállalatok képtelenek a külföldi devizában felvett adósságaik kamatait – a deviza eltűnése miatt – időben törleszteni. A török líra egyetlen hét leforgása alatt elvesztette valahai vásárlóértékének a felét. 
Ebben a helyzetben minden a modern gazdaságtörténet eseményeit kicsit is ismerő befektető, elemző arra számít, hogy a török központi bank drasztikus kamatemelésbe fog, amivel az országot elhagyni készülő pénzeket visszafordítja, megállítja és jelentős áldozatok árán stabilizálja a helyzetet. A török vezér azonban ahelyett, hogy a megszokott ortodox megoldást választaná, a magyar vezér szövegkönyvéből tart felolvasást: mondván, világméretű spekulációs összeesküvés szövődött Törökország ellen, amit a törökök fel fognak számolni, mert a török gazdaság alapjai erősek és Allah a törökkel van.
A magyar vezér – részben a szerencsének, részben a példátlanul kemény és elsősorban az alacsony jövedelműeket, szegényeket, az oktatást és az egészségügyet sújtó költségvetési politikának köszönhetően – a korábbi húzd meg-ereszd meg időszakot maga mögött tudva, pénzügyi stabilitást élvezhet. Sőt ennek a pénzügyi stabilitásnak az alapjain az ország jogosulttá vált az Európai Uniótól érkező támogatásra, amit a vezér saját híveinek a gazdagodása érdekében használhat fel, és az uniós szappannal felfújhatja a gyors magyar gazdasági növekedés buborékát is. Az állami- köztük az uniós - pénzek felhasználásának és a családi gazdagodásnak a csatornarendszerét legjobb kollégiumi barátja, pártja valahai pénztárosa építette meg, aminek következtében minden uniótól származó pénzt háromszor költenek el. Egyszer szóban (a parasztvakítás érdekében), másodszor a későbbi uniós ellenőrzés megtévesztéséhez minimálisan szükséges fejlesztések vékony pénzen való megvalósítására, harmadszor a család gazdagodásához szükséges, vastagon fogott plajbásszal és az előre kijelölt pályázati győztesekre. 
Ennek a csatornarendszernek a megalkotója, nevezzük nevén: Simicska Lajos azt a sajátos nagyvezíri szerepet töltötte be szultánja, Orbán Viktor mellett, mint (a Szulejmán sorozatból közelebbről megismert) Ibrahim nagyvezír a nagy Szulejmán mellett. Tudjuk, hogy Szulejmán összes nagy hódítását és győzelmét Ibrahim nagyvezír készítette elő, vezette le és szilárdította meg. Amikor Szulejmán selyemzsinórja végzett Ibrahimmal – aki az európai civilizáció kedvelője, az európai hatalmak (így Velence) szövetségese is volt –, Szulejmán már nem jutott egyről a kettőre, fényességes uralkodása megrekedt. 
Nem így a magyar szultán, Orbán Viktor szekere. Amióta felszámolta nagyvezíre: Simicska hatalmát, azóta megszűnt a társuralkodói, a hatalom-megosztói rendszer, hívei csupán időleges szpáhi-birtokokat kapnak, és könyörtelenül elcsapja őket a birtokról, ha nem teljes lelkükkel szolgálják urukat. Kizárólagos és felvilágosulatlan abszolutista hatalma megszilárdításával átveszi az Európát hódoltató nagy Szulejmán szerepét, legalábbis a pénteki rádiószózatokban erről regél új magyar regéket. 
Hazánk polgárai Viktor szultán és vazallusai politikájának megfelelően nagyjából ugyanakkora bruttó hazai terméket termelnek – euróban –, mint amikor átvette az uralkodást. Igaz, a hazai valuta 2010 óta bekövetkezett nagyjából 20 százalékos leértékelődése miatt vagyonuknak és jövedelmük vásárlóértékének csak a 80 százalékát költhetik el, tudhatják magukénak, amikor összehasonlítják magukat (euróban) visegrádi versenytársaikkal. A leértékelődés ellen a külföldre vitt befektetések útján védekezett az, aki ezt megtehette, a szegény magyar nincsteleneknek meg be kellett érniük a migráncsok elleni hergelődéssel. A minap is, aki meghallgatta Viktor szultán rádióregéjét a 2030-ra elérhető magyar versenyképességről, meg a Nyugat, a liberális demokrácia alkonyáról, annak A tanú című filmből ismert gátőr szavait volt érdemes ismételgetnie: „nem szeretnék a liberális Nyugat bőrében lenni!”
A nagy ideál, Erdogan, a török diktátor gazdaságának nehézségei, a szegény törökök irtózatos veszteségei, a török vállalatok vergődése a nyitott magyar gazdaság számára is folyamatos nehézségeket, komoly kockázatot jelent. Törökország nem erős bástya, hanem a gyenge láncszem az autokratikus rezsimek láncolatában. Minthogy a magyar jegybank is hisz – ortodox intézkedések megtétele helyett – a magyar gazdaság fundamentális alapjainak erejében, miközben a magyar valuta gyengülésén csak az állam urai keresnek, abban reménykedhetünk, hogy a török elnök hozzánk is elküldi Allahot, hogy velünk legyen. Ez ebben a keresztény, illiberális katyvaszban, ahol ahány gyerek, annyiféle keresztelő, már nem okozna túlságosan nagy kavarodást.
Netanjahutól a Jehovát, Erdogantól Allahot, Putyintól a Megváltót helyezheti a magyar vezér az oltárára, hogy ezekkel megerősödve induljon Európa meghódítására.
2018.08.17 08:36

Boldogság

Örülhetnek a magyar adófizetők: egy egész wellness-szállodakomplexumuk lehet Szlovéniában. Egy olyan cég tett ugyanis ajánlatot a Terme Lendava megvételére, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában áll. Így nyer értelmet Orbán Viktor nem is olyan régen elhangzott mondata: „Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk, legyenek gazdag és boldog nép”. Közös érdek tehát az együttműködés. 
Persze minden nem megy simán, de a nehézségek leküzdése csak erősíthet magyarokat és szlovénokat egyaránt. A miniszterelnök ugyanis a jobboldali Szlovén Demokrata Párt májusi kampánygyűlésén beszélt, hogy támogassa régi barátját, a bevándorló-ellenességben (is) kitűnt Janez Jansát. Fájdalom, pártja választási győzelme ellenére mégsem ő alakít kormányt, hanem a baloldal, pedig Orbán arra is figyelmeztetett akkor, hogy az ország sorsát nem szabad "semmiből jött pártocskákra bízni", és olyanokra sem, akikről tudható, hogy "Marx és Lenin köpönyegéből ugrottak elő".
A wellness-szállodakomplexumot ez csak annyiban érinti, hogy sok ellensége van ott is a "magyarok bejövetelének", tehát egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul az üzlet. De ha mégis, akkor óriási lehetőségek nyílnak. Már csak azért is, mert ez a komplexum - amely a 120 szobás, öt medencés szállón kívül kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket is magába foglal - egész közel van a lendvai fociakadémiához. Amit viszont - minő véletlen - a magyar állam 1,3 milliárd forinttal támogat. A helyi futballcsapat pedig - nem mellesleg - a Zalaegerszeg (ZTE) tulajdonosáé. Így aztán politika és gazdaság, valamint érdekek, pénzek és lehetőségek szépen összeérnek. 
Amint tanult kollégám megjegyezte, a világ egy nagy, terített asztal, és ami Orbánnak megtetszik, azt lecsipegetik az adófizetők. Nem kétséges: mindenki boldogságára.
2018.08.17 08:35