Építsük fel a nemzeti kapitalizmust!

Isten kegyelméből ismét hatalomra került nemzeti kormányzatunk a trafikok államosított újraosztásával kezdett, és mára a magyar föld javainak többségét magyar kézbe juttató politikája gyökeres változásokat ért el a magyar faj gazdasági megerősítésében. Szinte nincs is már olyan területe az életünknek, ami nem a nemzeti érzelmű magyarok kezében van, a földektől a sajtón át az utolsó falu nincstelenjeinek ételosztásáig. Mindez a nemzet felemelkedése felé vezető úton való előre haladást jelenti, amit csak egy Szent Istvánhoz mérhető nagyságú vezér tud irányítani. Isten megadta nekünk a vezérünket, aki miatt már az egész világban irigyelnek, mert új jövő felé viheti az elpuhult Nyugatot is, lebontva a liberális demokráciák színpadát. A célunk az, hogy a nemzeti társadalom tovább szilárduljon, és összefogással megvédjük az országot és vezérünket az áruló Soros hazai és külföldi bérenceinek aknamunkájától.

De ez csak a kezdete a kibontakozó permanens sikersorozatnak.

Ahogyan másutt - például az erkölcsösebb berendezkedésű finneknél, vagy a demokrácia mintájának tartott Amerikában- is van, külön árusítási jogként lehet majd értékesíteni az alkoholeladást, vagy akár a húsellátást, a kenyérrel, csecsemőholmival való kereskedést, és így tovább. Ha a több ezer féle árucikkből csak néhány tucatnyit kiveszünk, és az arra érdemeseknek újraosztjuk, újabb magyar emberek tízezreit tesszük tulajdonosokká, azaz ez a „nemzeti piaci ésszerűsítési program” (a továbbiakban: NEPIPO) lényegében a válságba jutott nyugati kapitalizmus meghaladásához, a nemzeti kapitalista társadalom létrehozásához vezet.

Természetesen vigyázni kell arra, hogy a nem nemzeti érzelműek ne szerezhessék meg a nemzet javait – tudni kell, hogy ki kiféle. Ezért a nemzet önvédelmét szolgáló információszerzést önkéntesekkel is meg kell erősíteni. Ezeket az önkénteseket a „nemzet támasza” címmel kell jutalmazni. A közszellemet javítja, ha a magyar közéletben amúgy sem kedvelt „uram” kifejezést is felcseréljük például a „nemzettárs” szóra. Ez demokratikusabb is, hiszen az uram kifejezés alá- és fölérendeltségre utal, míg a nemzettárs a közös sorsot, az egymással való szolidaritást fejezi ki.

Sajnálatos, hogy egy ideig még lesznek, akik nem értik meg új társadalmunk magasabb erkölcsiségét, és itthon és külföldön is megpróbálják lejáratni, a pusztulóban lévő nyugati demokrácia világához viszonyítani az itthon történteket.

Persze a magyar születésénél fogva nagylelkű is. Nemzeti Tisztánlátási Hivatal felállításával segítjük azokat, akik „más kultúrába” születtek, hogy megérthessék népünk lelkét. Természetesen megszüntetjük a nemzetet megosztó választási komédiákat. Egyetlen vezérünk lesz, akit akár kormányzónak, elnöknek vagy királynak is kikiálthatunk egy kétharmados alkotmányos döntéssel. A lényeg az, hogy magyar földön ő irányítja majd a történelem alakulását.

Lehetséges, hogy maradnak még értetlenek és idegenszívűek – nekik majd „nemzeti léleképítő táborokat” kell felállítani, amelyekben intenzív módon tanítjuk meg, hogy mit jelent a magyarok istene.

A legfontosabb célok egyike ifjúságunk magyar lelkületének erősítése. Ezen a területen egy egész nevelési rendszert kell felépíteni. Kezdődik azzal, hogy a vérmagyar családban születő gyermeknek „a nemzet gyermeke” cím és juttatás jár, cserében azért, hogy megkeresztelik. Ha a kívánt utat járja, akkor Nemzeti Ösztöndíjat kaphat és továbbtanulhat annak, amire a nemzetnek szüksége lesz. A legkiválóbbak akár külföldre is eljuthatnak, ha az a nemzet számára hasznos.

Itthon mindenkinek lesz munkája – egy felállítandó Nemzeti Munkaerő-gazdálkodási Hivatal gondoskodik arról, hogy mindenki haláláig dolgozzon a nemzetért, a munkakerülőket pedig megbüntetik. Ha munka kell, akkor ásóval-lapáttal megássuk majd a Duna-Tisza csatornát is, amit 300 év alatt nem tudtak megvalósítani. Mi megcsináljuk, és ez is új rendszerünk kivételes alkotóképességét bizonyítja.

Akár akarjuk, akár nem, példaképévé leszünk a feltörekvő országoknak, hiszen önmagunk erejéből válunk a legfejlettebb országgá. Egyetemeinkre ezrével jönnek majd a külföldi diákok, akik a „magyar csoda” titkait keresik. Általuk akár az egész világot is új útra visszük, hiszen követni fognak bennünket. Beteljesül a prófécia: a magyarok Krisztus népe, és küldetésük átvezetni az emberiséget a világ most kezdődő, magasabb rendű erkölcsi értékekre épülő korszakába.

Szerző
2018.05.23 08:01

Terv, utasítás!

Elvonna a kormány 28 milliárd forintot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetésből, mert mint azt Palkovics innovációs miniszter mondotta volt, össze kell hangolni és ezzel hatékonyabbá tenni a kutatásokat, garantálni kell az Akadémia gazdálkodásának átláthatóságát. (Persze lehet, hogy a kormánynak ez ügyben előbb a saját portája előtt kellene sepregetnie.)
Több akadémikus a valódi oknak azonban az intézmény autonómiáját tartja. Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő. Ezen kell most változtatni. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint az MTA visszakaphatja a 28 milliárdot, ha az Akadémia új "menedzsmentjébe" - paritásos alapon - kormánydelegáltak is beülhetnek. Ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. De a tudós testületnek az "aktuálpolitizálástól" is vissza kellene térnie a „bölcs semlegességhez”.  
Lovász László, az MTA elnöke erre azzal válaszolt, hogy elfogadható számukra a kormány javaslata, ha a kutatóhálózat működéséhez közvetlenül szükséges összeg a kutatói bérekkel az MTA kezelésében marad, ami évi 17,1 milliárdot tesz ki a szóban forgó 28 milliárdból. Emellett garanciákat kér arra is, hogy az innovációs tárcához benyújtott pályázati források szakmai felügyeletét továbbra is ők gyakorolhassák. 
Lássuk be, kevés az esélye annak, hogy Orbán elfogadja ezt a javaslatot, hiszen ez valójában visszaverné az MTA megszállására tett kísérletét. A miniszterelnök forgatókönyve szerint a testület semmit sem nyerne, de nagyon sokat veszíthetne. Például az autonómiáját, a kutatás szabadságát és sok tehetséges fiatal kutatót. Azaz a jövőt.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:09

Éljen a munka társadalma!

Nagy lépést tettünk előre a teljes foglalkoztatás irányába. 
Na jó, azért akkorát nem, mint az átkosban, amikor a rendőrök árgus szemekkel vizslatták az utcán járó-kelő embereket, és ha napközben valaki olyat láttak, aki gyanúsan ráérősen jött-ment, azt azonnal igazoltatták. Megnézték, van-e bejelentett munkahelye, ha nem volt, közveszélyes munkakerülőként áristomba dugták. Az persze senkit nem érdekelt, hogy akinek volt munkahelye, ott mivel töltötte az idejét, de a statisztika szép volt, ismeretlen volt a munkanélküliség.
Innen nézve azok tényleg szép idők voltak. Tökéletesen megértem, hogy manapság is valami ilyesmi lebeg a NER urainak szeme előtt. Az év elején közzétett adatok szerint egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, óriás léptekkel haladunk a munka társadalma felé. Az év eleji 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály miniszter akkor azt mondta: egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság. 
Mindannyian tudjuk, aki dolgozni akar, az ne legyen finnyás. Jó lesz, ha ezt minden állami alkalmazott megjegyzi magának, mert ha beindulnak a beígért nagy leépítések a közszférában, akkor lehet majd választani: akit elbocsátanak, az beállhat a mintegy 250 ezer emberből álló munkakereső sor végére, vagy valamelyik nagyáruházban elszegődik árufeltöltőnek. Ha szerencsés, és korábban egy minisztérium pénzügyi osztályán dolgozott, akár még pénztáros is lehet az üzletláncnál. Akinek ez sem sikerül, ne csüggedjen: igaz, a munkanélküliek 37,9 százaléka legalább egy éve keres állást, de Varga miniszter szerint aki ma Magyarországon dolgozni akar, az előbb vagy utóbb egészen biztosan talál magának munkát.
Nem megvetendő az sem, ha közmunkát. Az ember büszkén elmondhatja magáról, nem heverészik odahaza naphosszat, ha kell, lapátot, seprőt ragadva munkálkodik a köz javán. Ahogyan annak idején a gyárkapukon belül sem kérdezte meg senki a ténfergőket, mi az, amit éppen nem csinálnak, a közmunkásokat sem szégyeníti meg senki ilyen kérdésekkel.
Falun különösen nem tesznek ilyet. Mindenki tudja, hogy közel s távol ez az egyetlen olyan munka, amiért többet fizetnek, mint ha valaki segélyért kuncsorog. Átkozzák is a gazdák a közmunkát, mert nem találnak embert, aki elmenne a termést betakarítani, nincs a faluban senki, akit jó pénzért rá lehetne bírni, hogy szabadidejében az idősek háza körül segítsen takarítani, levágja a füvet, netán helyére tegye a tetőn elmozdult cserepet. A közmunkások, ha letették a seprőt, békésen hazamennek. Ők már megkeresték azt a pénzt, amire a napi betevőhöz szükségük van. Majd holnap megkeresik a következőre valót is. És a gyerek se lát más példát maga előtt: tizenhat évesen „közmunkába” lehet állni, felesleges iskolába járni, szakmát tanulni.
Fogalmam sincs, kikből lesz ilyen körülmények között Debrecenben autószerelő az új gyárban, de megnyugtat, hogy amikor Parragh úr egyenesen azt szerette volna, tizenöt évesen szűnjön meg a tankötelezettség, biztosan tudta, mit csinál. 
Jó úton járunk. Közel már a munka társadalma.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:10