Építsük fel a nemzeti kapitalizmust!

Isten kegyelméből ismét hatalomra került nemzeti kormányzatunk a trafikok államosított újraosztásával kezdett, és mára a magyar föld javainak többségét magyar kézbe juttató politikája gyökeres változásokat ért el a magyar faj gazdasági megerősítésében. Szinte nincs is már olyan területe az életünknek, ami nem a nemzeti érzelmű magyarok kezében van, a földektől a sajtón át az utolsó falu nincstelenjeinek ételosztásáig. Mindez a nemzet felemelkedése felé vezető úton való előre haladást jelenti, amit csak egy Szent Istvánhoz mérhető nagyságú vezér tud irányítani. Isten megadta nekünk a vezérünket, aki miatt már az egész világban irigyelnek, mert új jövő felé viheti az elpuhult Nyugatot is, lebontva a liberális demokráciák színpadát. A célunk az, hogy a nemzeti társadalom tovább szilárduljon, és összefogással megvédjük az országot és vezérünket az áruló Soros hazai és külföldi bérenceinek aknamunkájától.

De ez csak a kezdete a kibontakozó permanens sikersorozatnak.

Ahogyan másutt - például az erkölcsösebb berendezkedésű finneknél, vagy a demokrácia mintájának tartott Amerikában- is van, külön árusítási jogként lehet majd értékesíteni az alkoholeladást, vagy akár a húsellátást, a kenyérrel, csecsemőholmival való kereskedést, és így tovább. Ha a több ezer féle árucikkből csak néhány tucatnyit kiveszünk, és az arra érdemeseknek újraosztjuk, újabb magyar emberek tízezreit tesszük tulajdonosokká, azaz ez a „nemzeti piaci ésszerűsítési program” (a továbbiakban: NEPIPO) lényegében a válságba jutott nyugati kapitalizmus meghaladásához, a nemzeti kapitalista társadalom létrehozásához vezet.

Természetesen vigyázni kell arra, hogy a nem nemzeti érzelműek ne szerezhessék meg a nemzet javait – tudni kell, hogy ki kiféle. Ezért a nemzet önvédelmét szolgáló információszerzést önkéntesekkel is meg kell erősíteni. Ezeket az önkénteseket a „nemzet támasza” címmel kell jutalmazni. A közszellemet javítja, ha a magyar közéletben amúgy sem kedvelt „uram” kifejezést is felcseréljük például a „nemzettárs” szóra. Ez demokratikusabb is, hiszen az uram kifejezés alá- és fölérendeltségre utal, míg a nemzettárs a közös sorsot, az egymással való szolidaritást fejezi ki.

Sajnálatos, hogy egy ideig még lesznek, akik nem értik meg új társadalmunk magasabb erkölcsiségét, és itthon és külföldön is megpróbálják lejáratni, a pusztulóban lévő nyugati demokrácia világához viszonyítani az itthon történteket.

Persze a magyar születésénél fogva nagylelkű is. Nemzeti Tisztánlátási Hivatal felállításával segítjük azokat, akik „más kultúrába” születtek, hogy megérthessék népünk lelkét. Természetesen megszüntetjük a nemzetet megosztó választási komédiákat. Egyetlen vezérünk lesz, akit akár kormányzónak, elnöknek vagy királynak is kikiálthatunk egy kétharmados alkotmányos döntéssel. A lényeg az, hogy magyar földön ő irányítja majd a történelem alakulását.

Lehetséges, hogy maradnak még értetlenek és idegenszívűek – nekik majd „nemzeti léleképítő táborokat” kell felállítani, amelyekben intenzív módon tanítjuk meg, hogy mit jelent a magyarok istene.

A legfontosabb célok egyike ifjúságunk magyar lelkületének erősítése. Ezen a területen egy egész nevelési rendszert kell felépíteni. Kezdődik azzal, hogy a vérmagyar családban születő gyermeknek „a nemzet gyermeke” cím és juttatás jár, cserében azért, hogy megkeresztelik. Ha a kívánt utat járja, akkor Nemzeti Ösztöndíjat kaphat és továbbtanulhat annak, amire a nemzetnek szüksége lesz. A legkiválóbbak akár külföldre is eljuthatnak, ha az a nemzet számára hasznos.

Itthon mindenkinek lesz munkája – egy felállítandó Nemzeti Munkaerő-gazdálkodási Hivatal gondoskodik arról, hogy mindenki haláláig dolgozzon a nemzetért, a munkakerülőket pedig megbüntetik. Ha munka kell, akkor ásóval-lapáttal megássuk majd a Duna-Tisza csatornát is, amit 300 év alatt nem tudtak megvalósítani. Mi megcsináljuk, és ez is új rendszerünk kivételes alkotóképességét bizonyítja.

Akár akarjuk, akár nem, példaképévé leszünk a feltörekvő országoknak, hiszen önmagunk erejéből válunk a legfejlettebb országgá. Egyetemeinkre ezrével jönnek majd a külföldi diákok, akik a „magyar csoda” titkait keresik. Általuk akár az egész világot is új útra visszük, hiszen követni fognak bennünket. Beteljesül a prófécia: a magyarok Krisztus népe, és küldetésük átvezetni az emberiséget a világ most kezdődő, magasabb rendű erkölcsi értékekre épülő korszakába.

Szerző
2018.05.23 08:01

Grillcsirke

A becsapódó valami maga a holland volt, a káromkodás meg a sátorzsinóroknak szólt.
A sátor tulajdonképpen egészen normálisan fest. Lehetne rosszabb is, ha tekintetbe vesszük, mi történt. Az egyik rögzítőzsinór szakadt csak el, de össze tudtam kötözni, és végül a fém pöcköket is megtaláltuk. A domb eleve nem a legalkalmasabb táborhely, de hát mit tegyünk, a koordinátákat nem mi határoztuk meg: ott vertünk sátrat, ahonnan elérhető távolságban van a napi munkánk helyszíne, és a biztonsági őr is szemmel tudja tartani az értékeinket.
Nem mintha volnának értékeink. A lehető legkopottabb ruháinkat pakoltuk be – nagyon is helyesen –, okulva az előző évi dagonyából, amelyben combig felázott nadrágban cuppogva evickéltünk körbe a Szigeten. Két kispárna, takaró, törölköző, papucs. Ennyi a vagyonunk, meg a két műanyag palack, amivel elzarándokoltunk az ivókúthoz a napi vízadagunkért. A lényeg, hogy a sátor vízálló, és egy, a Sziget egy eldugott szegletében talált jókora kővel viszonylag stabilan sikerült felállítanunk.
Ebbe a komfortos állapotba rondított bele a holland.
Akkor hallottam először holland káromkodást, elég furcsa nyelvnek tűnt, de az események lavinaszerű alakulása miatt nem volt időm mélyebb lingvisztikai megállapításokra, ugyanis a káromkodással egyidőben valami becsapódott a sátrunkba, és már gurultunk is lefelé a domboldalon.
Mint később, a kikászálódásunk után kiderült, a becsapódó valami maga a holland volt, a káromkodás meg a sátorzsinóroknak szólt, amelyek – vélhetően nem függetlenül az éjjel elfogyasztott alkoholmennyiségtől – számára nehezen voltak kivehetőek a kora reggeli fényviszonyok közt. Így aztán a holland elvágódott bennük, egyenesen rá a sátrunkra, amelyben a húgommal az igazak álmát aludtuk. A holland mentségére legyen mondva, hogy a földet érés – mármint, amikor sátrastul megálltunk a dombocska tövében – után azonnal elnézést kért. Csapzott volt és félmeztelen, de valahogy mégsem keltett rossz benyomást, a történtek ellenére sem. Miközben igyekezett kibogozni a lábát a zsinórokból, mindenféle nyelveken bocsánatot kért, és biztosított afelől, hogy segít újra felállítani a sátrunkat.
Így is lett: két barátjával felcipelte a cuccunkat a dombra, és nagy erőfeszítések árán újra sátorformát varázsolt belőle. Mi rezignáltan néztük a műveletet – a nulladik napon, frissen és kipihenten is megizzadtunk a sátorállítással, nemhogy az utolsó napon, a legszebb álmunkból felriasztva. Az építmény végül elkészült, mi pedig most, túlélve az utolsó munkanapunkat, vacsora közben nézzük a végeredményt: vajon kibír-e még egy éjszakát.
Kilencszázkilencven forint volt a fél grillcsirke. Egyetlen fillérünk sem maradt, viszont meleg ételt vacsorázunk. A szigetlakók jelentős hányada már napokkal ezelőtt pénz nélkül maradt, így változatos módokon igyekszik ételhez jutni, eközben mi, a felelős gazdálkodástól megrészegülve, boldogan esszük a csirkét. A csontokat, a maradékot (még maradékot is merünk hagyni!) halomba gyűjtjük, zacskóba tesszük, és éjszakára a sátor elé rakjuk. Reggelre az egész csomag eltűnik.
2018.08.14 09:00
Frissítve: 2018.08.14 09:13

Családok éve

Tán az nem tetszhetett a mostani döntéshozóknak: gyanús, ha egy üzletben mindenki jól jár. Hoztak hát új rendeletet.
Nem ártana néhány ifjú minisztériumi titánt pár napra elküldeni egy zempléni vagy mecseki kis faluba. Nemcsak arra döbbennének rá, hogy a tehén nem lila, a tojáson eredendően nincs sorszám és a csirke sem lefolpackozva jön a világra, hanem arra is, hogy szakadéknyi mélységek vannak az általuk ismert és az igazi valóság között. 
Mert lehet csinos kis rendeleteket hozni az íróasztal mögött arról, hogy a legkisebb településen is legyen bölcsőde, ha ötnél több szülő szeretné azt, de a szomorú valóság szerint erre hiába lenne igény, a gyakorlatban ilyen vidékeken szinte kivitelezhetetlen egy önálló bölcsőde megépítése, fenntartása. Ezt felismerve találta ki még a NER-t megelőző baloldali kormány azt a hibrid megoldást, amivel mindenki jól járt: az úgynevezett egységes óvoda-bölcsődét, ahová már kétéves kortól fel lehetett venni a gyerekeket, a szülők meg nyugodtan elmehettek dolgozni. Közel kétszáz helyen létre is hoztak az országban ilyeneket. Jól jártak az önkormányzatok is, hisz ott, ahol időnként mindössze tíz-tizenöt gyerek van az oviban, nem gond a pár fős plusz létszám, a fejkvóta viszont a bölcsisekkel együtt valamivel több, lehetett egy héten kétszer is sonkát tenni a zsemlére, parizer helyett. 
Igazi win-win pozíció, tán ez nem tetszhetett a mostani döntéshozóknak: gyanús, ha egy üzletben mindenki jól jár. Hoztak hát új rendeletet, megszüntették a bölcsi-ovit szeptember elsejétől, s kötelezték a falvakat önálló bölcsődék létrehozására. Nos, az ifjú titánoknak „nulla pontként” először is kellene találniuk egy négyszáz lelkes faluban plusz két végzett kisgyermekgondozót, elvégre a két meglévő óvónő már „foglalt”. Ha sikerülne a lehetetlen küldetés – nem fog -, jönne az újabb kihívás: alkalmas épületet lelni, meg pályázati pénzt, hogy megfeleljenek a szigorú szabványnak. Aminek egyébként a létező óvoda „ab óvó” megfelelt, de hát mint tudjuk, oda bölcsis gyerekek szeptembertől már nem járhatnak.
Még jó, hogy 2018 a családok éve. Egyébként mi várna szegény bölcsisekre?
2018.08.14 09:00
Frissítve: 2018.08.14 09:15