Nemzeti munkanélküliség

Egy talán meglepő állítással kezdem: hazánkban ma a valós munkanélküliség 17 százalék feletti. Annak ellenére így gondolom, hogy a lap egyik állandó kommentelője nemrég az online-on két friss adattal érvelt a fejlődés mellett: állítása szerint ma a munkanélküliek száma 178 ezer, és ez 3,9 százalék. S valóban, a KSH honlapján pontosan ez olvasható. A két adat értelmezéséhez további számokra és számolásra volt szükségem, s így jutottam el a nyitó állításhoz. Számaim az internetről valók, 2017 végi adatok.

Jöjjön a bizonyítás. Ha a fenti két szám valós, akkor a ma dolgozók száma, azaz a 96,1 százalék 4382 ezer fő. Kérdés, hogy ebbe beletartoznak-e a közmunkások és a huzamosan külföldön dolgozók. A számokat továbbá a teljes lakossággal kell összevetni. A még nem dolgozók száma (0-24 év közöttiek) 1937 ezer fő, a már nem dolgozók (nyugdíjszerű járadékosok) 2606 ezren vannak (STADAT-adatok). Ez együtt 4543 ezer. Az aktív és az inaktív korcsoportok összlétszáma pedig 9103 ezer fő.

A teljes lakosság ugyanakkor 9797 ezer fő. Hol vannak a többiek, azaz 690 000 honfitársunk? Két feltételezésem van. Egyrészt a KSH kétféle számot is közöl. A munkanélküliekét (ők a 178 000) és az álláskeresőkét. Érdekes, hogy ők meg közel 255 ezren vannak. Aki tehát álláskereső, az nem mind munkanélküli? Itt van egy közel nyolcvanezres differencia. Vonjuk őket le a 690 ezerből. Ekkor meglepetés ér bennünket, mert ahhoz a számhoz jutottunk el, amelyet a napokban a Portfolio is közölt. Azaz a tartósan külföldön élő hazánkfiai számához, a 610 ezerhez.

Ebből már az is következik, hogy a KSH őket nem tekinti munkanélkülinek. Ám ha varázsütésre és egyszerre mindenki hazajönne, akkor bizony munkanélküliek lennének, illetve azok válnának azzá, akik a valamikor itt hagyott munkakörüket azóta betöltötték. A hivatalos nyilvántartások szerint ma ötvenezer lehet az üres állások száma. (Arról, hogy a külföldön dolgozó hatszázezer honfitársunk hol és hogyan hiányzik a hazai gazdaságból, nemrég az index.hu-n olvashattunk. A szakképzett és mobilis munkaerő hiánya miatt a multik is megkezdték már a „kivándorlást”.) Így szerintem máris 730 ezren lennének munkanélküliek, s ez az összlétszám 14 százaléka. Ha pedig hozzáadjuk a kb. száznyolcvanezer közmunkást is, akkor máris a 17,6 százaléknál tartunk.

Miért lehet jogos statisztikailag munkanélkülinek tekinteni a közmunkásokat? Egyrészt azért, mert mielőtt a mai rezsim kitalálta volna a „segély helyett munkát” jelszót, azok is voltak, másrészt azért, mert vagy olyan munkát végeznek állami pénzért, amit korábban senki (bozótirtás, ároktisztítás, stb.), vagy olyat, amit korábban állami státuszban dolgozók végeztek (parkgondozó, falugondnok, népművelő stb.), vagyis a közmunka megteremtésekor munkahelyeket szüntettek meg. Az pedig külön probléma, hogy amíg ezek az emberek dolgoznak, addig nemcsak hogy lopni nem tudnak (ahogy Lázár János mondotta), de átképzésben sem tudnak részt venni, és állandó munka után sem tudnak nézni.

Azt állítom tehát, hogy ha a korábbi időkhöz viszonyítunk, amikor hazánkban még nem volt közmunka, és csak pár ezren dolgoztak külföldön, akkor az abban az időben számított módon a mai munkanélküliségünk valójában 17,6 százalékosnak felel meg. A mai hazai gazdaságpolitikának, az állami munkaügynek és a KSH-nak valójában „szerencséje”, hogy az itt részletezett két körülmény (közmunkások, külföldön dolgozók) miatt lehet az a látszat, hogy ma az érvényes munkanélküliség 3,9 százalékos.

2018.05.23 08:03

A Jobbikkal vagy nélküle?

Még fennáll az esély, hogy az európai uniós választásokra az önmagukat NER-ellenesnek tartó pártok egymáshoz közelebb álló tagjai közös listákat állítanak. Komoly együttműködés körvonalazódik az MSZP-P-DK-Szolidaritás háza táján, és nem kizárt egy Jobbik-LMP tandem sem. Ebben az esetben két irányból szoríthatják meg a kormányzó pártokat, és optimalizálhatják a töredékszavazatok miatti veszteségeket is. „A politika a lehetőségek művészete” - mondta Bismarck. Az ellenzéki politika egy ilyen lépéssel most művészi módon élhetne a lehetőséggel.
A teljes népesség 52 százaléka, valamint az ellenzéki pártokkal szimpatizálók 80 százaléka politikai generációváltást szeretne. Ilyen mértékű kritika nem magyarázható mással, mint a hitelesség súlyos deficitjével. Tehát a továbblépés nem alapulhat egyszerű választási mandátum-optimalizáló „pacsizáson”! Ez az elutasítottság megmutatja, hogy nem az egymás között kialkudott listás helyekkel, mandátumokkal lehet valódi eredményt elérni. Világosan érződik, hogy a balközép választóközönség komoly stratégia váltást akar. Vagyis az igazi tét, hogy a pártok megkezdik-e azt a hiteles, közös programalkotást és tömbösödést, amely a későbbi közös kormányzóképességük bizonyításához vezethet, elveik csorbulása nélkül.
Az esélyeket latolgatva némelyek szívesen túllépnének a Jobbik múltján egy olyan reménybeli összefogásért, ahol azonban a politikai középen álló demokratikus erőknek nemcsak az „orrukat kellene befogni”, de az értékeik is csorbulnának. Nem vitatom természetesen, hogy a Jobbik tagjai és szimpatizánsai között számos tisztességes és becsületes ember van, így olyan is lehet/ van, akit a helybéliek a pártszimpátiájukat félretéve, morális vagy etikai megalkuvás nélkül támogathatnak az őszi önkormányzati választásokon. Más a helyzet azonban, amikor a Jobbikról mint pártról gondolkodunk, akárcsak időleges szövetségesként is. Itt nem értek egyet azokkal, akik szerint pusztán a „lakájmédiáék nyomulnak”, és a teljes összefogás megakadályozására emlegetik fel a múltat.  
A teljes összefogást a jobb szélen játszó Jobbikkal vagy a centrumból távolodni látszó LMP-vel  nem látom bismarcki értelemben „művészetnek”. Nem, mert a teljes politikai spektrum olyan ideológiai, társadalom-felfogásbéli és a múltunkat értékelő és értelmező véleménybeli különbségekkel bír, amit hitelesen nem lehet összeterelni, akárcsak egyetlen listás választás erejéig sem. Az egyre szorosabb együtt mozgás vajon milyen nagyságú elvi engedményeket követelhet meg? Ha feltételek nélküli az összefogás, akkor az az elkötelezetten Európa-párti és rasszizmusellenes erőknek a hitelességét és kormányzati képességük megítélését nem fogja-e rontani? Ebből következően a résztvevő politikai formációk támogatottsága milyen irányba mozdulhat el?
Nézzünk szembe őszintén azzal, hogy mikor, hogyan, milyen tartalommal kerültek elő az Árpád sávos zászlók. A romákat félelembe tartó masírozás, a rasszista áthallású beszédek, a parlamentben kettős állampolgárokat listázó javaslat, a cigány verés, az emlékmű köpködése… 2018 októberében a Sargentini-jelentés elítélését a tartózkodásukkal támogatták! Ezeken lépjünk túl, mert néhány „békülékenyebb” interjút is hallhattunk tőlük?
Ha az a kérdés , hogy „Európa vagy Orbán?” akkor a válasznak is európainak kell lennie. Az európai válasz pedig nem tűri azt a megalkuvást, hogy a múltunkkal is kompromisszumot kössünk. 2009 májusában az Európai Parlament megváltoztatta a házszabályát, és ezzel elhárította azt a veszélyt, hogy az új összetételű testület első ülésén – akár csak az új tisztségviselők megválasztásáig is - korelnökként a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen elnököljön. Ez valóban európai válasz volt a gyűlöletkeltésre és a rasszizmusra! 
Mindenkit megillet a tévedés és a változás joga, ezt őszintén hiszem és vallom. A sértetteket viszont megilleti a szolidaritásunk, a múltunkat pedig nem relativizálhatjuk. A szélsőségeseknek, az euroszkeptikus populizmus további terjeszkedésének csak a demokratikus centrum erőinek elvszerű, tartós és hiteles együttműködése szabhat gátat. 
Nem nehéz belátni, hogy azoknak a formációknak, melyek itthon demokratikus közép erőkként definiálhatóak, az EP választásnak sokkal fontosabbnak kell lennie, mint az korábban látszott. Ez nem egy szimpla erőfelmérés. A NER-t csak érték alapú és tartós szövetséggel lehet megroppantani.
Ilyen szövetséges lenne a Jobbik?
2019.02.15 09:00
Frissítve: 2019.02.15 09:00

XXI. század, Esztergom

Az MTI megkeresésére a Magyar Suzuki Zrt. azt közölte: „a munkavállalók által megválasztott tagokból álló üzemi tanáccsal egyeztet a dolgozókat érintő kérdésekről, beleértve a munkakörülményeket, a bérezést, és a különböző juttatásokat. Folyamatban vannak az egyeztetések az idei béremelésről, valamint a juttatási csomag egyéb elemeiről”.
A frissen megválasztott szakszervezeti vezető eltávolítását követően az esztergomi gyár tovább feszíti a húrt. Megpróbálja átértelmezni (annulálni) a kollektív szerződés (bérmegállapodás) megkötésére vonatkozó kizárólagos szakszervezeti jogot, ezzel azt is jelezve, hogy neki – mármint a részvénytársaságnak – nincs szüksége semmiféle szakszervezetre. Na, itt az első probléma. Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) konvenciói, az uniós irányelvek és a hatályos Munka Törvénykönyve a szakszervezet alapításának jogát a munkavállalóknak biztosítja, tehát nem a vállalkozás igényei számítanak, hanem a szervezkedni kívánó dolgozóké. Alaptörvényünk is kimondja, hogy „(…) a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát.” 
A munkavállalói érdekképviseletnek két alapvető intézménye lehet a munkahelyeken: a) a munkavállalók munka- és életkörülményeinek (munkabérek, munkaidő, egyéb munkafeltételek) védelmében eljáró szakszervezet, valamint b) a munkavállalóknak a munkáltató vezetésében való részvételét megvalósító, az ún. részvételi jogokat gyakorló üzemi tanácsok.
A fenti, végletekig leegyszerűsített definícióból is látszik, hogy a konfliktusos helyzetekben (bértárgyalás, rendkívüli munkavégzés (túlóra), szabadság napok kiadása, esetleg sztrájk szervezése stb.) az írott jog szerint is a szakszervezeteké a vezető szerep. Ebből világosan következik, hogy kollektív szerződést (bérmegállapodást) is csak a szakszervezet tisztségviselője láthatja el kézjegyével. Az üzemi tanács - a szakszervezettel ellentétben - a vezetést támogató, informáló és a döntések előkészítését segítő testület, amely szorosan beépül a vállalati struktúrába. A vállalatvezetéssel karöltve hozza meg a munkavállalókat érintő döntéseket, célja - a vezetéséhez hasonlóan - a vállalat gazdasági érdekeinek szem előtt tartása. A vállalatirányítással való kapcsolatát inkább a konfliktusmentesség jellemzi: információval látja el a cégvezetést a dolgozókat érintő kérdésekben, és a munkavállalók körében egyfajta támogatási bázist alakít ki a felső szintű döntéseket érintően. Az üzemi tanács sztrájkot nem szervezhet, nem támogathat, és nem akadályozhat meg, munkalassítást sem kezdeményezhet, hiszen szerepéből fakadóan pártatlan magatartásra köteles. Értelemszerűen kollektív szerződés (bérmegállapodás) megkötésére sem jogosult.
Összegezve a helyzetet: 1. vélhetően jogellenes a felmondás a választott szakszervezeti tisztségviselő vonatkozásában, 2. az erőfölényével visszaélve a munkáltató – már nem első alkalommal! – meggátolja a munkahelyi munkavállalói érdekképviseleti szervezet (esetünkben szakszervezet) létrehozását, 3. a munkáltató jogellenes megállapodás (üzemi megállapodást akar kollektív szerződés helyett) megkötésére törekszik. 
Tisztázni illene már, hogy milyen munkahelyi légkörben, milyen körülmények között készül a mi autónk.
2019.02.15 09:00
Frissítve: 2019.02.15 09:01