Nemzeti munkanélküliség

Egy talán meglepő állítással kezdem: hazánkban ma a valós munkanélküliség 17 százalék feletti. Annak ellenére így gondolom, hogy a lap egyik állandó kommentelője nemrég az online-on két friss adattal érvelt a fejlődés mellett: állítása szerint ma a munkanélküliek száma 178 ezer, és ez 3,9 százalék. S valóban, a KSH honlapján pontosan ez olvasható. A két adat értelmezéséhez további számokra és számolásra volt szükségem, s így jutottam el a nyitó állításhoz. Számaim az internetről valók, 2017 végi adatok.

Jöjjön a bizonyítás. Ha a fenti két szám valós, akkor a ma dolgozók száma, azaz a 96,1 százalék 4382 ezer fő. Kérdés, hogy ebbe beletartoznak-e a közmunkások és a huzamosan külföldön dolgozók. A számokat továbbá a teljes lakossággal kell összevetni. A még nem dolgozók száma (0-24 év közöttiek) 1937 ezer fő, a már nem dolgozók (nyugdíjszerű járadékosok) 2606 ezren vannak (STADAT-adatok). Ez együtt 4543 ezer. Az aktív és az inaktív korcsoportok összlétszáma pedig 9103 ezer fő.

A teljes lakosság ugyanakkor 9797 ezer fő. Hol vannak a többiek, azaz 690 000 honfitársunk? Két feltételezésem van. Egyrészt a KSH kétféle számot is közöl. A munkanélküliekét (ők a 178 000) és az álláskeresőkét. Érdekes, hogy ők meg közel 255 ezren vannak. Aki tehát álláskereső, az nem mind munkanélküli? Itt van egy közel nyolcvanezres differencia. Vonjuk őket le a 690 ezerből. Ekkor meglepetés ér bennünket, mert ahhoz a számhoz jutottunk el, amelyet a napokban a Portfolio is közölt. Azaz a tartósan külföldön élő hazánkfiai számához, a 610 ezerhez.

Ebből már az is következik, hogy a KSH őket nem tekinti munkanélkülinek. Ám ha varázsütésre és egyszerre mindenki hazajönne, akkor bizony munkanélküliek lennének, illetve azok válnának azzá, akik a valamikor itt hagyott munkakörüket azóta betöltötték. A hivatalos nyilvántartások szerint ma ötvenezer lehet az üres állások száma. (Arról, hogy a külföldön dolgozó hatszázezer honfitársunk hol és hogyan hiányzik a hazai gazdaságból, nemrég az index.hu-n olvashattunk. A szakképzett és mobilis munkaerő hiánya miatt a multik is megkezdték már a „kivándorlást”.) Így szerintem máris 730 ezren lennének munkanélküliek, s ez az összlétszám 14 százaléka. Ha pedig hozzáadjuk a kb. száznyolcvanezer közmunkást is, akkor máris a 17,6 százaléknál tartunk.

Miért lehet jogos statisztikailag munkanélkülinek tekinteni a közmunkásokat? Egyrészt azért, mert mielőtt a mai rezsim kitalálta volna a „segély helyett munkát” jelszót, azok is voltak, másrészt azért, mert vagy olyan munkát végeznek állami pénzért, amit korábban senki (bozótirtás, ároktisztítás, stb.), vagy olyat, amit korábban állami státuszban dolgozók végeztek (parkgondozó, falugondnok, népművelő stb.), vagyis a közmunka megteremtésekor munkahelyeket szüntettek meg. Az pedig külön probléma, hogy amíg ezek az emberek dolgoznak, addig nemcsak hogy lopni nem tudnak (ahogy Lázár János mondotta), de átképzésben sem tudnak részt venni, és állandó munka után sem tudnak nézni.

Azt állítom tehát, hogy ha a korábbi időkhöz viszonyítunk, amikor hazánkban még nem volt közmunka, és csak pár ezren dolgoztak külföldön, akkor az abban az időben számított módon a mai munkanélküliségünk valójában 17,6 százalékosnak felel meg. A mai hazai gazdaságpolitikának, az állami munkaügynek és a KSH-nak valójában „szerencséje”, hogy az itt részletezett két körülmény (közmunkások, külföldön dolgozók) miatt lehet az a látszat, hogy ma az érvényes munkanélküliség 3,9 százalékos.