Népszava Anno;

2018-05-22 16:45:00

Elkobozták a Népszavát

A parlamenti erőszak uralmának visszhangja támadt a bíróságon és a rendőrségen. Rendőrkopók kutatták át kétszer is a kiadóhivatalunkat, rendőrök tépték ki az előfizetők kezéből jogos tulajdonukat: a megrendelt és kifizetett Népszavát

De nemcsak a Népszavát kobozzák. A VI. kerületi „Szent István” vendéglőben kedd este tartott gyűlésen Nagy Béla és Papp Pál elvtársaktól röpiratokat is koboztak el és fölírták az osztogatók nevét.

A Népszava elkobzását elrendelő végzés szövege ez:

A budapesti királyi büntető törvényszék vizsgálóbírójától. — Vm. I. 956— 957/912. Végzés. — A Budapesten megjelenő Népszava című napilap 1912. évi május 21-én kiadott 120. számának országos lefoglalását a B. P. 567. §-a értelmében elrendelem és annak foganatosítása végett a B. P. 180. §-a alapján a székesfővárosi m. kir. államrendőrséget azzal keresem meg, hogy a lefoglalás a lapnak mind forgalomba hozott, mind a postának vagy szállítóintézetnek átadott, mindvégre a szerkesztőnél, a kiadónál, a nyomdásznál vagy más egyénnél készletben levő összes lappéldányaira kiterjed.

Indokok: A Népszava című lapnak a mai napon kiadott 120-ik számában az első oldalon levő „Munkások", „Elvtársak” és az ugyancsak ezen számban az első és második oldalon levő „Erőszak" fölirat alatt közzétett cikket a büntetőtörvénykönyv 172. §-ába ütköző és annak első és második bekezdése szerint minősülő törvény és osztály elleni izgatás vétségének jelenségét tünteti föl. Emiatt a királyi ügyész följelentést tett, és mert a terjesztés megakadályozása végett az összes lappéldányok lefoglalását indítványozta és ez a törvény iránti tisztelet és társadalmi rend megóvásában rejlő közérdeknél fogva indokolt, a lefoglalást elrendelni kellett.

Budapest, 1913. évi má-jus hó 21-én. — P. H. Dr. Szlavek s. k. v. biró.

A másolat hiteléül:

Budapesten, 1912. évi május hó 21-én.

Bydeskuty, bűnügyi kiadó

Bydeskuty úrtól kezdve Lukács úrig az egész társaság törvény- és osztályellenes izgatásnak minősíti annak a kijelentését, hogy amilyen eszközökkel támadják a népjogokat, olyan eszközökkel kell védekezni is. A törvény iránti tisztelet címén kobozzák el a Népszavát akkor, amidőn a munkások lapja síkra száll a törvény iránt való tisztelet parlamenti ellenségei ellen! A társadalmi rendet óvják egy kritikától, amely a parlamenti rend fölrúgói ellen irányul!

Hitványok az ürügyek, amint hitvány a szándék: nem a törvényt akarják egy másik törvénynek, a gondolatterjesztés szabadságának fölrúgásával óvni, hanem el akarnak némítani egy lapot, amely kellemetlen a népjogok ellenségeinek, ki akarnak csavarni egy harci fegyvert a népjogok harcosainak kezéből. Azok, akik a parlamentben az erőszak uralmát teremtették meg, a sajtószabadságot is erőszakkal akarják megfojtani. A Népszava elkobzásával vezetik be a Cuvaj-rendszert.

Azt reméli ez a jograbló banda, hogy a sajtójog terén elkövetett erőszak csökkenti majd a harci kedvét a parlamenti erőszak ellen harcoló tömegeknek? Azt remélik, hogy a második bűn mentesíti az elsőt?!

Népszava 1912. május 22.