Az eredetileg független Mellár Tamás belépésével megmenekült a Párbeszéd puszta létében fenyegetett frakciója. Mondhatnánk, happy enddel zárult a Bősz Anett botrányos körülmények közötti kilépésével indult történet. Mégsem tekinthetjük ezt az intermezzót könnyen feledhető parlamenti közjátéknak, számos konzekvencia levonható ugyanis a történtekből az Orbán-kabinet opponensét képező politikai formációk jelenlegi állapotára vonatkozóan. Mindjárt itt a Népszava által készített interjú a Liberálisok elnökével, melynek során Fodor Gábor több, számomra értelmezhetetlen kijelentést tesz. Az ellenzék egy részének tevékenységét Fodor úgy jellemzi, hogy az „a különböző árulások, cselszövések politikája”. „Mi korrekten szeretnénk politizálni, ilyenek vagyunk” – teszi hozzá a megfellebbezhetetlen morális autoritás szerepében pózolva.
Akár az állami támogatás apropóján döntött azonban a frakcióból való kilépés mellett a Liberálisok ügyvivői testülete, akár nem: azzal, hogy Bősz Anett a történteket követően is meg kívánja tartani a parlamenti mandátumát, eltékozolja pártjának maradék erkölcsi tőkéjét is. A Liberálisok egyetlen képviselője az MSZP-Párbeszéd országos listáját mintegy trójai falóként használva jutott be a választások során a hazai törvényhozásba; azáltal, hogy a hölgy a számára korábban gesztust tevő egyik ellenzéki formáció képviselőcsoportját kilépésével átmenetileg szétzilálta, talán akaratán kívül is a kormánypártok malmára hajtotta a vizet. Ha pedig a közvélekedés, például Szili Katalinhoz hasonlóan, Bősz Anettet is dezertőrként bélyegzi meg, a Liberálisoknak gyaníthatóan nem sok sanszuk lesz a négy év múlva következő megméretésen.
Korrekt politizálást emlegetni a történtek kapcsán az egykori szabad demokrata politikus részéről már csak azért is abszurditás, mert a szóban forgó közös listára szavazókat a jogállamiság helyreállítására való megalapozott igényük mellett mindenekelőtt az erős szociális érzék köti össze egymással. E szavazótábor jogos elvárása, hogy a demokratikus ellenzék pártjai önkritikusan szemléljék egykori neoliberális fordulatukat, mely már az úgynevezett „szociális népszavazást” megelőzően elidegenítette tőlük úgyszólván az egész társadalmat, és szignifikánsan hozzájárult a Fidesz 2010-es, földcsuszamlásszerű győzelméhez. Míg a közjogi liberalizmusra tehát fogékony a hazai szavazók jelentős része, a munkavállalói érdekképviseletek elsorvasztásával, minimális állami szerepvállalással és laissez-faire gazdaságpolitikával jellemezhető „harmadik útnak” hazánkban nincs számottevő bázisa. Ezt a triviális igazságot ismerte fel többek között Schiffer András; amikor a szabad versenyes kapitalizmus egyik híve nemrégiben belépett az egykoron általa vezetett LMP-frakcióba, rögvest megszüntette párttagságát. Felröppentek olyan hírek, hogy talán Bősz Anett is a Lehet Más a Politika képviselőcsoportjában képzeli el további pályafutását. De kérdem én: ugyan kiket képvisel ott? Leváltható vajon a szociálisan érzéketlen orbáni garnitúra neoliberális ellenzéki programmal?
