Kilépés

Az eredetileg független Mellár Tamás belépésével megmenekült a Párbeszéd puszta létében fenyegetett frakciója. Mondhatnánk, happy enddel zárult a Bősz Anett botrányos körülmények közötti kilépésével indult történet. Mégsem tekinthetjük ezt az intermezzót könnyen feledhető parlamenti közjátéknak, számos konzekvencia levonható ugyanis a történtekből az Orbán-kabinet opponensét képező politikai formációk jelenlegi állapotára vonatkozóan. Mindjárt itt a Népszava által készített interjú a Liberálisok elnökével, melynek során Fodor Gábor több, számomra értelmezhetetlen kijelentést tesz. Az ellenzék egy részének tevékenységét Fodor úgy jellemzi, hogy az „a különböző árulások, cselszövések politikája”. „Mi korrekten szeretnénk politizálni, ilyenek vagyunk” – teszi hozzá a megfellebbezhetetlen morális autoritás szerepében pózolva.

Akár az állami támogatás apropóján döntött azonban a frakcióból való kilépés mellett a Liberálisok ügyvivői testülete, akár nem: azzal, hogy Bősz Anett a történteket követően is meg kívánja tartani a parlamenti mandátumát, eltékozolja pártjának maradék erkölcsi tőkéjét is. A Liberálisok egyetlen képviselője az MSZP-Párbeszéd országos listáját mintegy trójai falóként használva jutott be a választások során a hazai törvényhozásba; azáltal, hogy a hölgy a számára korábban gesztust tevő egyik ellenzéki formáció képviselőcsoportját kilépésével átmenetileg szétzilálta, talán akaratán kívül is a kormánypártok malmára hajtotta a vizet. Ha pedig a közvélekedés, például Szili Katalinhoz hasonlóan, Bősz Anettet is dezertőrként bélyegzi meg, a Liberálisoknak gyaníthatóan nem sok sanszuk lesz a négy év múlva következő megméretésen.

Korrekt politizálást emlegetni a történtek kapcsán az egykori szabad demokrata politikus részéről már csak azért is abszurditás, mert a szóban forgó közös listára szavazókat a jogállamiság helyreállítására való megalapozott igényük mellett mindenekelőtt az erős szociális érzék köti össze egymással. E szavazótábor jogos elvárása, hogy a demokratikus ellenzék pártjai önkritikusan szemléljék egykori neoliberális fordulatukat, mely már az úgynevezett „szociális népszavazást” megelőzően elidegenítette tőlük úgyszólván az egész társadalmat, és szignifikánsan hozzájárult a Fidesz 2010-es, földcsuszamlásszerű győzelméhez. Míg a közjogi liberalizmusra tehát fogékony a hazai szavazók jelentős része, a munkavállalói érdekképviseletek elsorvasztásával, minimális állami szerepvállalással és laissez-faire gazdaságpolitikával jellemezhető „harmadik útnak” hazánkban nincs számottevő bázisa. Ezt a triviális igazságot ismerte fel többek között Schiffer András; amikor a szabad versenyes kapitalizmus egyik híve nemrégiben belépett az egykoron általa vezetett LMP-frakcióba, rögvest megszüntette párttagságát. Felröppentek olyan hírek, hogy talán Bősz Anett is a Lehet Más a Politika képviselőcsoportjában képzeli el további pályafutását. De kérdem én: ugyan kiket képvisel ott? Leváltható vajon a szociálisan érzéketlen orbáni garnitúra neoliberális ellenzéki programmal?

2018.05.24 08:01

Terv, utasítás!

Elvonna a kormány 28 milliárd forintot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetésből, mert mint azt Palkovics innovációs miniszter mondotta volt, össze kell hangolni és ezzel hatékonyabbá tenni a kutatásokat, garantálni kell az Akadémia gazdálkodásának átláthatóságát. (Persze lehet, hogy a kormánynak ez ügyben előbb a saját portája előtt kellene sepregetnie.)
Több akadémikus a valódi oknak azonban az intézmény autonómiáját tartja. Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő. Ezen kell most változtatni. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint az MTA visszakaphatja a 28 milliárdot, ha az Akadémia új "menedzsmentjébe" - paritásos alapon - kormánydelegáltak is beülhetnek. Ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. De a tudós testületnek az "aktuálpolitizálástól" is vissza kellene térnie a „bölcs semlegességhez”.  
Lovász László, az MTA elnöke erre azzal válaszolt, hogy elfogadható számukra a kormány javaslata, ha a kutatóhálózat működéséhez közvetlenül szükséges összeg a kutatói bérekkel az MTA kezelésében marad, ami évi 17,1 milliárdot tesz ki a szóban forgó 28 milliárdból. Emellett garanciákat kér arra is, hogy az innovációs tárcához benyújtott pályázati források szakmai felügyeletét továbbra is ők gyakorolhassák. 
Lássuk be, kevés az esélye annak, hogy Orbán elfogadja ezt a javaslatot, hiszen ez valójában visszaverné az MTA megszállására tett kísérletét. A miniszterelnök forgatókönyve szerint a testület semmit sem nyerne, de nagyon sokat veszíthetne. Például az autonómiáját, a kutatás szabadságát és sok tehetséges fiatal kutatót. Azaz a jövőt.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:09

Éljen a munka társadalma!

Nagy lépést tettünk előre a teljes foglalkoztatás irányába. 
Na jó, azért akkorát nem, mint az átkosban, amikor a rendőrök árgus szemekkel vizslatták az utcán járó-kelő embereket, és ha napközben valaki olyat láttak, aki gyanúsan ráérősen jött-ment, azt azonnal igazoltatták. Megnézték, van-e bejelentett munkahelye, ha nem volt, közveszélyes munkakerülőként áristomba dugták. Az persze senkit nem érdekelt, hogy akinek volt munkahelye, ott mivel töltötte az idejét, de a statisztika szép volt, ismeretlen volt a munkanélküliség.
Innen nézve azok tényleg szép idők voltak. Tökéletesen megértem, hogy manapság is valami ilyesmi lebeg a NER urainak szeme előtt. Az év elején közzétett adatok szerint egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon, óriás léptekkel haladunk a munka társadalma felé. Az év eleji 3,8 százalékos munkanélküliségi rátára reagálva Varga Mihály miniszter akkor azt mondta: egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság. 
Mindannyian tudjuk, aki dolgozni akar, az ne legyen finnyás. Jó lesz, ha ezt minden állami alkalmazott megjegyzi magának, mert ha beindulnak a beígért nagy leépítések a közszférában, akkor lehet majd választani: akit elbocsátanak, az beállhat a mintegy 250 ezer emberből álló munkakereső sor végére, vagy valamelyik nagyáruházban elszegődik árufeltöltőnek. Ha szerencsés, és korábban egy minisztérium pénzügyi osztályán dolgozott, akár még pénztáros is lehet az üzletláncnál. Akinek ez sem sikerül, ne csüggedjen: igaz, a munkanélküliek 37,9 százaléka legalább egy éve keres állást, de Varga miniszter szerint aki ma Magyarországon dolgozni akar, az előbb vagy utóbb egészen biztosan talál magának munkát.
Nem megvetendő az sem, ha közmunkát. Az ember büszkén elmondhatja magáról, nem heverészik odahaza naphosszat, ha kell, lapátot, seprőt ragadva munkálkodik a köz javán. Ahogyan annak idején a gyárkapukon belül sem kérdezte meg senki a ténfergőket, mi az, amit éppen nem csinálnak, a közmunkásokat sem szégyeníti meg senki ilyen kérdésekkel.
Falun különösen nem tesznek ilyet. Mindenki tudja, hogy közel s távol ez az egyetlen olyan munka, amiért többet fizetnek, mint ha valaki segélyért kuncsorog. Átkozzák is a gazdák a közmunkát, mert nem találnak embert, aki elmenne a termést betakarítani, nincs a faluban senki, akit jó pénzért rá lehetne bírni, hogy szabadidejében az idősek háza körül segítsen takarítani, levágja a füvet, netán helyére tegye a tetőn elmozdult cserepet. A közmunkások, ha letették a seprőt, békésen hazamennek. Ők már megkeresték azt a pénzt, amire a napi betevőhöz szükségük van. Majd holnap megkeresik a következőre valót is. És a gyerek se lát más példát maga előtt: tizenhat évesen „közmunkába” lehet állni, felesleges iskolába járni, szakmát tanulni.
Fogalmam sincs, kikből lesz ilyen körülmények között Debrecenben autószerelő az új gyárban, de megnyugtat, hogy amikor Parragh úr egyenesen azt szerette volna, tizenöt évesen szűnjön meg a tankötelezettség, biztosan tudta, mit csinál. 
Jó úton járunk. Közel már a munka társadalma.
2018.08.16 09:00
Frissítve: 2018.08.16 09:10