Dog story;

Bóta Gábor: Kutya és szerelem

Állat és gyerek nem színpadra való, tartja a régi mondás. Elvonják ugyanis a figyelmet minden másról. Abban a pillanatban, hogy megjelennek, őket figyeljük, szegény színészek, vagy éppen operaénekesek csinálhatnak szinte bármit. Most Dog story címmel mégis egy olyan kamara-musicalt mutatott be a Játékszín, aminek középpontjában, ahogy a címe is mutatja, egy kutya áll.

No jó, azért teljes életvalóságában csak az előadás vége felé jelenik meg, addig a színészek csak örökkön, örökké beszélnek róla, meg mozgással jelzik, hogy erre megy, arra szalad, vagy éppen megmarkolva a semmit, fölveszik az ölükbe. A naná, hogy elmaradhatatlan boldog vég beteljesüléseként jelenik csupán meg igazi, bájos, energikusan mitugrász szőrpamacs mivoltában, mint aki megtestesíti a szereplők vágyálmait. Eddig botladoztak az élet rögös útján, de hála az Ámor nevű kutyusnak, most aztán fenemód révbe érnek. A nézőktől búcsúzva mind a négy színész bejön egy-egy különböző kutyával, a kicsitől az igen nagyig terjed a skála, jelképezve az élet bámulatos sokszínűségét, és euforikus mámorát, lehetőséget adva az igencsak hálás publikumnak a kitörő örömnyilvánításra. Szirtes Tamás rendező fölöttébb érti a színházi hatás mechanizmusát és a közönség lelkületét.

A legeredetibb állathasználatot színpadon, évtizedekkel ezelőtt, a Zsámbéki Gábor által rendezett Thespis kordéja vizsga-előadásában láttam az Ódry Színpadon. Jókai túlhabzóan romantikus darabjának egy pajtában játszódó, áradó szerelmi jelenetébe Zsámbéki beengedett egy valódi tyúkot. A reflektoroktól és a nagy nyilvánosságtól zavarba jövő szegény pára rémülten futkosott le-föl és igencsak fennhangon kotkodácsolt, amivel pazarul ellenpontozta a bombasztikus szerelmi jelenetet. Ez így nem szipogó meghatottságot, hanem élénk röhögést váltott ki. Amikor lovakat, vagy például az Aida szabadtéri produkcióiban elefántokat terelnek a deszkákra, akkor bizony annyira profán a dolog, hogy elkezdjük figyelni: odacsinálnak-e vagy sem. Általában igen, és ez megint csak komoly figyelemelvonó tényező.

Cirkuszban persze más a helyzet; a számok egy részében maguk az állatok a főszereplők. Ők is tudnak bizonyos mértékig alakítani. Varga Gyula egykori remek, komikus kutyaszámában például azt játszották a rendkívül virgonc kiskutyusok, hogy megtréfálják a gazdit, direkt nem csinálják amit kér, vagy éppen játékosan elbújnak előle, mint a rosszcsont kölykök. Perinyó, azaz Schneller László ugyancsak sok komikus elemet tartalmazó oroszlánszámában is többször direkt megmakacsolták magukat a szépséges fenevadak, és fütyültek arra, amit gazdájuk kért.

A Játékszínben a beszédes nevű Ámor tud piruettezni, totális boldogságban keresztül-kasul nyargalászni a deszkákon, kifejezve a kitörő boldogságot. Kérdés, a színészek képesek-e ilyen erős és hatásos érzelmi megnyilvánulásra, vagy Ámor lemossa őket a színpadról? Egyértelmű a válaszom: amikor ott van, bizony lemossa. Övé az este legjelentősebb alakítása. Gonoszság, amit mondok? Talán az is. Bár tény, ami tény, Eric H. Weinberger és Gayla D. Morgan először 2014-ben Floridában, majd 2016-ban New Yorkban, az Off Broadway-on is bemutatott zenés játéka nem igényel briliáns képességeket a színészektől. Nincs arról szó például, hogy a fergeteges mozgások kieszelésére képes Tihanyi Ákos Fred Astaire-t megszégyenítő táncokat tanított be. Arról sem, hogy egyébként az igényes, fülbemászóan kellemes dalok előadása közben ámulnunk kellene, hogy ki milyen elképesztő hangok kiéneklésére képes. Ugyanitt, a Mennyei hang előadásában, a nem zenés darabokból ismert Bánsági Ildikó, jóval nagyobb hangterjedelemmel operál. Színészi játékban sem bődületesen széles a skála, az sem állítható, hogy kínzó fájdalmat okozva a poklok mélységes fenekére vezetnének minket a színészek, de a földöntúli boldogságig sem jutunk el velük.

Akkor mi van ezek helyett? Ugyanis nagy siker a produkció, és tulajdonképpen egyáltalán nem méltatlanul. Leginkább fiatalság van. A musical leggyakrabban az ifjúságot helyezi középpontba, már-már azt hirdeti, hogy csak a húsz-harminc éveseké a világ. Ezért az élet sok szeletének ábrázolásáról lemarad, igen intenzíven foglalkozik viszont azzal, amit fókuszba állít.

Ebben az esetben a történet pofonegyszerű, és ezért abszolút kiszámítható. Adott két fiú és két lány. Mindannyian szinglik. Az egyik srác nemigen boldogul a nőkkel. A haverja azt javasolja neki, hogy vegyen kutyát, mert arra majd rákattannak a csajok, és rajta keresztül rá is. És lőn! Kicsi bonyodalom még van, egyszer meglóg a közben hőn megszeretett eb, meg nem feltétlenül az a csaj akad végső horogra, akit eredetileg kiszemelt, de meglesz a kutya, és ugyancsak meglesz a két pár. Suba subához, guba gubához, oszt' kalap-kabát. Hát ez így nem tűnik túl mélyenszántónak, mint ahogy nem is az. De közben mégiscsak felsejlik a nehezen viselhető magányosság problematikája, meg a nehezen oldódó nyelvé, s az oldódásban közös témaként a kutyus segít. Ahogy abban is, hogy rávezesse a fiatalokat, nem lehet az első adandó alkalommal eliszkolni, muszáj felelősséget vállalni azért, akit megszeretünk. Társra, társakra van szükség. Ez fontos, miközben némileg didaktikus, valamennyire kilóg a lóláb, a tanmese jelleg.

A színészeknek az első szereposztásban - Solti Ádámnak, Foki Veronikának, Puskás Petinek, Tóth Angelikának - az a legfőbb dolguk, hogy harsogóan fiatalok legyenek, energikusak, szerelemre sóvárgóak, olykor elkámpicsorodóak, de viszonylag gyorsan búfelejtőek, és alapjáratban helyesek, kedvesek, könnyen megkedvelhetőek. Ezt maradéktalanul teljesítik is. Nagy odaadással vannak jelen a deszkákon. Érződik a befektetett komoly munka, az, hogy flottul mennek a dolgok, ami ennek a műfajnak az egyik legfőbb követelménye.

Kovács Yvette Alida egy hatalmas ledfal és húzogatható fehér függönyök – amikre bármi vetíthető -, segítségével varázsol szűkös körülmények között is grandiózusnak mutatkozó látványt. Rományi Nóra hangsúlyosan hétköznapi ruhákat tervezett, olyanokat, amilyeneket a legtöbb fiatal viselhetne. Köteles Géza a zenekar vezetőjeként igencsak imponáló hangzással rukkol elő.

Szirtes vérprofi, nagyon érti a csíziót. Rendszerint addig keveri a lapokat, míg tomboló sikert nem arat.