Apró döntéseink súlya

Publikálás dátuma
2018.05.24 07:08
KABALAÁLLAT - A plüssmajom mindenhová elkíséri a kutatót FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Fotó: /
Magyarországon járt dr. Jane Goodall. A világhírű kutató szokatlan, ámde hatékony módon harcol a környezetpusztítás ellen és az állatokért. Lényegében pedig: a bolygónkért. Értünk.

Hogy dr. Jane Goodall 84 esztendős, az akkor válik csak igazán hihetetlenné, amikor a brit etológus a pulpitusra lép. A termen halk moraj fut végig: sokan dedikáltatni vágyott könyvet szorongatnak, mások előveszik jegyzetfüzeteiket – hogy aztán többségében úgy is hagyják azt az előadás végéig, egyetlen leírt sor nélkül. A Jane Goodallból áradó higgadt, méltóságteljes erő szinte megbabonázza a közönséget. Jane Goodall kortalan.

A kutató elmeséli személyes történetét: hogyan csöppent egy valószínűtlen kutatási programba Tanzániában. Hogyan várta hónapokig, hogy a csimpánzok be- de legalábbis elfogadják. A sztorik, amelyeket mindenki ismer – Goodall azon kevés tudósok egyike, aki tulajdonképpen már munkássága korai szakaszában popkulturális ikonná vált – egész másként hangzanak így, első kézből. A főemlősök eszközhasználatát kutató szakember jó mesélő. Hallunk polipról, aki éjszakánként kinyitotta a saját akváriumát, hogy átmásszon és halat lopjon egy másikból. Nektár-jutalomért különféle feladatokat megoldó poszméhekről – Dr. Jane néhány perc alatt a legérzéketlenebb embert is képes lenne rávezetni: az állatok sokkal, de sokkal értelmesebbek annál, mint mi gondoljuk. És ha ez így van, akkor hogyan jelenthetnénk ki, hogy nem érző lények?

Dr. Jane – ő maga kéri, hogy így szólítsuk – évi háromszáz napon át járja a világot, hogy környezetvédelemre, a természet tiszteletére tanítsa az embereket. Mindezt talán szokatlan módszerekkel teszi: az aktivista nem a látványos akciókra esküdött fel, hanem a lassú, ámde hatékony érzékenyítésre. Azt vallja: nézzük meg, mi az oka annak, hogy egy adott területen a környezetet pusztítják az emberek. A válasz többnyire anyagi természetű, ezért Dr. Jane évtizedek óta azon dolgozik, hogy oktatást biztosítson a helyiek számára, így javítva életkilátásaikat. A szegénység legnagyobb ellenfele ugyanis a tanulás: ha az emberek tudják, miként éljenek a környezetüket óvva, azzal az egész bolygó nyer.

Dr. Jane jelenleg két nagy missziót folytat örök szerelme, a csimpánzok védelme mellett. Az egyik a mind gyakrabban hallható pálmaolaj. Ez a legnagyobb mennyiségben használt növényi olaj a világon: ott van az élelmiszerekben, a kozmetikumokban és a bioüzemanyagokban. Mindezért pedig súlyos árat fizetnek Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában: bizonyára mindenki találkozott már a saját Facebook-oldalán a haldokló orangutánokról, felégetett esőerdőkről készült képekkel. Mindez nem túlzás és nem elrettentés: a pálmaolaj-ügy jelenleg az egyik legfontosabb környezetvédelmi probléma. Az Európai Unió szorgalmazza, hogy 2021-től ne lehessen pálmaolajat használni a bioüzemanyagokban, de mivel egyes országok nem zárkóznak el a teljes tiltástól, elképzelhető, hogy éveken belül terítékre kerül az ügy az élelmiszeripar kapcsán is. Dr. Jane azonban nem hiszi, hogy hátradőlhetünk: óránként (!) 300 futballpályányi esőerdőt égetnek fel a Földön, hogy olajpálmát telepítsenek a helyére. Ez egyrészt borzalmas károkat okoz az állatoknak – ha ugyan túlélik a pusztítást – másrészt a bolygónak is: az esőerdők a Föld tüdeje, a csökkenésükkel egyre erősödik az üvegházhatás. „A globális felmelegedés nem vicc, nem kitaláció. Itt van, máris érezzük” – mondja Dr. Jane. Kiemeli: a hatékonysághoz három szinten szükséges tenni: az emberek, a kormányok és a vállalatok szintjén is. Ő az emberekkel foglalkozik, erre tette fel az életét, ezért tölti az év nagy részét iskolákban, előadótermekben, tanösvényeken sétálva – Pesthidegkúton most róla neveztek el egyet –, és ezért igyekszik tudatosítani mindenkiben, milyen fontos, mit emelünk le a boltok polcairól.

FORRÁS: NATIONAL GEOGRAPHIC

FORRÁS: NATIONAL GEOGRAPHIC

A másik nagy hadjáratot – még ha csendes hadjárat is ez – a műanyaghulladék ellen folytatja Dr. Jane. A tengerekben lebegő műanyag, a szárazföldeket elöntő PET-palackok problémája globális, a megoldás azonban az egyes emberek kezében van. „Minden egyes döntésünkkel hozzájárulunk a világ alakulásához. Ideje szembenéznünk az apró választásaink következményeivel.” Dr. Jane Bye Bye Plastic elnevezésű kampányával teljesen lecsökkentetné a műanyag szatyor használatát - s ebben partnernek mutatkozik az EU is, amely 2018 januárjában fogadta el az első műanyagokkal kapcsolatos páneurópai stratégiát.

Élet a csimpánzok között
Jane Goodall idén is a magyarországi Jane Goodall Intézet meghívására érkezett hazánkba, ezúttal azzal a fő céllal, hogy a fiatalok környezeti nevelését szolgáló – általa alapított – Jane Goodall 's Roots&Shoots (magyarul Rügyek és Gyökerek) programot népszerűsítse. Az Európa Pontban tartott eseményen bemutatásra került a National Geographic Jane – Egy élet a csimpánzok között című filmje, amely május 26-án 22 órakor a tévécsatornán is megtekinthető. A film zenéjét - amelyről lapunkban korábban már írtunk - Philip Glass amerikai komponista szerezte.

Néhány percet beszélgethetünk csak a kutatóval, elsőként a napjainkban nagy vihart kavart szurikátás esetről kérdezem: „Először is: az állatkert felelőssége, hogy előfordulhatott, hogy a szurikáta megharapta a fiút – mondja. – A dolog másik része, hogy a fiút megharapta egy állat, de hát ez egy harapás, önmagában nem ok arra, hogy megölje azt. Gondolom, nem szándékosan tette, vélhetően megijedt és eldobta. Ennél többet videófelvétel híján nem mondanék – de az alapján, amit hallottam, ez egy szomorú balesetnek tűnik számomra.”

De miért is csodálkozunk, hogy túlzott reakciót vált ki egy harapás egy kisfiúban? Az urbanizálódó ember nemhogy tehenekkel, csirkékkel, de még kutyákkal vagy macskákkal sem kerül közelebbi kapcsolatba. „Pontosan. Ezért hoztam létre a Roots &Shoots programot. Magyarországon jelenleg tíz csoportunk van, de egyre emelkedik a számuk. Épp azért fontos, hogy a gyerekeket a természetbe vigyük, hogy többet tudjanak az állatokról. Kína remek példa a program működésére. Amikor a kilencvenes években elindítottam ott a programot, Kínában nem bántak valami jól az állatokkal. Manapság úgy jönnek oda hozzám a felnőttek: hát persze, hogy törődöm az állatokkal, kiskoromban én is részt vettem a Roots&Shoots programban! Az a célom, hogy minél több helyen váljék a kerettanterv részévé az, amit tanítunk. Nagy-Britanniában tizenegy csoporttól eljutottunk odáig, hogy bemutatkozhattunk az oktatásügyi miniszternek, ő pedig fontosnak érezte a céljainkat, és támogatott minket.”

Dr. Jane – akinek az életéről nemrég készült NatGeo-dokumentumfilmet lapunkban is méltattuk – nem titkolja: ahogy a missziója során, úgy kutatásai közben is nehézségekbe ütközött néha. Akad olyan ember, akivel nehéz megértetni, miért fontos a környezetvédelem, hogy a globális felmelegedés nem összeesküvés-elmélet. A viselkedés – ezt ő tudja a legjobban – néha kemény dió. A csimpánzok között maga is tapasztalt durva agressziót a dzsungelben – arra azonban, hogy előre megfontoltan rosszat tegyen valakivel, csakis az ember képes. Kérdezem, kapja-e néha azon magát, hogy agresszív vagy dühös. „Persze – nevet. – De az évek során rájöttem, hogy ez nem célravezető.”

Dr. Jane tehát higgadt, elegáns erővel harcol. Nemrég például az egyik róla elnevezett rózsa bemutatóján megjegyezte: talán küldenie kellene egy csokorral a nemzetközi klímaegyezményből kihátráló Donald Trumpnak, hogy az amerikai elnök is láthassa, micsoda szépségeket ad nekünk a természet – s ha már így van, talán nem ártana vigyázni rá. Kérdésemre, hogy célba ért-e már a küldemény, nemmel válaszol, de a szája sarkában mosoly bujkál. Mindennek eljön az ideje.

Névjegy
dr. Jane Goodall etológus, primatológus, ENSZ-békenagykövet. 1960-ban kezdte tanulmányozni a csimpánzok viselkedését Tanzániában. 1977-ben alapította a Jane Goodall Intézetet, mely folytatja a gombei kutatásokat, védi a csimpánzok és élőhelyeiket, és növeli a helyi közösségek életszínvonalát.
1991-ben hozta létre az Roots&Shoots környezeti nevelés programot, mely cselekvésre ösztönzi a fiatalokat bolygónk jobbá tételére. Magyarországon 2006-ban jött létre Jane Goodall részvételével a Rügyek és Gyökerek Egyesület, mely 2010-es évtől Jane Goodall Intézetként folytatja tevékenységét.

Szerző
2018.05.24 07:08

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

Digitális diktatúra Kínában

Publikálás dátuma
2018.09.21 12:00

Fotó: EYEPRESS NEWS/
Kínában a Kommunista Párt által „társadalmi elismerésnek” nevezett digitális megfigyelő rendszer 2020-ban már teljes kapacitással fog működni.
A "társadalmi elismerés" mindenkiről részletes feljegyzést fog vezetni az 1,4 milliárd lakosú országban. A 200 millió kamera országos hálózata a nap 24 órájában követ majd nyomon mindenkit, nem lesz olyan sötét sarok, ahová el lehet rejtőzni előlük. Az egyik, már működő nyilvántartó program próbaverziója összesen 800 pontot adhat. A sikeres, gazdag üzletemberek, akik sok „állampolgár-pontot” szereznek, VIP ellátást kapnak a hotelekben, repülőkön, olcsó kölcsönökhöz juthatnak, a legjobb egyetemekre járhatnak, és gyorsan kapnak munkát. A kevés pontszámmal rendelkezőket gyakorlatilag kizárják a társadalomból, nem utazhatnak, nem kaphatnak kölcsönt, állami munkát. A mindent átfogó nyilvántartást a legmodernebb megfigyelőrendszer üzembe helyezése teszi lehetővé. A kamerák arcfelismerővel, testletapogatóval és nyomkövető rendszerrel lesznek felszerelve, állandó megfigyelés alatt tartva minden állampolgárt. Emellett az okostelefonok is monitorozzák a tulajdonosaik tevékenységét napról-napra. A társadalmi elismerést, amely a fejlesztés különböző fokozatában van, már legalább egy tucat városban tesztelik. Az is tudható, ki, mit vesz a szupermarketban, túl sok alkohol vásárlása például pontvesztéshez vezet, míg a pelenkavásárlás, amely felelősségtudatról tanúskodik, plusz pontokat hoz, ami azonnal megjelenik a rendszerben. Pontvesztéshez vezethet az is, ha valamelyik szülő vagy barát negatív megjegyzést tesz a kormányra. És természetesen pontokban jelentkezik az is, kikkel randevúzik, kivel házasodik össze a kínai állampolgár. Az ABC News által megszólaltatott Dandan Fan, aki jól menő üzletasszony, és 770 pontja van a lehetséges 800-ból, nem tiltakozik a mindent átfogó megfigyelés ellen, mint mondja, minden ember minden országban stabil és biztonságos társadalmat akar, ezért ha mindenhol kamera van, nem érzi veszélyben magát. Mivel Kínában a polgárok megfigyelése hagyományos gyakorlat, az emberek hozzászoktak, hogy a kormány meghatározó szerepet játszik magánéletükben is. A privát szférának nincs akkora értéke, mint nyugaton, a közjó előbbre való, mint az egyén érdeke. Vannak azonban a rendszernek már kárvallottjai is. Liu Hu oknyomozó újságírót, aki kormányzati korrupciós ügyekre hívta fel a figyelmet, és sorozatgyilkosságokat oldott meg, a kormány ellenségnek tekinti, és elvesztette szociális hitelét. Karrierje tönkrement, elszigetelődött, félti családja jövőjét. Szeretné, ha a világ megértené, milyen veszélyt jelent a "társadalmi elismerés". 
Szerző
2018.09.21 12:00
Frissítve: 2018.09.21 12:00