Hogy dr. Jane Goodall 84 esztendős, az akkor válik csak igazán hihetetlenné, amikor a brit etológus a pulpitusra lép. A termen halk moraj fut végig: sokan dedikáltatni vágyott könyvet szorongatnak, mások előveszik jegyzetfüzeteiket – hogy aztán többségében úgy is hagyják azt az előadás végéig, egyetlen leírt sor nélkül. A Jane Goodallból áradó higgadt, méltóságteljes erő szinte megbabonázza a közönséget. Jane Goodall kortalan.
A kutató elmeséli személyes történetét: hogyan csöppent egy valószínűtlen kutatási programba Tanzániában. Hogyan várta hónapokig, hogy a csimpánzok be- de legalábbis elfogadják. A sztorik, amelyeket mindenki ismer – Goodall azon kevés tudósok egyike, aki tulajdonképpen már munkássága korai szakaszában popkulturális ikonná vált – egész másként hangzanak így, első kézből. A főemlősök eszközhasználatát kutató szakember jó mesélő. Hallunk polipról, aki éjszakánként kinyitotta a saját akváriumát, hogy átmásszon és halat lopjon egy másikból. Nektár-jutalomért különféle feladatokat megoldó poszméhekről – Dr. Jane néhány perc alatt a legérzéketlenebb embert is képes lenne rávezetni: az állatok sokkal, de sokkal értelmesebbek annál, mint mi gondoljuk. És ha ez így van, akkor hogyan jelenthetnénk ki, hogy nem érző lények?
Dr. Jane – ő maga kéri, hogy így szólítsuk – évi háromszáz napon át járja a világot, hogy környezetvédelemre, a természet tiszteletére tanítsa az embereket. Mindezt talán szokatlan módszerekkel teszi: az aktivista nem a látványos akciókra esküdött fel, hanem a lassú, ámde hatékony érzékenyítésre. Azt vallja: nézzük meg, mi az oka annak, hogy egy adott területen a környezetet pusztítják az emberek. A válasz többnyire anyagi természetű, ezért Dr. Jane évtizedek óta azon dolgozik, hogy oktatást biztosítson a helyiek számára, így javítva életkilátásaikat. A szegénység legnagyobb ellenfele ugyanis a tanulás: ha az emberek tudják, miként éljenek a környezetüket óvva, azzal az egész bolygó nyer.
Dr. Jane jelenleg két nagy missziót folytat örök szerelme, a csimpánzok védelme mellett. Az egyik a mind gyakrabban hallható pálmaolaj. Ez a legnagyobb mennyiségben használt növényi olaj a világon: ott van az élelmiszerekben, a kozmetikumokban és a bioüzemanyagokban. Mindezért pedig súlyos árat fizetnek Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában: bizonyára mindenki találkozott már a saját Facebook-oldalán a haldokló orangutánokról, felégetett esőerdőkről készült képekkel. Mindez nem túlzás és nem elrettentés: a pálmaolaj-ügy jelenleg az egyik legfontosabb környezetvédelmi probléma. Az Európai Unió szorgalmazza, hogy 2021-től ne lehessen pálmaolajat használni a bioüzemanyagokban, de mivel egyes országok nem zárkóznak el a teljes tiltástól, elképzelhető, hogy éveken belül terítékre kerül az ügy az élelmiszeripar kapcsán is. Dr. Jane azonban nem hiszi, hogy hátradőlhetünk: óránként (!) 300 futballpályányi esőerdőt égetnek fel a Földön, hogy olajpálmát telepítsenek a helyére. Ez egyrészt borzalmas károkat okoz az állatoknak – ha ugyan túlélik a pusztítást – másrészt a bolygónak is: az esőerdők a Föld tüdeje, a csökkenésükkel egyre erősödik az üvegházhatás. „A globális felmelegedés nem vicc, nem kitaláció. Itt van, máris érezzük” – mondja Dr. Jane. Kiemeli: a hatékonysághoz három szinten szükséges tenni: az emberek, a kormányok és a vállalatok szintjén is. Ő az emberekkel foglalkozik, erre tette fel az életét, ezért tölti az év nagy részét iskolákban, előadótermekben, tanösvényeken sétálva – Pesthidegkúton most róla neveztek el egyet –, és ezért igyekszik tudatosítani mindenkiben, milyen fontos, mit emelünk le a boltok polcairól.
FORRÁS: NATIONAL GEOGRAPHIC
A másik nagy hadjáratot – még ha csendes hadjárat is ez – a műanyaghulladék ellen folytatja Dr. Jane. A tengerekben lebegő műanyag, a szárazföldeket elöntő PET-palackok problémája globális, a megoldás azonban az egyes emberek kezében van. „Minden egyes döntésünkkel hozzájárulunk a világ alakulásához. Ideje szembenéznünk az apró választásaink következményeivel.” Dr. Jane Bye Bye Plastic elnevezésű kampányával teljesen lecsökkentetné a műanyag szatyor használatát - s ebben partnernek mutatkozik az EU is, amely 2018 januárjában fogadta el az első műanyagokkal kapcsolatos páneurópai stratégiát.
Jane Goodall idén is a magyarországi Jane Goodall Intézet meghívására érkezett hazánkba, ezúttal azzal a fő céllal, hogy a fiatalok környezeti nevelését szolgáló – általa alapított – Jane Goodall 's Roots&Shoots (magyarul Rügyek és Gyökerek) programot népszerűsítse. Az Európa Pontban tartott eseményen bemutatásra került a National Geographic Jane – Egy élet a csimpánzok között című filmje, amely május 26-án 22 órakor a tévécsatornán is megtekinthető. A film zenéjét - amelyről lapunkban korábban már írtunk - Philip Glass amerikai komponista szerezte.
Néhány percet beszélgethetünk csak a kutatóval, elsőként a napjainkban nagy vihart kavart szurikátás esetről kérdezem: „Először is: az állatkert felelőssége, hogy előfordulhatott, hogy a szurikáta megharapta a fiút – mondja. – A dolog másik része, hogy a fiút megharapta egy állat, de hát ez egy harapás, önmagában nem ok arra, hogy megölje azt. Gondolom, nem szándékosan tette, vélhetően megijedt és eldobta. Ennél többet videófelvétel híján nem mondanék – de az alapján, amit hallottam, ez egy szomorú balesetnek tűnik számomra.”
De miért is csodálkozunk, hogy túlzott reakciót vált ki egy harapás egy kisfiúban? Az urbanizálódó ember nemhogy tehenekkel, csirkékkel, de még kutyákkal vagy macskákkal sem kerül közelebbi kapcsolatba. „Pontosan. Ezért hoztam létre a Roots &Shoots programot. Magyarországon jelenleg tíz csoportunk van, de egyre emelkedik a számuk. Épp azért fontos, hogy a gyerekeket a természetbe vigyük, hogy többet tudjanak az állatokról. Kína remek példa a program működésére. Amikor a kilencvenes években elindítottam ott a programot, Kínában nem bántak valami jól az állatokkal. Manapság úgy jönnek oda hozzám a felnőttek: hát persze, hogy törődöm az állatokkal, kiskoromban én is részt vettem a Roots&Shoots programban! Az a célom, hogy minél több helyen váljék a kerettanterv részévé az, amit tanítunk. Nagy-Britanniában tizenegy csoporttól eljutottunk odáig, hogy bemutatkozhattunk az oktatásügyi miniszternek, ő pedig fontosnak érezte a céljainkat, és támogatott minket.”
Dr. Jane – akinek az életéről nemrég készült NatGeo-dokumentumfilmet lapunkban is méltattuk – nem titkolja: ahogy a missziója során, úgy kutatásai közben is nehézségekbe ütközött néha. Akad olyan ember, akivel nehéz megértetni, miért fontos a környezetvédelem, hogy a globális felmelegedés nem összeesküvés-elmélet. A viselkedés – ezt ő tudja a legjobban – néha kemény dió. A csimpánzok között maga is tapasztalt durva agressziót a dzsungelben – arra azonban, hogy előre megfontoltan rosszat tegyen valakivel, csakis az ember képes. Kérdezem, kapja-e néha azon magát, hogy agresszív vagy dühös. „Persze – nevet. – De az évek során rájöttem, hogy ez nem célravezető.”
Dr. Jane tehát higgadt, elegáns erővel harcol. Nemrég például az egyik róla elnevezett rózsa bemutatóján megjegyezte: talán küldenie kellene egy csokorral a nemzetközi klímaegyezményből kihátráló Donald Trumpnak, hogy az amerikai elnök is láthassa, micsoda szépségeket ad nekünk a természet – s ha már így van, talán nem ártana vigyázni rá. Kérdésemre, hogy célba ért-e már a küldemény, nemmel válaszol, de a szája sarkában mosoly bujkál. Mindennek eljön az ideje.
