Zsidóverés Berlinben

Yahudi arabul zsidót jelent: a palesztinok például az izraeliekre többnyire ezt a szót használják. Míg itthon még a zsidó értelmiség is jókat vitatkozik, hogyan tegyünk különbséget a helyi zsidók és az izraeli politika között, a Közel-Keleten ez mintha nem lenne olyan érdekes. Yahudi vagy és kész.

És nemcsak ott, hanem most áprilisban éppen Berlinben. Ahol egyébként a muszlimok többsége török, és “zsidónak" egy esetleg kipát hordó járókelőt a törökök nem neveznének arabul. A már kint született török-német iskolások egy része a kutatások szerint persze már jó ideje idegenkedik a tanított új német identitást átszövő holokauszt-történettől, de a konkrét feszültségekből, konfliktusokból keveset naplóztak a németek. A török gyerekek a kinti óvodáktól kezdve megtanulták, hogy valamiféle formális antifasizmus nélkül nincs modern németkép. Sokan el is mondták nekem, hogy ez nem az ő konkrét történetük, de hát ha a helyiek így kívánják, ők alkalmazkodnak.

Mindehhez az iszlámnak Berlinben eredetileg nem lenne köze. Az új feszültségeket most az arabok (akiknek a többsége új menekült) hozzák magukkal. Otthon teljesen magától értetődően, minden csomagolás nélkül átkozzák a zsidókat. S eszükbe sem jutott, hogy ez Európában bárkit zavarhat, a befogadó politikát szervezők pedig furcsa módon a legutóbbi időkig nem magyarázták el nekik, hogy ez az ügy így, errefelé tabu. Eleinte különben is haladónak számított a németek között az új konfliktusokról hallgatni (ahogyan a magyar liberálisok között is). Most már azonban rendesen beszélnek róluk. Egy német-zsidó hitközségi politikus el is mondta, hogy szaporodnak az arab (menekült) miliőben az antiszemita kijelentések, és ezekkel a helyi zsidók is egyre gyakrabban konfrontálódnak. Még áprilisban történt, hogy Berlin egyik felturbózott étteremnegyedében két kipás férfit (az egyik ráadásul izraeli arab volt, aki a sapkával állítólag kifejezetten csak kísérletezett) az utcán “Yahudi” kiáltásokkal hárman megtámadtak és ütlegelni kezdtek. Az előverő egy friss szíriai menekült volt. A tudósításokból nem derül ki, hogy utólag a terepen tisztázták-e, hogy a szíriaiak épp egy kíváncsi palesztint vernek. Miután a történetre a zsidó szervezetek is reagáltak, a német hatóságoknak is tenniük kellett valamit. Szerveztek egy kipás szolidaritási felvonulást a belvárosban, 2-3 ezer emberrel, megszólaltak az érintett szakminiszterek (mindkettő szocdem), sőt jelezve, hogy tudja, nem alkalmi ügyről van szó, Merkel kinevezett kormánytisztviselőként egy antiszemitizmus-ügyi referenset is.

Arról szó sincs, hogy a német szélsőjobb arabbarát lenne, és a zsidókérdést onnan tanulná. Vannak neonácik, ha kisebb csoportokban is, és lassan megszólalnak a régi vágású, polgári antiszemiták. Úgy gondolják, hogy ha kicsit zsidózhattak a még nem teljesen “európaizálódott” frissen érkezettek, akkor valamennyi nekik is szabad. Közben meg Mahmúd Abbász, a Palesztin Autonómia vezetője, a de facto palesztin államelnök otthon kijelentette, hogy a zsidók megérdemelték a holokausztot, úgy kellett nekik. És Abbász az izraeliek számára a jó palesztin, az európai elemzők pedig tudni vélik, hogy Abbász legyengült, taktikázik, nem kell az új szövegét komolyan venni. Végül is Abbásszal mindenütt kezet fogtak, hogyan folytassák akkor? Ráadásul figyel rá az Európában elérhető arab média is.

Az új németországi konfliktusok kapcsán nincs hiány jótanácsokban. A német zsidótanács elnöke azt javasolja, hordjanak a hívek a kipa felett baseball sapkát. Az megvéd. Azt még nem mondja, hogy sportsapkát hordjak a hagyományos viselet helyett: milyen szép, hogy ő ilyen hagyománytisztelő...

Kreuzbergben és Neuköllnben, Berlin multikulti kerületeiben már régóta bojkottálják az izraeli narancsot. De hát ezzel még együtt lehet élni. Amikor azonban pár hónapja Trump bejelentette, hogy áthelyezi Jeruzsálembe a nagykövetséget, Berlinben – nem a németek - szorgalmasan tomboltak, égették az izraeli zászlókat. Ezt már a berlini hatóságok sem szerették. De eleinte nem voltak igazán kemények. A környék török értelmiségéből pedig néhányan szerveztek egy kerületi ellenkezdeményezést, és a szoci külügyminiszter kilátogatott hozzájuk egy félórára. Ennyi.

Az össznémet adatok ugyanakkor ellenmondásosak. A rendőrség becslései szerint az incidenseknél az elkövetők 90 százaléka (német) szélsőjobboldali, a muszlimok törpe kisebbségben vannak. Ezt persze még a iszlám vezetők sem hiszik igazán el. Szerintük az incidensek nagyobbrészt a viszonylag frissen érkezők befejezetlen vagy félresikerült integrációját jelzik. Ha ez így van, érthető, hogy korábban a német hatóságok nem szerették ezt elemezni. A Bundestag egy tavalyi antiszemitizmus-adatgyűjtése már évente több száz incidensről tud, ezek többségénél az elkövető muszlim. A szaporodó iskolai történetek esetében az elkövetők igen gyakran muszlim iskola-, sőt osztálytársak. Nekik még nem mondták olyan sokszor otthon, mint a német jobboldali családokban, hogy tartsák a szájukat.

De bármelyik értelmezés is a valószínűbb, a nyers számokkal nem sokra megyünk, mert egy friss zsidó hitközségi vizsgálat szerint az áldozatok nem szívesen jelentik be a konfliktusokat. Azt mondják, a köz nem támogatja őket eléggé, s ezért sokszor egyszerűen félnek. Az áprilisi zsidóverésből is valószínűleg azért lett ügy, mert akkor és ott sokan voltak az utcán, és egy közvetlenül nem érintett rögzítette a telefonjával a jelenetet, majd egy hitközségi tisztviselő a tévé esti nemzeti főműsorában riadóztatta a nézőket. Azt szorgalmazta, hogy ne hagyják az érintetteket magukra, készítsenek felvételeket, és szorgalmasan jelentsenek. De hát a személyükben nem érintettek még kevésbé szeretnének a rendőrséggel vesződni.

Mindez még több elkeseredett közel-keleti bevándorlóval, a hazájukban még évekig folyó háborúkkal és néhány évente egy-egy kipa-szolidaritási menettel, esetleg alkalmi telefonfelvételekkel aligha kínál megoldást.

2018.05.25 08:01

Megváltó kerestetik

Egy tiszta fejű és kezű budapestinek április 8. óta nem lehetnek kétségei afelől, hogy a főváros full extrás orbáni bedarálása nem maradhat el. Magam is az „éles szeműek” közé tartozom, számos segélykiáltást hallattam az említett dátum óta, természetesen érdemi és tömeges lájkolás nélkül. Abban is voltam bátor biztosnak lenni, hogy a felcsúti miniszterelnök az a fajta, aki akkor és addig üti a vasat, amikor és amíg meleg. Nyilvánvaló, hogy sokat dicsért „politikai” érzéke haláláig nem fogja cserbenhagyni. (Ne firtassuk, mihez való ez az érzék. Tény, hogy politikai érzékről pozitív értelemben szokás beszélni. Nem szoktuk Sztálint kitűnő szervezőnek jellemezni a Gulág-rendszer felépítése miatt. Pedig ügyesen csinálta. Senki jobban.) 
Orbán most jól vette észre, hogy a régóta tervezett „mackó-döntés” (bankrablás- zsargonban) esedékes és megcsinálható, mert mindenki kábult, vagy alszik. És sajnos nem „zöldmezős beruházásról” van szó. Jól elő van készítve minden. Budapest főpolgármestere rövid pórázon van tartva. Közben a fővárost a kormány kifosztotta, és hogy ne érhesse szó a (felcsúti) ház elejét, fölszámolt minden autonómia lehetőséget, amit csak tudott. Ügyesen, csaknem 90 százalékos sikerrel. A választott tisztségek kilencven százaléka fideszes markokban van, közvetlenül Felcsútra bekötve. Nem talicskázzák a (lopott) pénzt, hanem daruzzák! Mindez lehet „törvényes”, de abszolút nem alkotmányos, sőt még az ő nemzeti alaptörvényükbe is ütközik. Nem néha, kicsit, hanem állandóan, durván. 
Bennünket, budapestieket a főpolgármesternek és a Fővárosi Közgyűlésnek (meg a főügyésznek, de ezt én sem gondolom komolyan), kellene megvédeni a kormány törvényes és törvénytelen önkényétől. Bársonyos modorú, túlművelt városvezetőnk státusáról már volt szó (rövid póráz). A képviselő testület Felcsútra bekötött részéről ugyancsak megemlékeztünk. Ők a helyükön vannak, teszik a dolgukat. Sunyítanak és követik a központi szotyolázóból érkező parancsokat, és fölkapják a suskát. 
De mit tesznek az úgynevezett ellenzéki pártokat szimbolizáló testületi tagok? Hát semmit! Illetve valamit azért tesznek. A suskát ők is fölcsipegetik, és a közgyűlési napon lemeztelenítik a feneküket, hogy a pórázától néhány órára megszabadított erős jellem mogyoró pálcával alaposan ellássa a bajukat. Ezért aztán sírnak, ebből tudjuk, hogy ők az ellenzékiek.
Ezek után a dolgokban járatlan olvasó fölteszi a kérdést, mi szükség van további eszkalációra, hiszen máris mindent visznek. Igen, csakhogy április 8. figyelmeztette őket, hogy a főváros könnyedén lerázhatná magáról a nemzeti együttműködést, orbánostól, tarlósostól. Ugyanis az itt leadott szavazatok jóval több mint két harmada Orbán elleni volt. Ők észrevették, és cselekszenek. Az amortizált és hiteltelenített úgynevezett ellenzék semmit sem vett észre. Sebeit nyalogatja, vagy kiporolt fenekét fájlalja. Kinek mije van. A pestiek persze látnak mindent, vagy százezren mentek ki tüntetni, de nem akadt senki a szónokok között, aki tudta volna, miért vagyunk ott. Éljen a haza, menjetek haza! Így történt.
És így folytatódik?  
2018.08.15 08:19

Médiamucsaizmus

A nemzetközi rádiózás nagyon régi, már 1923-tól működtek külföldi adók: London, Berlin, Moszkva már azokban az időkben márka volt. A világháborús megszállásokat mindig kísérték vevőkészülék elkobzások, beszolgáltatások. A hírmonopólium már akkor része volt a hadviselésnek. De a hidegháború kezdetétől vált mindez világpolitikává. A szovjet ellenőrzésű térségben igazán csak a rádióval lehetett külföldről alternatív hírforrásokat életben tartani. Az amerikaiak Münchenből működtetett Szabad Európája/Szabadság Rádiója valóban tevőleges részese volt a nyugati győzelemnek 1989-ben és utána. Az, ami belőle megmaradt, 1995 óta Prágából sugároz, és ad munkát poszt-szovjet, balkáni, sőt újabban különböző közel-keleti disszidenseknek. A legendás archívumot Soros megvásárolta és Budapestre hozta. 
Értem a legújabb szóbeszédet a magyar Szabad Európa felélesztéséről, még ha gyorsan cáfolták is a hírt. Minden eszköz jól jönne, hogy bizonyítsuk, Magyarország biztosan nem demokrácia. Hogy átléptünk valamilyen piros vonalat. Ha az amerikaiak ismét megnyitnák Prágában a magyar szerkesztőséget, ezt végre ők is tanúsítanák. De a dologgal két probléma is van: az első médiapolitikai. A másik rádiótechnikai.
Lényegében a 90-es évek óta folynak az utóvédharcok a Szabad Európa rádió körül. Modernizálták, ahol lehetett, de a pénz folyamatosan fogy, a müncheni aranykorhoz képest harminc év óta folyamatosan adnak fel pozíciókat. Először túl drága volt Németország, azután feladták a közép-európai adásokat, végül már a 24 órás adásokat sem tartják fenn a legtöbb poszt-szovjet nyelven. Egy ideig még béreltek ugyanitt középhullámú sávokat, azután ezt megnehezítették a helyi rendszerek, így már majdnem mindenütt meg is szűntek. Tudtommal most teljes frekvenciákat sehol sem bérelnek. Nyitottak viszont szerkesztőséget perzsául és az afgán közönségnek. Igaz, azt senki sem tudja, ezeket ott ki hallgatja. 
Akkor most itt akarnák valakik erősíteni a Szabad Európát? S amikor a NATO arra akarja rávenni a tagállamokat, hogy költsenek többet a közös védelemre, akkor párhuzamosan, hogy a kormányoknak megjöjjön ehhez az étvágya, még működtetnének nekik egy alternatív fellázító rádióállomást is? Ugye, ezt nem vehetjük komolyan. De a költségvetés és a politikai korlátok egyébként is keverednek. Mindez így együtt eredményezi, hogy  legalább másfél évtizede nincs sehol sem Szabad Európa közép-európai nyelveken. Drága és sérti a helyi eliteket. Akkor meg minek? 
A nemzetközi híranyag költségei egyébként nem túl magasak. Az alapcsomag nemzetközi, azt fordítják és szűrik valamennyire – többnyire angolból. De hát a magyaroknak vagy a lengyeleknek ilyen nemzetközi hírből úgyis van elég. Én most is figyelek néhány szabad-európás regionális programot. Ami érdekes bennük, azok a helyi hírek, ráadásul a nemzeti értelmiség ízlését követő kiszerelésben. Ezeket viszont babra munka összeszedni, és ez a legdrágább része az előmunkának is. Ezért az amerikai bejelentés román és bolgár programok felélesztéséről aligha komoly. Ellentmond a SZE jelenlegi logikájának, általában a technikai trendeknek, ráadásul a bolgár és román szabad sajtóról nemzetközi viták sem voltak.
Egy magyar Szabad Európa ilyen körülmények között tartalmában nem sokban térne el - mondjuk - a Klubrádiótól. Amelynek jól bejáratott, stabil pesti közönsége van. Ezt nem nagyon lehet bővíteni, mert a napi politikai rádió iránti érdeklődés - nem választási szezonban - korlátozott. Vidéken még lehetne terjeszkedni, de az esetleges Szabad Európa ott éppúgy nem kapna frekvenciákat, mint a mai magyar progresszívek. Persze létezik internetes rádió, vannak letölthető műsorok, ezer más. Új tömegeket ezeknek a nemzetközi rádióknak ilyesmi azonban nem hoz.
A negyven évvel ezelőtti külföldi adások emlékének újrafényesítéséhez rendszerint ma a vevőkészülékek is hiányoznak. Vagyis a hagyományos rövidhullámot a háztartások elsöprő többségében ma nincs min hallgatni. Sokat szenved ettől a Szabad Európa még ott is, ahová még ad(na). Egész napos külföldi hírtévéből ismerek több arabot, perzsát, kínait, oroszt. Kisebb nyelveken egyet sem. De ha nincs válság, háború, hírvákuum, a közönség órákon át ilyen műsorokat biztosan nem néz.
Ifjúkorunk rádiós izgalmi emlékeit nyilvánvalóan ma nem tarthatjuk életben. Egyébként is, nincs annál lehangolóbb, mint találkozni néhány évtizedes szünet után valamely régi táncpartnerünkkel az egykori Duna-parti Ifjúsági Parkból. Beleélni magunkat az ilyen emlékekbe többnyire szánalmas. De hasonló töredékekből politikai álmokat mángorolni kifejezetten mucsaiság.
Legalább másfél évtizede nincs sehol sem Szabad Európa közép-európai nyelveken. Drága és sérti a helyi eliteket. Akkor meg minek?
2018.08.15 08:18