Más liga

Orbán Viktor rácsapta az ajtót az államigazgatás kissé áporodott levegőjű szobájára, a porcicák felkavarodtak, de kis idő múltán ismét leülepedtek, mégpedig nagyjából ugyanoda, esetleg kicsit arrébb. Körülbelül így lehetne leírni a IV. Orbán-kormány megalakításának államigazgatási előzményeit. Néhány minisztérium kősziklaként kiállta a fuvallatot, némelyiket lefejezték, csonkolták, átnevezték, néhánynak írmagja se maradt, ellenben alakult pár teljesen új tárca is, avagy anélküli miniszter. Néhány terület „el-” illetve „átkerül” innen oda, így mostanság a területekért felelős szakkáderek mondhatni csapatostul vonulnak át egyik belvárosi kormánypalotából a másikba, és persze ismét a névtáblagyártók járnak jól.

Különösebb átgondoltság egyelőre nem körvonalazódik. Itt van például az új gigatárca, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az elnevezéssel groteszk módon a figyelem középpontjába állítva két, az Orbán-kormányok által mindeddig látványosan elhanyagolt területet. Élén Palkovics Lászlóval, aki mérnökből lett a kormány felsőoktatási csúcskáderévé, vagyis ő a mindenre alkalmas „szakember”. Hozzá hasonlóan csapata is javarészt az államigazgatás bugyraiból szállingózott át az új helyre.

Épp ezért figyelemre méltóak a kivételek. Itt van mindjárt Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont eddigi vezetője, aki energiaállamtitkár lesz. A közgazdász szakember egykori rajkosként a Fidesz alapítói közé tartozik, ami az első Orbán-kormány energiahivatalának elnöki székéig reptette. Miután a szocialisták kitették a szűrét, az egyetem bázisán egy igazi energiaszakmai műhelyet épített. Tanulmányaikat a szociálliberálisok és a későbbi Fidesz-kabinetek egyaránt igényelték, forgatták. Igaz, iránymutatásaikat nem mindig fogadták meg, hisz azok – nem csak az Orbán-kabinetek, hanem már a 2006 utáni alkalmi MSZP-Fidesz-energiakoalíció ellenében is – alapvetően liberális, piacpárti álláspontra helyezkedtek. Ennek kapcsán Kaderják hol politikusan, hol egész nyíltan kiállt akár az aktuális kurzussal szembehelyezkedő szakmai álláspontja mellett is. Mondhatnánk, hogy az államtitkár legyen szakértő, de 2010 után finoman szólva nem ez az igény körvonalazódott. 2014 előtt Kovács Pál lényegében szinte kizárólag atomlobbistaként vétette észre magát, ellenben rezsicsökkentés tárgyában szinte sose szólalt fel. Utódja, a Mol egykori jogásza, Aradszki András viszont az utóbbi évek során már-már Németh Szilárd nyomdokaiba lépett a megalapozatlan tények és vádaskodások ismételgetésével. Előzetesen pedig Holoda Attila helyettes államtitkárként igyekezett némi szakmaiságot behozni a területre – három egész hónapig bírta.

A handabanda helyett, úgy tetszik, a hozzáértés kap ismét egy esélyt. Természetesen a Fidesz gazdasági terjeszkedését szolgáló propaganda figyelembevétele mellett. De azt is be kell bizonyítaniuk, hogy a „szakma” - a korábbi időktől eltérően - nem jelent egyet az áremeléssel.

Nem lesz egy könnyű menet.

Szerző
2018.05.24 08:11

Újratervezés

Harc az idővel. Két főszereplővel elkezdődött immár a küzdelem a háromnegyed év múlva esedékes európai parlamenti választások mandátumaiért. Ismertek a rámenős versenyzők is. Mindkettőjük kontinentális vezető szerepért száll síkra, meghatározni a demokráciának számára kívánatos minőségét. Emmanuel Macron francia államfő mindenáron mentené az Unió több évtizedes gyakorlatát, a hagyományos liberális elveket követné, Orbán Viktor magyar miniszterelnök viszont a szélsőjobboldali tábor önkényuralmi módszereit. Máris paprikás a hangulat.
Orbán, amint meghatározó szerephez jutott a honi közéletben, különálló négyes alakulatot szervezett Visegrádinak elkeresztelt csoportja élén. Eleve azzal a szándékkal, hogy a szoros integrációval szembehelyezkedve a szétaprózott úgynevezett nemzetállamok csoportjával lazítsa az egységet, miközben természetesen igényt tart a tekintélyes közösségi forrásokra is. A kezdeti buzgalmak után azonban ez a kísérlet lassú sorvadásba ment át. Szlovákia rádöbbent, hogy számára ígéretesebb, ha szorosabban Brüsszelhez alkalmazkodik, a csehek még nem olyan elszántan, de ugyancsak kacérkodni kezdtek a gondolattal, a lengyeleket pedig az késztette töprengésre, hogy a magyar vezetés Putyinnal paktál, az ő vélt nemzeti érdekeikkel ellentétben. Pillanatnyilag az elvben még létező „visegrádi négyes” más törekvésnek adja át a helyét. A fölelevenedett délnyugat európai pszeudo-náci szervezkedések formációinak. Orbánnak az a vágya, hogy a jövő májusi közösségi parlamenti választásokon ez az irányzat meghatározó pozícióba jusson. 
Aki huzamosabb ideje alaposabb figyelemmel követi a hangadó nyugat-európai sajtó kommentárjait, észlelheti, hogy az orbánista magyar közélet jelenségeit mind szigorúbb és szenvedélyesebb megjegyzések kísérik. Nem csupán az úgynevezett liberális elkötelezettségű redakciók rangos elemzői részéről, hanem hovatovább a magukat következetesen konzervatívoknak nevező igényes forrásoknál is. Amilyen mértékben a Fidesz és személy szerint Orbán alkalmazkodik az újsütetű szélsőjobboldal stílusához Brüsszelt és a közösségi szervezeteket ostorozó kirohanásaiban, olyan arányban vadul el az Európát megosztó és pusztító szenvedély.
Franciaország maga sem mentesül semmiben se a hiteles demokráciákat jellemző bírálatoktól. Macron „középpártiként” jellemzi a Sarkozyétől és hasontársaiktól eltérő kísérleti rezsimjét. Baloldali megfigyelők azonban kétségbe vonják ezt a szemlétet, úgy vélik, semmivel se igazságosabb és méltányosabb a piaci módszereket követő,  társadalmi igazságtalanságokat szolgáló európai rendszernél. De az a módszer, ahogyan eddigi politikai pálfordulásaihoz híven Orbán Viktor a szélsőjobboldalhoz most igazodik, arra vezette a francia államfőt, hogy fellépjen a kétségtelenül sorsdöntő közösségi parlamenti választások előtt a demokrácia alapelveinek védelmében. Szókimondón és szenvedélyesen.
2018.09.25 06:58

Egy sűrű nyár után

Sűrű nyár van mögöttünk: a nemzetközi politikában egymást érték a fontosabbnál fontosabb események. Tetszik-nem tetszik, fontos eseménnyé váltak Orbán Viktor nyári lépései is. Hogy ezek a lépések hasznosak-e Magyarországnak, az már egy másik kérdés. Még az sem biztos hogy magának Orbánnak hasznosak-e.
A nyári politikai csúcsforgalmat olyan karakteres események jellemezték, mint Trump botrányos akciója a G7 találkozó zárónyilatkozatának megtorpedózásával, vagy a Putyinnal lezajlott helsinki csúcs utáni közös sajtóértekezleten az amerikai biztonsági szolgálatok szavahihetőségének megkérdőjelezése. Az, hogy Trump az EU-t „ellenségnek”, Németországot „Oroszország által totálisan kontrollált” országnak minősítette, szintén példátlan az 1945 utáni világban. Egyidejűleg a németeket arra szólította fel, hogy a NATO költségvetéséhez való hozzájárulásukat a GDP 2 százalékára - majd rögtön ezután már 4 százalékára - növeljék. A kereskedelmi háborúskodás, a multilaterális nemzetközi intézmények létjogosultságának megkérdőjelezése ugyancsak a Trump fémjelezte amerikai külpolitikai fordulat fontos eseménye. És ez csak egy példálózó felsorolás.
Orbán ugyancsak markánsan tűnt fel a nemzetközi környezetet felforgatni kívánó szereplők sorában. Éves tusnádfürdői beszéde már többször volt alkalom politikai fordulatai bejelentésére. Most éppen illiberálisból kereszténydemokratává vedlett, még ha mindenki tudja is, hogy ő mindig csak Orbán Viktor marad. De a felforgatás kategóriába tartozik nyilvános barátkozása az olasz széljobb vezetőjével, Salvinivel – nota bene a 2019-es EP választáson az Európai Néppárt, a kereszténydemokraták egyik legfőbb riválisával. A Sargentini-jelentés kapcsán keletkezett nemzetközi figyelem Orbán és Magyarország számára ugyancsak ebbe a sorba illeszthető. 
Az események hangzavarából két jól érzékelhető tendencia olvasható ki. Egyrészt Trumpról mindenféle véleményünk lehet, de láthatóan ragaszkodik elnöki programjának végrehajtásához: semmire nem becsüli a nemzetközi rend létező kereteit, a „szabályozott multilateralizmust”. Ellenkezőleg: azok gyengítésére törekszik. Helyette a kétoldalú megállapodásokat („deal”) részesítené előnyben. Így tudná ugyanis érvényesíteni az Egyesült Államok súlyát egy értelemszerűen nála mindig alárendeltebb helyzetű partnerrel szemben. Ezért támogatja a Brexitet, gyengítette May és Merkel politikai pozícióját, ajánlotta Macronnak, hogy Franciaország lépjen ki az EU-ból. Ezért lépett fel németországi nagykövete elefántként a porcelánboltban, és ezért haknizik korábbi főtanácsadója, Bannon Európában a széljobb-nacionalista pártok körül. 
Orbán viszont láthatóan európai helyét keresi, különös tekintettel a 2019 májusban esedékes európai parlamenti választásokra. A látszattal és a közfelfogással ellentétben nincs könnyű helyzetben. Pártcsaládját, az EPP-t súlyosan megosztja az illiberalizmus magyarországi gyakorlata, Orbán az európai liberális konszenzussal szinte mindenben szembeforduló politikája. Befolyásos párt nélkül azonban nincs esélye arra, hogy a majdan megalakuló EP-ben jelentős szerepet töltsön be, pedig láthatóan erre törekszik. Az egyik megoldás lehet számára az EPP orbánosítása, ennek azonban a Sargentini jelentés EP-beli vitája alapján láthatóan kicsi az esélye. A másik lehetőség egy új párt létrehozása lenne, ehhez azonban kevés az idő, és sok pénz kellene hozzá. Egyelőre marad tehát az EPP-ben. Így viszont a néppártnak Orbánnal a soraiban kell majd kampányolnia az EP választásokon az unió globális szerepe, a Trumphoz, Putyinhoz való viszonya és más sürgető, rendezésre váró ügyekben is. A rivális pártok ezt a tisztázatlan helyzetet nyilván jól hasznosíthatják majd.
Orbánnak fő szövetségesül pedig maradnak a sokadszorra kiemelten méltatott Visegrádi négyek, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a migrációs ügy egyesít. Ezért is küzd Orbán a migrációnak az EP választás központi – neki kedvezően egyetlen – témájává tételéért. 
Európa mai helyzetében azonban az uniónak és – a szélsőséges populistákon kívül – az összes többi európai pártcsaládnak a Trump jelentette kihívásra, a Brexit sokkjára, a kereskedelmi háborúskodás bontakozására és a globálpolitika szaporodó más súlyos problémáira kell válaszolnia. Semmi sem lehetne károsabb, mint az EP kampányban kizárólag a migrációról beszélni és a többi kihívást feledni. 
A V4 jelentőségét és belső kohézióját egyébként jól jellemzi, hogy aznap, amikor Orbán Putyinnal tárgyalt Moszkvában, Trump a Fehér Házban Duda lengyel elnökkel az orosz veszélyről cserélt eszmét. Beszédes kép.
És még egy fontos szempont: a V4 országok aligha fognak komoly szerepet játszani az EP választási kampányban. A négy országot vezető kormányok pártjai négy különböző, egymással súlyosan rivalizáló európai pártcsaládba tartoznak. A 2019-ben alakuló új Európai Parlamentben – elméleti – többségük csak egymás rovására lenne kialakítható.
2018.09.25 06:58