tenisz;Genf;Fucsovics Márton;Stan Wawrinka;

2018-05-25 10:11:00

Fucsovics megverte Wawrinkát

Fucsovics Márton legyőzte a harmadik helyen kiemelt svájci Stan Wawrinkát az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna negyeddöntőjében, így karrierje első ATP-elődöntőjére készülhet.

A világranglistán 60. Fucsovics ugyan az első szervagémjét elbukta a háromszoros Grand Slam-tornagyőztes Wawrinkával (25.) szemben, de 0:2 után sikerült azonnal egyenlítenie. Fucsovics 4:4-es állásnál másodszor is brékelt, így a következő gémben adogatójátékával le tudta zárni a 36 percig tartó első szettet.

A második játszma a magyar teniszező újabb brékjével indult, majd óriási küzdelem alakult ki, amelyet követően úgy lett 2:0 az állás, hogy a magyar játékos hat bréklabdát hárított. A folytatásban a svájci rivális már nem tudott komoly ellenállást tanúsítani, már gémet sem nyert, így Fucsovics 1 óra 11 perc alatt jutott az elődöntőbe.

Fucsovics ellenfele a négy között a hatodik helyen kiemelt, 28 éves amerikai Steve Johnson (47.) lesz, akivel karrierje során még nem találkozott.

Eredmények:

negyeddöntő:
Fucsovics Márton-Stan Wawrinka (svájci, 3.) 6:4, 6:0
Fognini (olasz, 2.)-Sandgren (amerikai) 7:6 (7-3), 7:6 (7-5)
Johnson (amerika, 6.)-Pella (argentin) 6:3, 6:4
Gojowczyk (német)-Seppi (olasz, 7.) 6:3, 6:7 (3-7), 6:3

korábban:
nyolcaddöntő:
Pella (argentin)-Querrey (amerikai, 1.) 7:5, 6:7 (6-8), 7:6 (7-4)
Johnson (amerika, 6.)-Rosol (cseh) 6:4, 4:6, 6:3

Illusztráció: Facebook/Fucsovics Márton

Illusztráció: Facebook/Fucsovics Márton

"Nem játszottam annyira nagyon jól, mint az előző két meccsemen. Az első szettben 4:4 után nagyon belelendültem, onnantól kezdve egyetlen ritörnt sem rontottam el, és zsinórban nyolc játékot nyertem meg" - derült ki a teniszező Facebook-oldalán megjelent interjúból. Mint mondta, a második szett elején, amikor hat bréklabdát is hárított, Wawrinka is érezhette, nincs esélye, annak ellenére, hogy mindenki tart a svájci játékos fonákjától. "Egyszer-egyszer elengedte, de zsinórban nem tudott nyerőket ütni onnan." Fucsovics Márton a győzelmet szerényen viselte, mint fogalmazott, ellenfele nem érdemelte volna meg, hogy a szülővárosában a szurkolói előtt nagy örömünnepet lejtsen. A magyar játékos elárulta, Stan Wawrinka a kézfogásnál azt mondta: ""Szép győzelem volt, csak így tovább."

Roland Garros

A csütörtöki sorsolás eredményeként Fucsovics Márton a kanadai Vasek Pospisil ellen kezd a francia nyílt teniszbajnokságon. A világranglista 60. helyén álló, 26 éves teniszező a Roland Garroson találkozik először 23 éves ellenfelével.