Loris Karius kiborult: rajtam ment el a döntő

Publikálás dátuma
2018.05.27 17:46
Fotó: AFP
Fotó: /
Saját magát hibáztatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének elveszítéséért Loris Karius, a Liverpool kapusa. A címvédő Real Madrid 3-1-re győzött, két spanyol találatnál a 24 éves német hálóőr nagyot hibázott: az első találatnál kidobásnál Benzema lábára dobta a labdát, ami a hálóba pattant, a harmadik madridi gólnál pedig maga mögé ejtette a labdát Bale 30 méterről leadott lövését követően.

„Rajtam ment el a döntő, mindenkitől elnézést kérek – mondta Loris. - Ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, akkor mindent másképp csinálnék. Borzasztóan érzem magam, cserben hagytam a csapatot. Nem tudom, hogyan alakul a jövőm. A kapus élete ilyen, időnként vannak mélypontok, talpra kell állni, és menni tovább. De nagyon nehéz lesz.”

Karius 2012-2016 között a német élvonalbeli Mainz kapusa volt (korábban a Manchester City tartalékcsapatában védett), Jürgen Klopp, a liverpooliak trénere szintén dolgozott Mainzban, onnan ismeri a hálóőrt. Kariust Klopp kérésére szerződtették 2016 nyarán, a kapus a 2015/16-os szezonban a védési mutatók alapján a Bundesliga második legjobbja volt. Liverpoolban idén januárban lett ő az első számú kapusa a csapatnak.

„Loris fantasztikus srác, együttérzek vele, a második hiba az elsőnek a következménye volt – értékelt Klopp. - Mindent megpróbáltunk, de a mérkőzés forgatókönyve számunkra nem alakult ideálisan. Csodálatos volt a szezonunk, eljutottunk a BL döntőjébe, ami fantasztikus eredmény. Nyerni szerettünk volna, ez nem jött össze, ezért csalódottak vagyunk, de ezzel együtt is nagyon szép idényt zártunk.”

Szerző
2018.05.27 17:46
Frissítve: 2018.05.27 17:49

Férfi ifjúsági vízilabda-vb - Döntetlent játszott az oroszokkal a magyar csapat

Publikálás dátuma
2018.08.15 21:47
Illusztráció
Fotó: AFP/ KIRILL KUDRYAVTSEV
A házigazda magyar válogatott szerdán 9-9-es döntetlent játszott az orosz csapattal a szombathelyi férfi ifjúsági vízilabda-világbajnokságon.
Horváth János együttese, amely csoportja második helyén végzett, csütörtökön 20 órától az amerikaiakkal találkozik a negyeddöntőbe kerülésért.
Eredmény (a hazai szövetség honlapjáról):
Magyarország-Oroszország 9-9 (1-2, 3-2, 2-1, 3-4)
A magyarok szombaton 22-11-re verték a kínaiakat, vasárnap 15-12-re kaptak ki a görögöktől, majd kedden 30-1-re múlták felül az argentinokat.
Szerző
Témák
vízilabda
2018.08.15 21:47

Egyhetes Davis Kupát akar a teniszszövetség

Publikálás dátuma
2018.08.15 19:18
A francia Lucas Pouille szervál a 2018-as negyeddöntőben
Fotó: AFP/ Vincenzo Pinto
Csütörtökön dönt a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) a Davis Kupa jövőjéről. Az új elképzelés szerint 2019-től novemberben egy hét alatt bonyolítanák le a sorozatot.
Megosztott a teniszvilág a Davis Kupa esetleges megváltoztatásával kapcsolatban. Yannick Noah, korábbi francia világklasszis twitter oldalán elnézést kért a „névadótól”, Dwight Filley Davistől: „118 év gyönyörű év után eladják a verseny lelkét, elnézést kérek ezért, Mr. Davis” - írta Noah. A világranglistát vezető spanyol Rafael Nadal és a korábbi világelső, szerb Novak Djokovics támogatják az új tervet.
„Sürgősen változtatni kell a lebonyolításon, egyetlen játékos sem tud évente négy hetet a Davis Kupára fordítani – mondta Djokovics. - Régebben más volt a helyzet, kevesebb tornát rendeztek, a mostani nagyon sűrű versenynaptárban nincs idő arra, hogy ilyen sokáig kimaradjon valaki a körforgásból.”
„Az új versenysorozatnak semmi köze sincs a Davis Kupához, az ITF-nek meg kell mentenie a nagy hagyományokkal bíró, világszerte nagyon kedvelt tornát” - hangsúlyozta Lleyton Hewitt, az ausztrálok Davis Kupa-csapatának kapitánya.
Az ITF vezetősége Orlandóban ma dönt a Davis Kupa sorsáról, a változtatáshoz minimum kétharmados szavazati többség kell.
A Kosmos konzorcium – melynek alapítói között megtalálható Gerard Piqué, korábbi spanyol válogatott labdarúgó, az FC Barcelona futballistája – 25 évre hárommilliárd dollárt ajánlott az ITF-nek a Davis Kupa jogaiért, amibe beletartozik a verseny lebonyolításának átalakítása is.
A tervek szerint februárban lenne egy selejtezőtorna, a legjobb tizenhat válogatott - kiegészülve két szabadkártyás csapattal - pedig a novemberi döntőben egy hét alatt döntene a győztes kilétéről. A mérkőzések a korábbiakkal ellentétben már nem négy egyesből és egy párosból állnának, hanem két egyes mellett kerülne sor egy páros meccsre. A mérkőzések az eddigi hárommal szemben csak két nyert játszmáig tartanának. Madrid és Lille már jelezte, hogy szívesen megrendezné a finálét.

Ez már nem Davis Kupa

„Ha elfogadják a változtatást, akkor elvész a mágikus rész, a lényeg, ami miatt a Davis Kupa annyira népszerű volt – mondta a Népszavának Köves Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - Hívhatják Davis Kupának az új sorozatot, de ez nem az, csak viseli a nevét a régi sorozatnak. Elfogadom, hogy haladni kell a korral, Djokovics érvelésével sem lehet vitatkozni, de összességében szegényebb lesz a tenisz a hagyományos Davis Kupa nélkül.” 

Témák
tenisz
2018.08.15 19:18
Frissítve: 2018.08.15 19:28