Giro d'Italia - Froome-nak sikerült a történelmi tripla

Publikálás dátuma
2018.05.27. 20:40
Fotó: AFP/Luk Benies

Chris Froome nyerte a 101. Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt, így mindhárom három hetes körversenyen ő az aktuális címvédő. A 33. születésnapját a verseny ideje alatt ünneplő brit kerekes a pénteki, kulcsfontosságú szakasz előtt még negyedik volt az összetettben 3 perc 22 másodperc hátránnyal, mindez pedig felértékeli sikerét.

„Az utolsó hegyi szakaszon széthajtottam magam – kezdte értékelését a tavalyi győztes Tom Dumoulin, akinek idén be kellett érnie a második hellyel. – A harmadik hét két legfontosabb napján, Froome erősebb volt nálam, szóval csak gratulálni tudok neki. Ugyanakkor büszke is vagyok az elért eredményre, illetve a teljes csapatomra. Nekem ebben a Giróban ennyi volt, Froome-mal nem lehetett mit kezdeni."

Ugyanakkor a négyszeres Tour-győztes Froome esetleges triplázását beárnyékolja a tény, hogy december közepén kiderült róla: pozitív tesztet produkált a 2017-es spanyol körversenyen. A szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki. Így elképzelhető, hogy utólag mégis eltiltják. A 33 éves kerekes tavaly a Tour mellett a Vueltán is diadalmaskodott, márpedig amióta 1995-től a Vueltát a Tour de France után rendezik, még senkinek nem sikerült egymás után mindhárom körversenyt megnyernie. Két olyan kerekes van, aki a régi lebonyolítási rendszer szerint - akkor a Vueltával indult a szezon, majd azt követte a Giro és a Tour - egymás után legalább három körversenyt nyert: a belga Eddy Merckx 1972-73-ban sorozatban négyszer, míg Bernard Hinault 1982-83-ban háromszor ünnepelhetett elsőséget.

Szerző

Monacói Nagydíj - Ricciardo győzött

Publikálás dátuma
2018.05.27. 19:16
FOTÓ: YANN COATSALIOU / AFP
Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, amely csapata történetének 250. F1-es futama volt.

A 28 éves Ricciardo az idei második, pályafutása hetedik futamgyőzelmét aratta. A második helyen a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője végzett, míg a dobogó alsó fokára a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő, és a vb-pontversenyben változatlanul vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.

A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, a pole pozícióból startoló Ricciardo elsőnek fordult el az első kanyarban, a második helyen Vettel, a harmadikon Hamilton száguldott.

Az élen az első 10 körben nem volt változás, majd Hamilton a 12., Vettel a 16., Ricciardo pedig a 17. körben állt ki kerékcserére. Ezt követően visszaállt a Ricciardo, Vettel, Hamilton sorrend, azonban a 28. körben Ricciardo azt közölte rádión a csapattal, hogy jelentősen veszített a motorerőből.

Néhány kör alatt Vettel egészen közel ért Ricciardóhoz, aki ugyanakkor tartani tudta a vezető pozíciót, sőt még 1-1,5 másodperc előnyt is ki tudott dolgozni magának.

A 45. körre Hamilton is utolérte az élen autózó Ricciardo, Vettel duót, ráadásul a negyedik Kimi Räikkönen (Ferrari) és az ötödik Valtteri Bottas (Mercedes) lemaradása is már kevesebb mint 10 másodperc volt Ricciardóhoz képest.

Az 50. körben az első öt helyezett versenyző már hat másodpercen belül száguldott egymáshoz képest, aztán ez a különbség előbb csak minimálisat változott, majd úgy tűnt, kissé elszakadnak egymástól a pilóták.

Tíz körrel a leintés előtt Ricciardo egy másodperc körüli előnnyel haladt Vettel előtt, Hamilton hátránya pedig már majdnem öt másodperc volt Vettelhez képest, és a brit címvédőtől a Räikkönen-Bottas duó több mint öt másodperccel maradt el.

A célba érkezésig nem történt változás, Ricciardo pályafutása első monacói sikerét aratta, Vettel pedig 14 pontra megközelítette a vb-pontversenyben élen álló Hamiltont. A vb két hét múlva Montrealban, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.

Szerző

Loris Karius kiborult: rajtam ment el a döntő

Publikálás dátuma
2018.05.27. 17:46
Fotó: AFP
Saját magát hibáztatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének elveszítéséért Loris Karius, a Liverpool kapusa. A címvédő Real Madrid 3-1-re győzött, két spanyol találatnál a 24 éves német hálóőr nagyot hibázott: az első találatnál kidobásnál Benzema lábára dobta a labdát, ami a hálóba pattant, a harmadik madridi gólnál pedig maga mögé ejtette a labdát Bale 30 méterről leadott lövését követően.

„Rajtam ment el a döntő, mindenkitől elnézést kérek – mondta Loris. - Ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, akkor mindent másképp csinálnék. Borzasztóan érzem magam, cserben hagytam a csapatot. Nem tudom, hogyan alakul a jövőm. A kapus élete ilyen, időnként vannak mélypontok, talpra kell állni, és menni tovább. De nagyon nehéz lesz.”

Karius 2012-2016 között a német élvonalbeli Mainz kapusa volt (korábban a Manchester City tartalékcsapatában védett), Jürgen Klopp, a liverpooliak trénere szintén dolgozott Mainzban, onnan ismeri a hálóőrt. Kariust Klopp kérésére szerződtették 2016 nyarán, a kapus a 2015/16-os szezonban a védési mutatók alapján a Bundesliga második legjobbja volt. Liverpoolban idén januárban lett ő az első számú kapusa a csapatnak.

„Loris fantasztikus srác, együttérzek vele, a második hiba az elsőnek a következménye volt – értékelt Klopp. - Mindent megpróbáltunk, de a mérkőzés forgatókönyve számunkra nem alakult ideálisan. Csodálatos volt a szezonunk, eljutottunk a BL döntőjébe, ami fantasztikus eredmény. Nyerni szerettünk volna, ez nem jött össze, ezért csalódottak vagyunk, de ezzel együtt is nagyon szép idényt zártunk.”

Szerző
Frissítve: 2018.05.27. 17:49