Németország;Merkel;szégyen;idegenellenesség;

2018-05-29 17:56:00

Merkel: szégyent hoznak Németországra az idegenellenes támadások

Szégyent hoznak Németországra az idegenellenes, rasszista támadások, amelyek ellen a jogállam teljes szigorával fel kell lépni - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár kedden Düsseldorfban egy 25 éve történt idegenellenes merénylet évfordulójára rendezett megemlékezésen.

A kancellár kiemelte, hogy egész Németország példaképévé vált Mevlüde Genc, aki elvesztette két lányát, két unokáját és egy unokahúgát a Törökországból származó család solingeni otthona ellen 1993. május 29-én elkövetett gyújtogatásos merényletben, mégis 25 éve állhatatosan dolgozik a béke, az elfogadás és az egymás iránti türelem ügyéért, és Törökország mellett Németországot is a hazájának vallja.

Az öt halálos áldozatot követelő támadás a kilencvenes évek elején - a széteső Jugoszlávia területéről Németországba irányuló menekülthullám idején - lezajlott idegenellenes merényletek "rémisztően hosszú" sorozatába tartozik - tette hozzá a politikus, kiemelve, hogy "a jobboldali szélsőségesség semmiképpen sem a múlt része".

Továbbra is jellemző, hogy megtámadnak embereket csak azért, mert menedékkérők vagy menekültek, "vagy mert a kinézetük, a bőrszínűk miatt annak tartják őket, függetlenül attól, hogy milyen régen élnek velünk".

Ezek az erőszakos cselekmények szégyent hoznak Németországra, amibe "nem szabad beletörődni, ha valóban számít az országunk, a jogállamunk és az ember méltósága" - mondta Angela Merkel. Az idegenellenességnek, a rasszizmusnak és az antiszemitizmusnak nincs hely Németországban, és máshol sem, de Németországra a holokauszt miatt különleges felelősség hárul. A holokauszt "arra kötelez, hogy nap mint nap tegyünk az emberhez méltó együttélésért" - tette hozzá a német kancellár.

Mint mondta, "ez nem absztrakt figyelmeztetés, hiszen most is terjesztik a jobboldali populista és a szélsőjobboldali eszméket".  Gyakran a véleményszabadság határait feszegetik, és politikai eszközként használják a tabudöntést, akik ezt teszik. Ez játék a tűzzel, mert aki erőszakot vet a szavaival, az legalábbis egyetértően tudomásul veszi, hogy az erőszak ki is sarjad - mondta Angela Merkel.

A többi között arról is beszélt, hogy a nyitottsághoz és a befogadáshoz mindig két fél kell, vagyis azoknak, akik Németországban akarnak élni, az integráció lehetőségét elfogadva át kell venniük a német értékeket, meg kell tanulniuk a német nyelvet és dolgozniuk kell.

A megemlékezésen részt vett Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, aki beszédében elítélte a menekültek és a muszlim vallású emberek elleni rasszizmus és idegengyűlölet minden formáját, és hangsúlyozta, hogy a Genc család elleni merénylet olyan emberek ellen irányult, akik "második hazájuknak tartották Németországot, hozzátartoztak ehhez az országhoz".