plágium;Polgárné dr. Vida Judit;

2018-05-30 08:09:00

Doktor Plágium

Egy évre Polgárné dr. Vida Juditot nevezte ki a Fővárosi Törvényszék elnökének Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Róla annyit érdemes tudni, hogy a bírók 75 százalékának támogatását élvező korábbi elnök helyére nevezték ki. Pontosabban Szájer Józsefné Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal vezetője nevezte ki, aki arról híres, hogy érvényteleníti azokat a pályázatokat, melyeket nem a liblingjei nyernek. Emiatt már be is perelte egy bíró. (Alighanem az egész világ igazságszolgáltatásában kuriózum, hogy a döntnökök legfőbb vezetőjét egy szaktársa állítsa bíróság elé. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.)

Az erősen valószínű, hogy a megbízatás leteltével véglegesítik, megpecsételve ezzel az ország legnagyobb bíróságának sorsát. Hacsak addig el nem kergetik Handót, mert a belső választás révén felálló Országos Bírói Tanács szerint túl sok van a rovásán ahhoz, hogy talárközelben maradhasson.

Vida kinevezése hallatán több ezer bírói fogsor csikordult meg országszerte, hiszen mégiscsak ritkaság, hogy egy közönséges tolvajt tesznek meg törvénykezési vezetőnek. A derék asszony ugyanis – még új munkahelyének elnökhelyetteseként – úgy írt cikkeket bírósága saját lapjába a saját nevével, hogy a tartalmat egyszerűen lopta. Egyebek mellett Paulo Coelhotól. Emiatt lemondásra is kényszerült, és befészkelt Handó szárnyai alá, de látjuk, hogy Schmitt Pál újabban ismét „mélyen tisztelt elnök úr” lett, holott a hasontermészetű lopásban ő is élen járt. Tehát a bűn nem számít.

Jó, ilyen országban élünk, ez a végzetünk. De könyörgöm, ha már lop, pont a közhelykirály Coelhotól lop egy bírósági lapba…? Tényleg a szellemi szuterén Handó káderbányája? Nem lepne meg már az sem, ha a bírók bizonyos értelmi és morális nívóért sztrájkolnának.