A választóktól kell tanulni

Már a 2014-es választási vereség után sok ellenzéki véleményvezér úgy vélte, a vereség legfontosabb oka a tartalom hiánya volt. Akkor azonban ez úgy hangzott, hogy nem volt az ellenzéknek “víziója”, csupán az összefogásról beszélt. Négy évvel később pedig, lám, arról folyik a diskurzus, hogy az ellenzéknek nem volt tartalmi mondanivalója, csupán a koordinált indulásról beszél. A politikai retro hangulat ellenére azonban érdemes a problémával foglalkozni, máskülönben 2022-ben hasonló helyzetben találhatja magát az ellenzék, csak esetleg majd a “misszió” hiányán kesereghet.

A migrációs válság áldásként érkezett a 2015 elején sok szavazóját elvesztő Fidesz számára. A bevándorlásellenesség, ami már Orbán Viktor 2014-es miniszterelnöki beiktatása során megjelent, csak sokkal később érett volna politikai tőkévé. A válsággal azonban gyorsan behoztuk azt a 15-20 éves “hátrányt” a nyugati országokkal szemben, ami a bevándorlás társadalmi érzékelésében mutatkozott. Ungár Péter szerint (Vereségünk okai, május 16.) a migrációs tematika politikai súlyát azzal veszítené el, ha az ellenzék következetesen kifejezné, hogy ebben a témában nincsen véleménykülönbség közte és a kormány között. A kampányban azonban egyik ellenzéki vezető sem beszélt arról, hogy lebontaná a kerítést vagy felső limit nélküli betelepítési kvótát vállalna, mégsem sikerült az ügy semlegesítése. A kormány most láthatóan tovább viszi a migrációs tematikát, de inkább civil- és nemzetközi szervezetekkel fog vitatkozni. A választók egy részének mégis az a benyomása lehet, hogy az ellenzékkel is harcban áll a kereszténydemokrácia.

A Republikon Intézet kutatása ugyanakkor azt mutatta, hogy nem a bevándorlás, hanem az egészségügy és a szociális biztonság volt a legfontosabb probléma a magyar választók számára 2017 végén. A választás azonban azt bizonyította, hogy a Fidesz képes volt a migrációs tematikához kötni a szociális biztonságot. Az egészségügyben pedig nem jött létre széles koalíció a betegek, az egészségügyi dolgozók és az ellenzéki pártok között, ami a Fidesznek a 2008-as szociális népszavazás során sikerült.

A politikai tartalmakat tehát nem elsősorban a szakmai szükség vagy fejlesztési kényszer, hanem azok politikai eszközként való használhatósága alapján kell megtalálnia az ellenzéknek. A Fidesz hatalomgyakorlásához tartozik, hogy folyamatosan generálja maga mögött a többséget. Olyan konfliktusokba száll bele, ahol bizton számíthat rá, hogy a népszavazók vagy nemzeti konzultáción résztvevők többsége az ő álláspontjával ért egyet.

Ellenzéki oldalról két ilyen kezdeményezés született meg az elmúlt ciklus alatt: az MSZP vasárnapi zárvatartásról való népszavazási kezdeményezése, ill. a Momentum NOlimpia kampánya. Mindkét esetben visszavonult a kormány, még mielőtt az ellenzék beleállt volna egy nyerhető ügybe. A Momentum képes volt a választásokig tartó lendületet nyerni a sikerből, az MSZP azonban elvesztegette a lehetőséget, majd végül Gulyás Márton - ellopva a showt - performanszozott egyet a Nemzeti Választási Iroda épületénél. Nyakó István inzultálása, a népszavazási kezdeményezés leadásának akadályozása ráadásul a demokrácia elleni, példa nélküli nyílt támadás volt. A demokrácia többségi elvét folyamatosan hangsúlyozó Fideszt azonban mégsem lehetett sarokba szorítani. Ennek oka a rossz helyzetfelismerés, a tét emelése a Fidesz által (kvótanépszavazás) és az ellenzéki többszólamúság volt. Nehéz úgy átgondoltan politizálni, hogy bejelentkezési verseny folyik az ellenzéki oldalon.

A migrációs tematika semlegesítéséhez, a politikai tartalmak megtalálásához és azok felépítéséhez ugyanakkor szükség van a már sokszor említett átfogó elbeszélési keretre, ha tetszik vízióra. A baloldal számára éppen az Ungár által is említett Európa volt az a keret, amelynek segítségével egybe lehetett fűzni a politikai intézkedéseket és különböző választói csoportokat. A nyugati minták és előírások követését az a remény legitimálta, hogy az európai integrációval kifizetődik az alkalmazkodás és a megszorítások elviselése.

Kétségtelen, hogy a csatlakozás után és a pénzügyi válság nyomán ez a remény szertefoszlott. Abban is igaza van Ungárnak, hogy a magyar emberek érdekét sem szolgálja, ha az elit elfedi az unión belüli érdekellentéteket. Kérdés azonban, hogy érdemes-e teljesen hátat fordítani az Európa-víziónak, a nyugatos elköteleződésnek, ami továbbra is közös minimum, ha nem is összetartó erő. Egy új keret megtalálása ugyanis nehéz és kockázatos feladat. Főleg úgy, hogy Orbán Viktor már kisajátította a hagyományos jobboldali témákon kívül a munka dicséretét, a globalizációkritikát és a közép-európai együttműködés stratégiáját. Nemzetközi aktivitása folytán európai ügyekben, az unió jövőjét érintő kérdésekben is hitelesebb az ellenzéki politikusoknál. Miniszterelnöki beiktatása során pedig egy sajátos magyar progressziót vázolt fel (Magyarország az EU top 5-ben).

Nincs könnyű feladata az ellenzéknek. Szükség van egy közös elbeszélés kialakítására, amihez meg kell oldania a sokszólamúságból eredő problémákat. A technikai megoldások 2014-ben és 2018-ban sem hoztak eredményt, csupán erodálták az ellenzék cselekvőképességébe vetett bizalmat. A politikai kiszorítósdi ugyanakkor kiváltaná az egységet váró és pártellenes reflexekkel bíró civilek és az ellenzéki közvélemény rosszallását. Ebben a helyzetben a vereség okainak átgondolására van szükség: az ehhez szükséges információkért, gondolati mankókért az ellenzéki választókhoz kellene fordulni.

Ismerjük-e igazán az ellenzéki szavazók motivációit, elvárásait? Ha többséget, masszív támogatást remél egy párt, akkor ugyanannyira reszponzívnak kell lennie, mint a kormányzó jobboldalnak. Súlyos hátránnyal indul az a politikai erő, amelyik fél a választói véleményektől. Az átszavazásról szóló diskurzus során az ellenzéki választókat kívánták oktatni aktivisták és politikusok. Most itt az ideje, hogy a pártok tanuljanak az őket támogató választóktól.

Szerző

Tüzes ló - Asszonybeszéd

Kicsike bolt a falu közepén, de akad benne nagyjából minden, amire errefelé szükség van. Friss ropogós fehér kenyerek, méretes péksütemények, lisztből vagy négyfajta, mert sokat sütnek az asszonyok, főként a tekergős rétest, ami langyosan a legjobb. Ilyenkor szomolyai cseresznyével töltik, ami minden más cseresznyétől különbözik, mert nem piros, hanem mélyfekete, s az íze is inkább az aszalt meggyé. Apró szemű, van vele baj, frissen nem is igen adja el errefelé senki, megeszi a család, ami meg marad, azt elteszik lekvárnak. Az ügyesebbje aztán később süteménybe teszi, s kimegy vele a szomszédos falu fesztiváljára, árulja jó pénzért, egy kilóból megvan így tíznek az ára is.

Kell-e nyúl, azt kérdi az egyik asszony a kicsike bolt közepén, mert most fialt az anya, igénytelen jószág ez, csak le kell keríteni, körberágja maga körül a füvet, aztán ha szép nagyra hízik, majd a szomszéd Jani fejbe kólintja, mert ő nagy mestere az ilyesminek, én meg olyan pompás pörköltet kanyaríthatok belőle, hogy no még.

Félve vallom be, hogy ha el is vinném a nyulat, nálunk az biztosan nem így végezné, nem mintha nem szeretném amúgy a nyúlhúst, nem is a házit, inkább a mezeit, amiből rendszerint vadast főzött az apám. Jól teletűzdelte füstölt szalonnadarabokkal meg fokhagymával, a vele párolt zöldségekből pedig mustáros-tejfölös fűszeres mártást kevert, erdei füvekkel, borókával, ahogy azt kell, aztán pirított kenyérdarabokkal pöttyözött zsemlegombócokat főzött mellé, és mindig került a tenyér szélére egy kis áfonyalekvár is. De nem tudnék lenyelni egy falatot sem annak az állatnak a húsából, amelyik ott fickándozott körülöttem, a tenyeremből evett. Ez falusi életünk legnagyobb dilemmája, aminek megoldását mi magunk is mindig elhessegetjük, sosem beszéljük végig, majd, ha ott állunk a probléma előtt közvetlenül, talán akkor, de addig homokba dugjuk a fejünket.

Látják rajtam a zavart, gyorsan fel is oldják, falusi asszonyok mindig megérzik, mikor kell az együttérzés.

- Hát, az én uram is ilyen, jobban bánik a macskákkal, mint velem! – horkan fel az egyik. - Múltkor is, megyek be a házba, ott van a karján két kiscica, ő meg dünnyögi nekik, hogy jaj, így kis szerelmetes jószágom, jaj úgy kis pufikám, de aranyos kis pocid van... Jól ráripakodtam, hogy pocakom aztán nekem is, mégse vett ölbe már vagy két hónapja, nem suttogta a fülembe, hogy szerelmetes jószágom, bár igaz is, jobb, hogy nem tette ezt, még gyanakodni kezdtem volna, hogy elment az esze, vagy ami még rosszabb, összeszűrte a levet valakivel.

Beszállt erre a másik asszony is, hogy náluk meg a tehenek vannak ilyen nagy becsben, ott ül mellettük órákat a férje, csak bámulja, hogy legelnek, szerinte az ajkai mozgatása nélkül is beszél hozzájuk, még éjszaka is ki-kimegy, hogy megvakarja a fülük tövét.

De aztán arra jutottak, hogy amelyik férfi így szereti az állatot, annak legalább van szíve, akármilyen pokróc is a természete. Abból a szívből meg úgyis csurran-cseppen végül nekik is annyi, amennyi a mindennapokhoz kell, nem sok, de épp elég.

Szerző
Doros Judit

Korszakos lehetőségek

Már annyiszor idéztem, hogy azt gondoltam, nem fogom többször elővenni, no, nem a Nagy Októberit, hanem Esterházy KMP(ornográfiá)-jának hentes és mészárosát - akinek a hangja a legerősebb volt, s ezért a Nemzeti Múzeum lépcsejéről kockás ingében ő mennydörögte a spontánul összegyűlt tömegnek: "Akartok-e rabok lenni? A tömeg nem várta be a mondat végét, hanem egyhangúlag rázúgta: Akarunk! Akarunk!" -, most meg épp azon kapom magam, olvasva a bírósági vezetők keddi, az Országos Bírói Tanácshoz írott nyílt levelét, hogy már elő is vettem. Vagyis, hogy újra idéztem a csaknem két éve halott írót (sokáig éljen!).

Persze, az első asszociáció nem feltétlenül pontos. A bírósági vezetők azt írják - és esküszöm, most nem a Termelési-regényből idézek -: "Magyarország bírósági szervezete az Alaptörvény szelleméhez méltó valós hatalmi ág. Bíráink szakmai tudása kiemelkedő, az ügyhátralék folyamatosan csökken, az ítélkezés egyre időszerűbb, az oktatást megújítottuk, a tárgyi feltételek jelentősen javultak és nem utolsó sorban a bírói önkormányzatiság kiteljesedett az elmúlt hat évben." Szóval minden szupi, csak a 19-es busz közlekedik ritkán: a fránya OBT tagjai "személyes érdekeik, illetve egyéni sértettségük okán" kockára teszik ezeket az eredményeket és ezáltal "veszélyeztetik közösségünk napirenden lévő korszakos lehetőségeit". S ez a fényes jövő is még szebb lesz, föltéve, hogy a 19-es busz járatait sűrítik, vagyis ha az OBT kussol.

A bírói kar vezetői tehát nemcsak önként és dalolva hajtják fejüket – mint akarom, s mint a barom - igába, hanem előbb renitens társaikat is megfegyelmeznék. Az OBT bűne, hogy kilátásba helyezte Handó Tünde menesztésének kezdeményezését, ha az Országos Bírósági Hivatal elnöke nem tesz eleget az OBT felé fennálló törvényi kötelezettségének. Az OBT dolga lenne az OBH-elnök ellenőrzése, de mivel az év elején, a fenti bírósági vezetők által is választott elektorok által választott OBT-tagok és póttagok csaknem fele két-három hónap után – minden bizonnyal Handó nyomására – lemondott, az OBH-elnök nem tartja legitimnek a tanácsot. Vagyis jogászkodásba fojtja a vitát, hogy elterelje a figyelmet az OBT lényegi megállapításáról: Handó kinevezési gyakorlata törvénysértő. (A bírói vezetők nyílt levelét az összes – öt – ítélőtáblai és 19 törvényszéki elnök írta alá. Az egyetlen hiányzó: Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke, aki épp az OBT soros elnöke.)

S hogy a bírók előtt valóban korszakos lehetőségek állnak, arra álljon itt egy Trócsányi László idézet az alaptörvény ugyancsak kedden beadott módosításából: "A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni." Így például ugyanezen alaptörvény-módosítás egy másik pontja sem a gyülekezési jogot korlátozná, csak - indoklása szerint - a digitális kor kihívásaira reagálna.

Szerző