bontás;lakók;Bihari utca;

2018-05-31 21:10:00

Bihari utca - Felújítás helyett bontás vár a bérházra

Korábbi számítások szerint nagyjából 1-1,2 milliárd forintért lehetne felújítani azt a Bihari utcai 73 lakásos bérházat, amelyet a X. kerületi önkormányzat életveszélyre hivatkozva bontana el - derült ki Kovács Róbert polgármester a városrész önkormányzati lakásairól, illetve a szegregátumok felszámolási tervéről tartott csütörtöki beszámolójából. Elmondása szerint 600 millió forintba kerülne az épület rendbetétele, és további 400-600 millió forintot kellene szánni a lakások felújítására. A lakók átköltöztetése 200 millió forintos kiadást jelentene.

Az önkormányzat egyébként egy másik szakértői jelentést is megrendelt, ezt május végére ígérték, de az eredménytől függetlenül biztos, hogy több mint egymilliárdot nem költenek az épület felújítására.

Fotó: Vajda József

Fotó: Vajda József

A polgármester szavai szerint tehát a házban élőknek biztosan költözniük kell, de az önkormányzat nem mindenkinek biztosít megfelelő állapotban lévő cserelakást. Kovács Róbert a bérleti szerződések megszüntetését azzal magyarázta, hogy a szociális bérlakás „nem jár élethosszig”, azaz a lejárt szerződéseket nem kötelesek meghosszabbítani. Azt is megjegyezte, hogy a Bihari utcai épület olyan szegregátum, amelyet mindenképpen le kell bontani a gettósodás veszélye miatt. Kőbánya a szociálisan legérzékenyebb kerületek közé tartozik - jelentette ki, hozzátéve, hogy néhány renitens lakó teljesen lepusztult állapotban hagyja ott az önkormányzati lakást a kiköltözéskor.

A hajléktalanság ellen küzdő a Város Mindenkié csoport aktivistája, Udvarhelyi Tessza szerint a kerületvezetőnek arról is kellett volna beszélnie, hogy mindez nem vonatkozik a Bihari utcaiakra, akik a saját pénzüket ölték a felújításba.

A polgármester állítása szerint a kerület több mint 2500 bérlakásában élők 90 százalékával nincs probléma, de néhányan különleges bánásmódot követelnek maguknak. Ők többször azért nem fogadták el a felkínált lakást, mert az gettósodó területen vagy kifejezetten rossz állapotban volt. Az önkormányzat szerint azonban az ingatlanokat felújították volna, a cserelakás visszautasítása után pedig bekeményített a kerület vezetése, a bérlőkre hárítva a felelősséget nem kínál másik lakást, sőt - miután az érintettek a Bihari utcában maradtak -, jogszerűtlen lakáshasználat miatt jogi eljárásra is számíthatnak.

A kerületben összesen 336 lakást bontanak majd le a következő években, a Bihari és a Hős utcán kívül a Vaspálya utcában, a Hölgy utcában, a Román utcában, az Alkér utcában, valamint a Maglódi és a Gyömrői úton. A polgármester szerint 2017-ben 133 lakásbérlet járt le, ezek közül csak nyolcat nem újítottak meg különböző okok miatt.

Kovács Róbert megerősítette, hogy a Hős utcai gettó helyén sportkomplexumot alakítanak ki. A majdnem 150 magántulajdonossal egyenként akarnak megállapodni, ha pedig valaki nem fogadja el a felkínált megoldást, akkor kisajátítják az ingatlanát. Ebben az esetben csak a lakás piaci értékét, azaz nagyjából 3-5 millió forintot kap a tulajdonos. Kovács arra is rámutatott, hogy sok ingatlanra 10 milliós jelzáloghitelt jegyeztek be a vásárláskor, így ha valaki csak a piaci árat kapja meg, biztosan nem tud másik lakás venni. A polgármester további, de nem pontosított segítséget ígért azoknak, akik együttműködnek az önkormányzattal.

lásd még: Hatszáz ember megy, sportpálya jön és  "A gyerekemért foggal-körömmel küzdeni fogok"