Kötcse;polgári piknik;

2018-06-03 20:26:00

Kötcse amúgy nagyon szép hely

Átlátszó pénzgyűjtő gömb és Németh Szilárd megismételt pincepörköltje - ennyi volt nyilvános Orbán Viktor kötcsei szerepléséből a "polgári pikniken". A többi titok.

Pénzt! - adta ki kurtán utasításba a Kötcsei polgári piknikre érkező NER-potentát a három gyerekkel kissé lemaradt feleségének. Az asszonynál maradt a pénztárca, az idén tizenhetedik alkalommal megtartott rendezvény kapujába pedig jókora adománygyűjtő gömböt állítottak fel ahol - a legújabb orbáni politikai irányvonalnak megfelelően - az "üldözött keresztény fiataloknak szóló ösztöndíjprogramra" kellett áldozni az Orbán Viktor nemzetről és a világról szőtt víziói meghallgatására összesereglő fideszeseknek. Elsumákolni nem lehetett az adakozást, mivel a gömb átlátszó volt, így mindenki jól láthatta, ki mennyit dobott az óriásperselybe, ahol dél körül már vastagon állt az öt és a tízezres.

Nagyjából az idén is ez volt az egyetlen, a nyilvánosság által megismerhető konkrétuma a "polgári pikniknek", továbbá hogy most is a NER megmondóembere (és a másodjára is bukott csepeli jelölt) Németh Szilárd főzött a vendégekre, ezúttal is pincepörköltet. Ezen kívül minden más titok: a 2004 óta megtartott vidéki elvonulásokat ugyanis kezdettől fogva ugyanolyan titkolózás közepette tartják meg a fideszesek, mintha a Bilderberg-csoportról vagy egy legfelsőbb szintű szabadkőműves összejövetelről lenne szó.

A néppel inkább csak nemzeti konzultációkon egyeztető miniszterelnök ilyenkor a Budapesttől távol, a Somogyi-dombságban fekvő, alig ötszáz fős kis község kúriájának a gondosan körbeültetett kertjében, testőrök fala között, a sajtótól és a nyilvánosságtól hermetikusan elzárva beszél a magyar politika távlati kérdéseiről. Hogy pontosan miről, azt ritkán lehet tudni, mivel a rendezvényre hagyományosan nem engedik be a kritikus sajtót, kizárólag a feltétlen Fidesz-hűségükről ismert pártmédiumok léphetnek be. Ugyanakkor a zártkörű miniszterelnöki szeánszok jelentőségét mutatja, hogy 2009-ben az árnyas kötcsei fák alatt felhúzott kerti sátorban vázolta fel Orbán a híveinek a mára a NER-ben testet öltött "centrális politikai erőtér" politikáját, azaz, hogy szerinte hosszú időre, 15-20 évre egyetlen párt - a Fidesz - lehet domináns szereplőjévé a magyar belpolitikának, míg vele szemben szétaprózódott, így esélytelen ellenzék marad.

Bár Kötcse a magyar belpolitikai élet afféle szupercellája - a NER-piknikeknek helyet adó kúriától légvonalban alig száz méterre van a Gyurcsány-házaspár szintén 2009-ben vett nyaralója, a török hódoltság után pedig Kötcse bizonyos Antall-család birtoka volt, igaz ez lehet névrokonság is a rendszerváltozás utáni első miniszterelnökkel - belpolitikai újságíró helyett az idén is érdemesebb volt autós szakíróknak eljönni Kötcsére. Az állampárt embereinek a többsége ragyogó, tízmilliós autócsodákkal érkezett. Ellenben hagyományosan nem állnak szóba a sajtóval. Így tett a sok egyéb más mellett a médiára is örökké morcos házelnök, Kövér László, aki testőrei segítségével atlétát megszégyenítő lendülettel vágott át a kerti bejáratnál felsorakozott újságírók gyűrűjén, mielőtt azok holmi Habony Árpádról, Farkas Flóriánról vagy Mészáros Lőrincről faggathatták volna a "Fidesz lelkiismeretét".

Volt akinek viszont kioktatásra is futotta: így a volt MSZMP-tagból, majd liberálisból a fideszes kultúrpolitika szekértolójává avanzsált Kerényi Imre - akivel együtt komoly köteg Magyar Krónika is érkezett a rendezvényre - azt fejtegette a sajtónak, hogy ő már évek óta arra vár, hogy valaki végre "intellektuális kérdést tegyen fel neki" továbbá, hogy a sajtó munkásai "intellektuálisan fejlődjenek", ám hasztalan. A beszédesebbje is csak egy-egy közhelyszerű megállapítással szerelte le az érdeklődőket, miszerint "a következő négy év kormányzati munkájáról lesz szó" - ez utóbbi fontos információt az egyik felszólaló Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől tudtuk meg, aki a korrupciót firtató újságírói kérdésekre közölte: "azt remélem, hogy mindenki Magyarországon tisztességes versenyben vesz részt és aki teljesítményre képes, az tud nyerni."

Ezek után háromnegyed egy körül érkezett meg a Orbán Viktor a kisbuszával, s főnöki privilégiumként közvetlenül a kertajtóba parkolhatott le, hogy Orbánnak csak három lépést kelljen megtennie a rá várakozó újságírók között a fél tucat testőr által őrzött kapuig, de azt is úgy, hogy ilyenkor három-négy biztonságis vetődik a sajtósok és a miniszterelnök közé. - Ők a barátaink? - mutatott a kisbuszból előmászó Orbán nevetgélve az újságírókra, majd mielőtt az emberminiszterből rendezvényszervezővé lefokozott Balog Zoltán levegőt vehetett volna, hogy válaszoljon a főnöke költői kérdésére, Orbán három öles lépéssel eljutott a kerti bejáratig, közben szokásához híven nem reagált az újságírók odakiáltott kérdéseire, akik Mészáros Lőrinc mesés gazdagodásáról kérdezték volna a miniszterelnököt. Orbán ezután egy ötezrest dobott az üldözött keresztény fiataloknak.

A kormánytagok közül még Süli Bertalan tárca nélküli miniszter jelent meg, ám ő még Orbán késő délutáni beszéde előtt tovább is hajtott egy lakossági rendezvényre, továbbá Pintér Sándor belügyminiszter jelent meg Kötcsén, ám a belügyér jelezte, hogy ő nem szólal fel az összejövetelen, ezen túl viszont nem nyilatkozott. Orbán érkezése után elcsöndesedett a környék, egy-két elkéső fideszest leszámítva már nem láttunk autókat a kisközség utcáján. Bentről egy külföldi sláger hallatszott, a kertben bográcsozó és söröző állampárti fontos emberek kint hagyott fülhallgatós biztonságisai, illetve sofőrjei a kötcsei fák árnyékában próbálták túlélni a kora júniusi forróságot. A hirtelen elnéptelenedő község utcáján mindössze egy helyit találtunk, akit arról kérdeztünk, mit szól, hogy évről-évre ellepi a "politika" a faluját? Csak vállat vont. Reggelre vége a felhajtásnak, az év többi 364 napján pedig Kötcse amúgy nagyon szép hely.