csúcstalálkozó;Kim Dzsong Un;Trump;lefokozások;

2018-06-04 11:19:00

Lefokozásokkal készül a kis vezér a nagy csúcsra

Nem hivatalos washingtoni értesülések szerint Észak-Koreában lefokoztak három magas rangú tábornokot. Egy amerikai kormányzati illetékes megerősítette a közlést, arról ugyanakkor nem tudott részleteket elárulni, kikről volt szó, s mindez mennyire befolyásolhatja a békefolyamatot, vagy akár a június 12-én Szingapúrban esedékes észak-koreai-amerikai csúcstalálkozót.

Hasonló értesüléseket tett közzé a Phenjan ügyeiben jól értesült Jonhap is. A szöuli hírügynökség úgy tudja, hogy a lefokozás Pak Jong Szik védelmi minisztert, Ri Mjong Szu vezérkari főnököt és Kim Jong Gakot, a hadsereg politikai irodájának a vezetőjét érinti, vagyis a katonaság legmagasabb rangú elöljáróit. Ha a hírek igazak, az megerősíti azt a korábbi közlést, amely szerint Észak-Koreában nem tekint mindenki jó szemmel Phenjan és Szöul, illetve Washington javuló kapcsolataira, s a hadseregen belül sokan nem támogatták az enyhülés politikáját.

Trump pénteken erősítette meg, hogy megtartják a szingapúri csúcstalálkozót, amelyet egy héttel korábban még ő maga mondott le. James Mattis amerikai védelmi miniszter ugyanakkor hétvégén azt közölte, fenntartják a nyomást Észak-Koreán egészen addig, amíg nem tesz konkrét lépéseket a nukleáris leszerelésért, így a szankciók megszüntetése nem megy majd egyik napról a másikra. A büntetőintézkedések hatásait rendkívüli módon megérezte az ország gazdasága. Hétfői közlések szerint Phenjan, 2010 óta először, leállította a napelemek Kínából való behozatalát, pedig 2015 óta igen sokat importáltak a szomszédos országból. Ennek azonban nem kizárólag gazdasági okai vannak. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tavaly decemberben fogadta el azt a határozatot, amely megtiltja elektronikai, gépi és ipari felszerelések Észak-Koreába szállítását. Ugyanakkor a Daily North Korea portáljának közlése szerint a kínai piacon továbbra is rendületlenül adnak el Észak-Koreából származó halféleségeket, vagyis a két ország közötti kereskedelem nem állt le teljesen az elmúlt hónapok folyamán sem.