AfD;Alexander Gauland;

2018-06-05 07:30:00

Az AfD-t is megosztja a kirohanás

Óriási felháborodást keltett Alexander Gauland, a német szélsőjobboldali Alternatíva (AfD) társelnökének szombat este, a párt ifjúsági szervezete, az „Ifjú Alternatíva” rendezvényén elhangzott kijelentése, amelyben úgy foglalt állást, a nácizmus csak egy csöppnyi madárpiszok Németország történelmében. A lapok egyöntetűen, a leghevesebben utasították el szavait, s azt, hogy a nácik rémtetteinek jelentőségét kisebbíteni akarja. Ugyanakkor még az AfD mérsékeltebben konzervatív támogatói sem tudnak azonosulni a társelnök kijelentésével. Sőt, a politikai erőn belül is nyugtalanságot keltettek szavai.

A Die Zeit cikkében utal arra, hogy a hasonlóan szélsőséges kijelentések rendre ártottak a párt egységének is, s hatalmi harcok kezdődtek minden hasonló eset után. Így történt ez az AfD türingiai tartományi vezetője, Björn Höcke tavaly januárban elhangzott beszéde után is, amikor úgy foglalt állást, hogy a berlini holokauszt-emlékmű (hivatalos nevén az „Európa meggyilkolt zsidóinak emlékműve”), szégyenteljes. Hasonlóan belső feszültséget keltettek Höcke barátja, Jens Maier kijelentései is. Az AfD-politikus, aki egy jelenleg német parlamenti képviselő, egy ízben „kis félnégernek” nevezte az egykori teniszcsillag, Boris Becker fiát. Meier ellen két kizárással fenyegető eljárást is indítottak az AfD-ben, ám egyik sem járt eredménnyel. Belső megosztottságot eredményezett az AfD Szász-Anhalt tartományi volt vezetője, André Poggenburg azzal, hogy „tevehajcsároknak” nevezte török gyökerekkel rendelkező honfitársait.

A jelek szerint azonban Gaulandot cseppet sem zavarta, hogy a múltban még saját pártjában is nyugtalanságot keltettek a szélsőséges megnyilatkozások, sőt látható büszkeséggel töltötte el, amikor az AfD ifjúsági szervezetének aktivistái lelkesen ünnepelték. Ez azonban még a pártvezetésben is kiverte a biztosítékot. Steffen Königer elnökségi tag „visszatetszőnek” nevezte Gauland szavait. Uwe Witt, az AfD parlamenti képviselője pedig a Facebookon kért bocsánatot a társelnök nevében, mint írta, „különösen azoktól a zsidó embertársainktól, akik a náci rezsim áldozataivá váltak”.

Szó sincs azonban arról, hogy mindenki elítélte volna Gaulandot. Az AfD-nek szintén a nemzeti konzervatív szárnyához sorolt Jörg Meuthen társelnök azzal sietett a segítségére, hogy a politikus „nem mentette fel a nemzetiszocialistákat rémtetteikért”.