kormánybiztos;Simicskó István;lőtér;Gulyás Gergely;Miniszterelnökség;iskolai lövészet;Honvédelmi Sportközpont;hazafias nevelés;

2018-06-04 23:41:00

A hazafias nevelés pedellusa lesz Simicskó

Ha miniszter már nem lehet, Simicskó kormánybiztosként felügyeli majd a hazafias neveléssel kapcsolatos beruházásokat.

Nem hagyták az út szélén a korábbi honvédelmi minisztert: Simicskó István egy kormányhatározat értelmében 2020-ig kormánybiztosként foglalkozhat majd a korábbihoz nagyon hasonló feladatkörökkel- derül ki a hétfői Magyar Közlönyből.

Az Orbán Viktor által jóváhagyott határozat szerint Simicskóra hárul majd a hazafias és honvédelmi nevelés és az azzal együtt járó beruházások felügyelete. Ez azt jelenti, hogy ő alakíthatja ki a most még csak elméletben létező kormányzati stratégiát

A leírás alapján szinte az is biztos, hogy Simicskó felel majd az iskolai lőpályákért is. Érdekes, hogy bár kormánybiztosként honvédelmi feladatokat lát el, de nem Benkő Tibor honvédelmi miniszter, hanem a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely felügyelete alatt dolgozhat –  mintha kormány nem annyira katonai, hanem politikai feladatnak tartaná a területét. Simicskó István munkáját ötfős titkárság segíti, és államtitkári fizetést, bruttó 990 ezer forintot kap majd munkájáért.

Jellemző, hogy a politikust a honvédelmi tárcától való távozása után szinte azonnal megválasztották a Honvédelmi Sportszövetség  elnökének is, ami mintegy iránymutatást jelentett a kormánybiztosi pozíció felé.

Nem csak Simicskó esett puhára leváltása után: Seszták Miklós korábbi fejlesztési minisztert is kormánybiztossá nevezték ki–  így felügyelheti majd az hangzatos nevű „egyes Kárpát-medencei gazdaságélénkítő programok és összehangolt fejlesztési feladatok, valamint turisztikai fejlesztések koordinációja” nevű feladatcsomagot.