gasztronómia;rétes;

2018-06-05 12:10:00

Újragondolt hagyomány - A város legjobb rétese

Volt betegszállító, bankár, focipálya-gondnok, újságíró és sztriptízbárban behívogató-ember: legutóbb pedig az AP videóriportere. Aztán egy hirtelen váltással Nagy Andrásból pék lett. Most sokak szerint ő készíti a város legjobb rétesét a VII. kerületben.

Fotó: Strudel Hugó

Fotó: Strudel Hugó

Nagy András újságíró, az amerikai Associated Press munkatársa korábban számos hazai televíziónál, internetes portálnál, újságnál dolgozott, de Japánban is szerencsét próbált. Egy rétesfesztiválon érezte: ezt akarja csinálni.

A tökéletes recepthez körbeutazta az országot, tesztelte a kínálatot, fejkendős néniket faggatott. Egy Hatvan melletti faluból származó asszonynál találta meg, amit keresett: ezt folyamatosan újítva, egyedivé téve, kisebb módosításokkal készíti a rétes tésztáját. Elvégzett egy tanfolyamot, majd mindent egy lapra feltéve megnyitotta saját rétesezőjét Budapest szívében. Azóta hetente egy napot forgat, egy-két napig pék, a többit pedig az üzlet vezetésével tölti.

A tradicionális ízesítésű rétesek mellett az üzletben van dijonimustáros-baconos-újhagymás-krémsajtos, juhtúrós-kolbászos-póréhagymás, spenótos-tojásos és a párolt lila káposztás ízesítésű is. Fajtájukat tekintve létezik olyan, aminél a tészta a tölteléket körbeöleli, de van, amiben a tészta a töltelék között kígyóként tekereg.

Fotó: Strudel Hugó

Fotó: Strudel Hugó

A nyitás óta Nagy Andrásból helyi hős lett. Az utcán sokan megállítják és gratulálnak neki. Elmondása szerint a rétesezőben minden társadalmi réteg megfordul, de szerencsére mindenki boldogan távozik.