kúszósülkölyök;Miskolci Állatkert;kúszósül;

2018-06-05 16:48:00

Európai ritkaság: kúszósül született Miskolcon

Hatodik utóda született meg május közepén a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban 2013 óta látható észak-amerikai kúszósülök-párnak.

Fotó: Miskolci Állatkert/Veress Tamás

Fotó: Miskolci Állatkert/Veress Tamás

A mintegy fél kilogrammos súllyal világra jött kölyök hét hónapos vemhesség után született, és ahogy az a kúszósülöknél megszokott, testvér nélkül, egyedül látta meg a napvilágot. Bár látszólag még most is puha bundát visel, a fekete szőrzet valójában már a születése után pár órával hegyes, fehér tüskéket rejt, amelyek a természetben hatékony védelmet jelentenek a kölyöknek a ragadozók ellen. Bár már nyalogatja és rágcsálja a szülők növényi eredetű takarmányát, négy hónapos koráig még anyatejen él. Az első napokban még kevesebbet mutatkozott, most már gyakran látható a kifutójában.

Magyarországon csak a Miskolci Állatkertben szaporodnak a kúszósülök, ami európai szinten is ritkaságnak számít: idén csak hét kölyök született a kontinens állatkertjeiben. A jól szaporodó miskolci kúszósülcsapatból került már utód Kassára és Berlinbe, a tavaly született kölyök pedig jövő héten indul Franciaországba.

Az Egyesült Államok egyes területein több helyen lehet gyéríteni a nagy egyedszámú, gyakran az erdészeti területeken is gazdasági károkat okozó észak-amerikai kúszósülök – más néven urzonok – (Erethizon dorsatum) állományát. Ez többnyire az engedélyezett vadászatukat jelenti, ám egyes egyedeket befognak és állatkertekbe szállítanak. Így kerülhettek a szülők Magyarországra, ahol a természetes erdei környezetben annyira otthon érzik magukat, hogy minden évben utódokkal örvendeztetik meg gondozóikat és látogatóikat - tájékoztatott a Miskolci Állatkert.