„Kivásárolja” a bírói kart a kormány

Publikálás dátuma
2018.06.06. 07:10
Fotó: Shutterstock

Minden olyan bírót nyugdíjba küldene a kormány, aki 1990 előtt kapta meg kinevezését, vagyis a rendszerváltás előtt is részt vett az ítélkezésben. Erről lapunk is beszámolt a bírósági rendszerben tervezett többi átalakítással - ítélőtáblák megszüntetése, közigazgatási felsőbíróság bevezetése, a bíróságok szervezeti igazgatásának az igazságügyi tárca alá rendelése - együtt. A különböző bírói fórumokon azóta is rendre felmerül a kérdés, amely értelemszerűen igencsak foglalkoztatja az érintetteket. A szakmán belül úgy tudják, még nincs meg a kidolgozott forgatókönyv, csak annyi bizonyos, a kormányzat szeretne megszabadulni a bírói kar "más rendszerben szocializálódott, s így nem feltétlenül lojális" részétől. Lapunk úgy tudja, már a választás előtt keringtek különböző, Trócsányi László által jegyzett tervezetek - legalábbis a fővárosi bírák körében -, amelyek a bírói nyugdíjszabályok megváltoztatását is tartalmazták.

- Többféle verziót hallottunk – mondta egy dunántúli törvényszék bírája. – Azt beszélik, hogy 1990, esetleg 1992 lesz a határvonal, vagyis az ez előtt kinevezetteket küldik nyugdíjba. Sőt, egyes helyekről 1994-et is hallani.

Egy dél-dunántúli városi bíróság korban érintett bírája megjegyezte: a kormányzat sokkal óvatosabban látott hozzá a terv megvalósításához, mint 2011-ben, amikor az érintett bírókat annak ellenére nyugdíjba küldték egyik napról a másikra - a korhatár 62 évre való leszállításával -, hogy elvileg 70 éves korukig dolgozhattak volna. Akkor nagyjából 250, koruknál fogva vezető beosztású szakembert érintett az átszervezés, amely ellen a nyugállományba kényszerített bírók tiltakoztak, sokan jogi útra terelték ügyüket, s jellemzően meg is nyerték a pereket, melyek végén visszahelyezték őket állásukba – de nem feltétlenül korábbi beosztásukba -, s komoly kártérítést is megítéltek számukra. (Az Alkotmánybíróság és a luxembourgi Európai Bíróság is nyugdíjba kényszerített bírók mellett döntött - a szerk.)

- Jelen esetben eleve olyan anyagi lehetőségeket vázoltak fel, amire nehéz lesz nemet mondani – magyarázta a városi bíró. – Egyelőre természetesen nincsenek konkrétumok, de arról hallani, hogy az érintett kollégák, posztjuktól függően, 15-25 milliós lelépési pénzre számíthatnának, emellett a nyugdíjukat a jelenlegi bérük 80 százalékában állapítanák meg. Miután koruknál fogva jellemzően a bértábla felső részéhez tartoznak, így 400-450 ezres, de akár félmilliós ellátást is kaphatnának. S nem mellékesen az üzleti világban tovább dolgozhatnának: ügyvédként, tanácsadóként vagy bármilyen céges jogászként.

Egy fővárosi törvényszéki bíró viszont úgy értesült, a kormány éppenséggel ez utóbbit is szeretné megakadályozni, hiszen a rengeteg jól felkészült szakember esetleg más területen is problémát okozhatna.

- A tízmilliós végkielégítésről, valamint az igencsak kedvező feltételekkel megállapított nyugdíjról mi is hallottunk – állította -, viszont azt beszélik, a kinevezésük miatt az intézkedésben érintetteket rendelkezési állományba tennék, míg valóban elérik a nyugdíj-korhatárt. Vagyis megkapnák a fizetésüket, csak éppen nem bíznának rájuk feladatokat.

Ha a kormányzat terve valóra válik, azt jelentheti, hogy a bírói karban jellemzően csak 54-55 évesnél fiatalabbak maradnak, hiszen 1990-ben - a jogi egyetem elvégzése és a szakvizsga megszerzése után, mivel jelentős volt a bíróhiány – 1964-ben, 1965-ben születettek is kinevezést kaphattak. Ha pedig a határvonalat időben még közelebb húzzák meg, úgy akár ötvenévesen is nyugdíjba küldhetnek valakit.

- Miután az ötven feletti korosztály ma már vezetői posztokat tölt be, azaz elnökök, elnökhelyettesek, kollégium- vagy tanácsvezetők, illetve törvényszéki és ítélőtáblai bírák, nyugdíjazásuk teljes vezetőcserét jelentene a szakmán belül – fogalmazott egy dunántúli törvényszéki bíró. (Leginkább a Kúrián dolgozó bírákat érintheti a korhatár leszállítása, a legtapasztaltabb, így legrégebben kinevezett bírók ugyanis itt dolgoznak - a szerk.)

– Miután a jelenlegi bírói karból nem feltétlenül lehetne megoldani a pótlásukat, jöhetnének más jogi pályáról ejtőernyősök: ügyészek, ügyvédek, a versenyszférában dolgozó jogászok. Akik, ha szakmailag nem is érnék el a korábbi nívót, bizonyosan sokkal lojálisabbak lennének a kinevezésükért cserébe, mint elődeik.

A megkérdezett bírák szerint az átalakítással elvben ugyan nem, a gyakorlatban azonban mindenképpen sérülne a bírói függetlenség, hiszen a kormányzat célja egyértelmű: kevésbé önjáró igazságszolgáltatás létrehozása. Ezt vetíti előre amúgy a Közigazgatási Felsőbíróság terve is.

- Nem véletlen, hogy akivel beszéltem a kollégák közül, mind reménykednek, hogy minél alacsonyabb lesz a nyugdíjba küldési kor – mondta egy fővárosi bíró. – Féltik ugyanis a függetlenségüket, a szakmaiságot, s hogy a politika rátelepszik a bíróságokra, ahogyan korábban már megtette az ügyészségekkel. Akinek kicsit is fontos a független igazságszolgáltatás, az ki akar maradni a valószínűsíthető jövőből. Mert nem kell hozzá nagy képzelőerő, milyen elvárásoknak kell majd megfelelnie.

Januárban még nem volt veszélyes
Idén januárban még nem aggódott az Országos Bírósági Hivatal (OBH) amiatt, hogy "Soros-szervezetek", például a Magyar Helsinki Bizottság részt vettek a bírák képzésében. Handó Tünde év elején az Origónak azt mondta: "2016-ban összesen 528 képzést szerveztünk 25 ezer résztvevővel, ehhez képest volt egy kétszer egynapos rendezvény, egy civil szervezet projektjének részeként a gyűlölet-bűncselekmények témájában. Ezen összesen 19 bíró és 20 ügyész vett részt. Ez nem jelent semmilyen veszélyt a bírói karra." Hozzátette: "Valós veszélyt jelentenek ugyanakkor azok a szervezettnek tűnő sajtótámadások, amelyek a bírósági szervezetből származó álhírekből próbálnak botrányt kavarni."
Ehhez képest Hende Csaba tegnap azt mondta a parlamentben, hogy "Soros György és hálózata befolyást akar szerezni az igazságszolgáltatás felett". A törvényalkotási bizottság elnöke szerint a Soros-szervezetek "képzésnek álcázzák beszivárgásukat", és "érzékenyítő tréningeket tartanak", amelyeken "a migránsok szempontjait hatékonyan képviselik".
Hende ezért levélben kérte Handó Tündét, számoljon be: mely szervezetek és milyen forrásból szerveztek oktatásokat a bíróknak. Bár az OBH elnöke még nem adott részletes választ, Hende úgy látja, hogy az ilyen képzések veszélyeztetik az igazságszolgáltatás függetlenségét és a nemzetbiztonságot. Lapunk úgy tudja, az ominózus tréninget, amelyen a Helsinki is részt vett, az OBH maga szervezte.

Szerző

Visszavesznek a közmunkából

Publikálás dátuma
2018.06.05. 07:20
Fotó: Tóth Gergő
A munkaerőhiányra hivatkozva építi le a kormány a közmunkáslétszámot, ám a mesterségesen felpumpált rendszerből nem könnyű kilépni.

A Miskolci Bosch gyárba jelentkezett egy borsodi kis faluból öt volt közmunkás, négyüket fel is vették. Sikertörténet – mondhatnánk, ha nem éppen azt az embert utasították volna el, akinek volt autója. Az elzárt faluból ugyanis más módon nem lehet eljutni Miskolcra. Busz csak egy közeli nagyobb településre jár, ahonnan indul ugyan másik járat a megyeszékhelyre, csak éppen a kis faluból nem lehet elérni a csatlakozást. A történetet Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke mesélte el lapunknak annak kapcsán, hogy a Pénzügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatottak létszámának csökkenése egyértelműen jelzi: a közmunkások folyamatosan lépnek át a versenyszférába. A nagyobb városokban ez valószínűleg igaz is – véli a szakszervezeti vezető -, a hátrányos helyzetű térségek eldugott falvaiban azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet. A történet szereplői előtt most két választás van: vagy elmennek feketén valami nyári idénymunkára, vagy – ha szerencséjük van – visszakerülhetnek a közfoglalkoztatásba.

Ez utóbbihoz szükség van a polgármester jóindulatára is, hiszen egyre több helyi vezető kénytelen sakkozni: kinek ad közmunkát és kinek nem. A kormány ugyanis erőteljesen, mintegy 40 milliárd forinttal megvágta a közmunkaprogramokra szánt idei keretet: a tavalyi 266 milliárd forint helyett az idén csak 225 milliárd forintot szánnak rá. A cél, hogy 2020-ra 150 ezer főre csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma. Ez már nem is tűnik olyan messzi célnak: a KSH adatai szerint a február-áprilisi időszakban 157 700-an vallották magukat közfoglalkoztatottnak. Ez tavalyhoz képest több mint 46 ezer fős létszámcsökkenést jelent. Komjáthi Imre szerint a csökkenésben szerepet játszik az is, hogy a tavaly ősszel indult programok most érnek véget. Ezek helyett hamarosan újabbak indulnak, igaz kisebb létszámban.

A projekt alapú elszámolás nagy lehetőséget ad az adatok kozmetikázására, hiszen van, hogy egy ember kétszer is megjelenik az éves statisztikában - fogalmazott Komjáthi Imre. Azt mondja: korábban sem volt valójában olyan sok közmunkás, de akkor jól jöttek a magas – 200 ezer feletti – létszámadatok, amikor a kormány azt kívánta kommunikálni: segély helyett munkát ad. Most, hogy a munkaerőhiányt kell megoldani, jól mutat az alacsonyabb létszám.

A szakszervezeti vezetőhöz is érkeznek persze a cégektől kérések, hogy segítsen hadra fogható munkaerőt találni. Egy gyorstalpalón ugyanakkor nem lehet egy munkagép kezelését megtanítani, főképp, hogy ezek az állami képzések inkább elméletiek. Márpedig a közmunkások fele csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 10 százalékuk még a 8 általánost sem fejezte be. Egy részük ráadásul soha életében nem dolgozott máshol, ezért hiányoznak is a munkavállaláshoz szükséges készségei. Komjáthi Imre szerint alaposan fel kellene mérni a közmunkások képességeit, és ahhoz igazítani a program átalakítását.

Egyre kevesebbet ér a közmunkásbér
Jelentősen veszített értékéből a közfoglalkoztatotti bér a minimálbérhez képest 2011 szeptembere óta. Akkor a bruttó 57 ezer forintos közfoglalkoztatotti bér a minimálbér 73 százalékát tette ki, a jelenlegi bruttó 81 530 forint viszont csak az 59 százalékát. A közfoglalkoztatási garantált bér – amelyet a legalább középfokú végzettségű közmunkásoknak kell adni – még nagyobb értékvesztést mutat a garantált bérminimumhoz képest.
A 2011 szeptemberében bruttó 78 ezer forintos közfoglalkoztatási garantált bér akkor a bérminimum 83 százalékát tette ki, a tavaly január óta bruttó 106 555 forintos összeg ma már csak a garantált bér 59 százalékát teszi ki. A közmunkásbér nettó 55 ezer forintos összege a létminimum 60 százalékát teszi csak ki, azaz nem fedezi az alapvető ruházkodás, élelem és lakhatás költségeit.

A szakszervezet azt is régóta szeretné elérni, hogy a közmunkásoknak is járjon a minimálbér, hiszen sok faluban komoly fizikai munkát végeznek – diót törnek, tököt termesztenek -, amiért az érdekvédők szerint piaci bér járna. Ezt a kezdeményezésüket a kormány lesöpörte az asztalról, és tudatosan nem emeli a közmunkásbért 2017. januárja óta, mondván: a közmunkásoknak így lesz motivációjuk visszatérni az elsődleges munkaerőpiacra.

A visszatérés azonban nem csak a képzettség hiánya miatt nehéz. A mesterségesen felpumpált közfoglalkoztatás mára a települések működésének oly mértékben szerves részévé vált, hogy - mivel a programokra létszám alapján jár a támogatás - a polgármesterek már lényegében a közmunkásaik megtartásában érdekeltek, ráadásul a helyiek szemében is az a jó vezető, aki minél több közmunkát tud szerezni. Vidéki polgármesterek nemrégiben arról panaszkodtak lapunknak: jól működő közmunkaprogramok szakadnak félbe, részben a versenyszféra elszívó hatása miatt, részben pedig azért, mert a közmunkások inkább olyan településen regisztráltatják magukat, ahol könnyebb a munka. Azt is jelezték, hogy a fideszes vezetésű falvak elnagyolt létszámkerettel kapnak támogatást, a kormánynak kedves önkormányzatokat így a közmunkásokon keresztül is megsegítik.

A buszjegy ára és a menetrend ráadásul vizesárokként fogja körbe a hátrányos térségek zsákfalvainak közmunkásait, akik viszont nem szívesen hagyják ott családjukat, és költöznek munkásszállóra. Helyben viszont közmunkán kívül más lehetőség nem nagyon van. Nem véletlen, hogy míg Budapesten mintegy 2 ezer közmunkást tartott nyilván a Belügyminisztérium az idei első negyedévben, addig Borsodban csaknem 29 ezret, Szabolcsban pedig csaknem 27 ezret. A tárca honlapján legfrissebbként elérhető 2016-os nyomonkövetési adatok is azt mutatják: a közmunkaprogramokból kilépő fővárosaik jóval nagyobb arányban tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, mint például a keleti megyék közmunkásai. A kilépők közül fél év múlva országosan 14 százaléknyian dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon: az arány a fővárosban csaknem 24 százalékos, míg Borsodban vagy Szabolcsban 10 százalék körüli. A közfoglalkoztatottak létszámcsökkentését tehát célszerű volna nem fűnyíróelv-szerűen végrehajtani.

Hogy milyen elv mentén vágják vissza a létszámot, egyelőre nem látszik, de az ütem rendkívül gyors – véli Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. Szerinte már régóta nyilvánvaló, hogy a politikai célokból felduzzasztott közmunkás létszám nem tartható, arról ugyanakkor nincs adat, mi történik a programból kiesett emberekkel. Kiss Ambrus azt illetően szkeptikus, hogy valóban a versenyszférában tudnának elhelyezkedni ilyen nagy létszámban. A hátrányos térségekben, ahol sok a közmunkás, most sem dübörög a gazdaság, továbbra sem települtek oda munkahelyeket biztosító vállalkozások, és a közlekedési és képzettségi problémák sem oldódtak meg – mutatott rá. Azt mondja: a fő probléma, hogy a munkaügyi központok egy nagy masszaként tekintenek a közmunkásokra, nincsenek egyénre szabott képzések, nem áll rendelkezésre egyéni élethelyzetekben nyújtott segítség, pedig a közmunkások helyzete és lehetősége egyáltalán nem homogén.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szintén úgy látja: a kormány úgy zárta el a pénzcsapot egyik pillanatról a másikra, hogy a közfoglalkoztatásból kiesetteknek nem kínált valódi segítséget. El kell fogadni, hogy a közmunkások egy része piaci környezetben soha nem fog tudni elhelyezkedni: számukra továbbra is biztosítani kell a közfoglalkoztatást. Azokat pedig, akik képesek és motiváltak is a munkaerőpiacra történő visszalépésre, célzott programokkal kell segíteni. Kordás László szerint erre az állam nem képes. Nyugat-Európában a civil szervezetek segítik a munkanélkülieket az önéletrajzírásban, az álláskeresésben, a felkészülésben, és ezért állami támogatást kapnak. De csak akkor, ha az általuk mentorált munkanélküli már fél éve dolgozik az adott állásban: ekkor ugyanis már elég nagy a valószínűsége, hogy ott is marad.

Egy éven túl is maradhatnak
Közleményben cáfolta nemrégiben a Belügyminisztérium, hogy június 1-jétől kizárják a közfoglalkoztatásból azokat a személyeket, akik három éven belül már egy évig közfoglalkoztatásban vettek részt. Pedig valóban volt olyan terv, hogy 12 hónapban maximalizálják 3 éves időszakon belül a közfoglalkoztatásban eltölthető időt, és erről kormányhatározat is született. Ám ezt tavaly decemberben hatályon kívül helyezték.
Ennek oka feltehetőleg a választások közeledte volt, az évente átlagosan 6 hónapot közfoglalkoztatási programban töltő közmunkások számára ugyanis ez a kitétel komoly érvágást jelentett volna. A meghátrálás kifizetődőnek bizonyult: a Fidesz a közmunkával erősen érintett településeken tarolt a választáson, hiszen bármennyire is kiszolgáltatott és függőségi viszonyba taszítja is a közfoglalkoztatás az embereket vidéken, a korábban kapott segély helyett a közmunkáért járó összegek komoly előrelépést jelentettek a családoknak.
A probléma egyébként nem a közfoglalkoztatás intézményével van, hanem azzal, hogy mesterségesen duzzasztották hatalmasra: a kormánynak egészen tavalyig gyakorlatilag ez volt egyetlen válasza a munkanélküliség kihívásaira. Irdatlan összegeket költöttek a munkaerőpiaci szempontból zsákutcának bizonyuló közfoglalkoztatásra, a képzésekre, átképzésekre biztosított keretet viszont folyamatosan csökkentették.
A közfoglalkoztatásba belépők számának növekedésére erőteljesen hatott az is, hogy 2012-ben az álláskeresési járadék folyósításának idejét az addigi fél évről - Európában egyedülálló módon rövid időre - 3 hónapra csökkentették. Így azok is bekerültek a közmunkaprogramba, akik kicsit hosszabb idő alatt esetleg állást találtak volna az elsődleges munkaerőpiacon. Ha pedig valaki bekerül a közfoglalkoztatásba, akkor már nehéz munkát keresnie, például azért, mert munkaidőben nem lehet állásinterjúra járni.
A kormány úgy tűnik, érzékeli a problémát, előírta legalábbis, hogy lehetővé kell tenni a közfoglalkoztatottak munkakereséssel kapcsolatos tömegközlekedési költségeinek megtérítését. Az új szabályozás azt is előírja, hogy a 25 év alattiak csak akkor kerülhetnek be a közfoglalkoztatásba, ha az Ifjúsági Garancia Program nem tud rajtuk segíteni. A hatás jelentős: tavaly januárhoz képest az idei év első hónapjára a felére, mintegy 10 ezer főre csökkent a 25 év alatti közmunkások száma.

Szerző

Putyinista fordulat az Unióban

Publikálás dátuma
2018.06.04. 07:35
Letette az esküt a két populista párt új olasz kormánya. FOTÓ: AFP
Akár már heteken belül, az Európai Unió június végén esedékes csúcstalálkozóján, döntő változás állhat be az EU Oroszországgal kapcsolatos politikájában.

Európában bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv, a velejéig populista programot hirdető két olasz politikai erő, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és Liga alakít kormányt Itáliában. A piacok érthető módon idegesek, de talán még mindig jobb a kormány létrejötte, mint egy előrehozott választás, hiszen az Itália legnépszerűbb politikusává előlépett Matteo Salvini jobboldali radikális, bevándorlásellenes pártja rosszabb esetben is akár 8-10 százalékkal erősödne a következő választáson a március 4-én megrendezett voksoláshoz viszonyítva.

A piacok már az egyebek mellett feltétel nélküli alapjövedelmet, illetve adókönnyítéseket ígérő kormány programjára is riadtan reagáltak. Egy Salvini-Luigi Di Maio kettős azonban az Európai Unió külpolitikáját is alapjaiban veszélyeztetné. Az M5S és a csillagosok között ugyanis közös pont, hogy mindkét párt kifejezetten kedveli Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Az erőteljesen baloldali gyökerekkel rendelkező M5S-nél sokan az amerikai imperializmus áldozatának tekintik Oroszországot. A Kremlt példaképnek tekintik amiatt is, mert ellenszegül a globalizációs törekvéseknek és megakadályozza Washington hegemóniáját a világpolitikában. Az M5S kifejezetten dicsérte Moszkvát a szíriai katonai beavatkozásáért. A Liga viszont azért kedveli Putyint, mert „visszaadta az emberek büszkeségét”. Mindkét politikai erő bocsánatos bűnnek tartja a Krím félsziget annexióját, illetve Kelet-Ukrajna megtámadását, ezért az Oroszországgal szembeni uniós szankciók feloldását követelheti.

A Liga oroszok iránti rokonszenve régi időkre nyúlik vissza. Az ulranacionalista orosz „politikus”, Vlagyimir Zsirinovszkij már a kilencvenes években azt közölte, e politikai erőt támogatja. A pártot akkor Salvini elődje, Umberto Bossi irányította. Az orosz nacionalizmus egyik főideológusa, Alekszander Dugin pedig évek óta kapcsolatban áll Salvinivel. Anton Sehovcov ukrán politológus úgy vélte, az olasz Liga nevezhető az EU leginkább oroszbarát pártjának.

Németországban felmerült a kérdés: miként osszanak meg fontos titkosszolgálati értesüléseket egy olyan partnerrel, amely nyíltan Moszkva érdekeit képviseli? Mi történik akkor, ha Oroszország kibertámadást indít az Európai Unió ellen, vagy ismét olyan akciót hajtanak végre, mint márciusban, Nagy-Britanniában Szergej Szkripal kettős ügynökkel szemben? – tette fel a kérdést a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. Stephan Thomae, a német Bundestag titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság szabaddemokrata tagja közölte, ez esetben fel kell vetni a kérdést, valóban jó ötlet-e együttműködni az olasz hírszerzéssel. Ha ugyanis a megosztott információk valamelyik moszkvai illetékes asztalán kötnek ki, ez esetben „nem szabad továbbadni az értesüléseinket” – fejtette ki.

Az EU a június végén esedékes csúcstalálkozón dönt az oroszellenes szankciók újabb fél évvel való meghosszabbításáról. Minden korábbinál erőteljesebben merülhet fel a kérdés: meddig van értelme fenntartani az intézkedéseket? Már csak azért is, mert Ausztriában tavaly decemberben – az Osztrák Néppárt koalíciós partnereként – kormányra került a nyíltan oroszbarát, a moszkvai kormánnyal is szoros kapcsolatokra törekvő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Heinz-Christian Strache, a párt elnöke több ízben – legutóbb május végén – emelt szót az oroszellenes szankciók feloldásáért. Ugyanakkor Sebastian Kurz aligha engedi Strache számára, hogy ily mértékben megváltoztassa a külpolitika eddigi irányvonalát.

Németországban sem támogatják egyöntetűen a szankciók meghosszabbítását. A nagykoalíció kisebbik pártjánál, a szociáldemokratáknál belső feszültséget is kelt a kérdés. Elsősorban a párt keletnémet tagszervezetei követelik az eddigi irányvonal felülvizsgálatát - Manuela Schwesig, Mecklenburg-Elő-Pomeránia miniszterelnöke a napokban a Die Weltnek elmondta, Németországnak és Oroszországnak közösek az érdekei, ezért szoros partneri viszonyra van szükség. Dietmar Woidke, Brandenburg miniszterelnöke pedig annak a véleményének adott hangot, hogy konfrontáció helyett kooperációra van szükség Moszkvával.

Az SPD-nél nyugtalanságot keltett, hogy Heiko Maas külügyminiszter elődjénél és párttársánál, Sigmar Gabrielnél jóval radikálisabb oroszpolitikát folytat. Miközben Gabriel már hajlandónak mutatkozott a szankciók felülvizsgálatára, s azok fokozatos leépítésére, Maas egyértelműen ellenséges politikával vádolta a Kremlt. Ez a kijelentése azonban kedvezőtlen visszhangra talált abban a pártban, amelyben mind a mai napig nagyra tartják az egykori kancellár, Willy Brandt tárgyalásokra, közeledésre épülő „Ostpolitikját”.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő sem tartozik az Oroszország elleni büntetőintézkedések nagy hívének, egy ízben el is határolódott egy a Moszkvával szembeni közös uniós nyilatkozattól, ettől függetlenül a szankciókat ő sem vétózná meg, már csak azért sem, mert ez az országot gazdaságilag életben tartó hitelezőknél is kiverné a biztosítékot.