Visszavesznek a közmunkából

Publikálás dátuma
2018.06.05 07:20
Fotó: Tóth Gergő
Fotó: /
A munkaerőhiányra hivatkozva építi le a kormány a közmunkáslétszámot, ám a mesterségesen felpumpált rendszerből nem könnyű kilépni.

A Miskolci Bosch gyárba jelentkezett egy borsodi kis faluból öt volt közmunkás, négyüket fel is vették. Sikertörténet – mondhatnánk, ha nem éppen azt az embert utasították volna el, akinek volt autója. Az elzárt faluból ugyanis más módon nem lehet eljutni Miskolcra. Busz csak egy közeli nagyobb településre jár, ahonnan indul ugyan másik járat a megyeszékhelyre, csak éppen a kis faluból nem lehet elérni a csatlakozást. A történetet Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke mesélte el lapunknak annak kapcsán, hogy a Pénzügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatottak létszámának csökkenése egyértelműen jelzi: a közmunkások folyamatosan lépnek át a versenyszférába. A nagyobb városokban ez valószínűleg igaz is – véli a szakszervezeti vezető -, a hátrányos helyzetű térségek eldugott falvaiban azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet. A történet szereplői előtt most két választás van: vagy elmennek feketén valami nyári idénymunkára, vagy – ha szerencséjük van – visszakerülhetnek a közfoglalkoztatásba.

Ez utóbbihoz szükség van a polgármester jóindulatára is, hiszen egyre több helyi vezető kénytelen sakkozni: kinek ad közmunkát és kinek nem. A kormány ugyanis erőteljesen, mintegy 40 milliárd forinttal megvágta a közmunkaprogramokra szánt idei keretet: a tavalyi 266 milliárd forint helyett az idén csak 225 milliárd forintot szánnak rá. A cél, hogy 2020-ra 150 ezer főre csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma. Ez már nem is tűnik olyan messzi célnak: a KSH adatai szerint a február-áprilisi időszakban 157 700-an vallották magukat közfoglalkoztatottnak. Ez tavalyhoz képest több mint 46 ezer fős létszámcsökkenést jelent. Komjáthi Imre szerint a csökkenésben szerepet játszik az is, hogy a tavaly ősszel indult programok most érnek véget. Ezek helyett hamarosan újabbak indulnak, igaz kisebb létszámban.

A projekt alapú elszámolás nagy lehetőséget ad az adatok kozmetikázására, hiszen van, hogy egy ember kétszer is megjelenik az éves statisztikában - fogalmazott Komjáthi Imre. Azt mondja: korábban sem volt valójában olyan sok közmunkás, de akkor jól jöttek a magas – 200 ezer feletti – létszámadatok, amikor a kormány azt kívánta kommunikálni: segély helyett munkát ad. Most, hogy a munkaerőhiányt kell megoldani, jól mutat az alacsonyabb létszám.

A szakszervezeti vezetőhöz is érkeznek persze a cégektől kérések, hogy segítsen hadra fogható munkaerőt találni. Egy gyorstalpalón ugyanakkor nem lehet egy munkagép kezelését megtanítani, főképp, hogy ezek az állami képzések inkább elméletiek. Márpedig a közmunkások fele csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 10 százalékuk még a 8 általánost sem fejezte be. Egy részük ráadásul soha életében nem dolgozott máshol, ezért hiányoznak is a munkavállaláshoz szükséges készségei. Komjáthi Imre szerint alaposan fel kellene mérni a közmunkások képességeit, és ahhoz igazítani a program átalakítását.

Egyre kevesebbet ér a közmunkásbér
Jelentősen veszített értékéből a közfoglalkoztatotti bér a minimálbérhez képest 2011 szeptembere óta. Akkor a bruttó 57 ezer forintos közfoglalkoztatotti bér a minimálbér 73 százalékát tette ki, a jelenlegi bruttó 81 530 forint viszont csak az 59 százalékát. A közfoglalkoztatási garantált bér – amelyet a legalább középfokú végzettségű közmunkásoknak kell adni – még nagyobb értékvesztést mutat a garantált bérminimumhoz képest.
A 2011 szeptemberében bruttó 78 ezer forintos közfoglalkoztatási garantált bér akkor a bérminimum 83 százalékát tette ki, a tavaly január óta bruttó 106 555 forintos összeg ma már csak a garantált bér 59 százalékát teszi ki. A közmunkásbér nettó 55 ezer forintos összege a létminimum 60 százalékát teszi csak ki, azaz nem fedezi az alapvető ruházkodás, élelem és lakhatás költségeit.

A szakszervezet azt is régóta szeretné elérni, hogy a közmunkásoknak is járjon a minimálbér, hiszen sok faluban komoly fizikai munkát végeznek – diót törnek, tököt termesztenek -, amiért az érdekvédők szerint piaci bér járna. Ezt a kezdeményezésüket a kormány lesöpörte az asztalról, és tudatosan nem emeli a közmunkásbért 2017. januárja óta, mondván: a közmunkásoknak így lesz motivációjuk visszatérni az elsődleges munkaerőpiacra.

A visszatérés azonban nem csak a képzettség hiánya miatt nehéz. A mesterségesen felpumpált közfoglalkoztatás mára a települések működésének oly mértékben szerves részévé vált, hogy - mivel a programokra létszám alapján jár a támogatás - a polgármesterek már lényegében a közmunkásaik megtartásában érdekeltek, ráadásul a helyiek szemében is az a jó vezető, aki minél több közmunkát tud szerezni. Vidéki polgármesterek nemrégiben arról panaszkodtak lapunknak: jól működő közmunkaprogramok szakadnak félbe, részben a versenyszféra elszívó hatása miatt, részben pedig azért, mert a közmunkások inkább olyan településen regisztráltatják magukat, ahol könnyebb a munka. Azt is jelezték, hogy a fideszes vezetésű falvak elnagyolt létszámkerettel kapnak támogatást, a kormánynak kedves önkormányzatokat így a közmunkásokon keresztül is megsegítik.

A buszjegy ára és a menetrend ráadásul vizesárokként fogja körbe a hátrányos térségek zsákfalvainak közmunkásait, akik viszont nem szívesen hagyják ott családjukat, és költöznek munkásszállóra. Helyben viszont közmunkán kívül más lehetőség nem nagyon van. Nem véletlen, hogy míg Budapesten mintegy 2 ezer közmunkást tartott nyilván a Belügyminisztérium az idei első negyedévben, addig Borsodban csaknem 29 ezret, Szabolcsban pedig csaknem 27 ezret. A tárca honlapján legfrissebbként elérhető 2016-os nyomonkövetési adatok is azt mutatják: a közmunkaprogramokból kilépő fővárosaik jóval nagyobb arányban tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, mint például a keleti megyék közmunkásai. A kilépők közül fél év múlva országosan 14 százaléknyian dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon: az arány a fővárosban csaknem 24 százalékos, míg Borsodban vagy Szabolcsban 10 százalék körüli. A közfoglalkoztatottak létszámcsökkentését tehát célszerű volna nem fűnyíróelv-szerűen végrehajtani.

Hogy milyen elv mentén vágják vissza a létszámot, egyelőre nem látszik, de az ütem rendkívül gyors – véli Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. Szerinte már régóta nyilvánvaló, hogy a politikai célokból felduzzasztott közmunkás létszám nem tartható, arról ugyanakkor nincs adat, mi történik a programból kiesett emberekkel. Kiss Ambrus azt illetően szkeptikus, hogy valóban a versenyszférában tudnának elhelyezkedni ilyen nagy létszámban. A hátrányos térségekben, ahol sok a közmunkás, most sem dübörög a gazdaság, továbbra sem települtek oda munkahelyeket biztosító vállalkozások, és a közlekedési és képzettségi problémák sem oldódtak meg – mutatott rá. Azt mondja: a fő probléma, hogy a munkaügyi központok egy nagy masszaként tekintenek a közmunkásokra, nincsenek egyénre szabott képzések, nem áll rendelkezésre egyéni élethelyzetekben nyújtott segítség, pedig a közmunkások helyzete és lehetősége egyáltalán nem homogén.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szintén úgy látja: a kormány úgy zárta el a pénzcsapot egyik pillanatról a másikra, hogy a közfoglalkoztatásból kiesetteknek nem kínált valódi segítséget. El kell fogadni, hogy a közmunkások egy része piaci környezetben soha nem fog tudni elhelyezkedni: számukra továbbra is biztosítani kell a közfoglalkoztatást. Azokat pedig, akik képesek és motiváltak is a munkaerőpiacra történő visszalépésre, célzott programokkal kell segíteni. Kordás László szerint erre az állam nem képes. Nyugat-Európában a civil szervezetek segítik a munkanélkülieket az önéletrajzírásban, az álláskeresésben, a felkészülésben, és ezért állami támogatást kapnak. De csak akkor, ha az általuk mentorált munkanélküli már fél éve dolgozik az adott állásban: ekkor ugyanis már elég nagy a valószínűsége, hogy ott is marad.

Egy éven túl is maradhatnak
Közleményben cáfolta nemrégiben a Belügyminisztérium, hogy június 1-jétől kizárják a közfoglalkoztatásból azokat a személyeket, akik három éven belül már egy évig közfoglalkoztatásban vettek részt. Pedig valóban volt olyan terv, hogy 12 hónapban maximalizálják 3 éves időszakon belül a közfoglalkoztatásban eltölthető időt, és erről kormányhatározat is született. Ám ezt tavaly decemberben hatályon kívül helyezték.
Ennek oka feltehetőleg a választások közeledte volt, az évente átlagosan 6 hónapot közfoglalkoztatási programban töltő közmunkások számára ugyanis ez a kitétel komoly érvágást jelentett volna. A meghátrálás kifizetődőnek bizonyult: a Fidesz a közmunkával erősen érintett településeken tarolt a választáson, hiszen bármennyire is kiszolgáltatott és függőségi viszonyba taszítja is a közfoglalkoztatás az embereket vidéken, a korábban kapott segély helyett a közmunkáért járó összegek komoly előrelépést jelentettek a családoknak.
A probléma egyébként nem a közfoglalkoztatás intézményével van, hanem azzal, hogy mesterségesen duzzasztották hatalmasra: a kormánynak egészen tavalyig gyakorlatilag ez volt egyetlen válasza a munkanélküliség kihívásaira. Irdatlan összegeket költöttek a munkaerőpiaci szempontból zsákutcának bizonyuló közfoglalkoztatásra, a képzésekre, átképzésekre biztosított keretet viszont folyamatosan csökkentették.
A közfoglalkoztatásba belépők számának növekedésére erőteljesen hatott az is, hogy 2012-ben az álláskeresési járadék folyósításának idejét az addigi fél évről - Európában egyedülálló módon rövid időre - 3 hónapra csökkentették. Így azok is bekerültek a közmunkaprogramba, akik kicsit hosszabb idő alatt esetleg állást találtak volna az elsődleges munkaerőpiacon. Ha pedig valaki bekerül a közfoglalkoztatásba, akkor már nehéz munkát keresnie, például azért, mert munkaidőben nem lehet állásinterjúra járni.
A kormány úgy tűnik, érzékeli a problémát, előírta legalábbis, hogy lehetővé kell tenni a közfoglalkoztatottak munkakereséssel kapcsolatos tömegközlekedési költségeinek megtérítését. Az új szabályozás azt is előírja, hogy a 25 év alattiak csak akkor kerülhetnek be a közfoglalkoztatásba, ha az Ifjúsági Garancia Program nem tud rajtuk segíteni. A hatás jelentős: tavaly januárhoz képest az idei év első hónapjára a felére, mintegy 10 ezer főre csökkent a 25 év alatti közmunkások száma.

2018.06.05 07:20

A szecessziós paraván egy másik magyar utat rejt

Publikálás dátuma
2018.09.22 15:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Négy év zárva tartás után megnyílt az Iparművészeti Múzeum filiáléja, a Ráth György-villa. Az Iparművészeti esetében ez viharos tempónak számít.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – lehet az első benyomása a Ráth György Múzeum látogatójának, amely szeptember közepén A mi szecessziónk című kiállítással nyitotta meg újra a kapuit. A kétszintes villába belépőnek valóban lehet egy kicsit olyan érzése, mintha látogatóba érkezett volna Ráth György otthonába, bár ebből a szemszögből az kicsit furcsa, hogy az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának két ebédlője is volt, hálója, fürdőszobája egy sem. Persze a múzeum nem egy teljes otthon rekonstrukciója – nem is csupán Ráth György hagyatékát mutatja be, aki a könyvtárát a tudományos akadémia hagyta, festményeit a Szépművészetire. A Ráth-villa a francia, az osztrák, a brit és a magyar szecessziót hatszáz műtárggyal, bútorokkal, festményekkel, textilekkel, kerámiákkal hozza élő környezetbe, amelyekkel az Artista stúdió időszaki kiállítása igyekszik párbeszédbe keveredni. A Vörös ruhás nő – Rippl-Rónai József falikárpitja, amelyet felesége, Lazarin Baudrillon szőtt meg – ebben fényben igazán eleven, ahogy más tárgyak is, amelyek az Iparművészeti lelakott kiállítótereiben már nem igazán hívogattak – 2007 óta a múzeum látogatószáma állandóan 100 ezer alatt maradt.
„A magyar út: nem magyaros, nem magyarkodó, egyszerűen magyar” – olvashatjuk a Kós Károly nevével fémjelzett Fiatalok Köre bemutatószobájánál –, a kiállításon találkozhatunk egy Kós által tervezett paravánnal is. A paraván persze nem mindent takar el. A villából kilépve egy másfajta magyar út fogad: a kert fűje részben letaposott, a homlokzat párkányzatának díszei sérültek. Igazán kár, hogy egy mintegy 300 millió forintos felújításba ilyen részletekre már nem futotta: a gyűjtemény mutatós, a kurátorok szakértelme megkérdőjelezhetetlen. Ám amennyiben a szecesszión nem csak stílusirányzatként, hanem a kivonulás szinonimájaként is olvassuk: a cím telitalálat. Az Iparművészeti legalább három-öt évre a Városligeti fasorban található villában húzza meg magát.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították, a londoni South Kensington Museum (ma Victoria és Albert Múzeum) és a bécsi MAK nyomában harmadikként. Az alapítókat az a felismerés vezérelte, hogy az iparosodás nyomában megjelenő tömegtermékek minőségben és esztétikumban is elmaradnak a kézműipar remekeitől: a magyar múzeum nemcsak korai alapításában, gyűjteményében is jelentős, bár a kollekcióját az elmúlt negyven-ötven évben – „természetesen” pénzügyi okokból − nem tudta úgy gyarapítani, ahogy az kívánatos lett volna. A Lechner Ödön és Pártos Gyula által megálmodott Üllői úti palotája 1893 és 1896 között épült meg, 1945 és 1956 után az utolsó jelentősebb rekonstrukción 1984-ben esett át. A millecentenárium évében az Iparművészetinek nem jutott a múzeumrekonstrukciós programra szánt pénzekből, ám mégis megújulhatott a kupolaterme, felújították a kupola acélszerkezetét, új üvegtetőt kapott a központi csarnoka. 2003-ban jutott a pince szigetelésére is, amely 1976, a hármas metró megépítése óta – a talajvíz folyásának megváltozásával − rendszeresen beázott. 2000-ben, 2006-ban is napirenden volt az épület felújítása. 2011-ben kormányzati gyorssegély kellett hozzá, hogy a kupoladíszét – a lanternát – eltávolítsák, mielőtt valaki fejére esne. Az is csak a szerencsén – és az azóta is látható állványzaton múlt −, hogy a hulló tetőcserepek nem okoztak nagyobb balesetet. 2012 júniusában a mintaadó Victoria és Albert Múzeum kiállítása nyílt meg az Iparművészetiben, a verniszázson Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrás miniszter magabiztosan jelentette ki: „a megújuló Iparművészeti Múzeum Magyarország kincseskamrája lesz, amelyet évente százezrek fognak felkeresni.” A szerényebbre szabott álom – a Victoria és Albert Múzeum ingyenes kiállításait évente 3-4 millióan keresik fel – mégis megvalósíthatónak tűnt: egy hónappal később lezárult a múzeum megújítására kiírt tervpályázat, és az intézmény akkori főigazgatója, Takács Imre joggal hihette: 2013 tavaszán elkezdődhet a rekonstrukció, ami talán három évvel később be is fejeződhet. Tévedett.
A kormány ugyanis nem a megújulást, hanem Magyarország kincseskamráját tartotta prioritásnak az Iparművészeti esetében, legalábbis abban az értelemben, hogy a múzeum gyűjteményéből az Esterházy kincsek iparművészeti tárgyait 2014-ben Fertődre irányította – állítólag a miniszterelnök, Orbán Viktor külön kérésére −, a rekonstrukcióra pedig nem ítélt meg egy vasat sem. Takács tiltakozásul lemondott, ám utódja, Cselovszki Zoltán is idézhette volna nyugodtan a döntéshozók lassúsága kapcsán Petőfi Pató Pálját: »Roskadófélben van a ház, /Hámlik le a vakolat…„Ej, ráérünk arra még!”« 2016 júliusában született meg az első kormányhatározat az Iparművészeti nagyrekonstrukciójáról, akkor a befejezés dátuma 2019. március 31-e volt. A múzeum bezárása előtt egy hónappal, 2017 augusztusában a határidőt 2021. július 30-ra tolták ki, a felújítást 1,4 milliárd forintért újraterveztették. Jelen állás szerint a műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból, a 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Jelenleg még csak a műtárgyak elszállítása zajlik. Meglehet, 2023-at fogunk írni, mire megláthatjuk, a tervekből mi valósult meg.

A szállító

Ötmillió forintra büntette az Iparművészeti Múzeumot a Közbeszerzési Döntőbíróság, amiért egy közbeszerzési pályázatot olyan szinten szabtak az azt megnyerő cégre, hogy még az irodai ajtók színét és anyagát is meghatározták benne − írta még márciusban a Magyar Nemzet. Az ismételten kiírt, 1,4 milliárd forintos tendert végül ugyanaz a cég, a Museum Complex nyerte el. A műtárgyszállító céget 2010-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága alapította azzal a szándékkal, hogy a műtárgyszállító cégek árait lenyomja. Ügyvezetőnek a múzeum alkalmazottját, Polgár Tibort tették meg. A cég 2012-ben került a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, 2014-ben privatizálták: az ügyvezető egymillió forintért vásárolhatta meg. A jelek szerint a Museum Complex szerencséjét a szent őrült, Csontváry Kosztka Tivadar hozta meg: 2010-ben alig féléves cégként szállíthatta az isztambuli Pera múzeum nagy Csontváry-kiállítására a festő képeit, míg 2015-ben az egykori Honvéd Főparancsnokság épülete és a pécsi Csontváry Múzeum között ingáztak a szállítói hasonló célból. A Kánaánt a Liget projekt jelentheti. Mint az azóta megszüntetett napilap is írta: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az újonnan létesülő egyéb intézmények és raktárak között több százezer műtárgy fog útra kelni. A Liget projekt gazdája, a Városliget Zrt. az elmúlt három évben hat alkalommal bízta meg a társaságot szállítási munkákkal, a teljes Liget projektre 850 milliós keretszerződést kötöttek. 

Kimazsolázták

 Mintegy négyezer műtárgyra tehető gyűjteményével Európa egyik legnagyobb bútorkollekciója található az Iparművészeti Múzeum másik filiáléjában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban. Az egyik legértékesebb magyarországi barokk épületet – a Száraz-Rudnyánszky család egykori kastélyát – 1990-ben zárták be, miután életveszélyessé vált, és csak tíz évvel később nyitották meg újra. A több mint 300 millió forintos rekonstrukció akkor csak részben érintette a kastély egyik szárnyát, amelyben 2005-ig egy gyermekintézmény működött. 2014-ben Nagytétényből is kerültek a keszthelyi kastélymúzeumba Festetics-bútorok, míg az Esterházy-gyűjtemény bútorait 2016-ban szállították el Fertődre. A múzeum utóbbi tárlatai – Erzsébet királyné babái, hintaló-kiállítás – azt a látszatot keltették, mintha részben játékmúzeumi profilra hangolnák át az intézményt. A Nagytétényi Kastélymúzeum január közepe óta tart zárva, igaz, nyáron napközis tábornak adott helyet. Az újranyitás időpontja nem ismeretes. Az Iparművészeti idei közbeszerzési tervéből az olvasható ki: egy 48,7 millió forintos kiállítás fog itt megnyílni, ebből az összegből 22 milliót a világítástechnika tervezésére és kivitelezésére szánnak.

2018.09.22 15:00
Frissítve: 2018.09.22 18:53

A mostani nyugdíjrendszer megy a kukába

Publikálás dátuma
2018.09.21 11:00
Még a kormányközeli Századvég Alapítvány kutatása szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
A gyermekvállalás legyen a nyugdíj megállapításának alapja, tovább kell növelni a korhatárt - mondják a szakértők, a kormány még csak az öngondoskodást erőlteti.
A magas fizetésük után sok százezres nyugdíjat felmarkoló friss nyugdíjasok kivételével vélhetően nincs olyan idős ember vagy szakember, aki szerint minden rendben van a magyar nyugdíjrendszerrel. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mikor és merre kellene lépni a kormánynak, miközben a kabinet tagjai hátradőlve figyelik a nyugdíjakról szóló diskurzust. Az egyik legismertebb hazai nyugdíjszakértő, Simonovits András például nemrég mielőbbi változtatásokat sürgetett egy internetes tanulmányában, mások szerint ma még nem ég a ház. A Népszavának nyilatkozó Farkas András a magát "nyugdíjgurunak" nevező szakértő például úgy fogalmazott: Magyarország már 2012-től bevezette azokat a reformokat, amelyekről az oroszok, lengyelek, csehek az utóbbi hónapokban vitáznak. Azzal, hogy az 1957-ben születetteknél már 65 év a korhatár, egy szintre kerültünk a reformokban elől járó országokkal, legközelebb pedig az idős korosztály létszáma és a várható élettartam növekedése miatt 2030 után lesz újabb lépéskényszer. A „nyugdíjgurunak” is nevezett szakember szerint akkor biztosan tovább kell emelni nálunk is a korhatárt, ahogy a németek, horvátok és több skandináv állam is már 67 évre tolta ki az aktív korszak végét. - Nem tartható, hogy életünk első és utolsó 25-30 évét ellátottként éljük – érvelt a szakértő, utalva arra, hogy a fiatalok egyre később kezdenek dolgozni. A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban közölt tanulmánya is azt jelezte előre, hogy nagyjából húsz évig lesz stabil a mostani nyugdíjrendszer, akkor biztosan tovább kell alakítani. Az addig hátralévő évek pénzügyi biztonságát egy népszerűtlen lépéssel teremtette meg az Orbán-kormány. Amikor ugyanis a 3 ezer milliárd forintos addigi befizetések lenyúlásával egy tollvonással megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, egyben visszaterelt az állami kasszába évi 350-400 milliárd forintnyi nyugdíjjárulékot. Azóta azonban nehezen követhető a hatalom szándéka. Varga Mihály pénzügyminiszter épp a héten erősítette meg, hogy jövő júliustól újabb 2 százalékkal kurtítják meg a jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adót, aminek nagyobbik része a nyugdíjak fedezetét biztosítja. Hogy mekkora ez a szelet, az kiszámíthatatlanul változó, 2013-ban még az is előfordult, hogy az adó teljes összege a nyugdíjkasszába került. Máskor azonban egészségbiztosításra vagy a foglalkoztatási alapba vándorolt a bevétel 20 százaléka. Most éppen a 10 százalék fölötti béremelések miatt magas a dolgozók befizetett járuléka, nincs gond, de a szociális hozzájárulás csökkentése ezzel együtt veszélyes játék. Farkas András arra emlékeztetett, hogy az adó egy százaléknyi csökkentése 50-70 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amit hosszú távon nem tud kezelni a költségvetés. Valamennyi nyugdíj-közgazdász szerint biztos, hogy előbb-utóbb megint meg kell emelni a befizetéseket, hogy tartani lehessen az idősek ellátásának mostani szintjét.

Jobb, ha spórolunk

Összesen majdnem 450 millió forintért nemrég készült el a kormány megrendelésére a Századvég Alapítvány idei időskutatását összegző tanulmány. A felmérés készítői szerint is anyagi gondokkal küzd a nyugdíjasok 61 százaléka. Sőt, még azt is elismerik, hogy miközben az OECD tagállamaiban az utóbbi tíz évben az időskori ellátásokra fordított összeg átlagosan 4,6 százalékos ütemben nőtt, Magyarország csak 0,3 százalékkal költ többet erre a célra, mint 2008-ban. Ezzel az utolsók vagyunk a sorban. Ugyanakkor a tanulmányban nincsenek megoldási javaslatok a kormány számára, annál több a nyugdíjba készülőknek. A 74 oldalas anyagból 18 taglalja az öngondoskodás mostani alacsony szintjét és a ki nem használt megtakarítási lehetőségek sorát, amivel állítólag a következő generációk már sokkal többször akarnak majd élni, mint a mostani nyugdíjasaink.  

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a korhatár előtti nyugdíjba vonulás teljes megszüntetését ellensúlyozni hivatott Nők40 kedvezménye, amiből politikai megfontolásból a szakértők szerint a Fidesz biztosan nem lép vissza. Ahogy az is száz százalék, hogy a szakszervezeti és ellenzéki próbálkozások ellenére a férfiak ezzel a lehetőséggel nem számolhatnak. - Ha bevezetnék a Férfi40-et, semmi értelme nem lenne tovább a nyugdíjkorhatárnak, mindenki elmenne a kedvezménnyel – hangzik az érvelés.   Abban is többnyire egységes a nyugdíjkérdésekkel foglalkozó szakemberek álláspontja, hogy oldani kell a merev korhatárt, csak a megoldásról nincs egységes álláspont. Az automatizálás terjedése miatt épp a kritikus 2030-35 táján el kell felejteni a mostani járulékbefizetésre alapozott nyugdíjkasszát és valami más finanszírozási szisztémára kell áttérni. – Az egész felosztó-kirovó rendszer megy a kukába – hangzott Farkas András jóslata, hozzátéve, hogy jöhet az alapnyugdíj vagy a fogyasztási adón keresztül számított nyugdíjbefizetések rendszere. Sokan sírják vissza az évenkénti emeléseknél az infláció mellett a béremeléseket is követő svájci indexálást, de a szakemberek szerint nem elég erős a nyomás a kormányon, hogy elővegye a drága módszert. Ha erős nyomás nincs is, kísérlet legalább van rá, hogy az érintettek, az idős emberek véleménye a nyugdíjrendszer hibáiról eljusson a közvéleményhez és a kormányhoz is. A Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője épp a Népszavában mutatta be a tervet, hogy októberben megyei, majd novemberben országos parlamentet tartanak, ahol próbálják meghatározni a következő magyar nyugdíjreform nekik elfogadható irányait és kereteit. Az esélyekről Karácsony Mihály egy szomorkás fintor kíséretében azt mondta: Novák Katalin családügyi államtitkár ugyan a közelmúltban fogadta egy rövid beszélgetésre, de azóta a nyugdíjasok kéréseit összegző levelekre sem válaszol.

Automatikusan emelkedjen a korhatár

Új szemléletmódot vezetne be a nyugdíjakkal kapcsolatban Gál Róbert Iván. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének főmunkatársa szerint át kellene térni a gyermekvállalás alapján történő nyugdíj-megállapításra és a fokozatos nyugdíjba vonulásra. Körülöttünk több országban zajlik nyugdíjreform és sokak szerint nálunk is esedékes lenne a rendszer újragondolása. Merre kellene mozdulnunk? Kétféle nyugdíjrendszer van. A tőkefedezeti rendszerben a dolgozók félreteszik jövedelmük egy részét saját idős korukra, van tehát egy fizikai tőke a kifizetések mögött. Nálunk felosztó-kirovó rendszer működik, ami mögött nincs ilyen felhalmozás, az aktív korúak járulékaiból fizetik a mindenkori nyugdíjakat, tehát itt az emberi tőke beruházások alakítják ki a fedezetet. A baj ott van, hogy nem az illető nyugdíjas által létrehozott emberi tőke, azaz az általa felnevelt gyermekek járulékfizető képessége a nyugdíjmegállapítás alapja, hanem azok a befizetések, járulékok, amivel az előtte járó generáció nyugdíjához hozzájárul. Ezzel szemben azt kellene alapul venni, hogy valaki mennyit tett a saját nyugdíjához szükséges emberi fedezet előállításáért, vagyis hány gyereket vállalt és mennyit költött az iskoláztatásukra. Mi lenne így a gyermektelenekkel? Nem jelentene nekik hátrányt, mert ők azokból az erőforrásokból, amiket nem fordítanak gyermeknevelésre, kiegészítő számlán tőkét halmoznak fel vagy tovább dolgoznak. Kiegyenlítené viszont a mai rendszerben meglévő súlyos aránytalanságokat, amelyek az alacsony iskolázottságú családokból származókat és a gyermekvállalókat sújtják. Ebben a nyugdíj-megállapítási módszerben is számolnunk kellene a nyugdíjkorhatár további emelésével? Igen. A nyugdíjemelés az infláció követésével már ma is automatikus, de célszerű volna a korhatár-emelést is automatizálni, azaz a várható élettartam növekedéséhez kötni – ahogy az az elmúlt években egy sor európai országban történt. Szükséges lenne az éves nyugdíjemelések szisztémájának átalakítása is? Az aktív kori hozzájárulások és a várható élettartam alapján megadható a nyugdíjasra váró életpálya-nyugdíjtömeg. Ezt ki lehet osztani úgy is, hogy magas a kezdőnyugdíj, de utána az éves emelések kisebb mértékűek, vagy úgy is, hogy alacsonyabb a kezdőnyugdíj, de a későbbiek során inkább lépést tart a bérekkel. Az előbbi a kevésbé iskolázottaknak, illetve a férfiaknak kedvez, utóbbi az iskolázottabbaknak és nőknek. A lényeg, hogy az indexálásról nincs értelme a kezdőnyugdíjat megállapító szabályok nélkül beszélni. Maradhat a Nők40 kedvezménye? Azok az intézkedések, amelyek az effektív nyugdíjkorhatárt csökkentik, vagy legalábbis lassítják a növekedését, általában hátrányosak a nyugdíjasokra nézve. A mai indexálási szabály árkövető, de nem követi a reálbérek emelkedését. Ha valakinek ma megállapítják a nyugdíját, akkor minél tovább él, életszínvonala annál inkább eltávolodik az aktív korúak életszínvonalától. A rossz egészségi állapotban lévőket leszámítva tehát mindenkinek az az elemi érdeke, hogy minél tovább maradhasson a munkaerőpiacon, nem pedig az, hogy minél előbb kikerülhessen onnan.  Miért nem akar tárgyalni a kormány a rugalmasabb nyugdíjba vonulásról? Rugalmas nyugdíjba vonuláson sajnos mindig a többféle korhatár alkalmazását értjük. Szerintem sokkal inkább a fokozatos nyugdíjba vonulásban kéne gondolkoznunk, azaz a munka és a nyugdíj összekombinálásában. Olyanfajta rendszerre gondolok, ahol valaki már nem teljes időben dolgozik, miközben már megkapja ellátásának egy részét.

2018.09.21 11:00
Frissítve: 2018.09.22 18:55