Visszavesznek a közmunkából

Publikálás dátuma
2018.06.05 07:20
Fotó: Tóth Gergő
Fotó: /
A munkaerőhiányra hivatkozva építi le a kormány a közmunkáslétszámot, ám a mesterségesen felpumpált rendszerből nem könnyű kilépni.

A Miskolci Bosch gyárba jelentkezett egy borsodi kis faluból öt volt közmunkás, négyüket fel is vették. Sikertörténet – mondhatnánk, ha nem éppen azt az embert utasították volna el, akinek volt autója. Az elzárt faluból ugyanis más módon nem lehet eljutni Miskolcra. Busz csak egy közeli nagyobb településre jár, ahonnan indul ugyan másik járat a megyeszékhelyre, csak éppen a kis faluból nem lehet elérni a csatlakozást. A történetet Komjáthi Imre, a Közmunkás Szakszervezet társelnöke mesélte el lapunknak annak kapcsán, hogy a Pénzügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatottak létszámának csökkenése egyértelműen jelzi: a közmunkások folyamatosan lépnek át a versenyszférába. A nagyobb városokban ez valószínűleg igaz is – véli a szakszervezeti vezető -, a hátrányos helyzetű térségek eldugott falvaiban azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet. A történet szereplői előtt most két választás van: vagy elmennek feketén valami nyári idénymunkára, vagy – ha szerencséjük van – visszakerülhetnek a közfoglalkoztatásba.

Ez utóbbihoz szükség van a polgármester jóindulatára is, hiszen egyre több helyi vezető kénytelen sakkozni: kinek ad közmunkát és kinek nem. A kormány ugyanis erőteljesen, mintegy 40 milliárd forinttal megvágta a közmunkaprogramokra szánt idei keretet: a tavalyi 266 milliárd forint helyett az idén csak 225 milliárd forintot szánnak rá. A cél, hogy 2020-ra 150 ezer főre csökkenjen a közfoglalkoztatottak száma. Ez már nem is tűnik olyan messzi célnak: a KSH adatai szerint a február-áprilisi időszakban 157 700-an vallották magukat közfoglalkoztatottnak. Ez tavalyhoz képest több mint 46 ezer fős létszámcsökkenést jelent. Komjáthi Imre szerint a csökkenésben szerepet játszik az is, hogy a tavaly ősszel indult programok most érnek véget. Ezek helyett hamarosan újabbak indulnak, igaz kisebb létszámban.

A projekt alapú elszámolás nagy lehetőséget ad az adatok kozmetikázására, hiszen van, hogy egy ember kétszer is megjelenik az éves statisztikában - fogalmazott Komjáthi Imre. Azt mondja: korábban sem volt valójában olyan sok közmunkás, de akkor jól jöttek a magas – 200 ezer feletti – létszámadatok, amikor a kormány azt kívánta kommunikálni: segély helyett munkát ad. Most, hogy a munkaerőhiányt kell megoldani, jól mutat az alacsonyabb létszám.

A szakszervezeti vezetőhöz is érkeznek persze a cégektől kérések, hogy segítsen hadra fogható munkaerőt találni. Egy gyorstalpalón ugyanakkor nem lehet egy munkagép kezelését megtanítani, főképp, hogy ezek az állami képzések inkább elméletiek. Márpedig a közmunkások fele csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, 10 százalékuk még a 8 általánost sem fejezte be. Egy részük ráadásul soha életében nem dolgozott máshol, ezért hiányoznak is a munkavállaláshoz szükséges készségei. Komjáthi Imre szerint alaposan fel kellene mérni a közmunkások képességeit, és ahhoz igazítani a program átalakítását.

Egyre kevesebbet ér a közmunkásbér
Jelentősen veszített értékéből a közfoglalkoztatotti bér a minimálbérhez képest 2011 szeptembere óta. Akkor a bruttó 57 ezer forintos közfoglalkoztatotti bér a minimálbér 73 százalékát tette ki, a jelenlegi bruttó 81 530 forint viszont csak az 59 százalékát. A közfoglalkoztatási garantált bér – amelyet a legalább középfokú végzettségű közmunkásoknak kell adni – még nagyobb értékvesztést mutat a garantált bérminimumhoz képest.
A 2011 szeptemberében bruttó 78 ezer forintos közfoglalkoztatási garantált bér akkor a bérminimum 83 százalékát tette ki, a tavaly január óta bruttó 106 555 forintos összeg ma már csak a garantált bér 59 százalékát teszi ki. A közmunkásbér nettó 55 ezer forintos összege a létminimum 60 százalékát teszi csak ki, azaz nem fedezi az alapvető ruházkodás, élelem és lakhatás költségeit.

A szakszervezet azt is régóta szeretné elérni, hogy a közmunkásoknak is járjon a minimálbér, hiszen sok faluban komoly fizikai munkát végeznek – diót törnek, tököt termesztenek -, amiért az érdekvédők szerint piaci bér járna. Ezt a kezdeményezésüket a kormány lesöpörte az asztalról, és tudatosan nem emeli a közmunkásbért 2017. januárja óta, mondván: a közmunkásoknak így lesz motivációjuk visszatérni az elsődleges munkaerőpiacra.

A visszatérés azonban nem csak a képzettség hiánya miatt nehéz. A mesterségesen felpumpált közfoglalkoztatás mára a települések működésének oly mértékben szerves részévé vált, hogy - mivel a programokra létszám alapján jár a támogatás - a polgármesterek már lényegében a közmunkásaik megtartásában érdekeltek, ráadásul a helyiek szemében is az a jó vezető, aki minél több közmunkát tud szerezni. Vidéki polgármesterek nemrégiben arról panaszkodtak lapunknak: jól működő közmunkaprogramok szakadnak félbe, részben a versenyszféra elszívó hatása miatt, részben pedig azért, mert a közmunkások inkább olyan településen regisztráltatják magukat, ahol könnyebb a munka. Azt is jelezték, hogy a fideszes vezetésű falvak elnagyolt létszámkerettel kapnak támogatást, a kormánynak kedves önkormányzatokat így a közmunkásokon keresztül is megsegítik.

A buszjegy ára és a menetrend ráadásul vizesárokként fogja körbe a hátrányos térségek zsákfalvainak közmunkásait, akik viszont nem szívesen hagyják ott családjukat, és költöznek munkásszállóra. Helyben viszont közmunkán kívül más lehetőség nem nagyon van. Nem véletlen, hogy míg Budapesten mintegy 2 ezer közmunkást tartott nyilván a Belügyminisztérium az idei első negyedévben, addig Borsodban csaknem 29 ezret, Szabolcsban pedig csaknem 27 ezret. A tárca honlapján legfrissebbként elérhető 2016-os nyomonkövetési adatok is azt mutatják: a közmunkaprogramokból kilépő fővárosaik jóval nagyobb arányban tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, mint például a keleti megyék közmunkásai. A kilépők közül fél év múlva országosan 14 százaléknyian dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon: az arány a fővárosban csaknem 24 százalékos, míg Borsodban vagy Szabolcsban 10 százalék körüli. A közfoglalkoztatottak létszámcsökkentését tehát célszerű volna nem fűnyíróelv-szerűen végrehajtani.

Hogy milyen elv mentén vágják vissza a létszámot, egyelőre nem látszik, de az ütem rendkívül gyors – véli Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. Szerinte már régóta nyilvánvaló, hogy a politikai célokból felduzzasztott közmunkás létszám nem tartható, arról ugyanakkor nincs adat, mi történik a programból kiesett emberekkel. Kiss Ambrus azt illetően szkeptikus, hogy valóban a versenyszférában tudnának elhelyezkedni ilyen nagy létszámban. A hátrányos térségekben, ahol sok a közmunkás, most sem dübörög a gazdaság, továbbra sem települtek oda munkahelyeket biztosító vállalkozások, és a közlekedési és képzettségi problémák sem oldódtak meg – mutatott rá. Azt mondja: a fő probléma, hogy a munkaügyi központok egy nagy masszaként tekintenek a közmunkásokra, nincsenek egyénre szabott képzések, nem áll rendelkezésre egyéni élethelyzetekben nyújtott segítség, pedig a közmunkások helyzete és lehetősége egyáltalán nem homogén.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szintén úgy látja: a kormány úgy zárta el a pénzcsapot egyik pillanatról a másikra, hogy a közfoglalkoztatásból kiesetteknek nem kínált valódi segítséget. El kell fogadni, hogy a közmunkások egy része piaci környezetben soha nem fog tudni elhelyezkedni: számukra továbbra is biztosítani kell a közfoglalkoztatást. Azokat pedig, akik képesek és motiváltak is a munkaerőpiacra történő visszalépésre, célzott programokkal kell segíteni. Kordás László szerint erre az állam nem képes. Nyugat-Európában a civil szervezetek segítik a munkanélkülieket az önéletrajzírásban, az álláskeresésben, a felkészülésben, és ezért állami támogatást kapnak. De csak akkor, ha az általuk mentorált munkanélküli már fél éve dolgozik az adott állásban: ekkor ugyanis már elég nagy a valószínűsége, hogy ott is marad.

Egy éven túl is maradhatnak
Közleményben cáfolta nemrégiben a Belügyminisztérium, hogy június 1-jétől kizárják a közfoglalkoztatásból azokat a személyeket, akik három éven belül már egy évig közfoglalkoztatásban vettek részt. Pedig valóban volt olyan terv, hogy 12 hónapban maximalizálják 3 éves időszakon belül a közfoglalkoztatásban eltölthető időt, és erről kormányhatározat is született. Ám ezt tavaly decemberben hatályon kívül helyezték.
Ennek oka feltehetőleg a választások közeledte volt, az évente átlagosan 6 hónapot közfoglalkoztatási programban töltő közmunkások számára ugyanis ez a kitétel komoly érvágást jelentett volna. A meghátrálás kifizetődőnek bizonyult: a Fidesz a közmunkával erősen érintett településeken tarolt a választáson, hiszen bármennyire is kiszolgáltatott és függőségi viszonyba taszítja is a közfoglalkoztatás az embereket vidéken, a korábban kapott segély helyett a közmunkáért járó összegek komoly előrelépést jelentettek a családoknak.
A probléma egyébként nem a közfoglalkoztatás intézményével van, hanem azzal, hogy mesterségesen duzzasztották hatalmasra: a kormánynak egészen tavalyig gyakorlatilag ez volt egyetlen válasza a munkanélküliség kihívásaira. Irdatlan összegeket költöttek a munkaerőpiaci szempontból zsákutcának bizonyuló közfoglalkoztatásra, a képzésekre, átképzésekre biztosított keretet viszont folyamatosan csökkentették.
A közfoglalkoztatásba belépők számának növekedésére erőteljesen hatott az is, hogy 2012-ben az álláskeresési járadék folyósításának idejét az addigi fél évről - Európában egyedülálló módon rövid időre - 3 hónapra csökkentették. Így azok is bekerültek a közmunkaprogramba, akik kicsit hosszabb idő alatt esetleg állást találtak volna az elsődleges munkaerőpiacon. Ha pedig valaki bekerül a közfoglalkoztatásba, akkor már nehéz munkát keresnie, például azért, mert munkaidőben nem lehet állásinterjúra járni.
A kormány úgy tűnik, érzékeli a problémát, előírta legalábbis, hogy lehetővé kell tenni a közfoglalkoztatottak munkakereséssel kapcsolatos tömegközlekedési költségeinek megtérítését. Az új szabályozás azt is előírja, hogy a 25 év alattiak csak akkor kerülhetnek be a közfoglalkoztatásba, ha az Ifjúsági Garancia Program nem tud rajtuk segíteni. A hatás jelentős: tavaly januárhoz képest az idei év első hónapjára a felére, mintegy 10 ezer főre csökkent a 25 év alatti közmunkások száma.

2018.06.05 07:20

Erdélyi focitámogatások: vajon mi lesz az ingyenpénz ára?

Publikálás dátuma
2019.01.16 10:00
Orbán Viktor a tavalyelőtti Tusványoson a Sepsi OSK mezével
Fotó: MTI/ Veres Nándor
Egyházi és sportlétesítmények sora épült és épül Erdélyben magyar állami segítséggel. Valóban erre van szüksége a vészesen fogyó határon túli magyarságnak? És mi az ára a nagylelkű budapesti adakozásnak?
Soha nem látott támogatása van a külhoni magyarságnak – szögezte le Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes 2016 júniusában. A Kossuth rádióban elhangzott interjúban kifejtette: a külhoni magyarság támogatása 2010-hez képest megtízszereződött, a gazdaságit is ideszámolva meghússzorozódott. Ezt aztán rendre hangsúlyozták a nemzetpolitika más vezetői is. Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés szakbizottsága előtt arról beszélt, hogy míg 2009-ben a költségvetés 9,1 milliárd forintot biztosított nemzetpolitikai célokra, addig a 2016-os már 11,8 milliárd forintot hagyott jóvá a Bethlen Gábor Alap számára, ez az összeg pedig az év végére 63 milliárdra nőtt. Két éve újabb látványos adakozás kezdődött, 2017 és 2018-ban, az év utolsó napjaiban az Orbán-kormány valóban soha nem látott mértékű rendkívüli határon túli támogatásokról döntött. A 2017. december 27-i kormányhatározat több mint 30 milliárd forint támogatást irányzott elő erdélyi magyar szervezeteknek. A legnagyobb összeget, 26,78 milliárd forintot az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület kapta „programjainak, célkitűzéseinek, ingatlan beruházásainak, eszközbeszerzéseinek, működésének támogatása” jogcímen. A kiemelt támogatások címzettjei elsősorban – és nem csak Erdélyben, hanem minden külhoni területen - a történelmi egyházak és a sportlétesítmények, amelyek zömében 2010 után, az Orbán-kormányok beruházásaként, illetve hathatós anyagi támogatásával jöttek létre. Ekkor Erdélybe sportcélokra 3,625 milliárdot irányoztak elő, ebből 1,5 milliárd volt labdarúgástámogatás. A legnagyobb meglepetést mégis az az 1,45 milliárd forintos támogatás okozta, amelyet a magyarországi Mandiner mintájára, 2014-ben ugyancsak budapesti anyagi támogatásból létrehozott, piacvezetőnek nem nevezhető kolozsvári székhelyű portál, a foter.ro kapott, úgy, hogy annak főszerkesztője gyakorlatilag a sajtóból értesült a támogatásról. A hirtelen támadt médiaérdeklődésre csak annyit tudott mondani, hogy az összeget nem a portál, hanem az azt működtető Erdélyi Médiatér Egyesület kapta, a támogatás részleteivel, az egyesület terveivel és a kapott összeg felhasználási módjával pedig nincs tisztában.   

Jutott a focira, az egyházaknak és az RMDSZ-nek

A múlt év végén, karácsony előtt újra megnyílt a budapesti pénzcsap, a december 23-i kormányhatározat szerint az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági szervezetek összességében 32,8 milliárd karácsonyi támogatást kaptak. Romániából az erdélyi egyházak, a Sapientia és az Iskola Alapítvány, illetve a székelyföldi fociklubok jutottak jelentős forrásokhoz. Ezúttal sem panaszkodhattak az egyházak, de a székelyföldi – sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai - foci immár 4,170 milliárdhoz jutott. Az első Orbán-kormány által létrehozott és a magyar állam által finanszírozott Sapientia Egyetemet működtető alapítvány mintegy 10 milliárd forint rendkívüli, fejlesztési célú támogatáshoz jutott hozzá. Az előző év végén rendkívüli médiatámogatás nem érkezett Erdélybe, a kedvezményezettek listáján viszont feltűnt az Iskola Alapítvány 680 millió forinttal, amelyet ingatlanvásárlásra, oktatási és kulturális célú ingatlanfejlesztésekre használhat. Az Iskola Alapítvány 2018-as kiemelt támogatása új jelenség, az RMDSZ és a Fidesz, illetve az Orbán-kormány közötti egykori feszültségek végleges feloldását, a bizalom visszaállítását jelzi. Amint az Erdélyi Átlátszó hétfői írásában megjegyzi, ez a támogatás azért hírértékű, mert ez az első alkalom, amikor egy RMDSZ által alapított alapítvány nagy összegű támogatást kap a harmadik, illetve negyedik Orbán-kormánytól. Az RMDSZ máris közleményben jelezte, az Iskola Alapítvány a magyar kormány által a 2018-ban megítélt 4,082 milliárd forint, azaz megközelítőleg 6 millió euró értékű támogatást kulturális-oktatási központok létrehozására fordítja Kolozsváron és Nagyváradon. A támogatás mértéke annak függvényében válik értékelhetővé, ha hozzátesszük, hogy az RMDSZ a román kormánytól oktatási-művelődési célokra évi 5 millió euró támogatást kap. Az oktatási és kulturális beruházásokat senki sem kifogásolja, ám a nagylelkű budapesti adakozás kapcsán – amelynek összességében pozitív a fogadtatása - Erdélyben is egyre több a kérdés. Igaz, a beszűkült médialehetőségek közepette ez hovatovább csak a közösségi médiafelületekre korlátozódik. Az erdélyi magyar médiát ugyanis vagy magyarországi kormányközeli cégek vásárolták fel vagy épp a támogatások révén tartja kontroll alatt a budapesti kormányzat. A kolozsvári portálnak 2017 végén megítélt 1,45 milliárdos támogatás felhasználásából például egyelőre csak annyi látszik, hogy felvásárolták a székelyföldi médiumok nagy részét és az „Egységes Székelyföld, egységes székely sajtó” címszó alatt sorra számolták fel a kisebb lapokat, beolvasztva őket a központi lapként kiemelt Székelyhonba.   

A háttérben felsejlik Mészáros Lőrinc alakja

A kedélyeket elsősorban a sport-, kiemelten a focitámogatások borzolják Erdélyben is. Ki dönt arról, hogy mire érkezik és mire nem „anyaországi támogatás”? Ki gondolja úgy, hogy a nemzeti identitás megőrzésének záloga a labdarúgás, netalán a hoki? Miért nincs átlátható elszámolási rendszer, miért sikkad el e közpénzek felhasználásának számonkérése? A rendszerváltás óta minden magyar kormány nyújtott határon túli támogatásokat, elsősorban oktatási, kulturális célokra, de magukat a célokat az érintett közösség civil és politikai képviselőinek bevonásával, nyilvánosan határozták meg. Így működött ez az Illyés Alapítvány, majd a Szülőföld Alap idején is, a 2010-es kormányváltás idején pedig létezett egy bárki számára elérhető nyilvántartó rendszer, amelyben nyomon követhető volt minden külhoni támogatás, valamint annak felhasználása. Ma azonban nemcsak a célmeghatározás, hanem a felhasználás is - finoman fogalmazva - „ködös”. Ebben a ködben pedig a székelyföldi labdarúgás felvirágoztatására szánt összegekkel együtt sejlik fel a Puskás Akadémia és Mészáros Lőrinc alakja. Az Erdélyi Átlátszó tavaly közölt egy összefoglalót ebben a témában Ábel a gyepen címmel, amelyből az is kiderül, hogy az immár román élvonalbeli sepsiszentgyörgyi futballklub, a Sepsi OSK SA-nak 2017-től már csupán kisebbségi tulajdonosa az azt felfuttató Sepsi OSK sportegyesület, a részvények 51 százalékát a Hodut Rom SRL, a Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. romániai leányvállalata birtokolja. A magyar vállalat tulajdonosa pedig Varga Károly, Mészáros Lőrincnek a volt üzlettársa. A magyarországi támogatásokat évtizedeken át viszonylag békésen szemlélő román média érdekes módon a futballtámogatásokra kapta fel a fejét, ellenzéki politikusok kivizsgálást kezdtek követelni. Az erdélyi magyar nyilvánosság perifériára szorult része eközben egyre elkeseredettebben hangoztatja: ingyenpénz nincs, a nagylelkű támogatásokért igencsak nagy árat fizet az erdélyi magyarság. A megosztottság elmélyítése, a sajtószabadság és a politikai vélemények pluralitásának felszámolása mellett máris megjelent az RMDSZ diskurzusában, ha nem is kimondottan az EU-ellenesség, de a szkepticizmus mindenképpen, illetve az a Budapesten már untig ismételt álláspont, miszerint az Európai Unió rossz irányba halad. A romániai magyarság számára azonban az Európai Unión kívül csak a Budapest és Bukarest által egyaránt támogatott „erős nemzetállamok Európája” marad, amelynek román változata ellen megalakulása óta küzd az RMDSZ.   

A sport közösségteremtő ereje fontos az RMDSZ-nek is

Nem épp így, és nem épp erre gondolnának, de, mint kiderül Székely Istvánnak, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős alelnökének igencsak diplomatikus válaszaiból, az adakozó kedvű Orbán-kormány nem is igen kérdezi őket. Az RMDSZ az interetnikus nagyvárosokban építkezne, a budapesti kormány viszont Székelyföldben gondolkodik. - Milyen mértékű és szintű az RMDSZ, a romániai magyar civil társadalom és a magyar kormány közötti egyeztetés a támogatások kapcsán? - A magyar kormány képviselői a jelentősebb támogatások esetében egyeztetnek az RMDSZ-szel is. Tekintettel arra, hogy a szóba jöhető területek mindegyike forráshiányos, általában a tervezett támogatásokat indokoltnak tartjuk. - Ki javasolja, hogy a támogatások tetemes része sportcélokra, legnagyobb része pedig az egyházaknak menjen? Önök kérték ezt vagy Budapest dönt így? Ha ez utóbbi, akkor mi lenne az RMDSZ prioritása?  - A versenysport a tömegsport legjobb népszerűsítője, aminek kiemelt közösségteremtő szerepe van, mindemellett az egészséges életmódhoz is hozzájárul. Az egyházak támogatása társadalmi szerepvállalásukat, valamint az épített örökségünk megőrzését célozza, amivel teljes mértékben egyetértünk. Az RMDSZ kezdeményezte a Székelyföldön kiemelt fontosságú jégkorong sportág támogatását, ugyanakkor számunkra az interetnikus környezet nagyvárosaiban való építkezés az első számú prioritás. Ezek a települések az asszimiláció kiemelt színterei, de itt, kisebbségben lévén, nem tudunk az önkormányzati intézményekre kellőképpen támaszkodni. - Miért épp a sporttámogatás verte ki a román biztosítékot? Évtizedek óta létezik budapesti támogatás – még ha nem is ilyen mértékű -, de ezt sohasem kifogásolták korábban. - A budapesti támogatásokat mindig is támadták. A mostaniak megkérdőjelezése egy többségi politikus részéről olyan területet érint, amely közérdeklődés tárgya lehet, ezen belül pedig a feljelentés nem vonatkoztatható el a Sepsi OSK sikereitől, amely jelenleg a labdarúgó-bajnokság élvonalának negyedik helyét foglalja el. - Egyetért az RMDSZ azzal az elvvel, hogy egységes Székelyföld, egységes székely sajtó? – vagyis azzal, hogy a kisebb helyi lapokat rendre beolvasztják a Székelyhonba? - Nem, hiszen fontosnak tartjuk a többszólamú, minél teljesebb körű tájékoztatást, amelynek feltételei azért Székelyföldön továbbra is adottak. A Székelyhon-lapcsaládot érintő kérdésben nem vagyunk illetékesek.    

A szennyezett pesti pénz

Czika Tihamér A szennyezett pesti pénz című, a kolozsvári Transindex blogfelületén hétfőn megjelent írásában a verseny kultúrájának megszűnését nevezi a magyarországi támogatási rendszer egyik legnagyobb hátulütőjének. Hivatkozik Kiss Tamás kolozsvári szociológusra, aki ugyancsak a napokban egy az ERport.ro-n megjelent interjúban állította: „a magyar pénzekhez való hozzájutás nem versenyalapú, a legtöbb esetben nincs semmifajta tartalmi elszámolás, az egész klientúrai alapon működik, annak függvényében, hogy a támogatáspolitikai rendszeren belül ki kivel van kapcsolatban, (úgy) tud erőforrásokat mozgósítani.” Ha a teljes magyarországi támogatást vesszük, akkor hasonló képet kapunk, mint a román kormánytól jövő összegekre: töredéke van pályáztatva (például a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül), míg a nagyobb volumenű eurómilliós támogatások láthatóan ismeretségi, klienterális alapon érkeznek, telefonhívások, e-mailek, zárt ajtók mögötti beszélgetések révén eldöntve. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor rendes pályázatokat, projekteket kellett írni az Apáczai Alapítványnak vagy később a Szülőföld Alapnak? Hol vannak már azok az idők, amikor pontosan tudni kellett, hogy mit akarunk megvalósítani, milyen társadalmi igényre válaszolunk, milyen végcéljaink vannak, s mindezt pontosan milyen költségvetési bontásban szeretnénk megvalósítani? Még a telefonon „elrendezett” pályázatoknak is komolyan kellett kinézniük. Ma már a forma sem számít, úgy tűnik, hogy már elég egy kétoldalas átirat, és jönnek az eurómilliók.    Lassan minden iskola, önkormányzat, civil szervezet felteszi a kérdést: minek kínlódni bonyolult EU-pályázatokkal, minek fizetni egy tanácsadó cégnek, minek járni Bukarestbe a minisztériumokba, ha urambátyám vonalon elintézhető Budapestről a pénz? A valós pályázási kultúra megszűnésével a klientúraépítésen alapuló finanszírozás megerősödése jelentősen tovább fogja gyengíteni az erdélyi magyar elit versenyképességét, a politikai szereplők érdekérvényesítési tehetségét, a civilek, intézmények tervezési képességét, és nem utolsó sorban a projektek minőségét is.

Témák
Erdély
2019.01.16 10:00
Frissítve: 2019.01.16 10:05

Vészforgatókönyv: egy zacskó tészta egész hétvégére

Publikálás dátuma
2019.01.12 08:30
Bajzáth Mária nem tud vásárolni a hétvégén, mert nem jött meg a nyugdíja
Fotó: Népszava/ Bernáth Dániel
Ezt okozta a késedelmes nyugdíjutalás: van olyan idős ember, aki "vészforgatókönyvet" készített, ha nem kapja meg időben a pénzét.
Péntek kora délután még úgy tűnt, egy zacskó főtt tésztával fogja átvészelni a hétvégét Egerben, a felnémeti városrészben élő hatvanhét éves Bajzáth Mária, akinek nyugtatót kellett bevennie, miután kiderült: nem jön meg időben a nyugdíj. – Próbáltam elérni a nyugdíjfolyósítót, de telefonon nem sikerült, aztán e-mailben az ügyfélkapura irányítottak, de nekem olyan nincs – mondja a korábban kollégiumi nevelőtanárként, szociális segítőként és biztosítási ügynökként is dolgozó asszony. Később mégis kapott visszajelzést, hogy délután talán megérkezik a pénz a számlájára, ám végül csak péntek kora este kapta meg járandóságát. Egyedül él, se férje, se gyerekei, akik segíthetnének. – Csak egy macskám van, az jelenti számomra a mindennapi örömöt, de szegénykém most épp ő is beteg – mondja. Hozzáteszi: ő maga szívbeteg, a saját gyógyszereit sem tudta már kiváltani péntekig, arra számított, hogy az esedékes nyugdíjból rendezi ezt is. Százötezer forintot kap havonta, ennyit kell beosztania. Karácsony előtt kiköltekezett, mert noha saját gyerekei, unokái nincsenek, a tágabb családban lévőknek ilyenkor mindig vesz ezt-azt. Emiatt még az ötvenezer forintos folyószámla-hitelkeretét is lemerítette, vagyis ennyi mínusszal kezdte az idei évet. Évekig ápolta édesanyját és nagybeteg húgát, mostanra egyedül maradt a családi házban, amely nincs szigetelve, s huzatos szobáit télen lehetetlen meleggé varázsolni: havonta harmincezer forintot csak a fűtésre elkölt, de ugyanennyit visznek el a gyógyszerek is. A ház nem az övé, csak haszonélvezete van rajta, de az ingatlant jelzáloghitel terheli, így esélyük sincs eladni, s egy  kisebbet, komfortosabbat vásárolni. A főiskolai és egyetemi diplomával is rendelkező asszony megpróbált a nyugdíjas évei mellett is dolgozni, de a családtagok ápolása minden erejét elvette: most, ha egészsége engedi, a Szegényeket Támogató Alap egri szervezeténél önkénteskedik. Szociális érzékenységét az sem vette el, hogy ő maga egyre nehezebb helyzetbe került. Azt mondja, pénteken vésztervet készített: átvészeli majd a hétvégét, ha hús és gyümölcs nincs is a hűtőben, egy csomag száraztészta még akad a kamrában, majd azt főzi meg pépesre. Darabosat most amúgy sem ehet, egy betegség miatt szétvésték a fogínyét, további kezelésekre vár. Kölcsön is kérhetne, no de kitől: barátai, barátnői zöme hozzá hasonlóan nyugdíjas, s ezt a hétvégét nekik is túl kell élniük valahogy.
2019.01.12 08:30
Frissítve: 2019.01.12 09:07