Kolompár Orbán;árnyék-ORÖ;

2018-06-07 12:14:00

Árnyék ORÖ-t állít fel Kolompár Orbán

Kolompár Orbán, aki 2003 és 2011 között vezette a cigányok országos önkormányzatát, a RomNet-nek azt mondta, június végére szeretné felállítani az alternatív roma képviseletet, mert a jelenlegi választott testület alkalmatlan arra, hogy elássa a törvényben meghatározott feladatát, és a képviselők a választóik bizalmával visszaélve kizárólag a saját önös érdekeiket tartják szem előtt, kiszolgálva a hatalmai érdekeket. „Az elmúlt nyolc év látszatpolitikája nem ismétlődhet meg, valamit kezdeni kell a cigányság ügyével a politikai elitnek” – jelentette ki.

A roma politikus az árnyék ORÖ-vel szeptemberig konkrét oktatási, foglalkoztatási javaslatokat és kidolgozott programokat kíván átadni mind a kormányzatnak, mind pedig az ellenzéknek, hogy a szerinte az elmúlt 6-8 évben történt egyhelyben topogás helyett valós léptekkel indulhasson el a romák társadalmi integrációja.

Kolompár Orbán szerint azért van szükség az alternatív képviselőtestületre, mert a törvény szerint működő 47 fős testület a romákat érintő kérdésekben egyetlen egyszer sem szólat meg, javaslatokat nem fogalmazott meg, és a kormánnyal kötött keretmegállapodásban foglaltak sem valósultak meg. Példaként említette, hogy a Magyarországon jellemző hiányszakmák miatti munkaerőhiány pótlására ne más országokból hozzanak szakembereket, hanem a rendszerváltozás óta tartós munkanélküliségben tengődő emberek gyors átképzésével segítsék elő foglalkoztatásukat, így a szociális ellátórendszerben lévő embereket hazai adófizető állampolgárokká tehetnék.

Kolompár Orbán szerint a jelenlegi ORÖ-s grémiumból mindössze két-három képviselő lenne alkalmas arra, hogy az általa felállítandó, szintén 47 tagú árnyék ORÖ-ben szerepet kapjon, ezért elsősorban szakemberekre, és azokra a megyei emberekre számít, akik az elmúlt másfél-két évtizedben a másod-és harmadvonalban dolgoztak, a látható politikusok, megyei vezetők helyett végezték el a munkát.

Kolompár Orbán
Azt követően lett az ország egyik legismertebb roma politikusa, hogy 2003-ban az Országos Cigány Önkormányzat elnökévé választották, majd két cikluson át is irányította az akkor még 53 fős testületet. Az általa vezetett Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) Roma Összefogás Párt önálló listát állítva elindult a 2006-os parlamenti választásokon, majd 2009-ben az EP-választásokra is saját listát állított. Karrierjének az vetett véget, hogy 2011-ben már nem tudta megőrizni elnöki pozícióját Farkas Flóriánnal szemben az országos nemzetiségi választásokon, és a több éven át húzódó büntetőperében 2013 márciusában a Kecskeméti Törvényszék jogerősen egy év és tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt. Mellékbüntetésként pedig három évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától. A roma politikus azt állítja, egy koncepciós eljárás áldozata volt, mert az első- és másodfokú bíróság, valamint a Kúria ítélete is megállapította, hogy az ügyében nem történt károkozás, és nem voltak károsultak, az én kezeim közt egy forint sem tűnt el - mondta. (RomNet)