Érettségi – Elkezdődtek a szóbeli vizsgák

Publikálás dátuma
2018.06.07. 10:42
Illusztráció: Népszava
Országszerte megkezdődnek az idei érettségi szóbeli vizsgái, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról – írja az MTI.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbeli vizsgákat június 7. és 14., a középszintű szóbeliket pedig június 18. és 29. között tartják.

Emelt szinten egy hét alatt 94 tárgyból, 176 helyszínen, 2815 tantárgyi bizottság előtt több mint 41 700 szóbeli vizsga lesz.

Az emelt szintű vizsgákat a húsz megyei, fővárosi kormányhivatal (KH) szervezi. Az OH által elkészíttetett szóbeli tételek a KH-k közreműködésével jutnak el a három tagú tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező KH bízza meg.

A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja – a tárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján – egyéni értékelő lapon, külön-külön értékeli. Az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a diákok teljesítményének minősítésére. 

A tantárgyi bizottság egyéni osztályozó ívet állít ki minden érettségizőről, amelyet a vizsgaszervező KH küld meg az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.

Szerző

Szebb a világ az Üveghegy tetején

Publikálás dátuma
2018.06.07. 07:10
Fotó: Shutterstock
Kreatívabb, gazdagabb a szókincse és jobb a szövegértése annak a gyermeknek, akinek a pedagógus, a szülő rendszeresen mesét mond vagy olvas – vallja Bajzáth Mária mesepedagógus.

„Hallgatásról ismerszik meg a bölcs, de aki hallgat, még nem bölcs” – ezzel a mondással kezdődik Bajzáth Máriának, a Népmesekincstár Mesepedagógiai Módszer kidolgozójának legújabb kötete. A rabbi és az oroszlán címet viselő zsidó mese és legendagyűjtemény fejezeteiben többször jelennek meg bölcs zsidók, okos rabbik, ravasz kereskedők., A kötetben felbukkan egy szenzációs figura, Dzsuha is, aki hol bölcs, hol bolond, és nem sokban különbözik a világ más népeinek történeteiben megrajzolt kétarcú, hol ostoba, hol agyafúrt csavargótól. A török mesekincsben Naszreddin Hodzsaként, a jávaiban Törpeszarvasként jelenik meg, s a különböző népek történeteiben a párhuzamok egy sor további hasonló motívumban érhetők tetten – magyarázza a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely vezetője. A világ színes, és fontos, hogy minél többféle történeten keresztül mutassuk meg a gyerekeknek – érvel Bajzáth Mária.

Fotó: Tóth Gergő

Fotó: Tóth Gergő

Sorozatának első kötetei öt korosztálynak gyűjtötték össze a világ népmese kincsét: 0–4 éves, 4–6 éves, 6–8 éves, 8–10 éves gyerekeknek és a 11 éven felülieknek. Később ezeket egészítette ki egy találós kérdéseket tartalmazó kötet, s a zsidó mesegyűjtemény után már készül a népköltészetet feldolgozó munkája is. A rabbi és az oroszlán összeállítására a Lauder iskola pedagógusai biztatták a szerzőt, mert szerettek volna egy friss, 21. századi gyűjtemény alapján tanítani. Így született az elmúlt 120 év összes magyarul megjelent zsidó mesegyűjteményéből és nemzetközi mesemondóktól kapott szövegek fordításaiból a mostani összeállítás.

S hogy mi módszer lényege? A mesefilmek nézésével szemben, vagy az óvodai meséléshez kapcsolódó bábozás, drámafoglalkozás mellett itt a mesét elmondó, felolvasó óvónő, tanító, esténként a szülő „úgy nyitja ki a gyerek számára a mese kapuját, hogy csak és kizárólag a mindig, mindenhol rendelkezésünkre álló varázslatos eszközt: a hangot, a hangszínét, a gesztusait és a személyiségét adja hozzá, úgy, hogy ez örömet és élményt jelentsen neki és a kicsiknek is. A gyerek belső képalkotó képességére, képzeletére, fantáziájára épít és összekapcsolja a mesét a találós kérdéssel, népi játékkal, mondókával, nyelvtörővel, népdallal, használja a népköltészeti alkotások minden elemét, mert ezek egy csodálatosan egységes, egylényegű világot alkotnak”. A látszólag egyszerű, letisztult módszer: a mesemondás, olvasás eredményességét igazolják például a kaposvári egyetem kutatásai, amelyek szerint aki naponta 10-15 perces „élő” mesét hallhat, az szókincs tekintetében másfél évvel jár az ebből kimaradó kortársai előtt, szövegértési, olvasási képességeit nézve pedig egy évvel – sorolja az eredményeket Bajzáth Mária.

Reneszánsz
Egyre több közösségi tér van, ahol népi mesemondók, nemzetközi mesemondók, storytellerek, mese- és énekmondók mondanak meséket. A pedagógusokat pedig Bajzáth Mária készíti fel a mesepedagógiai módszer használatára. Azt mondja, óvodapedagógusoknál egy 30 órás alapképzés elég a lényeg elsajátítására. Alsó tagozaton ennek a duplája szükséges, mert ott külön kell bontani az órai és a délutáni, szabadidős munkát.
Gyönyörű, hogy amikor egy alsós pedagógus beül egy ilyen tanfolyamra, azonnal felismeri a tudást, ami mindannyiónkban ott él, a mesélő, a sztorizó, a játszó, örömmel kérdező és felelő embert – hangzik a tapasztalatok alapján az értékelés. A baj az, hogy amikor visszamennek az iskolába, ott nagyon nehéz megtalálni a rengeteg tanítandó tananyag mellett a helyét a mesemondásnak, játéknak.

A szakember biztos benne, hogy a nemzetközi tanulási felmérésekben siralmasan teljesítő magyar diákok eredményeit azok húzzák le, akik kimaradtak a napi mesélésből. Megdöbbentő, de szintén felmérések bizonyítják, hogy a 3-10 éves magyar gyerekek egyharmada egyáltalán nem hallgat mesét, másik harmaduk alkalmanként, és csak egyharmadnak mesélnek napi rendszerességgel. Aki kimarad, az viszi magával az iskolába is az ebből fakadó lemaradását.

Bajzáth Mária úgy látja, hogy az óvodák 90 százalékában még naponta többször mesélnek az óvónők, a baj az iskolákban és a családok egy részében van. Kutatások igazolják azt is, hogy egy átlagos magyar gyerekre 7 perc minőségi idő jut, amikor nem etetik, nem fürdetik, hanem csak vele foglalkoznak és ebbe már nem nagyon fér bele az esti mese. Az óriási váltás a mesepedagógus szerint a 6-7 éves kor, amikortól a mese az olvasókönyvben szerepel, a gyerek számára csak egy elolvasandó szöveg, később szövegértési feladat lesz, és abban a pillanatban elvész az íze. - Ha bármit elmesélek és közben azt kérem, hogy mondd vissza, merre nézett a sárkány, amikor a királyfi levágta a fejét, s a királyfi milyen színű ruhát viselt, abban a percben ez neked már ijesztő, riasztó feladat lesz – érvel a mesepedagógus, aki más szakértőkkel együtt mondja, „ordítja” bele a világba, hogy a népmesék szövege a legritkább esetben alkalmas olvasástanulásra, annak korai - kezdő - szakaszában. Gondoljunk bele már csak a mesekezdésekbe – hangzik a figyelmeztetés: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Üveghegyen is túl, az Óperenciás tengeren is túl…” – ezek olyan hosszú szavak, amelyek egy kezdő olvasás-tanulási szakaszban lévő gyereknek gyakorlatilag megfejthetetlen feladványok. Miközben a mesék ezt a korosztályt is megszólítják, de nem olvasva, hanem élőszóban meghallgatva!

A mesék ereje
Volt egy tehetséges tanítványom tíz évvel ezelőtt - meséli Bajzáth Mária -, de egyszer csak az addig nagyon jól tanuló kislány teljesen megváltozott, agresszív lett, a deviancia minden formáját mutatta. Kiderült, hogy édesapja addig egyedül nevelte, de akkor megérkezett a családba „a mostoha” a saját gyerekével és minden megváltozott. Megkérdeztem, van-e kedve egy dolgozatot készíteni arról, hogy mi történik az egyszülős családokból jövő mesehősökkel.
Megnéztük Hófehérkét, Hamupipőkét és a többit, másfél évig dolgozott rajta és végül tízévesen harmadik lett a középiskolás korosztály versenyén a dolgozattal. De ennél is többet ért az, ahogyan zárta az írását: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki megmászta az Üveghegyet és amikor felért a tetejére, szebb lett a világ”. Született egy kistestvére, minden jóra fordult a családban, de ehhez kellett a mesék tanító ereje is.

Témák
mesepedagógus

A gyermekvállalás nem csak "nőügy"

Publikálás dátuma
2018.06.07. 07:07
Fotó: Shutterstock

Nem elég csak a pénzt önteni a rendszerbe, és várni, hogy a másik oldalon meg majd jön a sok gyerek - hangzott el a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerda esti konferenciáján, ahol szakértők vitatták meg, mi kellene ahhoz, hogy több gyerek szülessen Magyarországon. Emlékezetes: a kormány - élén Orbán Viktorral - áprilisban jelentette be, a következő négy év fókuszában a demográfia áll majd, a cél a népességcsökkenés megállítása. Ennek érdekében mind szélesebb körben egyeztetnének - elsősorban a magyar nőkkel.

A konferenciára azonban nem tudott eljönni Novák Katalin családügyi államtitkár, pedig mint azt Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója is megfogalmazta, ilyen fontos, a társadalom egészét érintő ügyben már az is nagy előrelépés lenne, ha a kormány nem csak a "saját buborékjában" vitatná meg ezeket kérdéseket. - Teljesen legitim döntés, hogy a kormány növelni akarja a születések számát, de ezt csak úgy lehet megtenni, ha figyelembe veszik az egyéni véleményeket, érdekeket is - mondta.

- Elsősorban magas színvonalú, komplex szolgáltatások kellenének szinte minden területen, kezdve a megfelelő bölcsődei ellátás biztosításától - erről Szikra Dorottya szociológus beszélt. Szerinte a több gyermek után járó CSOK-tól és családi adókedvezményektől azért nem lehet nagy sikert remélni, mert hazánkban nem a harmadik vagy negyedik, hanem már az első gyermek vállalása jelenti a valódi problémát. Úgy véli, a támogató szociálpolitika mellett az apák szerepvállalására is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mert a gyermekvállalás nem csak "nőügy".

Vajda Róza, az MTA kutatója pedig arra mutatott rá: a társadalom és a politika felelőssége az anyaszerep elavult sztereotipizálásában is megmutatkozik. Szerinte a nemzetközi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy azokban az országokban növekedik a születésszám, ahol az állam támogatja azokat az intézkedéseket, amelyek összhangot teremtenek a munka és a magánélet között. Magyarországon azonban a nők többsége választásra kényszerül: vagy dolgozik vagy gyereket szül.

Szerző