Az idény előtt sokan fanyalogtak, minek jégkorongot vinni a nevadai sivatagba, a frissiben alakult Golden Knights azonban alaposan odapiszkált a kétkedőknek. A szezon során nagyjából minden létező újoncrekordot megdöntve nemhogy bejutott a rájátszásba, de ott eltakarítva az előző hat bajnokságból kettőt is behúzó Los Angelest, a San Josét, majd a Winnipeget megnyerte a Nyugati-főcsoportot, s egyetlen párharcra került a Stanley megnyeréséhez. Hollywoodban már vélhetően keresték a szereplőket a kaszinóvárosi hokitörténet filmjéhez, mely nagyjából akkora szenzációnak számított, mint az Egyesült Államok amatőrjeinek 1980-as Lake Placid-i olimpiai szereplése, amikor is többek között a verhetetlen szovjeteket legyőzve meneteltek a dobogó tetejéig - Csoda a jégen címmel aztán a filmtörténetbe is beíródott az esemény. A Las Vegas-iak pechére azonban Keletről olyan rivális érkezett, melynek játékosai pontosan tudták, pályafutásuk nagyjából utolsó sansza, hogy magasba emelhessék minden hokis leginkább vágyott trófeáját.
A Washingtont ugyanis évek óta a végső esélyesek között emlegették, hiszen pokolian erős keretet sikerült összerakni Ovecskin köré, de talán éppen az orosz gólzsák árnyéka vetült a csapatra, mely hiába nyerte meg az elmúlt évtizedben hétszer a csoportját, s az elmúlt két évben az alapszakaszt is, a rájátszásban rendre kizúgott. Ove pedig hiába lett hétszer is az alapszakasz gólkirálya, s 607 góljával legeredményesebb az aktív játékosok között – az örökranglistán a 19. –, el lett könyvelve azon pechvogelek közé, akik megannyi egyéni címük mellé egyetlen Stanleyt sem tudnak felmutatni.
S úgy tűnt, az idén sem lesz másként, hiszen a Caps az első két playoff-meccsét hazai jégen bukta el a Columbus ellen, ám a harmadikat kétszeri hosszabbítás után behúzta Ohióban, s ezzel beindult a szekér. Előbb eltakarították az útból a Blue Jackets-et, majd a kétszeres címvédő Pittsburgh-öt, a főcsoport-döntőben pedig a keleti alapszakasz-győztes Tampát. Utóbbi siker értékét növelte, hogy a floridaiak 0-2-ről fordítottak 3-2-re a hétmeccses párharc során, s innen jött vissza a Washington.
Mely annak rendje és módja szerint el is bukta a nagydöntő első, vegasi mérkőzését, ám ezután ellentmondást nem tűrően hozta a következő három meccset, hogy aztán péntek hajnalban egy őrült derbi után triumfálhasson. A Caps 1-0-ra és 2-1-re is vezetett, majd jött a Golden Knights, s fordított. Az utolsó harmadban aztán előbb egalizáltak a fővárosiak, majd hét és fél perccel a vége előtt a dán Lars Eller a kapuba piszkált egy a nagydöntő előtt a legértékesebb játékos címre legnagyobb eséllyel pályázó Marc-Andre Fleuryről lecsorgó korongot, s nem sokkal később Ovecskin a magasba emelhette a Stanley-kupát. Amúgy első orosz csapatkapitányként, de vélhetően ez kevéssé foglalkoztatta, ahogyan az sem, hogy ő lett a rájátszás MVP-je. És gólkirálya 15 találattal. A pontkirály pedig csapat- és honfitársa, Jevgenyij Kuznyecov – Ove három góllal és két assziszttal, Zsenya egy találat mellett hét gólpasszal vette ki a részét a Vegas legyőzéséből. A nagydöntő hőse azonban mégsem kettejük közül került ki: a kapuban a kanadai Braden Holtby az öt meccsen 155 lövésből 142-t hatástalanított, s a harmadik összecsapáson az év védését bemutatva akadályozta meg a Golden Knights egyenlítését. Innen pedig már egyenes út vezetett a Washington első kupadiadalához. Korábban egyszer, éppen húsz éve jutottak döntőbe, de ott a Detroit agyonverte őket, mely a főváros első major ligabeli – hoki, kosárlabda, baseball, amerikai futball – sikere 1991, a Redskins NFL-győzelme óta.
Ha az Ovecskin-sztorit is hozzátesszük, ez is megérhet egy hollywoodi produkciót.
